Esztergom és Vidéke, 1903

1903-06-07 / 46.szám

ESZTERGOM és ÍME A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. M e áJ e l ei № Vasárnap és csütörtökön. jiLŐFIZETESI ÁRAK I Esést évr — — — — 12 kor. Fii évre — — — — — 6 kor. fii. fii. Negyed етге — — — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendői Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szánj. -5M Kéziratot nem adunk vissza. FEBENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ iÄSJK Kaphat ő : Iieitgeb János, Metz Sándor és Vörös József üzletében. IL Rákóczy Ferenc emlékének. Esztergom, 1903. június 3. Az ország összes vármegyéjében és városában mozgalom indult meg, hogy minden magyar ember hálás emlékezetében dicsőségesen élő fe­jedelmünk, II. Rákóczy Ferenc em­léke az ő esztendejében lehetőleg méltóan megünnepeltessék. Alig van történelmünknek alakja a nagy Kossuthon kivül, kinek nevéhez di­csőségtelj esebb mozzanatai fűződ­nének ragyogó történelmünknek, mint Rákóczyének, kinek az osztrák önkény ellen 8 éven át vívott vé­res harcai enyészhetlen emléket ál­lítottak fel ama legendás korszak­ról minden későbbi idő hazaszere­tettől áthatott magyarjának. Titáni küzdelmekkel lefolytatott, bámulatra keltő hőstettekkel ékesített, nagy embereket teremtő, évekre kiter­jedő hadjárata Rákóczynak lefog­lalta az ország minden talpalattnyi helyét s nincs hazánknak talán vi­déke, melyet nem szentelt volna meg a szabadsághősök kihullott vére. к „Esztergom ís Vidéke" tárcája, 1848. évi nemzetén és honvédkori j élményeim. Irta. HORVÁTH GÉZA. I Folytatás (IV.) A császár huszár ezredből Tolnay Gá-! bor tizedes vezetésével recognoscirozás j alkalmával n huszár a ködös légben j kissé előre haladt, s nem vette észre az! osztrák chevaux legers escadront csak I akkor, midőn tágabb körben körül voltak j fogva. Az osztrák lovasság parancsnokai németül leszállást vezényelt, a mire azl öt régi huszár a megszokott német parancsszónak engedelmeskedett és le­szállt, hat azonban Tolnay vezetésével szerencsésen keresztül vágta magát. Az én századomból félszázad előőrsre lett vezérelve. Az Isten hidege majd megvett bennünket. 24 fok hideg volt mikor éjfélkor felváltottak. Egy akolban a birkák között találtunk menhelyet, hol ! a zászlóalj elhelyezve volt. Alig értünk i be, midőn Tolnay, kivel mint művelt fiú- 1 val jó viszonyban voltam, azzal jött, j hogy menjek be a számadó juhász szó- 1 bájába vacsorálni. Elképzelhető örömöm, í mert egész nap nem ettem semmit, s 1 annyira át voltam fázva, hogy midőn a \ túlmeleg szobába beléptem, lázas remegés £ fogott el. Tolnav kis üve? tokait nvomott I f A daliás idők e nagy fiainak em­lékét elhomályosulni nem szabad engednie egyetlen magyarnak, kí­j nek lelkében a hazaszeretetnek leg­; kisebb lángja lobog, hisz akkor j hiába volt a kiomlott vértenger, j hiába estek a hősök ezrei a harc­i mezőn, vesztek a börtönök rideg i sírboltjában, hullottak a sortüzek j alatt és vérzettek el a bakó keze jaltai. A letűnt századok keserű i megpróbáltatásait győzedelmes erő­vel kiállott magyar nemzet azonban soha sem mutatott kislelküséget, j amikor áldoznia kellett a legendás ( idok e félisteneinek, mert örömmel I látjuk ébredni a lelkesedést a ma­Igyar haza egész területén megfe­lelő módon áldozni