Esztergom és Vidéke, 1903

1903-06-11 / 47.szám

A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasa г pap cs csütörtökön. jlLŐFIZETESI ÁRAK \ Ееем évr — — — — 12 kor. — fii. Fél évre - — - - — 6 kor. — fii. Negyed évre — — — — 3 kor. — fii. Е^уея teáin ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hovaakéziratok, előfizetések, üyíUíerek és hirdetések küldendői) Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szán). -^i Kéziratot nem adunk vissza. j<^­Az Ur napja. Esztergom június io. Félre az élet küzdelmeivel járó gondolatok súlyos rögű barázdáival és emelkedjen fel szivünk a Hozan­nák és Alleluják mennyei birodalmába ezen a drága napon, midőn az Ur­nák napja van. A szin pompáival ékesített me­zők fölött csicsergő madárdal ép úgy hirdeti e nagy napot, mint a Sión oszlopos csarnoku dómjának Nagy-Boldogasszony harangja. Az isteni természet az ő végtelen­ségbe terjedő titkaival és koroná­jával a szabadakarat gyarlóságai­val is oly fenséges emberrel áhí­tatra kél, hogy elrebbenjen ajkáról a legszebb dicsőítő ének : »Venite adoramus te Panem angelorum.« A nép sokaságától kisérve, arany­tól átszövött mennyezet alatt a töm­jén füst gomolyában, virággal teli hintett ösvényen halad a kenyér színe alatt elrejtett Ur Jézus, Kinek előképeként a manna, mint az ol­tári szentség előképe, az Áron kivi­rágzott vesszőjét is magába foglaló b „Esztergom és W tárcája. 1848. évi nemzetori és honvédkari élményeim. Irta: HORVÁTH GÉZA. Folytatás (V.) A tokaji csata­Január 31-én a 34 ik zászlóalj első két százada előőrsre vezényeltetett, A régi tiszai hídfőtől majdnem Rakoroázig ma­gas töltés út vezetett. Jobbról-balról erős fűzek, itt-ott topolyfák által ke­verve. A második század a falutól jobbra eső lapályon foglalt állást. Az első szá­zad, melyhez én is tartoztam Benkner Gyula főhadnagy vezetése alatt, a fent említett fűzestől balra állapodott meg, Tokaj átellenében a Tisza partján. A Tiszától mintegy hatszáz lépésnyi távol­ságra egy escadron Hunyadi huszár ütött tábort, az előőrsre kivezényelt két ágyú fedezetét képezve. Századunk legény­sége a fűzesből száraz gallyat hordott össze, és a gyújtott tüzeknél melegedett. E közben világosodni kezdett. A század­parancsnok hozzám fordult és azt monda : »Horvath őrmester vegyen valakit ma­gához, menjen fel a tokaji hegyre, te­kintsen körül, hogy az osztrákok nem közelednek-e ?< Én Dénes káplárt, — bajai fiú volt —• véve magamhoz, és át­futva a Tiszajegén, Tokaj városa egy frigyszekrénnyel hordoztatott körül egykor izrael népe által. Es fel­hangzik a choral Dávid a koronás próféta szavaival: „Etette őket a búzának legjavával és kielégítette a sziklából folyó mézzel, Alleluja ! Zen­gedeztek Jákob Istenének! Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentlé­leknek. Az Ur napja az öröm napja annak emlékére a mikor egyszülött fia Jézus vevé a kenyeret hálát adván meg­szegé mondván: Vegyétek és egyétek ez az én testem mely értetek adatik ; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképen a kelyhet is, minek utánna vacso­I rált mondván : Ez a kehely az uj­\ szövetség az én véremben amely éret­j tétek ontatik ; ezt cselekedjétek vala­hányszor isszátok az én emlékeze­temre. Mit bizonyítanak az igék ? Nap­nál világosabban, mint azt, hogy az Isten felkent szolgája által kimon- j dott testamentomi Igék által a ke­1 nyér Krisztus testévé, a bor vérévé változott és a mi életünk és hitünk erősségéül az oltári szentségben részén áthaladva, felhatoltunk nagy kín­nal és temérdek csuszamlás után a hegy­tetőre, hol meglepetve láttuk, hogy a közelgő osztrákok fegyverei úgy Tarczal, valamint a Keresztturról vezető útról, hosz­szú vonalakban csillámlottak. Látva ezt mi is lehető gyorsasággal szaladtunk le és ; siettünk a látottakról értesíteni a főhad­nagyot. Az értesítés után rövid negyed­j óra múlva, az osztrák lovasság vágtatva ! vonult be Tokajba. Ezt megelőzőleg ' azonban félszázadunk csatárláncba osz­lott a Tisza partján, és a bevonuló lovas­' ságot lövésekkel üdvözölte, mig a má­sik félszázad, melyhez én is tartoztam, a j ! fedezetet képezte. A lövések úgy látszott ! szép eredménynyel kezdődtek meg, mert I néhány svalizseren kivül egy osztrák fő­tiszt is elesett, kit láttunk, mint hanyat­lott le lováról, aminek következtében pil­lanatnyi zavart észlelhettünk a benyomuló ' osztrák hadsereg soraiban. Az ellensé­jges gyalogság is megkezdte tüzelését, minek folytán sürgetésünkre a főhadnagy ? is belátta, hogy célszerűbb lesz ha a másik félszázad is csatárláncba vonul, mi meg is történt. Az előőrsön levő két ágyunk szép sikerrel kezdte meg lövéseit, de a sóházba bevonszolt osztrák ágyuk visszavonulásra kénysze­ritették