Esztergom és Vidéke, 1902

1902-01-26 / 8.szám

ESZTERGOM es ram A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjeleijik Vasárnap és csütörtökön. JlLŐFIZETÉSI ÁRAK I Egént évre — — — — 12 kor. — 111. m éyre— — — — — 6 kor. — fii. «egyed évre 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. Felelős szerkesztő és kiadó : KEMPELEN FARKAS- | Laptulajdonosok : Dr. PROKOPP GYULA és társai, \ Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyilt terek és hirdetések kőiden tío Szcc^CQyi-tcp, 880. szán>. Kéziratot uem adunk viasza. I4J» • Kultur bestia. Tudod-e mi vagy Te, nem is olyan régen a szabadságért, a nemzeti függetlenségért, állami önállóságért küzdő, ma már rokkant, vagy sírjában porladozó hős, ki őseidnek múltjából a hazát, ha kell karhatalommal megvédeni tanultad ?! Tudod-e mi vagy Te nemzet ifjúsága, lelke a léleknek, ki a nemzeti történelem aranynyal átvert dicsőséges múltjának hőseitől tanulod meg, hogy a hazának fentartása abban a karban is egyik biztositékát birja, mely arra való, hogy villámló acélt forgasson, ha a haza veszélyben van ?! Tudod-e mi vagy Te édes anya, kinek emlőiből az a vér ad tápot melleden csüngő gyermekednek, melyet az ősók ontottak, hogy példát nyújtva emlékeztessenek, arra, hogy a magyarban nem szabad semmi néven nevezendő kulturszavak hatása alatt a nemzetet bárkivel általánosítani abból a célból, hogy önmagát döfje le ?! Tudjátok-e mik vagytok apák, kik a nemzet hagyományain felépült nemzeti-erkölcsi törvény felséges piedestálján álltok és egy szent cél lebeg előttetek : a haza! Tudjátok mik vagytok ? Kulturbestiák. Fene-vadak a munka szolgálatában azért, hogy a munkát ha kell vérrel kereszteljétek meg, hogy az a hazáé, a nemzeté, a magyaré maradjon. Mi ez ? Mi egyéb mint Isten káromlás a porladozó csont és az I élő hus, az izom, az erő, az élet, ' a lélek ellen, mely a magyar ágyéi kában soha sem válhatik azzá, hogy feladja nemzeti létét, feladja üdvösségét, fiainak, leányaínak becsét, önérzetét, mindenét, ami e két szóban birja ideáinak összeségét: magyar nemzet. Szeretjük a munkát, szeretjük a tudományt s valamint ez adta, ugy a jövőben is adni fogja igaz nemességi voltunkat; de a Vázsonyiféle demokratizmus elveitől utálattal fordulunk el, mert az szentirásunkat, a magyar nemzet történetét becsméreli meg. Jaj pedig anjnak, ki a mi nemzeti érzületünkkel í szembe száll, mert az a haza léte .ellen emeli fel fegyverét. A fegyI vérrel szemben felvesszük őseink j örökségének ragyogó gyöngyét, az j önfeláldozó hazaszeretetet s bitang árulónak tartjuk azt, ki egy KiI nizsy, Zrínyi ... de ne tovább minden a hazáért elvérző magyart dicsérő és példáira oktató vérünket, vérünknek arra kioktatott sarját > kulturbestiának* nevezi el. O nyomorult ! A haza fogalma, a faj tudata, a nemzeti érzület szentsége, az alkotás, a küzdés a legnagyobb bizonyságom azt állítani, hogy a magyar nem azért magyar, hogy egy a világ társadalom demokratizmusába olvadó elem legyen, hanem azért magyar, hogy mint ilyen külön álljon a népek fölött s* koronáját képezze az állami fejlődésnek, a szülőföld szeretetének s mindennek, a mi létét biztosítja. De azért is, hogy ha bármi okból, bárhonnan veszélyeztetve lenne, ha kell mint Kinizsy, mint Zrínyi s megannyi az "Petőfi. A költő sirját sohase kutasd Silány utód : ő fölszállott az égbe . . . A végtelenbe oszló csillagot Lehozni vaj' kinek jut az eszébe ? Siket ágyúdörej, kardcsattogás lis harci lárma volt gyászindulója ; Istennek egykor hős halált fogadt, És eltűnt ifjan, hogy szavát lerója. Mért túrják most a sivatag jelen Sakálai mohával födte hantját ? Ez a meredt, vigyorgó koponya Petőfié ? . . . nekem hiába mondják. Mert nem lehet, hogy a költő-király Hűlt tetemét viszont ily módon lássuk : S ha tán igaz . . . gyerünk ... a harcmezőn Titokba, éjjel, újra meg elássuk . . . Legyen alakja s élete csodás, Mit a regének szálai benőnek, Hazát imádni minta férfinak, S a szerelemben eszmény mind a nőnek. A puszta szülte őt, élt egynehány Küzdelmes évet s mint a tűz-próféta Egy nagy, véres napon az égbe szállt ... Vagy most is él . . . m°rt halni ki se [látta . . . Becsüljük őt az elmúlás után, A szellemét idézzük és ne csontját, Ne hagyjuk, hogy szivünk oltárait, : A legnagyobbat vakmerőn lerontsák, Örökre szól a dal a mit dalolt : Érzéseit haza és szerelemnek, S e nagy fatörzsből évek múlva is j Uj, frissen zöldülő lombok teremnek. ! i i