Esztergom és Vidéke, 1903

1903-01-11 / 4.szám

f ESZTERGOM és VIDÉKE. (4. szám.J L 3 január 11 belátni, hogy a villamvilágitás behozatala, évtizedekre szolló elhibázott lépés volna a várostól, melyet csak a szerencsés véletlen, a találmányok egy ujabb vívmánya tehetne jóvá. Híveinek nagy része a helyes útra tér, s a gáz mellé szegődik, tántorithathan hivei pedig végső erőfeszítésükben kortes fogásokhoz fordulnak. Beleviszik a kérdésbe a hercegprímást, s figyelmeztetik a közönséget, hogy az, mint a város jóitevője egy gáz lángot sem fog bevezetni semmiféle primatialis helyiségbe, ugyanígy a főkáptalan s a papnövelde. Hát ez mese beszéd! A dolog úgy áll, hogy a herceg a nála tisztelgett polgármesternek kijelentette, hogy a gázt nemcsak a palotába, de az összes uradalmi gazdasági épületekbe is bevezetteti, s e végből egyik tisztjét meg is bízta a szükséges előmunkálatokkal. A közben jött villamos ajánlatok folytán várakozó állást foglalt el, de hogy kijelentette volna, hogy a gázt be nem vezetteti, az ellentétben áll, a polgármester előtt tett nyilatkozatával. О Eminentiája, tudva azt, hogy a villamvilágitás behozatala a városnak csak nagy anyagi áldozatai árán volna létesíthető, határozott állást foglaló nyilatkozatot már csak azért sem tehetett és tett, mivel sokkal inkább szivén viseli a város anyagi érdekeit, semhogy állásfoglalásával oly udvariassági ténykedést provokáljon, mely a város érdekével áll ellentétben. Ugyanígy írhatnánk a főkáptalanról, mely a nála járt bizottsági tagoknak világos ígéretet tett a gáz bevezetésére, sőt egyik tagja annak nyilvánosságra hozására, határozott felhatalmazást is adott. A papnöveldéről szó nem eshetik. Hisz i8o lángra kötelező aláírást adott. Azt állítani tehát, hogy egy lángot sem vezet be, vaktöltés. Karácsony tájékon a villamosok rendeztek népszavazást, mi, úgylátszik az óhajtott eredményt nem érte el, s most, hogy a bizottság aláírást gyűjt a villamvilágitásra, vádat zúdítanak fejére, hogy mért nem üti a nagy dobot a villám mellett. A bizottság eljárása e tekintetben helyes, mert tárgyilagos, részrehajlatlan, sőt mondhatnánk, látszólag a villámnak kedvez. Hogy a felhívásban felhozott előnyök és hátrányok csoportosítása a gáznak ad előnyt a város szempontjából, ez nem feldicsérés, hanem a tények meghamisithatatlanságára vall, miket a maguk mivoltában, tárni fel, feladata, kötelessége volt a bízottságnak. Vádolják és meggyanúsítják a város hivatalos testületét azzal, hogy nem akar önállóan dönteni, ezért rendez népszavazást. Ugylátszik nincsenek azzal tisztában, hogy a competens forum a gáz mellett elvileg már döntött A kötelező aláírások nélkül pedig csak nem ugorhatik vakon bele egy százezrekbe kerülő vállalatba, melynek jövedelmezősége eleve biztosítva nincs. Erről szerezni tájékozást, célja az aláírásoknak, dönteni, a képviselet fog. A város fejlesztési politikája a gáz mellett szoll, mivel anyagi érdekeinek ez a legmegfelelőbb. Önmagunk és a jövő nemzedék iránti első kötelességünk a célszerű gazdálkodás, és nem az üres zsebbel való nagyzás. A jövőnek élni, az utódoknak becses örökséget hagyni akarni szép dolog, ezt azonban csak a jelen célszerű és hasznos felhasználásával érhetni el, s nem a haladás bizonytalanul kínálkozó ismeretlen előnyei, és a messze jövőben várható meglepetéseinek készpénzül vételével. Omega. Városi közgyűlés. Mindinkább hevesebb lett, mig végre ajtót nyitott. Zoltán eltávozott! Méreggel hagyta el a szobát s kifeszített mellei, kardja hüvelyét szorítva sietett barátaihoz a tiszti kaszinóba. Bárdos alig hogy az ajtót betette folytatta beszédét. Szigorú arccal fordult Nellike felé, ki ott ült a kereveten és sirt. Csipkés kőtényének szélét tépegette. Sértő hangon kérdezte; — És ön mit tud felhozni mentségül ? Feleljen ! Nellike hallgatott, zokogva kelt fel helyéről s térdre hullott, összetette két kezét s igy rebegett bocsánatért érthetetlen szavakat. Bárdos kemény szivvel nézte Nellikét s remegve, hogy mennyire csalódott szólt ismét halkabban. — Engem a köny meg nem indít! Kérdésemre feleljen! Nellike átkarolta férje lábát s ugy kérte : — Csak az egyszer bocsásson meg, • . . csak az egyszer!.