a szabadság láglelkü bajnoka, egykori dicső fe­fedelmünk és urunk II. Rákóczy Fe­renc emlékének. Még az ország ! azon vármegyéi és városai is, kikben a túlságos dinasztikus hűség igyek­szik háttérbe szorítani a nagy emlékű fejedelem iránt önkéntelenül is elő­törő hódolatot, nem késtek díszköz­gyűlésekkel, emlékünnepek rende­kezembe hogy igyam. Én az üveg bort teljesen kiittam, noha a bornak sohasem voltam nagy kedvelője, s mig a vacsora elkészült, a nagykemence padjára dől­tem, miközben a különben éber alvó, oly mélyen aludtam el, hogy a zászlóalj összes dobosai hiába verték mellettem az ébresztőt, felébreszteni képtelenek vol­tak. Másnap hét órakor ébredtem fel, mikor a zászlóalj helyét a csatarendben elfoglalandó volt. Itt ismét az egész na­pot a roppant hidegben kivül töltöttük, és ott ettük meg kenyerünket és szalon­nánkat az ellenség támadását várva. De úgyhiszem hogy ők is a nagy hideg következtében tartózkodtak a támadás­tól. Alkony felé tehát a zászlóalj a szom-. szédos Golopra indult, s ott a báró vagy gróf Way család tágas kastélyába he­lyeztettünk el. De képzelheti az olvasó, hogy ez elszállásolás vajmi kevés kényel­met szolgáltatott nekünk és a legény­ségnek, mert elhelyezésünk abból állott, hogy a nagyterjedelmű grófi kastély bútornélküli fűtetlen cellaszerű szobáiba eszközöltetett, hová a legénység a rossz hazafiság hirében állott főúr uradalmi szérűjéről szalmát és zsuppot hordván эе, elterítette a padlóra és akként nyu­godott le, miután az akolból elhozott Dirka gulyásából jóllakott. A szobákban L legénység tovább didergett reggelig,: nert a szobák fűthetők nem voltak, csu-' Dán az az egy előnye még is meg volt a izállásnak, hogy a dermesztő szél és hó zésével kifejezni a hála köteles adó­ját történelmünk e kimagasló hőse iránt, kinek isteni küldetésen ala­puló tevékenységének hatását csak a késő századok fiai erezik. Annál csodálatosabb és megfog­hatatlanabb, hogy a magyar haza legrégibb vármegyéje, Esztergom vármegye és a város, mely Rákóczy harcainak egyik nevezetes fegyver­ténye színhelye volt, rideg és bántó közönynyel viseltetik II. Rákóczy Ferenc emlékezete iránt és úgyszól­ván teljesen elzárkózik az ország­szerte megindult mozgalom elől. Igen ez a város, melynek romokban levő fellegvára még századok múlva is maradandó emléke lesz a héroszi küzdelmek idejének, mert barna köveit Rákóczy vitézei ezreinek ki­ömlött vére tette ránk nézve be­csessé és megszenteltté, ez a város megfeledkezik a nemzet hős íijáról és ezek a mohos kövek örökre intő például fognak szolgálni a tunya és elkorcsosult utódoknak és vádlóiul az ezeréves fellegvár tövében élő hálátlan magyaroknak. Ez a vár­litott előőrsöket minden két órában ujabb őrs csapat váltotta fel, nehogy megfagyjon. 8-tól 10-ig ismét előőrs szol­gálaton voltam. A Mádról vezető úton egy zsidó fuvarost állítottam meg, ki­nek szánján 12 zsák liszt volt. Én azon gyanúval voltam elteltve, hogy hátha a liszt Schlik tábora részére szállitatik, s a zsidót letartóztattam, s ez iránt az őr­nagyhoz jelentést tettem, ki kérdőre vonás végett aasidót magához kisértette. Dehogy vétkesnek találtatott-e, arról máig sem tu­dok. Megemlítem még, hogy a huszárság is felváltva recognoseirozott, s hogy Tolnay ismét oly vakmerő volt, hogy