Esztergom és Vidéke, 1902

1902-08-31 / 69.szám

A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK ÉS AZ „ESZTEKGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. M

e

J£Jetei)tk Vasárnap és csütörtökön. JÜCLŐKIZETÉSI ÁRA K ! Eeési évre — — — — 12 kor. — űl. fél évre— — — — — 6 kor. — fll. .Jegyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes azáni ára: 14 fii. Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, oyiltterek és hirdetések küldendő Buda^utcza 485. szám. -JN Kéziratot ueni adunk vissza. t-^~ melyhez a bün árnyának férnie sem szabad. Egyik kezében kard, kereszt markolattal. A kard az erő, a hatalom jelképe, amit ma a nyers erővel szemben a tudomány képvisel. Minél súlyosabb az, annál tekintélyesebb, minél fényesebb, annál gondozottabb, de nem véd, ha keresztvasa hiányzik. Ez a keresztvas ja keresztény nevelés eszméjének kifejezése, amelyben ki van mondva, hogy a tudomány, a hit fénye nélkül olyan, mint a nap világító suI gara levegő nélkül. Világit, de nem ! melegít, nem termékenyit és nem j érlel embert, akiben az emberi méltóság az Isten képére teremtett teremtés koronáját találja fel. Másik kezében a négy fehér szegélylyel és hármas halmon nyugvó kereszttel diszitett pajzs. Ez a hazaszeretet, a haza iránti érzelemnek j természetfölötti érzése, mely min^ denkor érte tettre kész, de igaz valójában csak ugy, ha as alapérzelem, 1 a hit, a szivben honol. Hol a hit hiányzik, ott a hazaszeretet érzetének nincs meg a fenséges megnyilatkozása, amely szerint mindnyájan egyért és egy mindnyájunkért, hanem szeretni a hazát magamért mindaddig, mig önző énemet kielégíteni tudja. Hit erkölcs és hazaszeretet az, mely a mester és a tanítványa szivét, értelmét és akaratát kell, hogy betöltse. Ez a három képezi fajunk és hazánk fennállásának őseink erényeiből származott Nemtőjét, kinek megbecsülése, féltékeny őrzése, a haza javának, sorsának fényre derülése. Nem frázis ez, hanem való igazság, ünneplő köntösben a tanév megnyíltán, midőn felcsendül a nemzet millió gyermekeinek az ajkán : Veni Sancte Spiritus ! Nem frázis az, mert a nemzet ifjúságának erkölcsi züllése azon arányban nőtte ki magát, amily arányban mindkevesebbet kezdettünk az ifjúság szigorú hitvallásos nevelésével és oktatásával törődni, Es ma ott állunk, hogy nemcsak a gyermekeket, az ifjúságot kell nevelnünk, hanem ezek révén atyáikat is. Igen, ott állunk, hogy gyermekeik révén kell kioktatni a szülőket, ami által kettős feladat teljesítése vár reánk. E kettős feladat ^teljesítésében a nevelőnek az egyszerű néptanítótól kezdve a minden rendű és rangú tanárig, mint eszménynek kell állnia, a tanítványok sokasága előtt. Eszménynek, kiben a tanítvány azt az embert ismerje fel, akit önmaga hirdet arra nézve, hogy milyen legyen és minő tulajdonságokkal bírjon az igazi ember, az Isten és a hazának tetsző ember. És hogy ilyen legyen, megköveteli a haza, a nemzet akkor, mikor gyermekeiket a nevelők szárnyai alá bocsátja megszerezni mindazt, ami éltetni és boldogítani van hivatva. Ha a feladat teljesítését a nevelő, az oktató magára vállalta, feleljen meg neki, s ha megfelelt, a nemzet hálájának boróstyányával koszorúzza homlokát; és a szülő és taVeni-Sancte. Felpesdül a város élete, s min madárdaltól az erdő, gyermekei csengő hangjától lesz hangossá ; város. Megnyílnak az életre nevelés, ok tatás és szakoktatás ismereteit gyűjti és nyújtó helyei a tudományoknál és a boldog szabadságban lelkileg testileg felüdült ifjúság özönlik oda alávetni magát a szülők, a nemze akaratának, hogy tanult, művelt le gyen a magyar. Legyen is ! S hogy az lehessen, a nemze fölött őrködő genyus meghallatjí szavát, hogy részese legyen a nem zet nevelésének nagy munkájában Varázsoljátok elő őt lelki szeme itek elé s látni fogjátok sudár ter metét, hófehér ruhában tisztaságtó átszellemült arcát. Az a hófehér öltöny a lélek ár tatlanságának a jelentése, amely i tanerő részrehajthatlanságát, pártat lanságát és ügyszeretetének iga2 nemes voltát feltételezi, a gyer mekben pedig a lélek szűziességét Iz .Esztergom és lie" tárcája Erdőbe^. As erdő mélye csendes, hallgatag, Miként ha fáradt lelkem volna csak, Szellő se lebben: minden oly nehéz, Mint a nagyoktól főtt baráti kéz. Vén tölgyek alján, álmodozva nézem, Mint száll repül a sas az őszi légen ; Szegény bohó, mig ott lengsz ugy lehet, Orvul megejtik