Sirját ne tudjuk meg soha, hiszen • Embernek nincsen szebb emléke ennél; ! Kalap-levéve álljunk, magyarok \ E nagy és el nem porladó sirjelnél. • Földünkbe verte gyökerét a fa ; S egész világba szétterjeszti árnyát, l Hű könnyeinkkel öntözzük meg azt : j S megéri végitélet harsonáját! Győr, 1902. január 16. Nógrády Jenő. Az utolsó. Irta: NAGY RENÉE. Még egy utolsó csók és öle'és, — aztán a nagy sáppadt fiu felugrott a kocsiba, s ott törülte le titokban azt a két forró könycseppet, a mi a válás pillanatában kiszökött a szemeiből. Edes anyja zokogva támaszkodott' a folyosó oszlopához, nem kisérte ki fiát a kocsiig, mert meg akarta rövidíteni a válás fájdalmait. Csak az öreg János, a mindenes tipegett a kocsi körül, igazgatva a málhás kuffereket s a mint meglátta, hogy a nagy fiu sir, akkor már ő sem birta tovább, hogy sírva ne fakadjon. — Csak vigyázzon magára lelkem urficskám, hogy meg ne fázzék, mondta elfojtott zokogással az öreg cseléd és minden áron ráakarta teriteni az úrfi térdére az ülésen levő pokrócot, pedig az augusztusi forró nap csak ugy pörkölte a fák leveleit. A régen nem használt öreg hintó nehéz dőcögéssel indult meg, hogy az utolsó Kaály fiút is kivigye a nagyvilágba, iiletve a legközelebbi vasúti állomásra s ahogy végig gördült a falu főutcáján, az emberek levett kalappal álltak meg, amig elhaladt mellettük. Csak annyit mondtak : — Né, már ez is elmegy, hogy ugy járjon, mint a többi. Káályné is bizonyosan erre gondolt, mikor a kocsi kifordult az udvarból, mert hangos jajszóval esett össze. Az öreg Jánosnak ugyan sok vigasztalásába került, a mig le tudta csöndesiteni. — Hát minek eresztette el, ha olyan nagyon sajnálja ! — Mormogta az öreg ember. — Oh minek, minek ! . . Erti is azt az ilyen cselédféle. Hisz itthon fogta volna ő szivesen, — de a kötelesség, a család tekintélye kivánja azt, hogy tanuljon, végezzen valamit a fiú. Ne nőjjön fel csak ugy parlagi módon a anyja szoknyája mellett. A Kaály nemzetség férfiai mindig első emberek voltak a vármegyében. Menni kell tehát ennek is, hogy szégyenére ne váljon a névnek, a mit visel. És a fiu ment is — könnyű szivvel, vidáman, aradi vértanukig — halált osztó pengével védje meg magát. Nubia párduca nem szül gyáva nyulat. Mély kegyelettel, elmerengésbe olvadó nemzeti érzülettel állok mesf a nemzeti igazságok sok ragyogó alakjai előtt, kiknek példáit követendő nevelői eljárásunkért arcul vágnak, mert úgymond >kultur bestiákat* nevelünk c. Ne tűrjük magunkon a gyalázatot és e lap jelen száma 'is egyik élő tiltakozás legyen a hangoztatott demokratizmus oly nemű kifejtése ellen, mint azt Vázsonyi tette, másrészről megvetése annak, ki megfelejtkezik arról, hogy a magyarok történetét a nemzet hőseivel ellentétbe helyezni a nemzettel, nem egyéb, mint hazaárulás. És ha az ily szerencsétlen a nemzet kormányzatában mint képviselő vesz részt, ettől a jogától minden további igazolás, vagy szépítés nélkül azonnal megfosztandó! Tessék reá a pusztaszeri gyűlés vérrel pecsételt határozatát almég dúdolni is kezdeti, a hogy kiért vele a kocsi a jegenyékkel szegélyezett országútra. Az ismeretlen új élet ezerféle változatosságára gondolva, csakhamar elfeledte azt a szomorú Öreg aszszonyt, a ki a sirástól elalélva imádkozik otthon a szűz Mária képe előtt, hogy segitse meg céljaiban már ezt az egy fiát legalább. Négy már ott fekszik apjukkal együtt a szomorú fűzfákkal beárnyékolt családi sirboltban, — mind a húszas éveikben lettek áldozatává egy szörnyű betegségnek, a minek nyoma már ott van az »élő« sáppadt arcán és nagy égő fekete szemeiben is. Mindenki látja és leolvassa onnét, hogy ez is el van már jegyezve a halálnak, csak az anya nem. Nem akarja elhinni, hogy lehessen a sors,'vagy az Isten olyan kegyetlen, hogy ettől az egy fiától is megfossza. Nem, nem ! Az anyai szeretetnek, gondoskodásnak nagy hatalma van, ő ebben és az istenben bizik, a kit folytonos imátkozással akar kiengesztelni. A szűz Mária képe előt égő mécs meg meg lobban s az asszony hivő lélekkel kulcsolja össze kezeit, áldást kérve le fiának minden lépésére. Oh az Isten irgalmes is, de az a fiinom por, a mi a robogó hintó nyomában kél az országúton, olyan kegyetlen, minden pillanatban, köhögésre ingerli a különben jókedvű úrfit. Egy parányi vércsöpp isfelszalad a torkába és a kocsi rázástól, vagy mitől, szúrást érez a mellében. Gyorsan hajts, — parancsolja a ko" Hz .Esztergom és Vidéke" tárcája.