Esztergom és Vidéke, 1903
1903-09-13 / 74.szám
Párkányi önsegélyző takarék- és hitelegylet, mint szövetkezet. Szövetkezetünk 3 évre alakuló li-ik évtársulata f. 1903 évi október hó I én veszi kezdetét. Belépni kívánók a belépési nyilatkozatot intézetünknél (Párkányban, Preszler féle ház telefon 168) írhatják alá. Kívánatra ily nyilatkozatot aláirás végett kézbesítünk. Kölcsönöket 7%* os kamat mellett a szövetkezet már most folyósít a Il-ik évtársulat tagjai részére is, a legrövidebb idő alatt. A kölcsönök a szövetkezet által 3 évig íel nem mondhatók. A hiteltkérő jogosítva van tartozását akár heti vagy havi részletekben, vagy pedig egyszerre^ minden előzetes felmondás nélkül visszafizetni. Takarékbetéteket a szövetkezet 5%-os kamat mellett fogad el. A szövetkezet tagjai lehetnek kereskedők, iparosok, földművesek, hivatalnokok és katonatisztek. Törvényszékileg bejegyzett alapszabályainkat kívánatra készségesen küldi meg az igazgatóság. Párkányban 1903. ang. 15. Az igazgatóság. — Ennélfogva Scherlok Holmes sze rint a betörő biztosan az ön üzletéber maradt. Gyerünk tehát a boltba! Odarohanunk az üzlethez és hallgatódzni kezdünk. Semmi nesz. Már kezdtem kételkedni Holmes tudományában. Erre Május úr kinyitja a redőnyt, gyufát gyújt, belépünk az üzletbe és — csodák csodája — a betörőt tényleg egy zugban látjuk kucorogni. — Lépjen elő, ha kedves az élete ? kiálltottunk reá. A betörő elővánszorog, én galléron ragadom, Május úrral együtt kivonszoljuk az utcára és csodálkozva látjuk, hogy azonos ama polgárral, kit a rendőrség éppen most köröz. Boldogtalan ember, mire vetemedtél, kiáltottuk kórusban. A betörő térdre hull és igy szól : Uraim én nem vagyok igazi betörő, hanem a rendőrség áldozata. Önök talán már tudják, hogy költséges műpártolás bűntette miatt elfogatási parancs van ellenem kiadva s igy, hogy a rendőrség meg ne találjon, legcélszerűbbnek véltem betörővé átalakulni — amint látják •— betörtem Május úr üzletébe, mert csak igy érezhettem magamat biztonságban, köztudomású lévén, hogy a rendőrség még egyetlen betörőt sem csipett meg, de mint egyszerű műpártoló bűntettest okvetlen elfogtak volna. Biztositom önöket, hogy minden rosz szándék távol áll tőlem. Az égre kérem Május úr eresszen vissza az üzletébe és jelentse a rendőrségnek, hogy betörtem önnél. Éreszszük vissza, — szóltam meghatottan Május úrnak. Örökké hálás leszek, — szólt a > betörő* és zsebkendőjét lengetve visszasétált az üzletbe. Május úr lezárta a rollót és nyugodtan aludni tértünk. Dénes Arzén. I ^feözöaa.ség' ЗсогеЪ61.*; Válasz „egy szemtanuknak. í >Pofozkodó vendéglős* cimen az >Esz> tergom és Vidéke* szeptember 6-ik: J számában hozott felszóllalására csáb j annyit jegyzek meg, hogy az valótlanság I Ha tisztelt szemtanú urnák igaza van, miért rejtőzik álarcz alá ? Alaptalanul rágalmazni könnyű, ahhoz ugyan nem kell tudomány, de nyíltan, álarc nélkül rágalmazni, ahhoz bátorság kell. Azt mit tettem, hogy egy teljesen berúgott egyén botrányos garázdálkodásait, — ki nem is helyiségemben itta le magát, hanem oda már részegen jött — nem tűrtem s helyiségemből kivezettem, tettem helyiségem és vendégeim érdekében. Külömben állok eléje s nyugodtan várom azt a legszigorúbb megtorlást. Reinhart Mihály. *) E rovatban díjtalanul közlünk, a beküldő fe. lelösségére minden közérdekű íelszóllalást és az azokra adott tárgyilagos cáfolatokat. А иегк. IST^ilttér.