Esztergom és Vidéke, 1902

1902-09-21 / 75.szám

2 ESZTERGOM e& /lDEKE. (75. szám.) i 2 szeptember 12 mindent, Kossuth Lajost ünnepelni gyűltünk össze ma itt, születésének századik évforduló napján. Ebben a teremben, melyet ifjúságunktól fogva megszoktunk közügyeink intézésének és hazafias érzelmeink megnyilatkozásának legilletékesebb helyéül tekinteni, nem először hangzik ma fel Kossuth Lajos nagy nevének dicsőítése és halha tatlan érdemeinek elismerő tisztelete. Mert Esztergom város közönsége már akkor, midőn az elnyomatás keserves évei után először jutott szóhoz, az 1861 iki alkotmányos hajnalodás idején tiszteletbeli örökös bizottsági tagjává választotta Kossuthot, s ezen önmagát megtisztelő határozatát az uralmon volt hatalmi tényezők ellenkező akarata és tiltó meghagyása ellenére is érvényben tudta tartani; mert mélyen átérezte már akkor a honfiúi kegyelet azon kötelességét, melylyel — mint jegyzőkönyvünk kifejezi — >a szabadság törhetetlen bajnoka* irányában tartozott. Állhatatos hűséggel ápolt kegyeletét az azóta lefolyt hosszú idő eseményei, hazánk közjogi és politikai helyzetére mélyen kiható változásai is nem hogy csökkentették, hanem az évek haladásával arányban inkább fokozták és szilárdították ; mint erről az életének nyolcvanadik évét betöltött Kossuthhoz intézett üdvözlő irat, és a1894-diki országos gyászban, a diadal menethez inkább hasonlító nagy temetésen való méltó részvétel tanúskodtak, és tanúskodik ma ez az ünnepi közgyűlés. A haza nagy fiai iránt érzett tisztelet, hála és kegyelet nem egyedül erkölcsi kötelesség, melylyel az igazság törvényénél fogva minden igaz érdemnek tartozunk ; hanem a nemzetfenntartó erkölcsi erőtényezők egyike. Mert a nemzet élete múltjában, történetében, mint éltető, tápláló talajában gyökeredzik; a nemzet történetét pedig fiainak tettei alkotják. Nemzeti öntudat nélkül nincs nemzeti élet; a nemzet öntudatát pedig történetének ismerete, emlékeinek ápolása és időnkint felújítása, tanulságainak elménkbe és szivünkbe vésése táplálja és erősiti, hogy a nemesek és jók példaadása követésre buzdítson, a fölismert hibák és tévedések pedig okulásra szolgáljanak és a veszélyek elkerülésére intsenek. Ebben áll értelme és célja nagyjaink emlékezete ünneplésének, és ez teszi azt hazafias kötelességgé, mert alkalmat szolgáltat arra, hogy nyilt vallomást tegyünk magyarságunkról, haza-és szabadságszeretetünkről, s mindarról, a mi lelkünkben eszmény gyanánt honol, a mit ápolai, követni, alkotni és erősíteni akarunk, hogy ekkép a haza iránti kötelességet teljesít vén, általunk is, a menynyire erőnktől telik, fény derüljön a hazára s elmondhassuk a költővel » Szent hazánk ! megfizettünk mind, mivel csak tartozánk.c A Gondviselés kegyelme történetünk ezeréves folyamán minden időben adott hazánknak kiváló férfiakat, kik nemzetünket az idők körülményei — és szükségeihez képest ve etni, tanácscsal és pél dával előtte járni képesek és hivatottak voltak. A letűnt század különösen gazdag volt kiváló szellemekben a nemzeti élet majd m nden terén. Széchenyi és Kossuth, Deák és Andrássy, hogy csak a politikusok és államférfiak körére szorítkozzam, egyaránt nagy és rendkívüli alakok, kik a maguk idejében döntő ha • tást gyakoroltak nemzetünk életének irányítására és fejlődésére. Ma Kossuthot ünnepeljük, és helyén kivül való lenne bárminő párhuzam vagy összehasonlítás más nagyjainkkal, ahhoz azonban alig fér immár kétség, hogy a? elfogulatlan történelem Ítélete csak keveset, alig néhányat találand, kiket államférfiúi hivatottság, tevékenység és a nemzet sorsára gyakorolt döntő befolyás tekintetében Kossuthtal egy sorba fog állithatni, föléje helyezhetőt pedig egyet sem; s Rákóczy Ferenc fényes alakjáig kell a történelemben visszafelé lapoznunk, hogy hozzá hasonlítható szabadsághőssel találkozzunk. Esztergom város közönsége előtt

r mely város a nemzet életével összeforrott viszontagságos történetének ezredéves folyamában mindenkor híven osztozott a nemzet örömében és bánatában ; melynek bőven kijutott része a hazát ért ezernyi vész és csapás minden neméből; melynek fiai és polgárai mindenkor feltalálhatók voltak ott, a hova őket erőt, fáradságot, vért, életet áldozni a honfiúi kötelesség szózata hivta ; kik lángoló lelkesedéssel tömegesen sorakoztak a nemzet dicsőséges önvédelmi harcának Kossuth Lajos által kibontott s oly fennen lobogtatott zászlaja alá is ; a kik körében ma is él még néhány tiszteletre méltó tanuja és részese ama legendás nagy idők harcainak; kik közül nem egynek elméjében kitörülhetlen betűkkel vésve él emléke azon jelenetnek, midőn Kossuth 1848 októberében a nemzeti önvédelem szervezése körüli fáradozásai közben városunkban is megjelent, s az elemek zengő csatája, villámlás és menydőrgés vészríadója mellett szállott a gőzhajóról partra ; s talán emlékeznek még arra a fakó külsejű népköltőre is, kinek ajkáról itt és azon alkalommal hangzott el először egy régi népdalnak a helyzet sugallta új változata ebben az alakban : »Esik eső karikára, Kossuth Lajos kalapjára, Valahány csepp esik rája, Annyi áldás szálljon rája.» a mely város derék nemzetőreinek nem utolsó, nem is kicsinylendő szerep és feladat jutott Komárom várának magyar kézben megtartása körül ; — ez előtt a közönség előtt nem szükséges terjedelmes beszédben fejtegetni és magyarázni, ki volt, mi volt hazájának és nemzetének Kossuth Lajos ?! Érzi ezt, tudja ezt minden igaz magyar, s ha akadna, a ki nem tudná, nem érezné, azzal megértetni akarni hiú fáradozás lenne; soha sem értené meg, mert nem lakozik benne magyar lélek, nem dobog keblében magyar sziv. Kossuth Lajos hosszú életének, annak a szakadatlan munkásságban töltött, nehéz küzdelmekkel, szenvedéssel és dicsőséggel teljes kilencvenkét esztendőnek történetét ki birná, ki akarhatná egy rövidre szabott alkalmi beszéd szűk keretébe szorítani? Mégis legyen, szabad államférfiúi működésének és hatásának egykét kimagasló mozzanatáról legalább futólag megemlékeznem. Kossuth Lajos nevét az 1848 és 1849. évek eseményei vésték kitörülhetetlen betűkkel Magyarország történetének érctábláira. 1848 az utolsó pozsonyi rendi országgyűlésen hozott korszakos reformtörvényeivel a nemzet újjászületését jelentette, melyet nyomon követett az önvédelmi és szabadságharc tűz- és vérkeresztsége. Abból a szinte halálosnak tetsző alélt ságból, melybe nemzetün« a szatmári békére következő hatvan-hetven esztendő alatt mintegy Önmagáról megfeledkezve elmerülni látszott, a magához térés és Öntudatra ébredés első jelei Jó zsef császár alkotmánytipró uralkodása alatt, majd az i7QO/i-diki országgyűlésen mutatkoztak. Ám az ez idő tájban kiütött francia forradalom, s a nyomában járó hosszas háborúk csak nehezen engedték kifejlődni a nemzeti öntudat gyöngén fakadózó csiráit, melyeket az időben főkép a magyar irodalom és költészet lelkes művelői ápolgattak. S'-échenyi István föllépése rázta fel és ébresztette világos öntudatra a nemzet lelkét, és az a huszonhárom esztendő, mely 1825-töl 1848 ig lefo'yt, teljesen megérlelte a nemzetben elmaradottsága tudatát és az átalakulás szükségének érzetét, s főbb vonásaiban megjelölte a fejlődés irányát is. Ezen korszak élénk alkotmányos küzdelmeiben s az átalakulás előkészítésében nagy és nevezetes része volt már Kossuth Lajosnak, a ki részint mint ragyogó tollú publicista, részint mint elragadó ékesszólású politikai szónok Pest megye rendéinek gyűléstermében a szabadelvű reform eszmék harcosainak első sorában küzdött, s az 1847. év őszére Pozsonyba Összehívott országgyűlésen már mint Pest megye egyik követe jelent meg. Az 1848 februárban kitört párisi forradalom híre mint viharszél söpörte végig Európát, mindenütt fölébresztve a népszabadság riadó szellemét, és szabadságot, szabad intézményeket követelő mozgalmakat keltve a forrongó tömegek közt. Tudjuk, mi történt Pesten március 15 én ; és Kossuthnak a helyzetet felismerő éles szeme azonnal belátta, hogy elérkezett az idő a nemzet kívánságainak gyors megvalósítására. Rövid idő alatt elkészültek és april n-én szentesítést nyertek az 1848. törvények, melyek kimondván a jogegyenlőséget, a népszabadság