Esztergom és Vidéke, 1902

1902-06-05 / 45.szám

teit nagy mértékben gazdagítsa. A csi­nosan kiállított könyv a Singer és Wolí­ner cég kiadásában jelent meg. Ara 3 korona. t Uj idők Szépirodalmi lapjaink kö­zött első helyen áll Herczeg Ferencz lapja az uj idők. Nyolczadik évében van már ez a lap s arra a nagy ro­konszenvre és elösmerésre, melyet eny­nyi idő alatt kivivott magának alapo­san rászolgált ugy magas irodalmi ní­vójával, mint művészi becsével. Az Uj" idők maga körül csoportosítja a legki­tűnőbb magyar Írókat, a művészvilág legtehetségesebb tagjait és igy bőven rendelkezik mindazzal, a mi szükséges, hogy az olvasó közönségnek egy tarta­lomban gazdag, művészi becsű, az ízlést nemesítő és érdekesen szórakoztató csa­ládi lapot nyújtson. Minden számban két regény, két-három elbeszélés, tár­sadalmi, művészi, ismeretterjesztő czik­kek s szebbnél-szebb illusztrácziók van­nak. Az Uj idők azonkívül minden uj előfizetőjének két szinnyomatu nagy mtilappal, melyek Neogrády aquarell jei után készültek, kedveskedik. Elöfl zetési ára negyedévre csak négy ko> rona. Kiadóhivatala Andrássy-út 10 szám alatt van. IST^ILTTÉR. •) Köszönetnyilvánítás. Fogadják mindazok kik felejthetetlen boldogult Ala­dár fiunk temetése alkalmá­val fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek részvétükért ez uton hálás köszönetünket. Esztergom, 1902. június hó 3-án Oltósy Lajos és neje. *)Ezen rovatban kőzlöttekért nem vállal felelős séget a szerkesztőség. 3808/1902. tkvi szám. Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. jbiróság mint tkvi ha­tóság közhírré teszi, hogy az esztergomi takarékpénztár végrehajtatónak Fürst Jenő végrehajtást szenvedett elleni 3200 korona tőkekövetelés ennek 1899. cvi n °­vember hó 21 napjától járó 7°/ 0 kamata 20 korona per, 39 korona 90 fillér vég­rehajtási, és ezúttal megállapított 45 korona árverési kérelmezési költségek kielégítése iránti végrehajtási ügyében az ezen telekkönyvi hatóság területéhez tartozó Fürst Jenőnek a bátorkeszi 87 számú betétben A I 1—5 rdsz. 636. 637. 638. 878. 958. hrsz. alatt felvett 113 nép­sorszámú házas úrbéri birtokára 1402 korona, — s ugyanott f 2 rdsz. 124 hrsz. alatt felvett 288 népsorszámu házára 1600 korana kikiáltási árban az árverés elrendel etetvén, árverési határidőül 1902. évi június hó 19. napjának d. e. 9 órá­ját Bátorkesz község házába kitűzte azzal, hogy ugyanakkor a fönt jelzett in­gatlanok esetleg a kikiáltási áron alul is el fognak adatni. Bánatpénzül leteendő az ingatlanok kikiáltási árának 10 %­a « Árverezni szándékozók tartoznak a bá­natpénzt készpénzben vagy óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez le­tenni, avagy annak a bíróságnál történt előzetes elhelyezéséről szóló elismervényt átadni. A vételár három részletben 90 nap alatt fizetendő, az árverés nap­jától számítandó 5%" os kamattal. Az árverési hirdetmény kibocsájtásával egyidejűleg megállapított árverési felté­teleket meg lehet tekinteni a hivatalos órák alatt a telekkönyvi hatóságnál és Bátorkesz község házánál a hivatalos hirdetmények között. Kelt Esztergomban a kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóságnál 1902. április 4-én. Magos Sándor kir. járás biró. 3530/1902. tkvi. szám. Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Esztergommegye Összesített árvatára végrehajtatónak Farda Mihályné Sislák Má­ria végrehajtást szenvedett elleni 190 korona 24 fillér tőkekövetelés, ennek 1900 évi január hó 1 napjától járó 5% kamata, 31 korona 30 fillér per, 13 ko­rona 30 fillér végrehajtási és ezúttal meg­állapított 15 K árverés kérelmezési költsé­gek kielégítése iránti végrehajtási ügyé­ben az ezen telekkönyvi hatóság területé­hez tartozó Farda Mihályné Sislák Má­ria nevén vezetett a csévi 151 számú be­tétben A I. 1—3. rdsz. 27 1 / 2 27 y 5 270 hrsz. alatt felvett ház, udvar és kertre 844 korona, ugyanott II. 1—50 rdsz. alatt felvett úrbéri birtokra 828 korona ugyanott f 1229 hrsz. alatt felvett na orszku szőlőre 108 korona f 1765. hrsz. alatt felvett na. homokoch szőlőre 142 korona, f 6054/2 hrsz. alatt felvett Ko­panice kertre 14 korona, f 6267/2 hrsz. alatt íelvett Kopanice szántóra 22 ko­rona kikiáltási árban az árverés elrendel­tetvén, árverési határidőül 1902. évi június hó 13. napjának d. e. II óráját Csév községházába kitűzte azzal, hogy ugyan­akkora fent jelzett ingatlanok esetleg a ki­kiáltási áron alul is el fognak adatni. Bánatpénzül leteendő az ingatlan kikiál­tási árának IO°/ 0-a. Árverezni szándékozók tartoznak a bánatpénzt készpénzben, vagy ovadékké­pes értékpapírban a kiküldött kezeihez letenni, vagy annak a bíróságnál történt előleges elhelyezéséről kiállított szabály­szerű elismervényt átszolgáltatni. A vételár 3 egyenlő részletben 90 nap alatt fizetendő az árverés napjától számított 5%' os kamattal. Az árverési hirdetmény kibocsájtásá­val egyidejűleg megállapított árverési feltételek a hivatalos órák alatt a telek­könyvi hatóságnál és Csév község elöljáróságánál a hivatalos hirdetések kö­zött megtekinthetők. Esztergomban, a kir járásbíróság mint telekkönyvi hatóság 1902. évi márc. 26 án. Környey Imre. kir. járásbiró. 880/902 Hirdetmény. Süttő község határának vadászati joga — Bikol és Vadács puszták kivételével — 1902 évi augusztus hó i-tól számított 6 egymásután kö­vetkező évre Süttő község jegyzői irodájában 1902 évi június hó 21 napján délelőtt 10 órakor nyilvá­nos árverés utján bérbeadatik. Kikiáltási ár: 100 korona (eddigi haszonbér évi 404 korona volt.) Bánatpénzül a kikiáltási ár ioQ/°-a teendő le. Az évi haszoubér minden év de cember hó i-én egy összegben fi zetendő. Egyébb feltételek a községi iro­dában a hivatalos órák alatt bete­kinthetők. Süttőn; 1902. május hó 31. Gősi György Hamberger István jegyző. biró. ± e o 2. VaBorii liriiiiifti szövetek 1 , í frt 2-75> 3 70» 4-8o jó 1 Egy sze vény 3,10 mtr j frt 6 _ és 6 jobb | ^l S ^^SÍ,f g Ljf: i frt 7-75 fmom jes uri öltönyt, (kabát, nadrág, mellény) kerül valódi gyapjú szövetből. XXXXXXXXXXXXXXX X Bérma ajándékok a * H legjutányosabb ár- || X ban kaphatók x H Spick Ferenc || U ékszerész, órás és vésnöknél J£ X ESZTERGOM X X Széchenyi-tér. X xxxxxxxxxxxxxxx frt 8.65 finomabb i frt 10.— legfinomabb Fekete szalon öltönynek való egy szelvény fvt, JQ,— ) valamint felöltőnek való szövetet, touristalodent, legfinomabb kamgárnokat stb. gyári áron szállít az előzékenynek és szolid­nak ismert posztó gyári raktár SIEGEL— XTOJCXOF — BRÜNN Minta ingyen és bérmentve. — Mintahű szállításért kezesség. Nagy előnye a privát vevőnek, hogy szükségletét direkt a fenti cég gyári raktárában rendelheti meg. 0O0OO0O0OO0O80O0CX>0O00O0O0OŐ 10,16 és 30 fil­léres dobozok­ban. Globus tisztifö kivonat a legjobb femriszhíó szer III. mindenütt Minden kísérlet folytonos használatra serkent. Feltaláló és egyedüli gyáros Fritz Schulz jun. Actiengeselischaft, Eger und Leipzig. Egyedül valódi angol Thierry A, gyógyszerész Balzsama. Egészségügyi hatóság által megvizs­gálva és véleményezve ! Az üvegek felszerelése a kereskedelmi védjegytörvény védelme alatt áll. Ez a balzsam belsőleg és külsőleg használ. — Ez a balzsam: Felülmulhatatla­nnl hatékony gyógyszer a tüdő- és mell minden betegségeiben, enyhíti a hurntot és megszünteti a váladékot, elállítja a fáj dahnas köhögést és meg gyógyítja az ilyen bajo kat, még ha idültek is. 2. Kitűnően használ torok' gyul adásnál, rekedtségnél és a rorok minden beteg' ségeiben stb 3. Minden lázt alaposan megszüntett 4. Meglepő gyorsasággal meggyógyítja a gyomor görcsöt, kólikát és hascsi karást. 