Esztergom és Vidéke, 1902

1902-11-27 / 94.szám

A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. M

c

äl

elei

>

i

k Vasárpap és csütörtökön. JILŐFIZETÉSI ÁRAK. : Egész évre — — — — 12 kor. — ftl. fél évre— — — — — 6 kor. — ftl. begyed évre — — — 3 kor. — ftl. Egyes szám ára: 14 ftl. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendő Kossutlj Lajos (azelőtt Buda) utcza 485. szám. M Kéziratot nem adunk viasza. Fiat lux. Esztergom 1902. novb. 22. Esztergom vármegye közigazgatási bizottságának legutóbb tartott ülésén a vármegye főorvosa Esztergom sz. kir. város közegészségi viszonyait tarthatatlanoknak nyilvánította és rosszabbaknak jelezte, mint Esztergom vármegye bármely községéét. Bármily nagy tisztelettel viseltetünk is a vármegye tiszti főorvosának tehetsége és tudása iránt, mégis nem vehetjük még a leglaíkusabb észjárással sem ezen kijelentést teljesen alaposnak, hanem kénytelenek vagyunk, mivel közegészségügyi hatóságaink ügybuzgalmát ismerjük és annak tevékenysége iránt bizalommal viseltetünk, — kutatni és vizsgálni, mi változott az utóbbi időben annyira, hogy e város közegészségügyi viszonyai tarthatatlanokká lettek, hiszen a múltban is voltak szakemberek, kik e téren elismerésre méltó buzgalmat fejtettek ki ; igy a jelenlegi Hz .Esztep és Vidéke* tárcája. A szerelem kora— Egy reporter elbeszélése. — Irta: PAUL BOURGET. A Boulevard szerkesztője, amikor elő-, adtam neki azt a tervemet, hogy adjunk j közzé egy cikksorozatot a »szerelem, koráról c, nagyon elámult, hogy az ő j legújabb munkatársa koponyájából ilyen , pompás zsurnalisztikái ötlet pattant ki. Csak két hete voltam a lapjánál, és ez ; volt az első lap, amelynél dolgoztam, j — Mondja el, kedves Labarthe, hogy j mit szándékozik tenni — szólt a szerkesztő, a szokottnál enyhébb hangon, j Amikor végighallgatott, egy kis 1 resuméeben igy foglalta össze a tervemet: j — Jó. — Tehát ön kérdést fog intézni j ezekhez az urakhoz és hölgyekhez, hogy j életük melyik szakában tudtak másokat, j s tudták mások őket a legjobban szeretni. A maga ötlete ez ? Igen ? Helyes. Hát most mondja el, kiket akar megintervievolnl ? — íme a névsoruk — feleltem, s előhúztam a zsebemből egy iv papirost. — Ezen irtam össze hamarjában azoknak a neveit, akiktől felvilágosítást akartam I kérni az érdekes probléma felől. S felolvastam a névsort; két tábor-j nok, két miniszter, egy pap, negy mű-l vésznő, (köztük két hires chanceuse), öt vmegyei főorvosnak hivatali elődje, ki egész életét a közegészségügyi közigazgatás terén töltötte, kinek működését hazánk első orvosi testülete is kiváló jelesnek mondotta, soha sem nyilatkozott oly elítélően. Igaz ugyan, hogy bizonyos körök • azt hangoztatják, hogy eddig nem volt közegészségügyi közigazgatás, hanem a mostani az igazi. Lássuk már most mennyiben indokolt a főorvosi szakvélemény és mennyiben felel meg a valóságnak, váljon csakugyan oly fekete-e az ördög, mint a milyennek festik ? Tisztelettel alulírott — mint orvosi dolgokban laikus — azt vélem, hogy egy város jó vagy rossz közegészségügyi visszonyait legjobban megismerhetjük a születési és halálozási arányszámokból, ott a hol a közegészség rossz, nagy a halandóság, a születések száma mindig kisebb lesz, mint a halálozásoké, továbbá a járványos betegségek állandóak és sok áldozatot követelnek. Nem resteltem városunkra vonatkozó statisztikai adatokat kikuszinész, három bankár, két ügyvéd, egy sebész, egy törvényszéki orvos és még egy egész sereg irodalmi kitűnőség voltak benne fölvéve. A szerkesztő hol helyeslőleg bólintott, hol röviden közbevágott: Nem kell! Végre elérkeztem az utolsó névhez: Pierre Fauchery, a kitűnő regényíró. Ezt is törölje — mondta a szerkssztő, vállat vonva — nem állunk vele jó lábon. — Pedig, ha van valaki —- bátorkodtam ellenvetni — akinek véleménye az olvasókat s különösen az olvasónőket érdekelné, ugy első sorban ő az. Ugy terveztem, hogy épen vele kezdjem meg a sorozatot. — Ám legyen — monda a szerkesztő. — De Fauchery elvből nem fogad re- \ portért. Már több munkatársam próbál- j kozott hozzá, de egyet sem fogadott ; a | Boulevard pedig nem tűri, hogy fumigál- j ják, s igy esett meg, hogy egyszer-más- j szor egy kicsit megsimogattuk. ] — És ha én mégis megintervievolom Fancheryt a Boulevard számára — szóltam önérzetesen. Fogadni merek rá, hogy sikerül. Biztos módszerem van . . . — Annál jobb — mondta a szerkesztő — akkor két louisval emelem a fizetését. Mert kérem, engem bánt, hogy ez az ember ugy tesz, mintha fütyülne a reklímirt! Kell, hogy ő is beadja a derekát, mint a többi. — De hát tamáskodom