-..', Bárdos midőn reá tekintett szive megesett a védtelen teremtésen s lehajolt megfogta a kezét, ellágyulva monda — keljen fel, előttem ne térdepeljen. Felemelte s leültette a kerevetre, hol Zoltánnal ült. Vette kalapját s pálcáját, ezen szavakkal, — feledjen el! — eltávozott. Jan. 9. Nagy fontosságú városi ügyek tárgyalása nem szokott nagyobb érdeklődést a képviselők körében kelteni, mint amiilyent a mai napra kitűzött rendes közgyűlés kevésbbé fontos és érdemleges tárgy sorozata előidézett. Sokan vihart jósoltak, mely a tiszta kék égen váratlanul fog keletkezni. Vihar nem volt, de azért lecsapott, bár nem váratlanul. * Felolvastatott és éljenzéssel vétetett tudomásul a hercegprímás és főispán válasza, meilyet az uj év alkalmából a város által hozzájuk intézett üdvözlésre adtak. Közbevetőleg Niedermann József rendőrfőkapitány szollalt fel, előadván, hogy az egyik helyi lap róla azt irta, hogy a katonai beszállásolásnál önkényesen járt el, mi alaptalan vád, mivel ő a régi szokás alapján gyakorolja a beszállásolást. Vimmer Imre polgármester, csak annyit kívánt ez alkalomból röviden jelezni, hogy a katonai beszállásolás rövid idő alatt helyes megoldást fog nyerni, a katonai beszállásolási alapból adandó 37000 korona folyósításával mellyen barakkok fognak építtetni. A főkáptalan fatelepén átvezető út szabaddá tétele tárgyában, miután ez ügyben a felsőbb közigazgatási hatóságok a főkáptalan javára aképp döntöttek, hogy az ut tulajdonjoga elébb a polgári bíróság által döntendő el, a tanács javaslatának elfogadásával kimondatott, hogy előbb barátságos egyesség kisérlendő meg, mi ha eredményre nem vezetne, a per utján fogja jogait megvédeni. Dr. Horn Károly az egyesség megkísérlésénél azt is javalja felhasználni, hogy az elzárt út folytatásaként jelentkező közterület városi fundus, mit a város mint belterületet be is epithet, ami által a telep a város felől teljesen elzáratnék. Kollár Károly gazdasági tanácsosnak állásától való felfüggesztése tárgyában Nellike egyedül maradt a szobában, reá borult a kerevetre s fenhangon sirt. Bánta tettét, de késő volt már, jóvá nem tehette. Nem talált mentő eszközt, nem jutott eszébe egy mentő gondolat sem. Sokáig zokogott, mig végre elszánta magát, hogy akármily küzdelemmel is, de kiengeszteli megcsalt férjét. Egész éjjel álmatlan volt az izgatottságtól, csak reggel felé pihent. Kilenc óra volt már s még mindig aludt. Alig hogy felöltözött, a nagy tükör előtt igazgatta hajfürteit, midőn ajtaján kopogtak. Elkeseredetten szólt ki — szabad! — Az ajtón két huszártiszt nyitott be, kik kölcsönös bemutatás után előadták jövetelük okát. Férjét keresték. Nellike midőn megmondta, hogy nem tudja merre van férje, ismét a hátsó szobába vonult. A tisztek ajánlották magukat. Itt ismét szőtte gondolatait, höl tegnap elhagyta. Megijedt, hogy szinte meg rázkódott, midőn a két tiszt elbeszélte, hogy ők Zoltán segédei s elégtételt jöttek kérni férje szavai miatt. Megijedt, de még mennyire! Most látta, hogy mily sök bajnak vetette meg alapját. Lefüggönyzött szobájában önmagával beszélgetett. kelt főispáni leirat folytán, annak teendői ideiglenes végzésével Rothnagel Ferenc főjegyző bízatott meg, kinek segítségül az erdőmester, m érnök és tanácsjegyző rendeltetett ki. A polgármester helyettesítésével pedig Hoffmann Ferenc p. ü. tanácsos bízatott meg, mig a hivatal átvételének eszközlésére, a polgármester és főügyész küldetett ki. Dr. Fehér Gyula e kérdésnél, a fegyelmi eljárás mihamarabb leendő