Esztergom és Vidéke, 1902

1902-07-20 / 58.szám

A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön, j^LÓVlZETÉSI ÁRAK I Eeé»í évre — — — — 12 kor. fél évre— — — — — 6 kor. .Jegyed évre — — — 3 kor. Egyes szám ára: 14 fii. fii. fii. fii. Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések kaidon dó' Buda^utcza 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Az aratás és értékesítése. A nagy társadalom osztályai között, az Isten szerint való lelkészen kivül senkit sem becsülök annyira, mint a paraszt elnevezésű földmivelő vagy máskép őstermelő osztályt. Egy rendeltetését átértő, hivatását buzgón betöltő, kötelesség teljesítő, munkás parasztember kérges kezét mindenkor megilleti a közmegbecsülés csókja. Ő a nemzeti őserő anyagban és szellemben. Benne központosul a faji véderő, a nemzeti sajátosság erényeinek conserválása, az élettani megélhetés anyagának szerzőképessége, a függetlenség nagy eszméje, az értelem, az ész és akarat szűzies nyilvánulása, a mely hat, alkot, boldogít osztályt, népet és nagygyá tesz nemzetet. Nézd meg ót, mikor as ekeszarvát fogva, Istennel társalogva, a nagy természet gyönyörűségein révedezve szántogatja az anyagcsere nagy mezőit, mely ápol és eltakar. Az .Esztergom és W tárcája. Levelek. Kedves Gyurka ! A hajdan bájos, ma már bájtalan Miel férj© vacsorára hivott engem és kilenc esztergomi urat. Jobbára olyakat, a kiket régtől ismertem. Kedves volt nagyon a találkozás és az együttlét. A hires esztergomi vendégszeretet tüntetően nyilatkozott meg nemcsak a ludmáj pástétomban és pezsgőben, hanem egyebekbenis. A vacsora olyan hosszú .volt, hogy éjfél felé járt az idő, mikor az asztaltól felkeltünk s az ételek mind a korcsmából valók voltak. Att mondják, hogy igy kényelmesebb. Igaz, igaz, de rosszabb is. Egyébként nem hiszem, hogy ez általános divat volna, mert végtére is a a generai-zaft illata nem kellemes a mokka-tortán. Tehát vacsorán voltunk és szóba kerültek a közállapotok. A hajdan bájos Mici férje nem sokat beszélt ugyan, de annál többet a többiek. Sajátságos vonás itt az őszinteség. Oly leplezetlenül és magyarán beszélnek-, hogy meglepő. Pedig magyarságukkal nem lehetnek nagyra. A város utcáin tömérdek a német szó, s a megyében is tért vesztett a magyarság. Ha nem csalódom, azt emiitették, hogy a folyton Bécsben tartózkodó Metternich hercegasszony ti Nézd meg őt, mikor nyélbe ütött lapos vasával túrja, veti, illesztgeti a göröngyöt, igy ápolva a növényt. Nézd meg most őt, mikor szellős, gyolcs vagy vászon ruhában pőrére vetkőzve, a férfi kezében kaszával megnyújtott derékkal szeli az arany kalásztól hullámzó dombot és rónaságot ; fehér népje pedig sarlóval szedi marokba utánna. A verejték harmata gyöngyözik homlokán, az a verejték, mely mindnyájunkért ontatik ki, hogy éljünk létezzünk. Mily szép a kép s mily bájossá teszi azt, ha a három kéve alkotta sátor alatt, nyitott pólyában heverészve, g*gyog a jövő nemiedék egy honpolgára. Csillogó pengő kasza alatt dül a rend. Rendből a marok, ebből a kév« ; kévéből a kereszt, ebből a kepe ; kepéből az asztag lesz s hol csép a hadaróval, hol a bugó gépmunka segélyével ömlik a munka jutalma, az Isten áldása : a kenyér, a miért mindennapi fohászunkban imádkozunk ; az arany\ a mivel a társadalom összes osztályait elényelvű népe között, sokkal jobbak az iskolák, mint pl. másokéi. Igazán furcsának tartom, hogy Magyarország közepén még vannak nemzetiségek. Ha a széleken nem magyarosodunk, azt értem, de ha Esztergom megyében nem magyarosodunk, azt nem értem. Pedig hát öt újság ontja a betűket és irányitja a közhangulatot. Öt újság Esztergomban. És mind az öt jól van szerkesztve, s a mi a legcsodálatosabb, mind az ötöt olvassák. Hitted volna husz év előtt, hogy Esztergomban őt újság legyen. Ugy-e nem. Persze az újságok gondosan őrködnek a közügyek fölött és döngetik a szegény polgármestert. Pedig bizony mondom neked, adjanak hálát az esztergomiak az Istennek, hogy ilyen korrekt embert foghattak abba a székbe, a melyben igen nehéz megülni. Nem tudom elképzelni, ki tudna itt eleget tenni. Sok várost láttam, de ilyen forrongást, zavart még soha. Itt egyáltalán nem látom az új középosztály kialakulását, s a régi középosztálynak semmi maradványa. Vagy igen csekély, inkább semmi. Régi birtokos nincs az egész megyében, csak a papság nagy és hatalmas, noha a primási szék távolléte miatt, a papi rendben is valami határozatlanság, iránytalanság, az erőknek sokfelé húzása mutatkozik. Nem mintha bomlás volna. Szó sincs róla. Még nincs meg a vezető. De meglesz, a mint nézem. A más megyékben található