rejtett fészkedet. Ez már a sorsunk: mindig többre vágyunk, Mint a mit nyújthat csendes láthatárunk ; Pedig az ut\ rózsás, vagy rengeteg, A bölcsőtől csak a sir ig vezet. Lévai Sándor. A megcsalt asszony. Irta: SATANELLA. A leány felnyitotta az ablakot. A piros selyem függönyön keresztül beözönlőit a fényes, aranyos napsugár. A napsugárnál, verőfénynél ragyogóbb volt' ama nap, mely ott égett a leány két sötét szemében. Tündöklő nap: üdvözitő szerelem. Uh mily édes vagy és mily szép az élet. Mintha csak álom lenne, csudás, forró álom. Pedig nem volt álom. Való volt. MiI J moza szerelmes. Szerelmes és holnap esküszik neki hűséget, szerelmet isten I és ember előtt az, a kit szeret. I Olyan csodálatos. Mimóza szerelmes, |iiz a finom, büszke, gyenge leány éa ! szerelme is olyan finom, tiszta, büszke és szűzies. Szépek, fiatalok és boldogok voltak és belerepültek a mennyországba, nyitott, aranyos mennyországba. A fiatal nő leült. Mint Ezeregyéjszaka királasszonya oly szép volt. Asszonyi boldogsággal arcán, tartózkodó leányos fénnynyel szemében. Fehér kezét, melyen ott hivalkodott a büszke hitvesi gyűrű, ölébe tette és belebámult a semmibe. Haján, homlokán, végigsurrant az ezer színben játszó napsugár. Verőfény, napsugár tudjátok-e ki jön ? Mindjárt itt lesz. Itt lesz és megcsókolja szemem, a lehunyt szemem. Oh verőfény, napsugár, tudja mi az : szerelem ! Az ajtót durván nyitják ki. Egy cselédleány hoz egy levelet. A levélen az asszony neve. A boríték otromba, az irás ismeretlen. A napsugár incselkedve játszik az asszonnyal : >Ne bántsd e levelet, játszál velem!« hízeleg, de az asszony először életében nem érti a verőfény súgását, feltépi a levelet és olvassa: Asszonyom ! Nem tudom, helyes-e a mit teszek. Nem tudom, nem lenne-e jobb hallgatnom és nem zavarni gyermekes hitét, rajongó bizalmát, asszonyi odaadását. Talán jobb lenne, de ha látom önt, a mint hiven, ifjúságának minden pompájában, lelkének szenvedélyes izzó erejével és ártatlan szivének minden dobbanásával miképp csüng egy férfin a ki . . . ki . . . Asszonyom ! Az ön férje hitvány, gaz, áruló I Hajának illatát, lehelletét még érzi arcán, mikor más nőhöz siet — önhöz jön szerelemmel, mikor más asszonytól jön, más asszonytól, ki a szeretője. ön szebb, fiatalabb. Ön a tiszta, a fényes — és mégis megcsalja, elárulja, bemocskolja. Elmondtam ! Nem tehettem másképp, i Tudjon mindent. Feledje el, bocsássa meg, mindegy — de tudja legalább a valót. Isten önnel és legyen erős! Egy ismeretlen.' ; Verőfény, játszi napsugár, hová lettetek ? Miért lett egyszerre oly sötét, sö- * tét és hideg ? Kihalt a tavasz, a hő, a fény egyszerre a földről és letűnt minden illat, minden pompa és minden boldogság. Boldogság ! Hazug, nyomorult lidérc te! Utálatos vagy! Mutatod arcod meglebbented fátyolod és az ember belekábul nézésedbe, beleszédül és aztán kikacagod, megrontod, te undok, rut személy ! Az asszony ült, ült. Nem sirt, nem zo: kogott. A levél ott feküdt ölében, fekete betűi rábámultak az asszony holdfehér, arcára olyan kárörömmel. S a mint ül mozdulatlanul, egyszerre megremeg. Valaki bejött. A puha szőnyegen elhalt a zaj, de az asszony érzi, hogy itt van. S tudja, hogy odajön, befogja szemét és — nem, soha — soha ! Csak ránéz a férfira, férjére, hitvesére urára és ez tudja, hogy eme nő nem az, kit elhagyott egy óra előtt, hanem egy idegen egy másik, akit nem ismer, nem látott soha és a ki ránézve mérhetlen távol van, megközelithetlen. Az asszony a levélre mutat gyáva félelemmel. Hátha hazug rágalom, hátha minden betűje való. Hogy szerelmét meggyalázta, szivét eltiporta, hogy elárulta egy másikért. — Édes feleségem, mondja férje, no vedd ugy szivedre, csak nem hiszed, hogy megszüntelek szeretni. Az asszony felnéz. Mennyi kin is lehet ilyen két asszonyi szemben. — Te azt nem érted, — foJytatja a férj — nem érted. Mi férfiak bármenynyire is szeressük nőnket, néha egy pillanatra eltévedünk, de ez nem szerelem, azért ez nem csalás, mert szeretni csak téged szeretlek. Te, ki magad vagy a boldogság, szépség, a viruló édes ifjúság. Bocsács meg édes, édes ! Az asszony ránéz azzal a halálos, setétes fájdalommal, mit csak asszonyi szemben olvashatni, ha megcsalja az, akit szeret. A férfi szenvedélyes lett. — Oh, mondom, szeretlek, érted, sze rétiek, az a másik ? Hisz azt sem tudom milyen? Milyen az arca, milyen a haja BSsfl