az ellen­ség tanyájához közel merészkedett és egyszer csak, nagy lódobogást hallot­tunk, mire rögtön fegyverkészen állot­tunk. Az éji köd homályából Tolnayt lát- [ tuk kibontakozni egy csapat ellenséges lovas által űzetve, kik bennünket hihető­leg észrevevén visszafordultak, mire Tol­nay pisztolyából kétszer lőtt reájuk. Az­lildöző lovasság ugylátszik gyanitá közei­létünket, mert lövés nélkül visszaügetett, nielőtt lőtávolba ért volna. Közbevetőleg ;mlitem fel, miszerént Tolnay vakmerő j iú volt, s rövid időn hadnagygyá lett j :lőléptetve, de a szegény fiú későbbig értesülésem szerint, a kápolnai csatában efolyt lovas attakban hősileg elesett. | Másnap reggel Schlik visszavonulásáról, írtesitést kapva, mi is Tárcáira húzód- j unk vissza. Alig töltöttünk néhány na-j >ot Tarczaíon, tiszteletbeli őrmesterré ...... \,xt .A..'.. i megye és ez a város, melynek szü­löttei közül a múltban nem egy érdemes részese volt a dicső kor­szak küzdelmeinek, nem tud lelke­sedni a haza és szabadság tündöklő csillaga iránt, de megbántja a rég ! porló hősök emlékét fásult közö­1 nyössége által. j Azért fordulok ezúttal a vár­megye és város vezető faktoraihoz, ne hozzanak szégyent továbbra is ^ e városra, melynek történelmi múlt­jánál fogva is elsőrangú kötelessége illő módon megemlékezni II. Rá­t kóczy Ferenc fejedelemről, ki az ősi fellegvár 1707-iki ostromával a sza­badságharcnak egyik legszebb dia­dalát itt vivta ki, kiűzve Szt. István büszke városából az osztrák zsol­dosokat, e fegyverténynyel újból ' megalázva az elbizakodott osztrák császárt és vezéreit. A vármegye és város vezetőinek meg kell ta­lálniok a módot, hogy az ország többi megyéjéhez és városához csatlakozzanak és elhárítsák felőlünk a rút hálátlanság és hazafiatlanság ' lealacsonyító vádját. Ünnepeljük A tarcati csata. j Január 21-én este, zászlóaljunk 2-ik százada az úgynevezett zombori csárdá­hoz lett megfelelő huszár poszttal vezé­nyelve, Csákós Sándor kapitány vezetése alatt. Reggel mintegy hat óra tájban sűrű puska lövések voltak hallhatók, mire rögtön megszóllak a dob és a huszár • trombita riadója, miből előre láthatólag az osztrákok támadását következtettük. Előőrsön levő századunk mintegy három­negyed óráig tartóztatta fel az elő­nyomuló chevaux legers-ből álló lovas* ságot, s ez által időt nyertünk a harc­vonalnak tervszerű felállítására, mit fő­leg Bulcharin lengyel ezredes és dandár parancsnok eszközölt. A hadvonal felál­lítása vájjon jól vagy rosszul történl-e? az elbírálható soha sem lesz, miután oly roppant köd volt, hogy nyolc lépésen túl nem láthattunk, csak annyit lehetett biz­tosan meghatározni, hogy a tarcali hegyi kápolnától nem nagy távolságra foglal­tunk helyet. A homály dacára, a zajból következtetni lehetett az ellenséges had­csapatok közelgését, mellyek közelebb érve, látható volt, hogy a csákón fehér szalagot és fehér karkötőt viseltek, a miből azt következtettük, hogy át akar­nák hozzánk jönni. Miután csatárlánc nélkül közeledtek, s a mint zászlóaljunk öt százada zárt tömegben állt csekély távolságra tőlünk az elhangzott vezény­szóra megálltak és az elöl lovagló pa­rancsnok zászlóaljunk vezénylő tisztje ntárr kérdezősködött. Miután Zákó őrnaerv

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents