Esztergom és Vidéke, 1902

1902-11-30 / 95.szám

ESZTtíRGOM es VIDÉKE. (95. szara.) 2. november 30 mig a többi nem. A főutcán 8o méter távolságban vannak fel­állítva az ívlámpák, mig a többi­ekben, azok forgalmához képest az izzó lámpák 25, 50 és 75 méter távolságban vannak elhelyezve. Hogy az általános hatás képét adjuk, Versec azon utcái, menyek­ben a legsűrűbben vannak az izzók elhelyezve, nincs annyira megvilá­gítva, miként nálunk a Széchenyi-tér. Versec közvilágítása évente 42000 koronába kerül.s e mellett a villamos mű hasznot nem hoz. A tapasztalat azt igazolta, hogy szép világitást csakis ivlámpákkal lehet elérni, mi azonban oly drága, hogy annak költségeit, még a leg­gazdagabb város sem képes elvi­selni. Nagy-Becskereken péntek este tekintette meg a bizottság a köz­világítást, mi elég szép s a város­nak évente 24.000 koronába jön. A villamos mű hoz ugyan hasznot, azonban igen keveset. Zászlószentelés Szentgjörgpezon. Másfél éve annak, hogy a szentgyörgy­megyei katholikns olvasó kör, egy egye­sületi zászló beszerzését határozta el, mely elhatásozást most valósított meg. Az egyesületi zászlóknál szokásos (standart) alakú, kék és fehér nehéz se­lyem-damasztból készült, arany hímzés­sel, rojtok és bojtokkal gazdagon diszi­tett zászló, valamint a zászlóanya által ajándékozott gyögyörű szép széles sza­lag, a Mária-nostrai irgalmas nővérek remeke. A zászló egyik oldalán szűz Mária, a reportere délután öt órakor teát szür­csölgetett annak a kastélynak a diszes szalonjában, a melybe zsurnaliszta bizo­nyára még nem tette be a lábát soha. A mester maga is vendég volt e háznál, az agg Proby marquise vendége és a regényíró- és költőjelölt képében meg­jelent zsurnalisztának még az a szeren­cse is kijutott, hogy a marquisenak is bemutatták. És a hófehér hajú bájos marquise kérdezősködött a tervei felől; a költőjelölt-zsurnaliszta pedig minden­féle erőszakolt hazugságokat válaszolt, de közben ugy irult-pirult, hogy a jó marquise félénk, naiv fiatalembernek nézte a reportert. És mintha valami pajkos szellem mű­ködött volna közre, hogy minél elszán­tabban vigyem véghez gaztettemet, ime, az a két fiatal hölgy is megjclen a sza­lonban, a kik jöttömkor távoztak a mes­ter szobáiból. Oh, milyen csodás, élő kommentárja volt ez a két hölgy az én intervievom­nak és mint világosodott meg előttem Pierre Fauchery elmélete, midőn őket a mesterrel csevegni hallottam. Az egyik mintegy husz évesnek lát­szott, a neve, ha jól hallottam, — mademoiselle de Russaie. Elég kifejlett gyermek volt, hosszúkás arcával, mely­ből tüzes fekete, édes, de szilárd kifejező szempár villogott elő. Meglepően hason­lított a Louvre Salon Carréjában lüggő, francia festőnek tulajdonított portraithez, melyet ruhája és fövege sötét színe miatt a Fekete embernek neveztek el. A szája és orrcimpája közül ugyanaz az el­fojtott idegesség látszott, amely olyan varázsos lebilincselő hatásúvá teszi azt a hires festményt. Egy negyedóra alatt másikon pedig szent György képe lát­ható, mig a szalagon az alábbi arany hímzésű felirás olvasható: >Az Eszter­gom szentgyörgymezei katholikus olva­sókörnek, Oltóssy Ferencné, Brenner Borbála.« Az ünnepélyes felszentelés mult va­sárnap az előre jelzett programm sze­rint ment végbe s dacára a kedvezőtlen időnek, igen szépen sikerült. Reggel 5 órakor, amint a szentgyörgy­mezei templom tornyában a hajnali ha­rangszó megszóllak, három mozsár lövés hirdette az ünnepélyt. Nyolc órakor gyü­lekeztek a kör helyiségében a tagok és egy félóra múlva, ünnepélyes menettel, hangos zeneszóval vitték a zászlót a plé­bánia templomba. Elől zenekar haladt, utánna hat földműves hajadon vitte a vízszintesen szétteritett zászlót ; nyo­mukban haladván a kör tagjai. A zász­lót a templom szentélyében elkészített asztalra elhelyezvén, ugyanazon menet­ben a zászlóanyáért ment az egyesület, mi alatt a templom zsúfolásig megtelt a hívekkel és a meghívott vedégekkel. A zászlóanya elfoglalván a számára fentarlott helyet a koszorús leányok kö­zött ; kevés vártatva megérkezett dr. Csernoch János pápai praelátus kanonok, ki a fölszentelést végezte. Az oltárhoz lépve, előbb egy szép alkalmi beszédben fejtegette a zászló jelentőségét; találó vonatkozással a szentgyörgymezeiek fő foglalkozására, a szőlőművelésre, emlé­keztetvén őket a szent irás ama szava­ira : *Én vagyok a szőlő tő, ti a szőlő vesszők stb.*. Buzdította ennek alapján megmaradni, ragaszkodni a Krisztus ta­nítása szerinti élethez; ebben keresni a boldogságot, a közjólétet. Végül köszö­netet mondott a megjelent előkelőségek­nek szives részvétükért, különösen pedig Oltóssy Ferencné úrnőnek a zászlóanyai tisztet elfogadó, fáradságot és költséget nem kímélő, úgy ezen, valamint más al­kalmakkor is mindig a városrész lakói iránt tanúsított jóakaratáért. meggyőződtem róla, hogy ez a leány szerelmes volt a mesterbe. Ha Fauchery beszélt, egész valója érdeklődéssel telt el; belemerült, beleolvadt a figyelésbe. Mikor pedig a leány beszélt a mester­hez, szinte éreztem a hangja remegését. A mester pedig, a lány naiv bálványo­zásának sugaraiban, ugy tetszett, mintha visszanyerte volna testének élénkségét, izmainak rugalmasságát, s azt a tünemé­nyes elmeélességet, amelyet csak az ifju­ság mindenható kegye tud megadni. — Most már értem, miért idézte a mester Goethét és a marienbadi leányo­kat — gondoltam magamban mosolyogva, amikor egy bérkocsiban ülve robogtam a Proby kastélyból Nemours felé. — Ön­magára gondolt, mert szerelmes abba a kis leányba és a leány viszont szereti. Ki tudja, nem fogjuk-e mihamarább hallani, hogy Pierre Fauchery feleségül vette mademoiselle Russaiet. No ez a házasság jókora feltűnést fog kelteni s ha a szerkesztőm megtudja, hogy én je­len voltam az eljegyzésen . . . Hanem most csak az intervievről gondol­kozzunk ! . . . Bizony, Fauchery nagyon csodálkozni fog, ha holnapután olvasni fogja a Boulevard-ban . . . Nem, nem cselekszem jól . . . Ej, de nem ártok vele neki egy cseppet sem . . . Külön­ben is . . . küzdelem a létért ! Tanakodtam magamban, és érvekkel iparkodtam elcsltitani a lelkemben* fel­feltámadó hangot, amely igy szólt: — Nincs jogod leirnl és kinyomatni azt, amit Pierfe Fauchery mondott, mert a regényíró azt hitte, hogy kezdő poétát fogad és nem reportert . . . De hallottam a szerkesztő hangját is: — Sose fog önnek sikerülni, barátom ... A megáldó ima után a szögek beve­rése következett jelmondatok kíséreté­ben. Ebben részt vettek a fölszentelő ka­nonok és a zászló anya után, a követ* kezők : Andrássy