Esztergom és Vidéke, 1902

1902-07-03 / 53.szám

A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ ESZTERGOM VIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. ^Ie£jelei)ik Vasárnap és csütörtökön. ^LLŐFIZETÉSI ÁRAK: : Égési évre — — — — 12 kor. — ÖL fel évre— — _ _ _ 6 k.

0

r. — fii. .iegyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 til. Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések Buda^utcza 485. szám. •-*-« Kéziratot nem adunk viasza. i*€r~\ Hivatalos közlemények. Esztergom vármegye központi mezőgazdasági bizottsági elnökétől. Meghívó. Esztergom vármegye központi mezőgazdasági bizottsága Il-ik évnegyedes rendes ülését, — kivételesen és eltérőle g a folyó évi február hó 15-én tartott ülésében 14. számú határozatától, — közbejött körülmények folytán f. évi július 5-ik napjának d. e. 10 órájakor a vármegye székházának nagy termében tartja, melyre igen tisztelt Uraságodat, mint ezen bizottság tagját van szerencsém hivatalos tisztelettel ezennel meghívni. Esztergom, 1902. évi június hó 28-án. az elnök távollétében: Thuránsxky Lajos bizottsági jegyző. A skartba tett vizvezeték Egypár hónappal ezelőtt egy fővárosi vállalkozó cég, a neve — mellékes — ajánlatot adott be a városnak, a mely szerint hajlandó lenne Esztergom városában vízvezetéket, csatornázást és gázvilágitást Hz .Esztergom és Vidéke" tárcája. Elkésett rózsák. Ai >Esztergom és Vidéke* eredeti tárcája. (Vége.) Manapság már nem a bálokba viszik mutogatni az eladó leányokat, hanem a fürdőkbe, ahol jobban kitűnnek a leány személyes előnyei, a mamák drága ékszerei, a sok szép toalett. A szálloda ahol laknak, a hol étkeznek stb. sokkal többet megmagyaráz, mint a legbőbeszédűbb házasságközvetitő, és a fenyvesek szelid suhogása mellett olyan szépen megszövődik az a finom háló, a mi elvisz egészen az oltárig. És már a Komlós ur részére is szövögették a lányok azt a finom hálót, mikor 6 egy szép szőke asszony iránt kezdett érdeklődni. Egy asztalnál ültek az ebédnél, de még nem voltak be sem mutatva egymásnak. Az asszony nyilván azt várta, hogy a férfi kezdje az ismerkedést, a nélkül, hogy ő csak egy barátságos pillantással is felbátorította volna. Pedig észre vette, hogy szomszédja nagyon vágyik az ismerkedésre. Hát ha férfi — legyen bátorsága gondolta az asszony, és evett jó izűn, rá sem nézve Komlós úrra aki szinte! csókolta tekintetével az asszonyt, akibevezetni külömböző pontokba foglalt feltételek mellett. Nem akarunk erre a megfeneklett ajánlatra visszatérni \ lehet, hogy nem volt előnyös, az is lehet, hogy j a város vezetősége nem érezte magát hivatottnak ilyen nagy méretű üzletnek megkötésére, és még van egy egész sereg lehetőség ezenkivül. I Az érdekes és jellemző a dologban az, a mi utána következett. j Városunk ugyanis a szomszédos Komárom példáján fellelkesedve, ! arról szövi ábrándjait, hogy mért ne lehetne nálunk is városi, ugy nevezett házi kezelésben megcsinálni a gázvilágitást. Hát ez szép dolog, jó dolog, jokos dolog volna, de csakis a helyes gondolkozás sorrendjében. I Csakhogy ebben a sorrendben I na