5. Gyöngéd székelést okoz és tisztítja a vért, meg a veséket, megszünteti a lépkőrt és a melabút és megerősíti az étvágyat és az emész­tést. 6. Kitűnően szolgál fogfájásnál, odvas fo­gaknál, szájposhadásnál és minden fog- és száj­betegségnél, megszünteti a felbüfögést és a szflj meg gyomor rosz szaga t. 7» Külső használatban csodás gyógyszert' képez minden sebre, lázas kiütések, sipoly, szemölcsök, égett sebek, fa­gyott tagok, rüh, kosz. és bőrkiütések ellen, megszünteti a fejfájást, zúgást szaggatást, kösz­vényt, fülfájást stb. Vigyázni kell mindig a zöld apáca-védjegyre, mely fent látható ! Leg­biztosabb védelem a hamisitások ellen, ha köz­vetlenül hozatjuk a gyárból, eredeti karton dobozokban : bérmentve bármely postaállomásra Ausztria-Magyarországon 12 kis, vagy 6 kettős üveg 4 korona. Bosznia-Hersegovinába 4 korona 60 fillér. Kevesebb nem küldetik. Küldés csakis az összeg előre való ntalványozása mellett. Allein echter Balsam aus der Schutzengel-Apotheke des t Ä. Tlsieny in Pregrada bei Rchitssh-Sauerbrunn Miért szenved ön ? biztos k j­látása van rá, hogy minden, bármilyen idült sebei biztosan begyógyulnak és elkerülhet majdnem minden fájdalmas és vesaé­lyes műtétet, sőt amputátiót is, ha alkalmazza Thierry Ä. gyógyszerész egyedül valódi Centifolia-kenőcsét melynek rendkívüli nagy a huzóképességc, s a sebek gyógyításában, valamint a fájdalmak csillapításában felülmúlhatatlan. Valódi centi­folia-kenőcs alkalmazható: gyermekágyas nők fájó emlőire, a tej megrekedésénél, orbáncnál, mindenféle régi sebeknél, fólfakadt lábaknál, sebeknél, sós csuznái, dagadt lábaknai, még csontszunál is ; ütött, szúrt, lőtt, vágott és zúzott sebeknél; minden idegen test, mint szálka, ho­mok, serét, tüske stb. behatolásánál ; minden da­ganatnál, kinövésnél, pokolvarnál, uj képződések­nél, söt ráknál s ujjfekélynél, körömméregnél, hólyagoknál, járástól kisebesült lábaknál, mín­nemü égett sebeknél, fagyott tagoknál, betegek fekvésétől származó sebeknél, nyakdaganatnál, vérdaganatoknál, fülfolyásnál és gyermekek se­bes fülénél stb. stb. Küldés csak az összeg elő­leges utalványozása után. Ara postadíjjal, szállí­tólevéllel es csomagolással stb. együtt 2 tégely 3 korona 50 fillér, Nagymennyiségű eredeti bizonylatok betekinthetek. Óva intek a hatás talán hamisítványok megvételétől és kérem, hogy tessék vigyázni arra, hogy minden tégelyen be kell, hogy égetve legyen e cim : „Schutzengel­Apotheke des A. Thierry in Pregrada.« Ez a gyógyerejében fölülmulhatatlan két szer soha sem romlik meg, hanem ellenkezőleg men­től öregebbek, annál értékesebbekké és hatéko­nyabbakká válnak, sem fagy, sem meleg meg nem árt nekik, minélfogva minden évszakban használhatók. Csaknem mindig meghozzák a se­gélyt és sikert, legalább az orvos megérkeztéig; természetesen sohasem szabad hamisítványokhoz vagy más hatástalan, úgynevezett pótszerekhez nyúlni, melyekért csak hiába dobjuk ki a pénzt, hanem forduljunk mindenkor csak ezen két rég kipróbált, kitűnő, olcsó, megbízható, amellett teljesen ártalmatlan, világhírű szerhez, melyet min­den eshetőségre készen, minden családban kész­letben kell tartani. Ahol nem lehet valódi mi­nőségben, a valódiság minden ismérvével meg­kapni, ott rendeljék meg közvetlenül ily cim alatt: An Apotheker A. Thierry limited Schutzengel­Apotheke in Pregrada bei Rohitsch Sauer­brnnn. Központi raktár Budapesten Török József gyógyszerésznél, Zágrábban Mittelbach S. gyógy­szerésznél és Bécsben Brady C. gyógyszerésznél rlüNNU köiy'uyomaa nyomása tíszterg om.

Next

/
Thumbnails
Contents