János alispán, B. Szabó Mihály főjegyző, Vimmer Imre polgár­mester Frey Ferenc országgyűlési kép­viselő, dr. Fehér Gyula belvárosi plébá­nos, dr. Csajka Ernő semínáriumi ta­nár, Eitner Elemér succentor, KAAN Já­nos lovag iparbanki és Reusz Jórsef ta­karékpénztári igazgatók, Hamar Árpád árvaszéki elnök, Hoffmann Ferenc városi pénzügyi tanácsos, Marosi József iparbanki aligazgató, Bleszl Ferenc ta­karékpénztári titkár, Lintner János, Brutsy János, Iványi Géza, Kecskeméthy János, továbbá Oltósy Ferenci Oltósy Lajos, Perger Lajos plébános, Ivanits Gyula párkányi jegyző, Vaniisek Rezső a kath. legényegylet alelnöke és számo­san az olvasókör tagjai közül. A főkáp­talan tagjai közül többen dr. Babura László elnököt bizták meg, hogy őket ezen aktusnál képviselje. Megjelent a templomban még a szer­tartás kezdete előtt a párkányi tűzoltó egyesület saját zászlaja alatt. A szertartás után ünnepi nagy misét mondott a plébános, a mely alatt a reáliskolai ifjúság dalárdája Neményi Károly tanító vezetése alatt, kedves hangú szabatos énekével növelte az istentisztelet áhitatát. Szent mise után ünnepélyes menetben zeneszóval hordozták körül a fő utcákon a felszentelt zászlót. Ez alkalommal már fölemelve vitte azt, a kör tagjai közül e tisztségre megválasztott Bartus József katona viselt, értelmes, derék fiatal föld­mives. A párkányi tűzoltóság saját zász­lója alatt vett részt a körmenetben, vissza kisérve ismét a diszgyűlés után a zászlót a templomba. A körmenet után az olvasókör helyi­ségében diszgyűlés volt a zászló alatt, melyen dr. Babura László, székesegyházi karkáplán, az olvasó kör elnöke mon­És, bár szégyellem megvallani, ez a második hang erősebb volt az elsőnél. Későn érkeztem Nemoursba és lekéstem a vonatról, amelylyel még vacsorára Parisba juthattam volna. Az ódon vendég­fogadóban, ahol megszálltam, takaros, nyugalmas kis szobát nyitottak ki a számomra. Azt gondoltam: ej, milyen kellemes lesz itt az irás és lefekvésig azzal töltöttem az időt, hogy papirra vetettem az interviev bevezetését. A dél­utáni események hatása alatt Írtam és bár közben egyre gyötörtek a lelkiisme­ret furdalásai, — e benyomások alatt olyan cikk került ki a tollamból, ho?y a Concourtok naplójának, a reporterek e pompás kézikönyvének sem vált volna szégyenére. Mindent leírtam, utazásomat, hogyan érkeztem a kastélyba, e XVIII. •zázadból való kacér építmény szilhuet­jét, az egyenesre nyesett falombokat . . . a mester dolgozó szobáját, a mestert magát ... a beszédét . . . aztán a sza­lont és a társaságot ... és a mester mosolyát, amely ajkán játszadozott és a szeméből sugárzott, amikor agg és ifjú barátnői körülvették. Csak a befejező szavak hiányzottak a cikkből, nem tudtam befejezésül valami okos dolgot kieszelni. — Májd holnap eszembe jut valami! — gondoltam. És — hiába, ilyen az irói természet — amikor lefeküdtem, ugy éreztem, hogy jól teljesítettem a kötelességemet. Csak egy intervievt irtam ugyan le, de azt hittem, hogy az agyamban forrongó re­gény legszebb fejezetét örökítettem meg. (Vége következik.) dott szép ünnepi beszédet. Lelkesült hangon beszélt ama diadalról melyet az olvasókör minden akadályt legyőzve aratott most, midőn kitűzve van a ke­reszt jelével ékes zászló. A Golgota