Esztergom és Vidéke, 1904

1904-05-19 / 40.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárpap és csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK '. Égést évr — — — — 12 kor. — fii. Fél évre — — — — — 6 kor. — ül. Negyed évr# — — — — 8 kor. — fii. Egyes «Am ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendői Kossuth Irajos (azelőtt Buda) utca 485. szán). Kéziratot nem adunk viasza. MfStréber világ. — Aktuális gondolatok. — Esztergom, máj. 17. Mohósággal, a lázas sietség izgalmaival szívja magába az emberi társadalom az újkor szellemét, az élet minden terén feltűnő jelenségei domborodnak ki az urhatnámságnak, a kapaszkodásnak, a szertelen hiúságnak, az önimádásnak és telhetetlen önzésnek. A suggestiós befolyás ellenálhatatlan erővel hat szellemi és erkölcsi életünkre, s oly módon érvényesiti hatását, hogy öntudatlanul is átalakítja az emberek gondolkozását, világnézetét és cselekvését. Az urhatnámság vágya, a könnyű szerrel való megélhetés, a feltűnési viszketegség, mint valami lázas betegség rohamosan lepi el az emberek nagy tömegét, s megmérgezi a kedélyeket. Az élet terhes munkája, hatalmas izgalmai által megviselt ideges szervezet elveszti minden önálló cselekvésre való képességét, s a kölömböző befolyások érvényesülésének szabad tért enged. A mértéktelen élvezetek hajhászása, a változó kedélyi mozgalmak, az elhall szerencse kegyeltje. Fehér Iván a legirigyeltebb emberek egyike volt abban a háztömegben, melynek széles utcái között a nagyváros élete zajog. Mint szegény, jelentéktelen fiatal ember került fői a fővárosba. Nem volt kire támaszkodni, nem voltak összeköttetései, pártfogói. Kizárólag két karja erejére, és ügyességeire volt hagyva. Csak ezektől várhatta boldogulását, szerencséjét, abban a nagy küzdelemben, melynek élet a neve. De a sors sok minden adományaival megajándékozta, a melynek e lázas tülekedésben hasznát lehet venni. Adott neki acélos erőt, nem csüggedő kemény lelket, alkalmazkodó sima modort. Azok közé tartozott, akik tudnak bánni az emberekkel és mindenekfölött az aszszony okkal. Ah, az asszonyok! . . . Ök voltak, akik a törekvő fiatal embert pályájának minden jelentős fordulójain segítették. Mikor még küzködve, nyomorogva végezte egyetemi tanulmányait, háziaszszonya egy kicsi, sápadt szőke aszszonyka volt az, aki a legégetőbb szükségből kisegítette, aki a nélkülözések fájó marásaitól megmentette. Biztos, tarozás ingadozása, a bátorság csökkenése, a gyávaság növekedése és a tompult erkölcsi felfogás pedig az ellentéteket iszonyatos módon növelik. A lélektani képtelenségek oly megdöbbentő esetei emelkednek felszínre, hogy méltán aggodalom töltheti el a társadalom gondolkozó egyedeit, vájjon a lélek tompultsága az egyéni hiúságok folytonos táplálása és ingerlése hova vezetnek ?. . . Csaknem megfoghatlan, hogy amióta a kapaszkodás képezi az emberek legfőbb törekvését s mindenki nagy és hatalmas akar lenni, azóta a szolgaság, a gyáva meghunyászkodás és porig való megalázkodás őrült módon növekedik. Soha, a legnagyobb kiváltságok idejében sem volt oly általánosan elterjedve a szolgalelkűség, soha sem voltak az emberek annyira erőtelenek és gyengék, mint ma a szabadság és az emberi jogegyenlőség dicsőitett napjaiban. A közélet mezejét mind sűrűbben lepik el az emberi alakoknak egy különös faja, a »streberek.c Ügye' sen, csaknem észrevétlenül buknak [ fel a nélkül, hogy a világ valaha j tudott volna felőlük, csak azt látja, hogy kapaszkodnak és emelkednek. Hanem a mint felkapaszkodtak, akkor azután bezzeg magasan hordják fejüket, igyekeznek minnél többnek, minél nélkülözhetetlenebbeknek látszani, e mellett azonban csupa dölyf és gőg jellemzi őket 5 a legcsekélyebb alkalmat kiaknázzák, s minden eszközt megragadnak, hogy vágyaikat, önző hiúságukat kielégíthessék. Rendszerint a hatalom körében nyüzsögnek, ott a tűz körül forgolódnak, a hol alázatos simasággal szövik hálójukat, de ha érdekeik ugy kívánják, leszállanak a nép közé, a hol azután nagyságukat, tekintélyüket fitogtatva, bölcsességükkel, nemesszivüségükkel kérkedve öntelt büszkeséggel és leereszkegő kegyességgel kéjelegnek a népszerűség tömjén füstjében. A stréber-nevelő iskolák szinte észrevétlenül keletkeznek, a honnan nem egy tehetség nélküli alak, jvagy kisebb-nagyobb tehetséggel 'biró, de minden nemesebb gondolhogy a kicsi vézna asszony messzemenő reményeket fűzött a deli szőke fiu jövendőjéhez. De Iván csak addig barátkozott vele, tartotta édes szóval, reménységgel, a mig szüksége volt reá. A mint pályáján tovább haladt, elhagyta, elrúgta magától kíméletlenül, kemény szívvel, mint egy elhasznált rongyot. A szerencsétlen kis nő talán belehalt a csalódásba, de Iván haladt tovább a maga utján, megindulás, sajnálkozás nélkül. Később is az asszonyok, mindig az asszonyok voltak azok, akik Ivánt előbbre segítették. 