elvének alapján újjá alkották az egész nemzetet, befogadták az alkotmány sáncaiba a népet, eltörülték a*: úrbéri szolgalatot és dézsmafizelést, megszüntették a nemesi kiváltságokat, kimondottak a közteherviselést, vagyis az adófizetést és katonáskodást a volt nemesi osztályokra is kiterjesztették ; szabadnak nyilvánították a sajtót, s a régi rendi országgyűlés helyébe, népképviselet alapjára helyezett felelős parlamenti kormányzatot állítottak ; visszakapcsolták Erdélyt, és ezzel megalkották az egységes Magyarországot. Az 1848 iki törvények következtében óriási és teljes volt az átalaku lás a nemzeti közélet minden ágában; és hogy ezek a mélyre ható, sok oldalú s az állami lét legfontosabb szerveire kiterjedő törvények oly bámulatos rövid idő alatt megalkottattak és szentesítést nyertek, annak keresztül vitelében a munka és érdem oroszlánrésze Kossuth Lajost illeti, a kit ekkori szereplése a nemzet élére állított és vezérévé avatott. De nem volt elég megteremteni, rövid idő múlva meg is kellett védelmezni a nemzet palládiumává lett törvényeket. A magyar nemzet és alkotmánya ősi ellenségei, a szabadságot és a magyart, mert hisz ez a két fogalom elválaszthatlan egymástól, századok óta gyűlölni megszokott . kamarilla, alig hogy első meg lepetés szülte ijedtségéből fölocsúdott, gonosz és cselszövő aknamunkát indított a kedve ellen létre jött uj törvények meghiúsítására és erejükből kiforgatására. Titkos keze működése nyomán fegyveres lázadás tört ki az ország déli részében lakó szerbek közt, és a pártütő horvát bán nyíltan felmondta az ország kormányának tartozó engedel mességet. Minden oldalról vészfellegek tornyosultak a haza egén s a védelemre még vajmi kevés történt. Igy érkezett el július 11-dike. Kossuth betegen, sápadtan, ingadozó léptekkel ment el a képviselőház ülésére, s lefestve az ország állapotát, 200.000 katonát s az erre szükséges pénzerő megszavazását kérte. Szavait még be sem fejezte, csak rövid szünetet akart tartani, rnidőn a szónoklat varázsa alatt álló gyü'és elbűvölten hallgató tagjai közül fölállott Nyáry Pá!, s esküre emelt kézzel kiáltotta, >Megadjuk* ! A képviselőkből egyszerre kitört a visszafojtott érzés ; villogó szemekkel, kipirult arccal, egy emberként ugrottak fel mindnyájan, és fölemelt vagy szivükre tett kézzel harsogták: >Megadjuk! megadjuk !« Mikor a lelkesedés kitörése lecsillapult, Kossuth reszkető hangron ez emlékezetes szavakat mondotta: »Leborulok a nemzet nagysága előtt !< Kossuth leborult a nemzet nagysága előtt; mi pedig, hálás utódok, az ő nagysága előtt borulunk le, msrt abban az órában született meg, akkor teremtette meg ő a magyar honvédsereget, melynek fényes, diadalmas, dicsőséges harca ámulatba ejtette a világot, és történetünk legragyogóbb lapjainak egész sorát töltötte be csodás vitézsége tényeivel. Igen, az 1848/9 diki szabadságharc, a honvéd és Kossuth Lajos szorosan összeforrott, elválaszthatlan fogalmak, és annak, a ki Kossuth nevét azon idők történetéből ki akarná törülni, azzal a hatalommal kellene birnia, hogy a meg történtet nem történtté tehesse. Örök dicsősége lesz nemzetünknek ez az önvédelmi és szabadságharc, mely a magyarról már-már megfeledkezett világot bámulatos erőkifejtésével meglepte és csodálatba ejtette; mert megmutatta a nemzet, hogy elég erő van még fiainak izmo3 karjaiban és elég bátorság halílmegvető sziveikben, hogy ezt a vérrel szerzett és vér árán megtartott szép hazát fegyverrel is megbírják védeni, s az idegen érdekben, idegen lobogó alatt folytatott háborúkban harci erényeinek mesterséges módon homályba borított régi hírneve még valóság, hősi vitézsége nem halt még ki, hanem él, és elismerést és érvényesülést tud kivívni a magyar katona vitézi hírnevének és háromszínű nemzeti zászlajának. De nemcsak hervadhatlan dicsőséget szerzett, hanem nemzetünk létjogát is fényesen bizonyította és erős alapra helyezte szabadságharcunk ; mert tragikus vége ellenére a nemzet erejének oly tiszteletet parancsoló megnyilatkozását tárta a meglepett világ szeme elé, mely még ellenségeinket