Esztergom és Vidéke, 1903

1903-05-28 / 43.szám

A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. M

e

éi

e

tei)lk Vasárqap és csütörtökön. JSLŐFIZETÉSI ÁRAK '. . Esés* évr — — — — 12 bor. — fii. Fal évre — — — — — 6 kor. — fii. Nagyed érre — — — — 3 kor. — fii. Egy ее nzám ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laplulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (пота a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendői Kossuth bajos (azelőtt Buda) utca 485. szánj. Kéziratot nem adunk vissza, wgmert károsodás nélkül nem lehet. A vidék tehát meg sem közelíti a vámvonalat, hanem a Duna túlpartján marad és Párkány község keblére simul. Igy azután Párkány lassanként a fejlődés legmodernebb fegyverzetét, a vagyoni függetlenséget biztosítja magának és fejlődik előre sejtett arányokban. \ Amikor a városrészek egyesitésésének terve először felszínre került, 1 a város közönsége azt egészen természetesnek találta, mert hiszen a ! három volt község Esztergom for! galmából tartotta fenn magát a nélkül, hogy az anyaváros terheinek j viselésében részt vett volna. És látjuk, miszerint Párkány is ép ilyen. Közintézeteinket, iskoláinkat az ezekkel alig rendelkező nagy (

falu igyekszik kihasználni nemcsak aképen, hogy népe ide jön át az ^ ott olcsón vásárolt piaci cikkek eladása végett, hanem ideküldi gyermekeit is mindkét nemből, sőt, biztos tudomásunk van arról, miszerint |a vidéki gyermekeknek immár száj motte vő része Párkányban talál száli " ! mérvű uzsoráskodást űzött ; — de azért • a felizgult hangulat teljesen nem szűnt j meg, mit eléggé tanúsít az, hogy midőn másnap délelőtti Ю órakor a szakadó j esőben Sundáék látogatására indultam, a főtéren számos állongó ittas nép közé érve, egy pátyi ember, kinek kétcsövű ! lőfegyvere volt a vállán, megállított, igy 'szólítván meg: >elhiszi az úr! hogy én biztos lövő vagyok, ha én valamire ráfogom a fegyveremet annak esnie kell«, mire azt feleltem : >elhiszem barátom.* E pillanatban lekapta válláról fegyverét és mielőtt védhettem volna magamat, három lépésről belém akart lőnni; — de az isteni gondviselés megőrzött; mert az átázott fegyver nem sült el. Én ezen esemény után szótlanul tovább mentem, s alig haladtam néhány lépésre, ott többen álltak tinnyei nemzetőrök, kiknek egyike, Kondri nevezetű akarta kaszáját belém \ vágni részegségében; s ha ebben a józanabbak meg nem akadályozzák, menthetlenül veszve vagyok. Ezen kétrendbeli esemény teljesen elvette kedvemet attól, hogy a vad kaszás nép közt maradjak, de nem attól, hogy megtámadott hazámat védelmezzem. Ez okon midőn Hegedűs Miklóssal, Setéth Gáborral és Gyulával még ez nap találkoztam, elhatározánk, hogy a nélkül, hogy Sántha István parancsnoknak bejelentenők, miután a mult éjen a pátyiak által ők is fegyegetve voltak, tovább a kaszás nemzetőrök között nem ma radunk; hanem azért Párkány és Esztergom egyesítéséhez. ~ Esztergom, május 28. (O.) Szemünk előtt folyik le azon szánalmas versengés, amely a közgazdasági téren Esztergom és Párkány között támadt s tétlenül kell néznünk eléje azon vereségnek, amely városunkat bizton fenyegeti. Hasonló ezen állapot a középkori bajviváshoz, jobban mondva az erre alapított Istenitélethez, amelyben a talpig páncélos vitézt legyűrte a pőrére vetkőztetett, puszta buzogánynyal biró közönséges ellenfél. Esztergom hasonló a páncélos vitézhez. Minden fegyverzete megvan, mig Párkány, ez a közönséges falu kezdetleges fegyverekkel támad ellene. Amint mondottuk, le is győzi azt. Mert Esztergom nagyon is nehéz módon fegyverkezett fel. Nevezetesen rendkívüli anyagi megterheltetésén könyitendő, az indirect adóknak többféle változatát hozta be, amelyekkel maga körül olyan védvám korlátot állított, hogy azt a vidéknek megostromolni előre is" ftz „Esztergom es Vidéke" tárcája. 1848 évi [nemzetari élményeim. Irta: HORVÁTH GÉZA. Még aznap megeredtek az ég csatornái és másnap délig szakadatlanul esett. — Úgy látszik a pátyi nemzetőrök a nyert szabadság eszméjétől és a bortól megittasodva, a velők jött Szabó Sándort, ki a pátyi Brunczvik féle grófi birtok birodalmi ispánja volt, halálra keresték ; s az ott számosan megjelent kaputos osztályt hilállal fenyegették. Szerencsére mintegy esti 9 órakor megérkezett a Perczel által szervezett és rendes egyenruhával és fegyverrel ellátott Zrínyi zászlóalj, és ezeket nemsokára követte a fegyveres pesti nemzetőrség ; kik úgy látszik azon hiedelemben voltak, hogy Svábhegyi kirándulásra — nem pedig egy őszi hadjáratra — indultak, mert sokan közülök lakk és kesztyűbőr cipőt viseltek, mellyet lábaikról a barátságos sár lemarasztott, úgy, hogy szegények házról házra kerestek nagy paraszt sarukat, hogy majdan tovább mehessenek. — Ezen körülmény közbejötte folytán a pátyiak rakoncátlansága lelohadt; — annál