Esztergom és Vidéke, 1902
1902-11-30 / 95.szám
Körülbelül 80—90 en veitek részt s vidám kedélyű hangulatban lefolyt vacso rán. Pohárköszöntőt a kör elnöke mon dott a zászlóanyára, valamint férjére, k amint kezdeményezője volt másfél éi előtt pénzgyűjtésével a zászló beszerzé sének, úgy a mai alkalommal is isméi 50 koronával gyarapította a kör vagyo Bat. Általános lelkes ovációnak tárgya voll O tóssy Ferenc és családja, mint k nemcsak üzletiszorgalmával nyújt keresel forrást a városrész lakóinak, de k a vallásos kegyelet ápolásában is min dig áldozatkész jó példával jár elő. Meghatottan mondott ezután köszöne tet Oltóssy a megtiszteltetésért. Közkívánatra fölszólalt még Brutsy János, válogatott szép szavakkal hang súlyozván a keresztény eszmékhez, elvek hez való ragaszkodás szükségét; vége zetül pedig a koszorús leányokat éltette A vacsorát reggelig tartó táncmulatsáf követte. — r. Színészet. Nebántsvirág. Hervé gyönyörű zenéje telt házat hozott össze szerdán este a színházban. Városunk szépei íoglalták el ismét az első sorokat, hogy gyönyör ködjenek Denis de Fiavigy kedves törté netében. Ennek a szerepét B. Csányi Juszti játszotta, ezúttal ismét lelkesedéssel és élénken, énekszámai nagyon sikerültek voltak és sok tapsot provokáltak. A színigazgató szerepében Celestin mutatta be kifogyhatlan vénáját, mellette Chatleaux Gibaud őrnagy szerepében Prágai, Champlatreux szerepében pedig Radnai jeleskedtek. Az egész előadás gördülékeny és jól összevágó volt, ugy a rendezés tekintetében teljesen megfelelt. Sodorna pusztulása. Sudermann kiváló -darabja iránt nem sok érdeklődés mutatkozott. A nézőtér meglehetős üres volt és az előadókon is bizonyos nyomott hangulatot észleltünk. A főszerepeket Radnai (Janikow Villy,) Nyitrai (Janikow felügyelő) és Prágai (Reimann tanár) játszották s igyekeztek az est sikerét előmozdítani, mellettök Barckinovszkyné szerepében Krassóiné és Klárika S7erepében Báródy Ilonka érdemeltek elismerést. Péntek este nem volt előadás. Tegnap, szombaton este Rákosi-Guthi kacagtató bohózatában a Tartalékos férjben volt Berényi Zsiga kedvelt művészifjúnk jutalomjátéka, ki Hólyag Tóni szerepét játszotta. Az előadásról jövő számunkban fogunk megemlékezni. T—y. JLi UH ZC DEr^" H^w'l ZS^wií» —• Horváth Béla főispán meleghangú sorokban köszönte meg a város közönségének azon részvétét, melynek boldogult neje elhalálozásakor a temetésen való képviseltetése és az által adott kifejezést, hogy az elhunyt ravatalára koszorút helyezett. — Távozás. Miként értesülünk Tillmann Béla belvárosi káplán az »Alkotmány* meghívására belép annak szerkesztőségébe s nemsokára elhagyja városunkat. — A város mint alapító tag. Esztergom sz. kir. város 40 koronával, a pozsonymegyei közművelődési egyesület tagjai sorába lépett. — Sok az adóhátralék. A napokban járt a városnál Dombay pénzügyigazgató helyettes a pénzügyigazgatóság megbízásából, hogy kutassa az adóhátralékok felszaporodásának okait. — Halastó. Dr. Földváry István városi főügyész jelentést terjesztett be a városhoz, melyben közli, hogy Corchus a halastó bérlője, vonakodik a szerződést aláírni s arra egy évi halasztási kér. A tanács akép oldotta meg a kér dést, hogy az egy évi halasztást meg adja ugyan, de aképen hogy a bérli kösse már most meg, illetve irja alá 1 szerződést jövő év október havától kez