Esztergom és Vidéke, 1903

1903-02-26 / 17.szám

A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. }&e&]elei\ik. Vasárrjap és csütörtökön, jlLŐFIZETÉSI ÁRAK I Eíéss évr — — — - 12 kor. - fii. m évre - — - - — 6 kor. — fii. N*gyed éyre — —- — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek ós hirdetések küldendőit) Kossuth bajos (azelőtt Buda) utca 485. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. 87607 K. Esztergom, 1903. febr. 25. (F.) Sietünk ajó hirrel, mert szinte jól esik a város nyomasztó anyagi gondjai között ilyenről is írni, és őszintén üdvözölni a vármegyét abból az alkalomból, hogy a város katonai terheinek könnyítésére az őszi közgyűlésen, a katonai pótadó alapból megszavazott 50000 K. támogatást és az elszámolások szerint a város által megtérítések cimén követelt 37607 K. világos tartozási összeg kij áruitatás át tárgyazó határozat, a m. kir. belügyminiszter által jóváhagyatott s ekként a vármegye jó szándéka valóra vált. A miniszteri helybenhagyás leérkezett, most tehát nincs más hátra, mint a végrehajtás, az utalványozás. Régóta vártuk, reméltük hogy igy lesz, mert az e tárgyban benyújtott meggyőző számadatok és alapos indokolás ellenére igazán vastag méltatlanság lett volna a várost, a nem kedvtelésből, de saját existentiája érdekében hozott nehéz áldozatainak hináráól, a törvényhatóságnak kifelé nem segíteni, kiemelni nem iparkodni, mégis köszönet illeti mindazokat, akik a jó ügyet támogatták, a kormány képviselőjét ii „Esztergom és Vidéke" tárcája. a főispánt, aki a nehézségeket egyengette és elhárította, de különösen a vármegye alispánját, a ki kezdettől ezen ügynek lelkes barátja és pártolója volt s egész határozottsággal és szülővárosa iránt érzett szeretetével karolta fel azt, — a vármegye jeles főjegyzőjét, mint az ügy előadóját; •— a polgármesternek pedig gratulálunk, hogy buzgó kötelesség teljesítését ily jelentős és hasznos siker koronázza s ami nem kevésbé becses eredmény, hogy megvetette alapját annak az összhangnak, mely városunk hivatalos közélete egészséges működésének feltétlenül szükséges tényezője.*) Nem akarjuk mindezzel azt mon dani, hogy a város merőben ajándékul kapja ezen összeget, sőt elmerjük mondani a hálátlanság színe nélkül, hogy a városnak ehhez törvényes igénye volt és van, hogy ezzel a katonai pótadó alap egészben és teljesen nem merítette ki a várossal szemben törvényes feladatát, mert az 1879 évi XXXII. t. c. 2 §-a világosan megmondja, hogy a katona beszállásolási pótadó arra való, az a világos rendeltetése-, »hogy a katona beszállásolás érdekében szükséges állandó & fonóban. Hull a hó. A falu csöndes, Mint a sir oly néma ; Utcáin a süvültő szél Tombol végig néha . . . Sötét minden kicsiny ablak, Elpihentek régen. Csak a fonó vidám, hangos, Ott vannak még ébren. Szépen, gyorsan perg a rokka Vidám nóta mellett; Vége, hossza nincs a szónak, Tréfálnak nevetnek. Egyik-másik esalfa legény — Hogy beteljék vágya — Csókot lop a szeretője Piros ajakára. Minden lánynak ott a maga Szeretője, párja Hejh, csak szegény Pozdor Julis Fonogat magába. A nagy búbos kályha mellett Ki sem ügyel rája, Piros arca nagy bút mutat, De hű lelke vigan mulat Szép Talján országba. Tuba Károly. éli este. Az »Esztergom és Videke« eredeti tárcája. Este van. Kint, a messzeségig elterülő avaron, a téli zord hidegnek sikoltó szele búsan fújdogál; s úgy néz ki e véghetetlen avar, mintha egy láthatatlan világrész lenne, amit a végzet elfelejtett megalkotni. Amint a szem rajta végig tekint egy hómezős sivatagot lát, amelyre a kietlenség ütötte fel tanya ját ... Az est csendes csak néha-néha egy ebnek mérges ugatása hallatszik az éjbe. Itt ülök egyedül kis szobámban, a kis asztal mellett, hallgatom a szélnek bús énekét, amely gondolataimból felver. Oh, mily édes az egyedül-lét! Ide nem hat a világnak fájdalmas jajszava, ide nem hat az emberiség zokogó panasza, mert nincs aki meghallgassa, Ki is jönne el én hoszám akkor, midőn lelkem a multak emlékei felett tépelődik ? Azt-az édes vágyat, ami bennem tombolt, azt-az édes emléket mind kitöröltem lelkemből ; hogy hervadjanak el oda bent. Nem rég volt, midőn lelkem minden jó érzelmével szerettem, de romba dőltek vágyaim, s egy szó tönkre tette egész életemet. Pedig még alig éltem ; 4 húsz éves voltam, s az életnek tengerén úszó hajóm nem birt kikötni a boldogság révében. Húsz év ! Istenem ez még gyermek év ; s nekem szenvedve kellett járnom az élet útjait. Szerettem, ez volt egyedüli bűnöm ... epületek, az egyes lakosok külön terheltetése nélkül létesíttessenek € s igy azt a város minden szégyenkezés nélkül, mint jogos illetményét fogadja és veszi fel; mégis