intelligenciát itt a papi gazdatisztek adják, a gitjük ki, szóval a termés, amely fokmérője jólétünknek. Csak egy van még hátra : értékesítése. Mig az előbbi jórészben az Isten gondviselő kezétől függ, az utóbbi az emberektől. A féktelen meggazdagodás vágya, a könnyű munkátlansággal kipárnázott megélhetés utánni törekvés rabjai, mint rémek jelennek meg a munka emberei előtt. Nagy társaságokba verődve kezükbe a gyarlóság fölötti hatalommal a pénzel, nem a valódi, hanem a képzelt szükséglet alapján állapítják meg a termés árát, az arany értékét, az áldás becsét. Nem szent előttük a minden osztályt kielégítő, ugy mondjam nemzeti gondolat: hogy a termés értéke, becse egyenlő arányban oszoljék meg az osztályok előtt; de annál inkább vad gondolat, hogy a kereslet nagyobb legyen, mint a kínálat. Lemarják az árát, mert a kötvényezés nem kész, valóban meglevő, hanem papírra vetett képzelt árura, készletre és minőségre történik a kik sok tekintetben befolynak a dolgokba, s nem helytelenül. Ez az intelligencia valóban jó minőségű, csak az a baj, hogy kicsi. Milyen jó volna melletttük egy nagyobb államhivatalnoki testület, akkor talán láthatnám az új középosztály alakulását. Igy azonban a polgári osztályra kellene támaszkodni, a mely itt meglehetős gazdagnak látszik. Nem tudom valóban az-e, de a fényűzés után Ítélve, annak kell lennie. Legalább egy bizonyos rétege, ára úgy mondják, hogy a nagy tömeg fényűző ugyan, de szegény a szánalomig. Annyi bizonyos, hogy értelmi foka magasabb, mint más hasonló városokban, de fájdalom az önzés elnyomja sokszor a közérdeket. Ez talán csak a korviszonyokban van; s hihetőleg elmúlik idővel. Szemben áll mindezekkel a parasztság. Az ellentét óriási. A paraszt már születésekor ellenségét látja az úrban. Hogy mik az okai, nem keresem. Annyit azonban mondhatok, hogy a város hajóját az tudná révbe vinni, a ki megkísérelné a parasztság megnyerését. Van erre sok mód; a ki keresi megtalálja. A tömérdek egyesület hivatva volna az osztályok bizonyos tekintetben való összehozására, de itt talán az a baj, hogy nagyon is sok az egyesület. Mert hiányzik a tömörülés. Az egész intelligenciát itt hiába keresed együtt: a hány család, annyifelé húz. És inkább családi körök szerint van a társadalom megoszolva. Lehet az ok egymás kicsinylése kínálat, zsákmányául ejtve a valódi termést, hogy potom áron adjon túl rajta a gazda, s annál magasai b áron vegye meg az, ki nem arat, de az aratásból még is él : az iparos, a hivatalnok, a munkás, a nemzet. I íme az egészséges és okszerű nemzet gazdászatnak rákfenéje, amit csak is saját elnézésünk, lanyhaságunk s mondjuk ki nyíltan, élhetetlenségünk miatt nem tudunk kiirtani. Pedig hát ki kell irtani mindenáron s összes társadalmi tevékenységünkkel odahatni, hogy a paraszt, a gazda, ne hiába ontsa értünk s önmaga megélhetéséért verejtékét. Es ne egyes csoportoknak essék áldozatul, hanem közös kincsévé váljék mindegyikünknek. Nem szabad megtűrni, hogy oly kiváltságosak legyenek, kik a termést saját hasznuknak vindikálják s megfelelőleg értékesítsék. Az közvagyon és értéke, mennyisége egyenlő arányban oszlik meg a nemzetet alkotó osztályok között. Ha annak a parasztnak háztartási szükségletén felül, csak négy métermázsa búzája van eladó, a valódi bizonyos mértékű nagyzás, a mások gyöngéinek nem kímélése; lehet más is. Az kétségtelen, hogy az egyéni ellentétek a közéletben még inkább kiélesednek. A sok kör között talán egyedül a katholikus kör az, melynek jövője van, s itt lehet is, mert a városban kevés a református, a katholikusság szabadon mozoghat. De hiszen a primási városban az csak természetes, hogy a katholikus irány domináljon. Kétségbeejtő volna máskép. j Amint föntebb emiitettem, mindenütt nagy az önzés, ellenben kicsinek látszik a közérdek szeretete. Bizonyos üzleti jellege van a városnak, a mi némileg érthetővé teszi az önzést, s ebből folyik aztán, hogy sehol sem lehet egy célra ! való törekvést találni. A legjobb terveket tönkre teszik a tervezők ellenségei. Az egyéni ellenszenvet nem tudják elnyomni a város boldogulásának érdekében. És mikor megvan a baj, igen gyakran egymást okolják. I Ne gondold azért kedves barátom, hogy a város a bukás szélén áll. Van i itt sok feddhetetlen jellemű férfi, a ki keresi a kibontakozást. S hiszem, hogy meg is fogják találni. A sok nyomorúság, kórság benne volt a levegőben. A derék nem tudott érvényesülni, mert kiszorij totta a stréber és nagyszájú, a gazdasági viszonyok rosszabodtak, a fényűzés pedig emelkedet egészségtelen állapotok kelletkeztek itt is, ,mint az egész országban. A kölcsönös