inkább, mert az üldözött ispán a beállott zavar következtében elillant; — de mint később értesültem, az ellene nyilvánult ellenszenv onnan származott, mert köztük nagy lást és ellátást s itt csak a tandijat fizeti, de a közforgalom előrevitelében része nincsen. E helyütt azonban valamit megkell jegyeznünk. A város a saját iskoláiban s közép tanintézeteiben háromféle tandijat szed és pedig: legkisebbet a városiaktól, valamivel többet a vidékiektől és több mint kétszereset a párkányiaktól. Hát ez nem helyes politika, mert e tekintetben Párkány is vidék számba megy s igy nincs értelme annak, hogy tőle többet követeljünk csak azért, mivel a vidéki tanulók nagy átlagát az küldi hozzánk, j Ezer- és egy okot hozhatnánk fel a végből, hogy Esztergom és Párkány gazdasági harca megszűnjék nemcsak helyes város fejlesztési politikából, hanem a közönség érdekéből is. Ezek az okok sokkal ismertebbek immár, hogysem újból elismételjük őket, azonban az is bizonyos, miszerint teljesen elegendők arra, hogy városi hatóságunk végre foglalkozzék velük és pedig az egyesítés eszméjével kapcsolatosan. mint tábori vadászok a hadjáratban részt veszünk. — Miután mind a négyen kettős csövű lőfegyverrel voltunk ellátva ; szándékunk az volt, hogy Bicskének indulunk, mert a csapatok kivehető mozgása arra vezetett, és kocsira ülve Bicskére hajtattunk, remélve, hogy ott a kastélyban — Nagy Károly jószágigazgatót ismervén Gábor — helyet kapánk, hogy egy éjeire meghúzhassuk magunkat, és a lovafc is ellátást nyernek ; — azonban feltevésünkben csalatkozánk, mert a vonuló csapatok nemcsak a kastélyt, hanem a mezőváros összes lakásait anynyira elfoglalták, hogy nem volt hely, hová lehajthattuk volna a fejünket, tehát házrul-házra jártunk bebocsájtatást kérve, mig végre a szolnoki nemzetőrök, noha, bár 12-en voltak egy szobában, könyörületből befogadtak, sőt még kenyerüket és szalonnájukat is megosztották velünk ; és e helyütt a puszta padlóra feküve ért, a reggeli virradat. A _ dobok első riadására a főtérre siettünk és a külömböző csapatok is sorakozni kezdtek, mikor Ivánka Imre őrnagy lóháton közeledett felénk, és azon kérdést intézte hozzánk: »mely csapathoz tartoznak, с ? S miután megmondtuk, hogy mi önkéntes tábori vadászok vagyunk, röviden azon parancsot intézte hozzánk: »tábori vadászok induljanak avantgartba." Én és Miklós mentünk elől, mint egy huszonöt lépéssel utóbb jöttek Gábor és Gyula. Mi természetesen azon meggyőződéssel hajói tudjuk mi, hogy számos ellenérvvel találkozik ezen eszme, ! csakhogy az is bizonyos, miszerint ezen ellenérveket könnyen le lehet 'győzni, hogyha az egyesítés terv' szerű megállapodások szerint törf ténhetik. Párkány nem kívánja azt, hogy ^Esztergom nevét felvéve azonnal .teljesen városias jellegbe öltöztet, tessék, ellenben bizonnyára maga I is arra törekszik, hogy haladó útjában hovatovább fokozatosan vájrosias jellege legyen. Tessék tehát a tervet például ötven esztendőre laként elkészíteni, hogy ezen idő alatt a városias színezethez szük! ségelt kellékek megszereztessenek : erre alapítva a dolgot, tessék megállapítani, hogy Párkány Esztergom közteherviseléséhez évente 20—30 %-al, saját fentartásához pedig az előálló szükséglethez képest ezen felül tartozik áldozni, viszont részesedik a közvetett adók s illetékeknek a hozzájárulási arány szerint megállapított minimumából, amenynyiben a kövezetvám, helypénz- és ladtunk tovább, — egyikünk sem lévén soha katona, — hogy mi fogjuk az ellenséggel az első lövéseket váltani. Mennyire megvoltunk lepve tehát, midőn jó félórai gyaloglás után ott táborozó huszársággal találkozánk, kik akkor kezdtek nyergelni. Tovább menve a felső gallai határban fekvő hegyi erdőbe, futó embereket pillantottunk meg. Én és Gábor i valamint az utánunk nyomba kővetkező pesti nemzetőrök közül is számosan kö' vettük, azt vélvén, hogy azok portyázó horvátok, azonban ezek hallván, hogy J mi magyarul beszélünk, megállásra szóilitván fel őket, tehát megálltak, s megj tudtuk tőlük, hogy ők abroncs szedő felsőgallai svábok, s hogy ők azért j szaladtak meg, mert azt hivék, hogy mi Jelasics táborához tartozunk. Ekként a félreértés kiderülvén, tovább indultunk — kiérve a hegyszorosból az útra, egy gémes kútnál megálltunk szomjuságunkat oltandók. Ekkor két kocsi haladt el mellettünk. Az egyikében állítólag Guyon Richard őrnagy, a másikban pedig ha emlékem nem csal, Somogyi nevű volt királyi testőr ült, és felszólítottak bennünket, hogy üljünk fel hozzájuk. Mi a felhívást elfogadtuk, és Miklóssal Guyon kocsijára ültünk, aki kilétünk után tudakozódván megjegyzé, — hogy ő Győrnek fog előre haladni. Miklós a napot jó eleve megtudván, meghívta őt ipának házához, mely a tűztorony szomszédságában állt, déli 10 órára villás reggelire, mert kijelenté abbeli szándékát, hogy a