köszönettel lehet és kell lennie mindazok iránt, akik ezen régtől élő és hangoztatott jogigények érvényesítésében támogatására voltak. Örülünk, hogy a vármegye valahára elhagyta azt a szűkkeblű, rideg álláspontot, melyet évek előtt sokáig elfoglalt, mikor ily szabású törvényes támogatásról hallani sem akart, mikor az ideiglenes hadgyakorlati sátortábor 1000 К dologi kiadásainak megtérítését is kereken megtagadta. Végtére pedig mi célra tartogatja és gyűjtögeti a megye ezt a hatalmas pótadó alapot ? Talán, hogy az állam reá tegye a kezét r Könnyen kiteheti magát annak, hogy ezt az állam más beszállásolási célokra fordíttatja, a város pedig a katonai pótadó újból való felvételét, kivetését fogja törvény alapján szorgalmazni. Ez nincs kizárva, ez törvényen alapul s ebből a szempontból éppen nem hibázott volna a vármegye, ha nem csupán ezt a tételt, de a kérelmezett egész 100000 Kt. megszavazta volna. A 37607 K. egyszerű tartozás, mely szerződésen alapszik. Ennek az 50000 K. összegnek 5*O8°/Q kamatával a szabványos nagy laktanya terhe enyhül, a 37607 K. pedig minden külön rendeltetés nélkül a házipénztárt illeti, mert ezt az összeget 1883-tól 1901-ig lefolyt években a polgárok pótadójából az fizette ki ; mégis nem szabad szem elől téveszteni, hogy a katona beszállásolás kérdése még nincsen elfogadható módon befejezve mindaddig, amig a város a polgárokat az egyéni elszállásolás misériái alol egyszer s mindenkorra fel nem menti, amig az ugy nevezett darakokat fel nem épiti. Ez legyen tehát az első feladat, hogy a tavaszi bevonulás már kész munkát találjon. Ezek a barakok egyébként nem lesznek meddő befektetések, de jól meghozzák a kamatukat. Az ezekbe fektetett tőkét illetve hozadékát s a maradványt kellő szigorral > Kaszárnya fenntartási alappá*, kell alakítani, amire ily nagy épület csoportnál feltétlenül szükség van. Meggyónok neked, igen meggyónok — akit még most is szeretek, — pedig megcsaltál: mégis őszinte leszek hozzád, mert még máig se tudom kitörölni emlékeimből édes képedet. Pedig hányszor mondtam, hogy mindent elfeledtem, de a téli esten lelnem visszasírja a boldog perceket — a boldog időket. Megcsaltál és mégis szeretlek. De, Isten! nem vagyok én méltó másra; mert én is megcsaltam Őt s Így a végzet miért is könyörülne rajtam ? Én megcsaltam őt, te megcsaltál engemet, ki volt a hibás ? nem kérdeztem, hisz elég lelkemnek az a lemondó fájdalma, j hogy most egy megtört szenvedő em-1 bert ismerek fel magamban, ki őszinteségében bevallja szenvedő szerelmét. Nem szóltam neked soha szerelemről; mit is mondtam vo'na ? hogy égőn imádlak, amit szó elmondani nem képes. Szemembe vágtad volna, hogy hazudok, mert igazad is lett volna, mert még akkor ajkam az ő csókjaitól égett, s lelkem megvolt ittasulva a szerelmétől. . . Emlékszel-e arra a csendes nyári estére, midőn a hold gyér fénye átsuhant az ákáez lombjain ? ... ott álltál mellettem, s azzal a sokatmondó szép sze- \ meiddel lelkembe tekintettél. Pedig még akkor nem éreztem annak varázsoló erejét. Ajkidon mindrg az Ő neve rebegett. Mindég ő róla beszéltél. Lágy csengő hangod félig suttogó szóba fult, s én leigézve hallgattam mint mondád ; »Hogy *) Hogy igazságosak legyünk, meg kell emlékeznünk még a város főügyészéről is, ki szóval úgy, mint tollal fáradhatlan és lelkes harezosa volt a város jogos érdekeinek, s akinek ezért, nem kevésbbé kell adóznunk az érdem elismerésével. A szerk. ne szeressem őt, mert szerelmemet nem a legforróbb érzelmével viszonozzat Fájón érintett e beszéd. Aztán újból reám emelted tekintetedet; nem szoltál de éreztem, hogy ha egy szót szólsz, elvagyok veszve. Az a két szem oly kérőn tekintett reám, mely ha tudott volna beszélni igy szólt volna: »jőjj hozzám, úgy foglak szeretni, jobban mint 6. íjfem kétértelműén nyilatkoznám, hanem kebledre borulva mondanám el, hogy szeretlek, hogy imádlak, с Tudtad te nagyon jól, hogy 6 érte feláldoztam mindenemet. Tudtad, hogy szivem nem az enyém, hanem az övé . .. s mégis, mégis . . . Azon est óta sokat gondolkodtam szavaid felett, lassan arra a gondolatra jöttem, hogy talán jobb lessz tégedet szeretni, boldogabbak lesznek napjaim s perceimet édesebb varázsban íogom veled elölteni — mint ő vele. Mintha egy láthatatlan kéz vezetett volna — egy mély örvény elé, — aztán visszarántott, hogy először üritsem ki a boldogság poharát, aztán a szenvedőt. Szemeidnek csábos sugarát lelkemen hordoztam, amely mindég égetett; suttogó lágy szavad csengése fülembe csengett : s mintha lelkem egy új életre ébredt volna, ugy vergődött saját maga fölött . . . Lelkem megittasult ... elhanyagoltam őt. Elmosódtak arcvonásai . . . s lassan lassan az ő szelíd