Esztergom és Vidéke, 1902

1902-03-27 / 25.szám

A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. $legjelei|ik Vasárnap és csütörtökön. j£l_ŐKIZETÉSl ÁRAK I Kgésí évre — — — — 12 kor. — 111. Tél évre— — — — — 6 kor. — fll. .Jegyed évre — — — 3 kor. — fll. Egyes izáin ára: 14 fll. Felelős szerkesztő és kiadó : KEMPELEN FARKASLap tulajdonosok : Dr. PROKOPP GYULA és társai. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és birdetések küldendő Széctyertyi-tér, SSO. szánj. Kéziratot nem adnnk vl«sza. i-*fVálasztások. Nagyobb igazság okáért bevallom, hogy mikor nekiültem ennek a cikkely megírásának, egész másról akartam irni. De hiába, az a régi mondás, hogy > difficile est satiram non scribere,< most ugy alakult át lokális igévé, hogy > nehéz a választásokról nem írni.* Nem csak nehéz, de egyenesen lehetetlenség. Valami erkölcsi kényszerűség ugy vezeti a tollat, mint a spiritiszta iró-médiumét az asztrál szellemek. Pedig hát mit használ egy cikkely és mit használna akár száz is ott, ahol nem a közérdek ideáljának szűztiszta, fehér alakja lebeg a lelkek előtt, ahol önös, hatalmi kérdések mozgatják a társadalom véleménymegnyilatkozását — a rokonság, a családi összeköttetések és a demagógia segítségével. Lehet, talán lehet, hogy nem igy lesz ezentúl, de eddig — sajnos — igy volt Esztergomban. A polgárság eléggé tanulságos példákból láthatta és tanulhatta meg jó magyar szokás szerint a saját kárán, hogy ez á korrupt akolba terelés mily szép eredményekre vezet.' Oh ha képesek volnánk szivünk, lelkünk egész szeretetét, védő aggódalmát, féltő részvétét, esengő kö-1 nyörgését bele önteni a fekete be-' tűkbe, hogy útat találjon minden romlatlan, becsületes szívhez ez a cikkely ! Ne adjátok el magatokat, ne adjátok el szegény szülővárostokat!. Mert nem csak pénzért lehet eladni a meggyőződést, lehet jó szóért, lehet egyéb érdekből, lehet félelemből, lehet nemtörődömségből is. Pedig a szótöbbség egyes szavazatokból kerül ki; minden egyes szavazat végzetes lehet, minden egyes szavazó az egész polgárság, az egész város sorsát intézheti, fordíthatja jóra, vagy roszra. Ne hallgassatok ti választók nagy hangon kongó ígéretekre, és ne ijed jetek meg a tenyegetésektől, ne ejtsen meg a hízelgő szó, — hallgassatok egyedül csak saját sziveHz .Esztergom is Mils' tárcája. EltenQeteni . . . Eltemetem bánatomat Az erdő csendjében . . . Temessétek el levelek, Temessétek mélyen. Fedje be az erdő mélye. Falevél hullása, Sirassa el siró szellő, Csalogány nótája. Ilus. A menyasszony. tekre, önnön lelkiismeretetekre, az a legmegbízhatóbb tanácsadó. A ki most valamelyes korteskedő célzatokat vár tőlünk, az igen csalódni fog. Nem ajánlunk mi senkit, csak a higgadt, elfogulatlan meggondolást és a részrehajlatlan szavazást kötjük a szivekre. Hogy ki lesz jó hivatalnok, azt előre nehéz megítélni, de hogy ki volt rosz, azt mindenki tudhatja. A ki pedig egyszer rosz volt, az nem fog másodszorra megjavulni. Egy még ösmeretlenben megvan a lehetőség mind a kettőre, de a ki egyszer »fegyelmista« volt, abból többé már nem lesz — szalonna. Hallottunk olyan szelet is fújdogálni, hogy : kergetnénk mi ' szívesen a pokolba N. N. urat, de akkor annak nyugdijat kell adnunk, meg még az uj X. Y.-nak is fizetést, — ez kettős költség. Akkor inkább maradjon meg N. N. Keservesen rosz logika ez, mert az a kettős költség igaz hogy sok pénz, de mennyivel több kárt okozA nő legszebb hivatása férjhez menni! Semmi a világon olyan szép szerephez nem juttatja, mint a házi tűzhely. Igazi nőnek, igazi feleségnek lenni, amily bájos, épen olyan nagy bölcseséget igényel. Csak a házas életben jut igazán érvényre a nő egyénisége. Sem becsvágyból, sem túlságos önbizalomból ne törekedjenek a lányok önállóság után ; mert olyan nagyot, nemeset, mint egy szerető és szeretett férj oldalán, nem művelhetnek sehol. Azok az Önálló pályák csak távolról oly vonzók, de ha már egy nő elfoglalja, keserűen kell tapasztalnia, milyen üres, milyen szürke és még a mellett milyen nehéz is úgy, támasz nélkül az élet. Nem is említve, hogy minden ember jogot formál, úgy hivatalos működését, mint magán életét birálat tárgyává tenni. Vannak azonban kivételes esetek, amiKor és akiknek valóságos áldás, hogy a nőnek is nyitottak teret, hova az egyik a nyomor, a másik nagy csalódás után, lelket, testet egyaránt felemésztő