*) Igen alkalmas utazásoknál. Rövid használat után nélkülözheti en. Egészségügyi hatóság által megvizsgálva Bizonyítvány kelt Bécsben iS87. juí. 3. nélkülözhetlen fogtisztito szer. A fogak tisztántartásához csupán szájvizek nem elégségesek. A foghuson mindig újólag keletkező ártalmas anyagok eltávolítása csakis mechanikus tisztitáj sal kapcsolatban egy frissítően és antiszeptikusaa ható fogtisztitó-szerrel sikerülhet, minőnek a „Kalodont" már az összez kulturállamokban a legsikeresebb használatra bizonyult (II.) *) E rovatban közlöttekért nem vállal felelőssé£ e ** A szerk. Eredeti Singe r varrógépek Singer varrógépek mintaszerűek a szerkezet és kivitelben. Singer varrógépek nélkülözhetlenek a háztartás és iparban. Singer varrógépek a legelterjedtebbek a gyári üzemekben. Singer varrógépek utolérhetlenek szolgáltatási képesség és tartósságban. Singer varrógépek kiválóan alkalmasak a divatos mühimzéshez. Ingyenes tanfolyamok minden házi varrási munkában, valamint a divatos mühimzésben. Himzőselyera raktár nagy választékban. Elektromotorok a családi használatra való egyes varrógépekhez. A műhimzés kiállítás és díjtalan tanfolyam megnyittatik e hó 13-án a róm. kath. legényegylet dísztermében. Singer Co. varrógép részvénytársaság, elárusító: Singer Kamiin, Esztergom, Buda-utca 339. Világkiállítás Parisban 1900. »Grand Prix« Legmagasabb kitüntetés. Kiállítás Stettinben 1891 arany érem. tisztító kivonat jobban tisztit, mint bármiiyen tisztitó szer. I, "О « Ezen cognacnak minden vevője fel van jogosítva arra, hogy azt eredeti csomagolá ban az alább nevezett intézetben díjmentesen felülvizsgáltathassa. Ajánlva elsőrendű orvosi tekintélyektől. Camis és Stock első trieszti cognac-pároló intézete Barcolában (Trieszt közelében) ajánlja belföldi Gyógy-cognacját, mely francia módszer szerint, az általános osztrák gyógyszerész egyesület vizsgáló intézetének ellenőrzése mellett (Bécs) készül. Egy üveg ára 5 korona — fél üvegé 2 korona 60 fillér. Esztergomban : Brenner József, Leitgeb János és Vörös József kereskedő uraknál. is öS.« л - ю_ ÍJ. К *-* ^ S £Ь л L » Си Л С: и. Л 4 в. ff, — от ^ СП о> fr N Р ' S" в eq о. Jus 1— 1 ^ Igyatok naponta borral, tejjel, cognaccal vagy gyümölcs-lével rohitschi »Tempel forrás«-t, mely kellemesen pezsgő üditő italnak az élvezeten kívüli előnye, az egyedüli dietikus hatása, mely a jó étvágyat, könnyű emésztést és a rendszeres anyagcserét elősegíti. Képviselők kerestetnek. m Ár- és lapjegyzékek ingyen és bérmentve. Mint a Monarchia egyetlen különlegességi üzlete a német gram mop hon-részvénytársaság által gyártott Grammophonok * Lapok * Tük és hozzávaló részek beszerzésére ajánlkozik, készpénzben és részletfizetésre Weiss H. és Társa, Károly-körút 2. Budapest 26.