gy ugrás történt és attól tartunk, hogy ebben az ugrásban a logika is kitörte a nyakát. Mert bátor vagyok íeltenni a kérdést; mi kell inkább, mi égetőbb szükség Esztergomban, jobb világítás, vagy jobb ivóvíz ? nem volt már éppen fiatal, úgy a harminc év kürül lehetett, tul a legelső viruiáson, de annál ragyogóbb teljességében a kifejlett asszonyi szépségnek. És Komlós ur napról napra érezte a varázst, a mit ez a szép asszony gyakorol reá. Oh de hát miért asszony ! sóhajtozott kétségbeesetten, vagy legalább miért nem özvegy? Mert a lelkiismerete hangosan vádolni kezdte, hogy asszonyon akadt meg a szeme egy férjes aszszonyon! Az asszony látta ezt a küzdelmet, és még tartózkodóbb lett vele szemben, de az Ő lelkében is erős viharok tomboltak. Egyedül volt itt, mert tul volt már azon a koron mikor a nőnek gardedesdámesra van szüksége, és becsületes asszony is volt, a kinek gyerme« kei vannak otthon — a kihez a gyanúnak még csak árnyéka sem fért soha ! De az alkalom nagy tolvaj, tartja a közmondás, — az asszony a ki már tizenöt év óta él a férjévei zavartalan házaséletet, és hűtlen gondolat még eddig soha sem zavarta meg a lelki nyugalmát, most egyszerre azon vette magát észre, hogy a szomszédjára való gondolkozás még az éjjeli nyugalmát is megzavarja. ' Nem akarom — nem, nem ! susogta kezét a szivére szorítva, nem akarom szeretni azt az embert! nem akarok rá gondolni, hisz azt se tudom, hogy kicsoda ! Jaj Istenem ! — holnap talán jó volna nekem innét elutazni, és nem egyszer Szó sincs róla, hogy a mostani belvárosi fütyülő lámpák és a külső részek petroleum lámpásai valami nagyon elragadó dolgok lennének és, hogy a még külsőbb városrészekben uralkodó teljes, vak sötétség ne borítaná méltán dühbe az ott lakó és negligált polgárságot. I Ez mind igaz és feleljen meg reá azoknak a lelkiismerete, a kik az okai ezeknek a nem is ázsiai, hanem imár esztergomi állapotoknak. ! De ismét csak azt bátorkodom kérdezni és kérdezem első sorban lelkkiismeretes és kiváló tudású főorvosunkat, hogy nincs-e Esztergomnak a fényességnél is nagyobb szüksége jó ivóvízre, vagy rövidebben : iható vizre ? Mert mit iszunk mi esztergomiak és, hogy szerezzük be vizünket ? A város összes fúrott kútjait bátran be lehetne földeltetni orvosrendőri ukázzal, mert azoknak a vize csak mosogatásra való, vagy arra se. Ott van a Mala, a honnan a fél város cselédsége meríti a vizet. Hogy az ilyen vizből a piszkos kannák tisztább állapotban felkelt éjjel összepakolta a málháit, — megyek, holnap reggel, el fogok utazni innét! Mialatt a szive lázasan vert. Aztán könnyes szemekkel dőlt le az ágyára — s félálomban is azt susogta: — nem akarom szeretni, nem, nem ! De, a hogy elaludt, látta álmában azt a két nagy j fekete szemet rátapadni, a melyik mintha hipnotizálta volna, és suggerálta neki a bűnös gondolatokat, s reggel, a hogy felébredt, legelső dolga volt kitekinteni az ablakon, hogy ott ül e »őf a rendes padján. Ott ült! olvasta a kezéből és zsebéből soha nem hiányzó piros könyvet. Az asszony elnézte hosszan az olvasásba merült férfit. Nézte a szép sima fehér magas homlokát, a finom' metszetű ajkait aztán megint csak kipakolta a málháit. Egy napon a Jókai öreg ember, nem | vén ember czimű regényét látta nála, és ez eszébe juttatta, hogy ezt a mondást csak a férfiakra lehet alkalmazni, és restelkedni kezdett önmaga előtt, az ő oktalan késői érzésein. Harminczöt éves volt már, és ilyenkor az asszony már olyan nevetséges figura a szerelem rózsás édenében. Az erre való gondolkozás egy kissé lehűtötte, és még a szokottnál is közönyösebben ült le az ebédhez, de a zavartsága, a keze reszketése, mégis elárult valamit abból a belső viharból a mi benne dult. Az olyan emberek, a kik sokat gondolkoznak, és mélységes lelkiéletet élnek, valami tekerülnek ki, az valószínű de, hogy a később meritőnek az előbbi piszkából is jut egy kis oldat, az több, mint bizonyos. Van egynéhány szerencsés emberfia — köztük magam is — a kik a magas papság jóvoltából vízvezetéki vizhez jutnak, ezek érezhetik át legjobban annak áldását, de mily kevés ezeknek a száma. A szenttamási páriákról nem is szólok, a kik emberkinzó rudakon balanzirozzák fel a két csöbör vizet a hegyre. Végül volna a vagyonosabb osztály, mely a jó magas fogyasztási adókkal körülteremtettézett ásványvizeket issza; csakhogy ki vagyonos ma ezen a bus világon ? Es az érdemes városatyák ? — Oh annak csak a Circiter a megmondhatója, hogy mit isznak ők, de, hogy van köztük olyan, aki a vizet még csak látni se szereti, az is köztudomású. Nos ilyen mizériák mellett minden higgadt gondolkozású ember azt hinné, hogy a városházán nincs égetőbb kérdés a vízvezetéknek lepátia révén belelátnak a mások lelkébe és bár az asszony nagyon tartózkodó volt, Komlós ur mégis tisztában volt vele, hogy mélyebb hatást gyakorolt a szép szomszédnőjére, mint ahogy remélni merte. A szive lázasan dobogott és szeretett volna a kezét összetéve felfohászkodni a Mindenhatóhoz, a ki az egymáshoz való sziveket igy összehozza. Az asszony szintén lázasan dobogó szivvel, és könyes szemmel ment a szobájába, és ott kitört belőle valami zokogással vegyült őrjöngés — a minek a deliriumába már nem azt ismételte, hogy nem akarom nem, nem ! hanem azt hogy — szeretem — nagyon, nagyon szeretem! És egyszerre feltámadt benne a már Öregedni készülő de forró vérű asszony ragaszkodása az élethez, a szerelem üdvösségéhez — a minek az évei, napjai már megvannak számlálva az ő életében, akinek adósa még a világ, az élet, hiszen tulajdonképen hiányzott a házasságából minden boldogító érzelem — azt a mit most érez, azt a fájó édes gyönyörűséget pedig sohasem érezte. Hát bün ax ? Oh nem, nem bűn ! És ennek az édes őrületnek a paroksismusában érezte, hogy annak a másiknak is ott van a lelke vele — körülötte. Mert már tisztában voltak egymással, csak a közeledés formáival nem. Dé hát mire való a » virág, c ez az édes illatos szerelmi vallomás, a mi közelebb hozza a sziveket egymáshoz, ledönti a