a lovas fedezettel együtt, századunk pedig a Tisza partján még mindig ellent állott. E közben azt vettem észre, hogy a lövések szá­ma körülöttem egyre fogy, az azonban kikerülte figyelmemet, hogy a század le­osztatlanul színről színre jelen va­gyon. Nincs a kereszténységben feleke­zet, mely a Krisztushoz való szövet­séget ne az utolsó vacsorán elmon­dott Igékben lelné fel. De ezen szövetséget egy keresztény vallás sem fűzi oly szorosan önmagához, mint a róm. katb. egyház, mely az oltári szent­ség szerzésének határtalan örömére diadal menetben hódol szerzőjének Jézus Krisztusnak, Ki feláldozván önmagát, véghetetlen szeretetének gondját képezte az is, hogy mindig velünk maradjon a kenyér és bor színében, hogy véres áldozatában a vérontás nélkül való áldozatban mindenkor részesek lehessünk. A megváltás nagy eseményének lényege az utolsó vacsorán kezd ki­domborodni, a Golgothán fejeződik be és a feltámadásban nyer teljes kiigazolást. Az első és másodikban a gon­doskodás és a végnélküli szeretet, a harmadikban pedig az igazság verőfénye adja meg az Üdvözítő ta­nában az ember lelkének azt az génysége az erős tüzet nem tarthatván, visszavonult és ekkor a következő kiál­tás keltette fel figyelmemet, „Dózsa gye­rünk mi is с monda Farkas nevű közhon­véd, mire ez azt válaszolá : „Várjuk meg őrmesterünket"! Ezen beszédre fel­neszelve körülnéztem, s láttam, hogy egy­magam fekszem a Tisza partján, nagyon is kitéve az ellenség lövéseinek és hogy további maradásomnak értelme nincs, lebukva tehát, futásnak eredtem s bevallom, hogy íutásközben a mi­atyánkot és üdvözletet mondtam el, mert csakis az Isten különös kegyel­mének tulajdonítom ma is, hogy íutó századomhoz sértetlenül érkeztem. Oda érve az első szavam az volt:»Főhadnagy úr állítsa meg a századot, mert szégyen­lek ilyen századnál szolgálni, mely ily gyalázatosan megretiral« ! Főhadnagyom azt válaszolá: » Állítsa meg ha tudja.« „Alj ! kiáltám, aki meg nem áll lelövöm" s a futó század mellett elsüvöltött go­lyóm következtében a század megállt. Ekkor visszatekintve, láttam, hogy a kedvező helyzetet az ellenség felhasz­nálta és a sóház irányából egy zászlóalj osztrák gyalogos a jégen keresztül jöve kapaszkodik fel a parton. A század is észrevette, de visszavonulását, bár rend­ben, vezényszó nélkül folytatta, csakis én, továbbá Dénes káplár, Dózsa és Farkas közhonvédek maradtunk vissza, a füzesbe sietve, s onnan az ellenségre tovább folytattuk lövéseinket. Az ellen­séges gyalogság is a füzesbe vett állást, erőt, azt a tudatot, azt a fenséges érzést, hogy élete örök, mint Isten­iben a nagy mindenségé és boldog 'ha az oltári szentség szerzőjével ! Krisztusban örökre egyesül. Az az erő, tudat és érzelem emeli a nagy nap jelentőségét, a mely öröm mámorba olvadva dicső­íti Jézust az oltári szentségben, Ki előtt a magyar nép leborulván az [öröm könnyűivel áztatva a földet imigyen esdekel: Áld meg országunkat, I . Mi magyar hazánkat I Vezéreljed jóra I A mi királyunkat. Rontsd meg mi ellenségünket, I Kik üldöznek bennünket Krisztus teste és vére. Es mikor felemeltetik a főpap ál­tal, a nagy természet csodálatos echoja száll alá mintha mondaná: Venite adoramus te Panem ange­lorum. Áldunk Téged: Oh An­gyali kenyér. Bertalan Vince. — s úgyhiszem cselt gyanítva — nem mert előbbre nyomulni. Midőn már töl­tésem elfogyott, lábhoz téve fegyvere­met, egy fa mögé húzódtam, miközben egy ismerős hang szólalt meg csekély husz lépésnyi távolságban: >Hát öcsém miért nem lősz? с monda Csákós Sándor kapitány, »Mert elfogyott a töltésem с válaszolám. „Várj csak, majd adok én" s elhagyva a fedezetéül szolgáló fát, pár lépést tett felém. „Maradjon kérem ka­pitány úr" — mondám neki, mert még lelövik. Én értem nem nagy kár lesz ha el találnak is« s oda siettem hozzája. О oldaltáskájába nyúlt és 12 töltést adott, s azt monda: » Maradj hozzám közel« és én azonnal megkezdtem a lövést, mi alatt észrevettem ; hogy a második szá­zadból a kapitánynyal együtt csak he­ten maradtak s e szerint n-en tartottuk fel lövéseinkkel majdnem fél óra hosszáig az osztrákokat, kik lövéseiket, mint mondám cselt gyanítva, reánk vesztegették.Ezen vál­ságos percben jelent meg zászlóaljunk s lö­vés nélkül szurony rohamban indult, termé­szetesen a vele Rakomázon innen egye­sült két századdal együtt. De a Tiszán átjött osztrák gyalogság benem várva a szurony rohamot megfélemlítve szaladt vissza a jégen. Mi őket vakmerően kö­vettük, noha erős gyalogsági és ágyútűz fogadott bennünket, alig akarva engedelmeskedni a parancsnak, hogy Vonuljunk vissza a Tisza innenső part­jára. Ez alatt megérkeztek ágyuütegeink és több zászlóalj és a harc rendszeresen

Next

/
Thumbnails
Contents