Esztergom és Vidéke, 1902

1902-07-06 / 54.szám

A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ ESZTERGOM VIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. M

e

gjelei)ik Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egész évre — — — — 12 kor. — fll. fél évre— — — — • — 6 kor. — fii. .íegyed érre — — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 dl. Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, elölzetósek, nyilt terek és hirdetések Buda-utcza 485. szám. HM Kéziratot nem adunk vissza. »-^-| Jövedelmi források. i. Az bizonyos, hogy aki szokásmondás szerint fülig van adósságban, az nem igen követheti egyrangú társainak kényelmét biztosító berendezését, mert mig jövedelmének egy részét a napi élet követelményeinek fentartására, addig a másik és a nagyobb részét az adósság részletes törlesztésére és az esedékessé vált kamatok kifizetésére kell fordítani. Hogy Esztergom fülig van adósságban, az tény. És ha a kaszárnya építkezést veszem tekintetbe, azzal úgy van, mint az a szegény szűrös atyafi, ki fülig érő bagó süveget vett hitelbe, azután, mert az árát másra kellett fordítani a süveg napról napra kopott, kikopott és az ára fennmaradt. A szegény ember süvegeként fog a kaszárnya is kikopni nem csak mint minden aesthetikai külsőséget nélkülöző építkezési massza, hanem -mint teljesen értéktelenné Az .EsiterQom és Vidéke" tápcája. Falun. Irta: GUY DE MAUPASSANT. A kis tengeri fürdő mellett, a hegy tövében, apró falu terpeszkedik. A falu közepében két paraszt lakik egymás mellett; mindkettőjük csak nehezen tudja a gyermeknevelésre való költséget a meddő földbői kisajtolni. Mind a két családnak négy-négy gyermeke van, s az egymással szemben lévő kapuk előtt reggeltől estig gyerektől hemzseg az utca. A két legidősebb kölyök hat esztendős, a legifjabbja talán tizenöt hónapos. Ugy látszik, hogy a két ház szülei egy időben házasodtak és attól fogva egy időben adtak gyerekeknek életet. , A két anya csak nehezen tudja a gye- j rekeit megkülönböztetni, az apák pedig j sohasem voltak tisztában vele : melyik ' is tulajdonképpen az ő purdéjuk ? A nyolc név össze-vissza zavarodott fejükben sha* az egyik gyerekre akartak rászólani, elő- [ zetesen legalább más három nevet kiál- i tottak oda neki. Az első házat a Tuvache-család lakja ; |tt három lány és egy fiú van. A másik) fedél alatt a Valiin család élt, nekik egy lányuk és három fiuk volt. Mindannyiuk gyér élelme a leves, burgonya és a levegő. Reggel hétkor, délben, azután este hét órakor az anyák — mint a kötlósok — összegyűjtik kis csapatjukat, hogy megetessék őket. A gyermekek kor szerint ülnek az ötvenesztendős szolgálatban szépen kifényesedett vált stratégiai kalitka is. Ez utóbbitól eltekintve valóban borzasztó, hogy az épitkezésnél a szépérzéket teljesen figyelmen kivül hagyták. Pedig hát az utóbbi évtizedek törekvése az építkezések keresztül vitelénél nemcsak a kényelemre, hanem a csinra is sokat ad. Csin és kényelem ! Sajnos azonban Esztergomban erről hiába beszél az ember, valamint már egyébbről is, mint teszem a kézzel fogható jövedelmi forrásokról, a melyek ha felszínre kerülnek sokszor még közbeszéd tárgyát sem képezik. Es itt kezdődik a helyi sajtó legszebb feladata. Egy a tisztesség korlátain belül élő finom modorú helyi sajtó nemcsak mint a nyilvánosság orgánuma az őri, hanem sok tekintetben a családíői szerepet is hivatva van betölteni. Gondja minden irányban, mindenre kiterjed s hogy ugymondjam; célja olvasó társadalmának és hozzátartozóinak jóléte. Jóra, szépre, nemesre, hasznosra törekvő eszméknek áll szolgálatában. Eszfaasztalnál; a legapróbb kölyök alig ér föl szájával a tábla pereméig. Asztalra kerül a krumpliból és három hagymából főzött leves, s azzal az egész társaság j nekilát, hogy teliszedje magát. Ha vasárj nap hus került a fazékba, ünnepszámba megy, s ilyenkor az apa soká üldögél el, és igy vélekedik : — Ez volna ám a jó, ha minden nap igy vóna ! • Egy nyári délután könnyű urasági kocsi állt meg a két ház előttt, és egy fiatal úriasszony, aki maga hajtotta a lovakat, igy szólt a mellett ülő férjéhez : — Nézd csak Henrik, ezt a tarisznya gyereket. Milyen kedvesek ! Hogy játszanak a földön ! Az ur nem válaszolt; az elragadtatásnak ezt a kitörését, mely csöndes szemrehányásképpen hangzott, már nyilván megszokta. A fiatal asszony tovább folytatta.' — Fel kell őket a karomra vennem ! Jaj de szeretném, ha az egyik az enyém volna, például az az egész picike ! Leugrott a kocsiról, a gyerekekhez futott és a legkisebbet, a csöpp Tuvachel karjára vette, és mocskos kis arcát, homokos haját és kapálózó kezecskéit össze-vissza csókolta. Azután elment a fogathoz és gyorsan elhajtatott. Következő héten megint eljött, megint leült a földre, karjára vette a porontyot, teletömte kalácscsal és valamennyit elárasztotta cukorkákkal. Eljátszott velük, mint egy gyerek, férje pedig türelmesen várt a kocsiban. Néhány nap múlva megint a faluba hajtott, megösmerkedett a szülőkkel, s méket vet fel s bevezeti körébe, hogy a megfontolás a megvitatás tárgyává tegye s mindent elkövet, ,hogy vele a közügynek szolgáljon. ! Igy fogván fel a sajtónak hivajtását és napról-napra tapasztalván I városunknak szánalmas állapotát [keresek, kutatok oly forrásokat, melyek ha mindjárt nem is boldogítanának, de legalább jócskán lendítenének szegényes anyagi helyzetünkön. Van a városnak tekintélyes terjedelmű ingatlana. Hasznosításáról sokat, nagyon sokat vitáznak. De miért nem tesznek is egyet már az egyszer. Csak egyszer s azután nyugodtan várjuk' be eredményét. Nézzék fel vetek egy eszmét, mely abból áll: létesítsünk egy városi gyümölcsfa telepet. Ez annál is inkább elfogadható és létesíthető,