szenvedés elől menekül. Ilyenkor jótétemény a munka: mert megmenti a nőt az életnek és — a becsületnek. Ilyen kivétel az az édes leány is, kit mint menyasszonyt ismertem meg. Boldog, szerelmes, szép leány volt. Szerelmét tiszteletben tartották hozzá tartozói és anyja, az ő simogató édes anyja annyi S2ép reményt fűzött az ő kis lányához, hisz menyasszonya volt egy >igen jeles tulajdonságokkal felruházott, szép tehetségűt ifjúnak. »Jeles tulajdonság«, »széptehetségüc — milyen kár, hogy ezek ketten nem mindég járnak karöltve. Szőtte, szőtce a szép leány a legpazarabb színekből, igen erősnek vélt szálakból a jövő szép ábrándjait. Ráért ábrándokat szőni, mert most csak szellemileg érintkeztek: távol lévén egy mástól. Szerelmük szép volt, ezt naponként bebizonyították egymásnak egy-egy véget érni nem akaró levélben. Nem volt türelme a lánynak be várni a levélhordót, mig a >fölvég* be ér. Maga járogatött el a postára, hogy átvegye a messze idegenből érkezett leveleit. Mikor elolvasta a levelet, boldog mosoly jelent meg ajkai körül és arcát, azt a szép arcát olyan rózsás pir borította el. Ismerte őt a faluban minden gyermek, pedig csak a nyarat töltötte falun. De azt azután igazán élvezte, poézist találva ! mindenben, még az utcagyerekekkel való csevegésben is. Mert hát boldog volt! Az emberek mondogatták is utána: >milyen vidám ez a szép menyasszony*. j Szép is volt! Engedetlen fürtéi lecsüngték arcába, nyakába, sajátságos, — de igen érdekes kifejezést kölcsönözve arcának. Alakja magas karcsú, olyan különös hajlékony volt. Nem tartozott az úgynevezett modern lányok közé. A felsőbb iskola nem törölte le róla azt az édes, leányos zománcot, a mi minden bölcseleti és számtani fejtegetésnél jobban belopja magát a szívbe. Ez tette őt rokonszenvessé ismerősei között, kik már kissé hosszúnak találták az időt, mig a » becsületes jóííu*, a vőlegény megérkezik külföldi útjáról. S ha valaki ezt közelről, vagy távolról felemlítette neki, ő mindég erős bizalommal kelt védelmére mondván: óh én nem vagyok féltékeny Jenő tanulmányaira! Az ő tudománya és én, mi ketten szépen megférünk egymás mellett. Jaj, hogy azt nem akarják megérteni, mennyi kutatni ^hat egy rosz hivatalnok egy luszt; rum alatt! ' Es hogy csakugyan okozhat, arról meggyőződhetik, a ki elolvassa a j mi szerető, jótevő főispánunk leiratát, a mely a maga tiszta sanyarúsagában mutatja be a város közállapotát, a mit a kedves N. N. urak sodortak az örvény szélére. Azt irja az >Esztergomi Közlöny* hogy: általános csend van körül mindenütt, semmi mozgás nem észí lelhető. j De mi ezt a csendet olyannak hisszük, a mely a tisztító viharokat szokta megelőzni^ azokat a viharokat, melyek felfrissítik a gőzös, poshadt, fertőzött levegőt. Csend van igaz, de lábújhegyen surranó alakok lopódznak ebben a csendben erre-arra, és hamis jelszóként a saját hátrányosan ösmert neveiket suttogják a választók füleibe. Ne higyjetek a leálcázott, hamis prófétáknak ! Embert keressetek a gátra, a ki ki birja húzni a kátyúba süllyedt szekeret. Ne hallgassatok az Önjelölvalója van ilyen tudományszomjas férfinak. Most kell neki bevégezni mindezeket, mert esküvő után igazán nem engedem őt sehova. Igy beszélt, ha környezete vádolta vőlegényét. Erősen hitt, nagyon szeretett. ! Egy napon azután nem jött meg a »mindennapi* levél, nem a másodikon sem. A szép menyasszony szomorú volt, sirt, siratta az ő beteg Jenőjét. Betegnek, nagy betegnek kellett lennie, hogy nem irt az ő Lónájának. Oh, hgy miért nincs a szerelmes menyasszonyoknak szárnyuk!? Már rég odarepült volna vőlegénye ágyához : ápolni, simogatni őt. De hát beteg volt e valóban ? — — Végre meg jött a várt levél, melynek minden sora panaszszal volt telve a nagy munka halmaz ellen, mit fel kell dolgoznia. A szünidő pedig rohamosan közeledik, igy minden percét a munka veszi igénybe ; ez az oka, hogy pár napig nem irt az ő édes, egyetlen, nagyon szeretett Lónájának. I Lóna megnyugodott. De milyen könnyű is egy-két hangzatos szóval a szerelmes sziveket meg nyugtatni ! Azután már mind ritkábban jött a levél és a mí jött, az is telve volt keserű fájdalommal, nehéz elviselhetlen szenvedésről beszélt. Szegény kis menyasszony, milyen szilárdnak hitte az alapot, melyre ő az egész boldog jövőt építgette. Pedig milyen ingatag volt; nem is kellett nagyon megvárni az épületet, már is