dődő joghatállyal. — Szinészeink maradnak. Bárodi Károly, az itt idéző színtársulat igazga tója aziránt, folyamodott a tanácshoj hogy engedélye december hó végéig ; hosszabbitassék meg. A tanács kérei mének helyt adott. — Ingyen fa. Niedermann József fő kapitány előterjesztésére elhatározta z tanács tegnapi ülésén, hogy a Haág hegyi erdőből 400 méter sügét vágat s oszt ki a szegények között. — Uj gőzmalom létesítésén fáradozik néhány merész vállalkozó, mi végbői ma értekezletet tartanak. A gőzmalom váró sunk, avagy Tokod község határábar épülne. — Népgyűlés. Vettük s közöljük a.2 alábbi felhívást. »Feihiv ás Esztergom iparosaihoz és ipari munkásaihoz! A »Magyarországi munkások rokkant- és nyugdíj egyleté «nek esztergomi fiókja, az egyesület hasznosságának ismerte tése céljából 1902. évi december hó 7-én (vasárnap) délután 3 órakor a város székházának tanácstermében népgyűlést tart, melyre városunk iparosait és ipari munkásait tisztelettel meghívja az esztergomi fiókegylet elnöksége. A népgyűlés tárgyai: 1. Elnöki megnyitó. Tartja Főtiszt. Prohászka Ottokár dr., j szemináriumi tanár ur 2. A nyugdij-egylet célja és haszna. Előadja Magyary László, a fiókegylet elnöke. 3 Esetleges indítványok. A gyűlésen szólási joggal bír minden megjelenő. Felvilágosítással szívesen szolgál az elnökség.c j — Concessit). Szabadhegyi Aladár nagyszombati színigazgatónak a tanács január hóra sziniengedélyt adott. — »Csak lépésben.« A bérkocsi szabályrendelet 31. §-a azt mondja, hogy: >Esztergom város és a vármegyei községek területén csak lépésben szabad hajtani.* Hogy a képviselőtestület ily rendelkezést tenni nem akart, az nyilvánvaló, mert bérkocsit rendesen az szokott használni, ki a célhoz gyorsabban óhajt eljutni, mint a gyorsraenéssel felnemérd »lépésben< való hajtás által. A tévedés a ministeriumban esett meg és pedig a következőképen. Az eredeti szöveg Így szólt: >Esztergom város és a vármegyei községek területén csak lépésben szabad hajtani: utca keresztezés* stbnél. A ministeriumban a kettős pont után ezt szúrták be: »szinten igy.« Az értelemzavarón, helyesebben a célnélküli rendelkezésen segítendő, a ta nács legutóbbi ülésén foglalkozott e kérdéssel s javaslatot tett a képviseletnek, a szabályrendelet módosítását illetőleg. — Huscsempészés. Feltűnt a tanácsnak, hogy az utóbbi időkben, a húsfogyasztásból származó jövedelme a városnak felette megcsappant s kutatni kez dette az okokat. A kutatás eredménye egyrészt megnyugtató volt, amennyiben a jövedelem csökkenésnek egyik oka, a katonaságnak a fegyvergyakorlatokra tőrtént elvonulása volt, mely idő alatt t. i. augusztusz és szeptember hónapokban, 135 szarvasmarhával kevesebb lett levágva. A jövedelem csökkenésének másik oka már aggasztóbb s kell, hogy az illetékes köröket komolyabban foglalkoztassa, s ez az: hogy Párkányból nagy mennyiségű hust csempésznek be apródonkint a napi fogyasztás révén. A tanács szigorúan intézkedett, hogy a csempészésnek véget vessen, s hogy a csempészők méltó büntetésüket élvegyék. Hónapokkal előbb, midőn a husnemüek ára városunkban rohamosan felszökött, megjósoltuk már ezen állapot bekövet kezesét, melyen segíteni, a hatósági mészárszék felállításával állana leginkább módjában a tanácsnak. — Árverés. A kereskedelmi és ipar bank szokásos árverését, midőn a kinem váltott zálogtárgyak