1 mert kölcsönre szóló tőkésítés nem kell és azzal senkit sem rövidítünk meg keresetétől, sőt inkább szaporítjuk azt és fejlesztjük városunk kereskedelmét. 1 , ^ j ettől fogva a gyerekeknek mindennap' kalácsot és krajcárokat hozott. Hubiéresnének hivták. Egy reggel, mikor ujra eljött, férje is kiszállt a kocsiból és feleségével együtt! a Tuvache-ék házába ment. A parasztcsalád ép apró fát vágott, hogy levest tőzhessen. Csodálkozva keltek fel a földről, széket toltak és várták atörténendőket. A fiatal asszony reszkető, akadozó hangon kezdte. — Jó emberek, azért jöttem, hogy . .. szeretném azt a kis fiút magammal vinni. A parasztok feltátották a szájukat, nem értették meg a dolgot és nem feleltek. Hubiéresné lélekzetet vett és tovább folytatta. — Nekünk nincs gyermekünk, egyedül vagyunk, az uram meg én. Magunknál tartanok a kis fiut. Nem volna ellene kifogásuk ? A parasztasszony kezdte felfogni, mi ről van szó, és igy szólt: — A Károlykát akarják tőlünk elvenni? Olyan nincs! Hubiéres közbevágott : — Feleségem nem jól választotta meg a kifejezéseket. A kicsikét gyermekül akarjuk fogadni, de azért időnként önöket is meglátogathatja. Ha jól viseli magát, amiben nem kételkedem, ő lesz általános Örökösünk, és, ha netalán mégis gyerekünk születne, vagyonúnkon egyenlőn osztozkodik vele. De ha esetleg nem válna be, akkor is kötelezzük magunkat, hogy nagykorúságakor 20.000 frankot adunk neki, amely összeget már most letesszük a közjegyzőnél. De önökre is Hasítsanak ki bárhol az ingatlanlanból 20—3o holdra való területet s népesítsék be azt a hazánkban jól diszlő gyümölcsfákkal s egyelőre csak annyi gondot fordítsunk reá, hogy a fákban hiba ne történjék. Meglássák, 4—5 év multán, milyen jövedelmi forráshoz jutottak. Ha minden kat, holdra 300 gyümölcsfát számitunk 20—30 holdnál az 6—9000 darabot tesz ki. Gondolják meg a ma 4—5 éves korában elhelyezett csemete 10 év multán mennyi jövedelmet fog hozni ? legkevesebbet: 4 frtot darabonként, ami 24—36 ezer forintot tesz ki. S mibe került ? Hisz eleinte az alatta levő fü is meghozza a reá fordított költséget, a többi pedig busásan magától jön, akár fallal is bekeríthetik. Rengeteget lehetne erről és pedig meggyőzően eszmecserét folytatni. Elég legyen azonban csak kettőnek felemlítése és ez, hogy mig egy részről az oly csekély teI rület jelentékenyen kevesbítené a gondoltunk, és életük végéig havi 100 frankos járadékot biztosítunk számukra. — Megértették a dolgot? A parasztasszony mérgesen pattant föl. i — Mi ? ! Hogy Károlykát eladjuk ? Olyan nincs ! Ilyent egy anyának modani ? Ez disznóság ! j A paraszt nem szólt semmit, de fejbólintással kisérte felesége beszédét. Hubiéresné annyira megijedt, hogy elpityeredett. Férjéhez fordult, és zokogva, mint a gyermek, akinek rendszerint minden óhaja azonnal testté válik, dadogta: — Henrik, nem akarják, nem akarják ! A férfi még egy kisérletet tett. — Jó emberek, gondoljátok meg gyermeketek jövőjét, szerencséjét . . . De a parasztasszony durván vágott szavába : — Elpusztuljon innét, aszondom és ne tegye bé még egyszer a lábát ! Nézze meg az ember ! Ki hallotta azt, hogy valakinek a gyerekét elvegyék ! Mikor Hubiéresné kiment, az ajtó előtt a két legkisebb gyerekkel találkozott. Könnyben úszva és az olyan nő makacsságával, aki nem szokta meg, hogy a változhatatlanba belenyugodjon, igy fordult a paraszthoz. — De a másik kicsike, ugy-e, nem a maguké ? — Nem a szomszédé — válaszolt a paraszt, — Menjen oda, ha olyan nagy kedve van. Ezzel visszafordult a házba, ahonnét még mindig kihallatszott a dühös parasztasszony kiabálása. Vége köv.