keresztjének, áldásos fénye — úgymond a szónok — bevilágította a nagy világot. A kereszttel díszített eme zászló alatt sorakozni, legyen a mi büszkeségünk. Szavai végeztén fölkérte Perger Lajos plébánost, mint a körnek első elnökét, ki annak keletkezését látta, tartaná meg emlékezését a kör tíz éves múltjáról. A fölszólított elfoglalván az előadói széket, vázolta röviden a kör keletkezé­sét s a lefolyt tíz évnek főbb mozza­natait. Kiindulva az egyesülésben rejlő nagy erőnek méltatásából, hivatkozik gróf Széchenyi Istvánra, ki nemzete javá­ért élő lelkesedésében, páratlan nagy áldozatával a magyar művelődésnek, a közintelligencia fejlődésének szükségét bizonyitá a közjólét legelső föltételének. *A óölcs — úgymond Széchenyi — a sziklák között is kertet állit elő, a fó­vényre is bájt varázsol, a tudatlan ellen­ben a legmosolygóbb vidékre is gyászlep­let von,*. Azon eszmék melyeket gróf Széchenyi a nemzeti kaszinó megalapí­tása által megvaiósitotl, mindig tovább terjedve hozzánk ls eljutottak s azért alapítottuk meg az olvasókört, a közmű­velődés előmozdítására. A kör megalakult 1892 december 14-én szerény kezdettel, de a jövő fönnmara­dás reményére jogosító lelkesedéssel. A kör ezóta nemcsak élt, hanem erősödött, központja lett a városrész minden szép és has:nos mozgalmának. Magyarország 1000 éves fennállásának, a szabadságharc félszázados évfordulójának; a magyar kereszténység kilencszázados ünnepének, a szentgyörgymezei plébánia 100 éves fennállási ünnepének megtartásában te­vékeny részt vett. Tagjainak a hasznos olvasmányok megszerzése által nyújtott módot az önképzésre; válogatott szín­művek előadásával pedig mulattatva ok­tatott. Az egyesület célja a közművelő­dés, erre törekszik akkor is, midőn sza­vazat alá bocsájtja kit vesz föl tagjai közé, igy akarván buzdítani, hogy legyen minden ember: ember a talpán, erkölcsi­leg kifogástalan, hasznos tagja az emberi társadalomnak. A kör zászlója kifejezője ennek a törekvésnek, jelzése annak, hogy kik alatta egyesülnek, a keresztény műve­lődés által akarják előmozdítani a közjót. Kifejezője a felszentelt zászlő annak, hogy itt nem a békés társadalmat felforgató té­ves es7méknek, nem a nagy hangú üres szavak hirdetőinek van gyülhelyök; ha­nem itt azon es;mék uralkodnak, ame lyek hirdetik az Istenben való hitet, a király személye és a törvények iránti tiszteletet és engedelmességet, s a tettek­ben nyilvánuló, munkás hazaszeretetet . . Az alkalmi gondolatok keretébe fog­lalt ez emlékezés után, a kör elnöke mondott a felolvasónak köszönetet. Ezután Mitter Ferenc egyleti tag kel­lemes előadással szavalta el, Karácsonyi Béla szentgyörgymezei tanítónak ez al­kalomra irt költeményét. A gyűlésen jelen lévő Vimmer Imre polgármester szólalt fel ezután nála megszokott ékesszólás szavaival, elis­merését fejezte ki az olvasókör műkő* dése iránt; további munkásságra buz­dítva, minden jót kívánt annak. Végezetül a jótevőknek mondott az elnök köszönetet és a hymnus eléneke­lésével a gyűlés véget ért. A gyűlés után a zászlót ismét zene­szóval vitték a templomba, ahol az, az elkészített helyre, a templom díszéül elhelyeztetett. Este 7 órakor volt az ünnepély áldo­mása a kör helyiségében, mely ez alka­lomra egészen megtelt.

Next

/
Thumbnails
Contents