árverer.tetnefc cl, december 13-án tartja meg, melyen az iparhatóság részéről, mint kiküldött; Rothnagel Ferenc főjegyző fog fungálni. Az élet arán} fája ^r r u^ 0 í pusztulás csiráját, ha külsőleg még viruló szépségnek örvend. Némely ember, a ki sorvasrtó tüdőbetegségben szenved, embertársait megörvendezteti szép arcuj és erős testalkatú külsejével és csak az orvos gyakorlott szeme képes felismerni állapotának veszélyességét. Tartós köhécsélés rendszerint a kérlelhetetlen tüdővész előhírnöke; a légzőszervek megbetegedései u. m. torok- és légcsőhurut, rekedtség, asthma, tüdőhurut, vér köpés, lélegzési nehézségek, mellszorulás, tüdőcsucs-affectiok stb. mind szabad utat engednek e borzasztó betegség befogadására. A ki az emiitett betegségeket figyelemre nem méltatja, annál inkább vétkezik maga ellen, miután tudja hogy létezik olyan szer, mely még a legmakacsabb esetekben is sikerrel használtatott és mégsem használta. Ez a szer a »Pectora<. A ki valódi »Peclorát.f akar hozatni, forduljon közvetlen a Diana-gyógyszertárhoz, Budapest, Károlykörut 5, a hol azt 2 koronás csomagokban szétküldik. = A »Heller«- féle zenélógópek a zenét az egész világon terjesztik, hogy a boldogok örömét nagyobbítsák, a boldogtalanokat vigasztaljak, s a távollevőknek szives üdvözletet vigyenek.tVendéglőkben és nyilvános helyeken a zenekar helyettesítésére kitűnőnek bizonyultak. Különösen ajánlhatjuk az automata gépezeteket, melyek egy pénzdarab bedobása folytán játszanak és a kiadást dúsan fedezik. Zenetartalmuk, mely a legismertebb opera, operetté és táncmelódiákat, valamint dalokat és choralokat tartalmaz, a leggondosabban van összeállítva. Megjegyzendő továbbá, hogy a gyáros minden kiállításon az első dijat nyerte. Europa valamennyi országának udvari szállítója és évenkint több ezer eliismerő iratot kap. A >HelIer«-féle zenélőgépek kitűnőségét tekintve, igen alkalmas ajándék az, karácsony, születés- és névnapra, továbbá lelkészek, tanitók, betegek és mindazok számára, akik e melegen ajánlható tárgyát nélkülözik. A megrendelések egyenesen Bernbe küldendők minthogy fiókraktár e gyárat nem képviseli. Másféle gépezetek atigazitása a legpontosabban eszközöltetik. A tárgyak kivánotra részletfizetésre és képesárjegyzék kíséretében küldetnek. = Orvosi körökbenrég már ismert tény, hogy a Ferenc József keserűvíz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó, hatása és említésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferencz József keserűvizet. = Ingyenes diszmüajándék. Aki e cimet elolvassa, akaratlanul is Amerikára, a képtelenségek hazájára gondol, Pedig ezúttal sokkal közelebbről, Budapestről kél szárnyra e hir. A Pesti Napló Magyarországnak e legrégibb pártoktól és klikkektől teljesen független szabadelvű és szókimondó napilapja lepi meg vele karácsonyra olvasóit, ajándékul adván — teljesen ingyen — a gyönyörű kötésű remek ilusztrációkkai diszitett Zichy Mihály album ot. E valóban értékes és nagy irodalmi becscsel biró művet — melynek az Atheneum kiadásában megjelent eredetije 90 koronába kerül — a Pesti Napló uj kvart kiadásában karácsonyi ajándékul megkapja a Pesti Napló minden állandó előfizetője. És megkapják díjtalanul azok az uj előfizetők is, akik egész éven át fél negyedév vagy havonj kint. de megszakítás nélkül fizetnek elő a Pesti