0 pedig kihasználta őket mind, elfogadta lázas, szerelmes csókjaikat, viszonozta mámoros öleléseiket, hagyta magát szeretni tőlük, Az utcán elhagyta őket hideg szívvel, erős lélekkel nem őrizvén meg szerelmeik emlékéből szivében semmit, száműzve emlékéből még az édes, buja illatokat, a gyengéd remegéseket is, melyek az elmélmult szerelmek után sziveinkben visszamaradni szoktak. De a férfiak sem jártak jobban e kemény emberrel. Varázsával lekötötte megvesztegette őket is. A melyik útjába került és érdemes volt reá, mind magához kötötte ezer szolgálattal, hízelegve hiúságuknak, dicsvágyaknak az ezer apró és nagy gyöngeségnek, mely minden emberrel közös. Ha már nem kellettek, keresztülhaladt rajtuk, mint egy lépcsőfokon, vissza sem tekintve többé. — Ennek a különös, erős és kegyetlen embernek nem volt más célja az életben, mint pénzt, minél több, nagyon sok pénzt szerezni. Ezért áldozott fel mindent: férfiak barátságát, asszonyok szerelmét, saját magának minden feltolakvó érzését is. És mint az erősakaratu emberek mind, ő is megvalósította ezt a kívánságot, a mely izzó lobogással élt bensejében, betölve szivét, egész valóját. Már gazdag ember volt, amikor egy úgynevezett szerencsés házassággal vagyonát megkétszerezte. Most dus volt, erős és hatalmas. Eletének célját elérte. A küzködésben megpihenhetett. Irigyelték tehát mindezek a minden földi jóban dúslakodó Fehér Ivánt. Saját palotájában lakott, fogaton járt. A mit pénzzel megszerezni lehet az Övé volt minden: az emberek hódolata, asszonyok mosolya, a pompa, kényelem és szabadság minden gyönyörűsége, melyet a nagy vagyon nyújt. Es mindez örömök közepett egy szomorú őszi reggelen pompás dolgozó szobájában átlőtt halántékkal találták Fehér Ivánt. A hatalmas íróasztalon egy nyitott levelet találtak, a mely következőleg hangzott. „Gazdag vagyok és egészséges. Az emberek felfogása szerint boldogságomból nem hiányzik semmi. De megválók kozás nélküli egyén kerül a felszinre és ugy a társadalomban, mint a közéletben magához ragadja a vezérszerepet anélkül, hogy ezt a közönség nagy tömege észre venné ; csak akkor látjuk ezt, a mikor az egyéni érdekek szálai körülötte futnak össze, a mikor az emberek jó részét önérdekeinek vontató szekeréhez csatolta. Ez az egészségtelen áramlat pedig mindig nagyobb hullámokat ver s mindig nagyobb térre terjed. Társadalmi életünknek eme jellemző vonásait leginkább megtaláljuk, ha az egyre-másra szaporodó egyesületek, társaságok mozgalmait vesszük komoly megfigyelés alá. Nem vagyunk ugyan ellenségei az egyesületeknek, mert hiszen a tömörülés indító okai többnyire nemes célra vezethetők vissza, vagy a jótékonyság magasztos érzése, a humanitás gondolata, a jó cselekedetek gyakorlása, vagy a közművelődés előmozdítása, a hazafias érzés ápolása fűzi össze az embereket, a mi általában mindig nagyon szép dolog, ha az egyesületek tagjait az igaz lelkesedés hatja át s a kitűaz élettől, mert nem nyújt számomra semmi örömet, mert belátom, hogy életemet hiábavaló küzdéssel töltöttem, a melylyel a boldogságnak egy parányát sem sikerült megszereznem. Azt hittem, hogy ha gazdag leszek, ha sikerülni fog Jnagy vagyont összehalmoznom betelik életem boldogsága, csalódtam. A gazdaság csak keserűséget szerzett számomra. Szeretettel nincs hozzám senki. Csak irigyelnek, lenéznek és a ki közeledik hozzám, csak azért teszi, hogy hasznot húzzon belőlem, mint én tettem egykor a gazdag és hatalmas emberekkel. A feleségemet érdekből vettem el. 0 sem szeret és csak a gyémántjaival meg csipkéivel törődik. Szivem visszaszáll egy kicsi sápadt, szőke asszonyhoz, akinek szeme j lépteim neszére nedves fényben ragyogott fel és a ki megosztotta velem falatját a kopár hónapos szobában. Mellette boldog lettem volna. Meghalok és tudom, hogy legalább nem sirat meg senki. A levelet kevesen olvasták. Nyilványosságra nem került. És mikor Fehér Ivánt fényes gyászpompával családi kriptájába kisérték, a szegény emberek álmélkodva suttogták: • Ez a Fehér Iván ... Ez a szerencse kegyeltje! Vájjon miért Ölhette meg magát ? . . . Báttaszéky Lajos.