benne — fűzte hnzíá. széles vállaif vmancratva — hocv vár és Zombor kedvezőbb halálozási arányszámmal bir. Ami a betegségeket illeti, az sem haladja felül a rendes számot, habár a főváros közelsége miatt gyakori a hevenyfertőző betegség, de 8 év statisztikájából merítve adatainkat, az átlagos megbetegedés 154 eset, ezekből a halálozás'igen csekély. Az elősorolt hivatalos statisztikai adatokból minden kétséget kizárólag be van bizonyítva, hogy a tarthatatlan közegészségi viszonyok hatásai nem fedezhetők fel nálunk. Készséggel megengedjük, hogy a tiszti főorvos ur hivatásánál fogva a legjobb meggyőződése szerint kifogásolja a közegészségi állapotainkat, de ha azt állítja, hogy tarthatatlanok és rosszabbak a megye bármely községénél, akkor túloz. Térjünk át most a részletekre. Első sorban kifogásolva lett a vmegyei hivatalos hírlapban is a város levegője \ csodálkozva kérdezzük, talán a gyári kémények sokasága fertőzi meg a levegőnket avagy a mocsabelépett a sajtó világába és nincs egyéb vágya és célja, minthogy a lehető legrövidebb idő alatt ötvenezer frank évi jövedelemhez jusson. Mit bánja ez az újjászületett Jules Labarthe, hogy ez az arcátlan Pascal »megsimogatta* Balzac legtehetségesebb és legjelesebb utódját; hiszen jó magam is — az uj Labarthe —olyan »operációra « készülök, a mely legalább is felér a derék szerkesztő úr dobjával. Volt egy módszerem, amelylyel biztosan megcsinálhattam az intevievt. íme a mód: még naivságom korszakában történt, hogy Pierre Faucheryhez verseket és novellákat küldözgettem. A nagy iró, aki akkortájt éppen utazgatott, válaszolt nekem. Én is feleltem a levelére, a melyre Pierrq Fauchery újra irt választ s meghívott, hogy látogassam meg, ha majd hazatér az útjából. El is mentem a lakására, de nem találtam otthon. Valami szégyenkezéshez hasonló érzés tartott vissza, hogy harmadszor is kísérletet tegyek. Pedig még sohasem láttam a nagy irót: ő sem ismer entern : erre építettem a tervemet. Annak 1 két rajongó, versekkei és novellákkal bélelt levélnek az írója elérheti azt,' ami ísurnalisztának még sosem sikerült. A ;ervem igen egyszerű volt: elmegyek a akására s ő fogadni fog. Eltitkolom ;lőtte jelen foglalkozásomat; s majd incább valami tarka regénytárgyat moniok el, amelyben szó lesz a szerelem toráról. Erről a tárgyról majd aztán ő s elmond egyet mást és ugyancsak hatatni és a statisztikai adatokat öszszeállitva kitűnik, hogy Esztergom vármegyének, melyhez a város is tartozik, halálozási arányszáma 26-8, azaz hogy 1000 lélekre jut egy halálozás, a születések száma jóval felülmúlja az elhalálozások számát, mi mellett az utolsó népszámlálás eredménye is bizonyít. Ha már most Esztergom halálozási arányszámát összehasonlítjuk a többi megyék és törvényhatósági városoknál tapasztalt számokkal, a következő eredményre jutunk. Hazánkban a halálozási arányszám 21-3 és 40*6 között ingadozik, a vármegyék közül Hontvármegyében a legkedvezőbb a halálozási szám, legkedvezőtlenebb Szilágymegyében, a városok közül Hódmezővásárhelyen hal meg a legkevesebb : 21-3, a legtöbb Pozsonyban: 34*8 s igy Esztergomban a halálesetek közepesek, 23 megyében sokkal rosszabbak a viszonyok, 26 város közül 8, u. m. Baja, Bpest, Győr, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Sopron, Szeged, Székesfehérez önnek sikerüljön ... És vajon miben áll az Ön biztos módszere ? . . . — Engedje, szerkesztő ur, hogy erre majd csak azután feleljek. Negyvennyolc óra alatt majd kisül, hogy győztem-e vagy sem ? — Hát menjen Isten hírével és ne kímélje azt az embert. j Határozottan jócskán haladtam már az újságírás mestereégében ; két heti inaskodás után már tűrtem, hogy Pascal ur, az én rettenetes szerkesztőm, akitől most faggtem, igy beszélhessen előttem arról az íróról, akit minden élő írók közt leginkább csodáltam. De amióta belefáradtam a szellemi koplalásba s elhatároztam, hogy érvényesülni fogok a párisi tarka világban, azóta ugy levedlem a •égi bőrömet, akár a mókus a téli bun- I Iáját. Emlékeztem még jól, hogy az' isztalom fiókjában még egy egész halom költemény, dráma és regényterv tanúsjodik arról, hogy egykor — tegnap — /olt, volt egy Jules Labarthe nevű fiatal smber, aki feljött a vidékről Parisba, logy nagy emberré legyen. De ez a latai ember, aki hitt az Irodalomban j — nagybetűvei — és az Ideálban, — smét nagybetűvel, — és a Dicsőségben — ismét nagybetűvel — meghalt és már il is van temetve. Váljon fel fog-.e tánadni valaha, hogy ismét kedvtelésből, elkesedésből irjon ? Lehet; de ebben a )ercben nem tudok és nem hiszek többet, ninthógy az erélyes és rajongó Labarthe