Napló-ra. IRODALOM. t BÓCSi Divat. Bécsi divatnak december i-iki 5-ik füzete íekszik előttünk. Az évadnak megfelelő, társalgó-, színházi- és utcai toiletteket, továbbá csinos zubbonyokat, prém részeket, házi és másféle öltönyöket tartalmaz. A füzetnek képes része feltűnik gazdag tartalma és az alakok szépsége által. Melléklete a »Becsi gyermek divat<, mely magában véve is egy önálló divatlap a kicsinyek részére. A szorgos női kezek részére is sok mindenféle munkáknak leírását is hozza. Megmagyarázza a fa égetés és festés módját, bőr edzés, horgolás, hímzés, réz és kŐedzés, gazdag minta sorozattal, a legkönnyebb módszer szerint. A mulattató rész is sok mindent tartalmaz. Január havában a »Becsi Divat* érdekfeszítő amerikai regénynek közlését kezdi meg. Előfizetni lehet a december, március hónapokra 4 koronáért, minden könykereskedésben, postahivatalban és a >Wiener Mode« kiadóhivatalában Wien VI/2. Gumpendorferstrasse 87. 7877/1902 tan. szám. Árverési hirdetmény. Esztergom szab. kir. város közönsége közhírré teszi, hogy a Szentgyörgymező kerületi vadászterületet a volt úrbéresek legelője és erdeje, valamint az összes beltelkek szőlők és szérűk kivételével az 1903 évi július i-től egész — évi 1909 hó június 30-ig terjedő hat egymásután következő évre 1902 évi december hó 7-ik napján d. e. 10 Órakor a városi székház tanácskozási termében nyilvános árverés utján bérbeadja, és hogy az árverési feltételek alulírott gazdasági tanácsnok hivatalos helyiségében a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Bánatpénz a 120 korona kikiáltási ár 2O°/ 0-a vagyis 24 korona. Kelt Esztergomban, 1902. nov. 29. Kollár Károly gazd. tanácsnok. Esztergomi helyi g őzhajó részvény társulat. Kőbányák bérbeadása. Az esztergomi helyi gőzhajó r. társulat igazgatósága, ezennel közhíré teszi, hogy a társulalat tulajdonát képező, esztergom-kovácspataki erdő birtokán levő kőbányáit 1903 évi január hó l-től kezdődő 3 (három) egymás után következő évekre nyilvános árlejtés utján haszonbérbe adja. I. A hideghegyi bánya, mely csak 400 mtr. távolságra van a Dunától; szürke vagy ibolyasba hajló Amfiból andezit (trachyt) tufát tartalmaz, — mely a kőosztályozó kimutatásban Il-od osztályúnak fogadtatott el és viz alatti kőhányásokra valamint építkezésekhez teljesen megfelel. Ezen bánya üzemben tartása október hó l-től — március hó Végéig terjed és a nyaralási idény aiatt szünetej. — Termelési képessége 5—6000 m 3 . II. A halászvölgyi bánya, mely csak 100 mtr távolságra van a Dunától és kitűnő rakodó helyivel bir, hasonló sőt még szilárdabb kőzettel rendelkezik mint a hideghegyi bánya. — Ezen bánya üzembentartása egész éven át tarthat. Termelési képessége 10—12.000 m 3 . Mindkét bánya egy évi bérletének kikiáltási ára 1000 korona. A nyilvános árlejtés f. évi december hó 15-én hétfőn délelőtt 10 órakor a társulat hivatalos helyiségében (Dunapart. Régi Agentia épület) fog megtartatni. Az árlejtésben résztvevők a kikiáltási összeg io °/ 0át kötelesek készpénzben az árlejtés színhelyén és idején tleenni. Netáni-zárt írásbeli ajánlatok a megfelelő bánatpénz csatolásával ugyanaznap délelőtti 9 óráig nyújtandók be. Később érkező ajánlatok figyelembe nem vétetnek. A részletes bérbeadási feltételek megtudhatók a társulat Igazgatójánál. Esztergom. 1902, évi november hó 29-én. Az igazgatóság.