lefolytatásának kieszközlése végett emelt szót. A dunagőzhajózási társaság által használt kikötő helynek használati dija fejében évi 300 kor. állapíttatott meg. Az utibizottságba 1903—1905 évi érvénynyel : Nozdroviczky Miklós erdőmester, Tiefenthal Gyula városi mérnök és Prokopp Gyula dr. választattak meg. Emlékeznek olvasóink reá, hogy a szentgyörgy mezei vadászterületet Osvath Andor vette évi 220 koronáért bérbe, mit a megye nem hagyott jóvá, mivel a képviselet az árverési feltételeket előre nem állapította meg. Az ujabbi árverésen Lindtner János vette bérbe azt évi ш koronáért, s igy a város vesztesége e cimen évi 109 korona. Ez a második eset rövid idő alatt, hogy a város a törvény szakaszainak rideg alkalmazásával kárját vallja. Az első a kir. városi vadászterület béibeadása volt, mit azért nem hagyott jóvá a miniszter, mivel szabad kézből, s nem árverésen adatott ki, ott a város évi 320 koronát veszít. A győri színház uj igazgatójának Mezey Bélának kérvénye folytán és impulsusára, egy állandó színkör létesítésének előmunkálataira dr. Földváry István elnöklete alatt, dr. Áldori Mór, dr. Hetcz Antal, Jambrik István, Kaán Károly, Leitgeb János, (fsváth Andor, Perényi Árpád, Pfalcz József, dr. Prokopp Gyula, Sinka Ferenc, Schönbeck Mihály, Tiefenthal Gyula és dr. Weisz Sándor tagokból álló bizottság küldetett ki Cserno József levéltáros nyugdíjazása iránti kérelmének helyt adott a képviselet, mig az E. К. E. azon kérelmének Nemis ve— Oh mily rossz vagyok én csak megcsaltam, de még életét szélynek tettem ki . . . Széttéptem mindkettőnk boldogságát, egy szép jövőt hiúsítottam meg. Neki dőlt a falnak s ugy sirt. Feltekintett, gondolkozott és ismét fájdalomba merült. A sok bánkódás és a bizonytalanságban való sinylődés a félelem, hogy megcsalt férjét elveszti, lelohasztották kedélyét s erős nyomokat hagytak a lelkén. Félelemmel, de jóhiszeműleg ragadta meg a tollat, midőn azon mentő gondolata támadt, hogy bocsánatot kér boldogsága szétrombolójától Zoltántól férje helyett, hogy megóvja a párbajtól. Röviden irt neki, melyben kérte, hogy tekintse őt, hamar annyira boldogtalanná tette, legalább vért ne kívánjon. Kérte, hogy tegye meg annak a szerencsétlen nőnek kérését, kit ő tett szerencsétlenné. A levelet leragasztotta s cselédjével Zoltán lakására küldötte. A cseléd épen találkozott vele, a mint a lakásából kilépett és a levelet átadta. Zoltán egyik szélét lehasította a borítéknak s miután a levelet elolvasta, zsebébe dugta s tovább indult. Midőn a cseléd kérdezte nem kap-e választ, Zoltán mintha soha sem ismerték volna egymást vállvetve szólt oda. — Nincs válaszom! Hazajövet midőn megtudta szegény, hogy mily üzenetet kapott csak egyet sóhajtott szive mélyéből. — Oh és én őt szerettem! . . k Oda vetette magát szegény a sorsnak s lemondott örökre boldogságáról. A milyen csicsergő jó kedve volt eddig, most ép oly kedvetlenné vált. Nem birta serami sem jó kedvre hangolni, a mily játszi vidorsággal folyt le előtte a világ ezelőtt, most ép oly közönyös volt minden iránt. Egyhangú aléltságából mi sem zavarta fel. Mint zárdaszűz, ki a kolostor falait el nem hagyja soha, ugy élt б is e napokban szobájába zárkózva. Szégyenében még a cseléd elé is félt állani, hisz az is tudta tettét. Tudta az egész világ! Nap-nap után mult, mindig jobban érezte a csapás reá nehézkedő súlyát, a hiányt, férje távollétét. A bánat mindig mélyebb gyökeret vert szivében! Már szinte megnyugodott, hogy sorsa változatlan marad; csak ha férje arcképe került eléje, akkor szorult el ismét szive s teltek meg szemei könnyekkel. Ilyenkor elgondolkozott. — Ugyan hol lehet ? Megvivott már, vagy megbékült ? — de mindezekre választ senki sem adott néki, mert nem kérdezett senkit. Félt ember elé lépni! . . . Hosszabb idő után, midőn már e kis epizódot az emberek agyából egy má-