is • meghökkentette, és annak elismerésére kényszeritette, hogy >él magyar, áll Buda mégU Es az a dicsőség, melynek babérait jó barát és ellenség egyaránt kész hódolattal fonja a honvéd halántékára, Kossuth Lajosra sugárzik vissza, mert ő volt a honvédsereg megteremtője, bámulatos erélyű szervezője és éltető lelke. A gyászos bukás után számkivetésben töltött keserves esztendők alatt Kossuth a magyar nemzet jóhirének és elévülhetlen szent jogainak két világrészben diadalmas ékesszóló védője és apostola volt. Sok felé ágazó fáradhatatlan tevékenységével, és csalódásoktól sem csüggedő kitartásával sikerült kivívnia, hogy Magyarországot az európai politika küzdő terén számottevő öncélú tényező gyanánt ismerték el és kezdették mind inkább számításba venni a külföldi kormányok és államférfiak ; a mely körülmény nem csekély súlyt adott az alkotmány helyreállítását és jogfolytonosságot követelő nemzeti kívánalmaknak, melyeknek a hazában Deák Ferenc, a haza bölcse, volt örök érdemű tolmácsa és szószólója. — Az alkotmány helyreállítása után az ország újjá szervezésének felpezsdülő munkájában közvetlen részt nem vállalt, mert hajthatatlan elveinek fenséges szigora eltiltotta atttól, hogy visszatérjen a hazába, melynek földét, mint száműzött bujdosó hagyta el; s bizonnyal ez volt hazaszerető _ lelkének legkeserűbb fájdalma. Am a távolból is éber figyelemmel ki serte a nemzet életének minden mozzanatát, biráló, figyelmeztető szava gyak ran hangzott fel, tanácsokat adott, irányt jelölt, s ily módon állandó jelentékeny, befolyást gyakorolt alkotmányos életünk fejlődésére. Ezt a helyzetét és szerepét egy alkalommal maga ekkép jellemezte a klasszikus költő szavaival : »Fungar vice cotis, exors ipse secanti * ha kardéle nem lehetek, mint köszörű kő had élesítsem a kardot. A történet, mely Kossuthról és tetteiről szól, drága kincse, szent hagyománya immár a magyar nemzetnek. A nagyok tisztelete példájuk követésében és tanításuk megfogadásában áll. Mi tehát a tanulság, melyet Kossuth Lajos történelmi nagy alakja tár okulni vágyó lelkünk elé ? Kossuth életének két főtanulsága: a szabadság kultusza, és a magyar nemzet törhetetlen életerejébe vetett rendületlen hit; egész működése, a magyar nemzetnek a szabadság intézményeivel való megerősítésére irányult ; mintha igy szólna hozzánk: a magyar nemzet nem született más nép szolgálatára, hanem önállóságra; és ezt a földet, melyet ezer év óta hazájának nevez, Magyarországnak, nemzetét magyarnak kell és fogja is megtartani a szabadság hódító erejével . . . Ebben az órában gyülekeznek már az ország minden részéről Budapestre sereglett hazafiak és honleányok, hogy a kegyeletes megemlékezés, hála és tisztelet érzelmeivel búcsujárásban vonuljanak a kerepesi úti temető azon sírjához, melyről tizenkét ezztendővel megnyílása előtt a nyolcvanéves Kossu'hhoz intézett üdvözlő iratban ekkép emlékezett meg Esztergom város közönsége : »Es ha a sors könyveben megírva lenne is a kegyetlen végzet, hogy Kossuth Lajos a szüló haza földjét testi szemeivel többé meg ne lássa : nincs, nem lehet elhatározva, hogy Magyarország földje leghívebb szülöttét soha többé keblére ne ölelhesse j — nem lehet, hogy az a sziv, melynek minden dobbanása e hazának volt szentelve, hamvadó porában idegen, bár még oly vendégszerető föld porával vegyüljön el. Itt kell annak majdan végpihenésre térnie, hogy drága ereklye gyanánt szentelje meg e földet, s áraszsza ki nemzedékről nemzedékre a késő unokákat is varázslehével megihletendő hazaszeretet bűverejét.* Igen, áraszsza ki azokra, kik ott egybegyülvék, és árassza ki az Imádott magyar haza minden fiára és leányára ; árassza ki reánk is, kik lélekben ott vagyunk az ünneplőkkel, és áhítattal fogadjun szivünkbe, véssük elménkbe az intést, mely a sir mélyéből szellemhangon száll felénk : Lelketek lelkével legyetek magyarok, és szeressétek^ a hazát, szeressétek a szabadságot. Éljetek és munkálkodjatok a haza javáért, és haljatok meg, ha kell, a haza és szabadság védelmében. Váltsátok meg lelketek életét a lest halála-