Esztergom és Vidéke, 1902

1902-04-24 / 33.szám

Esztergom, 1902. XXIV. évfolyam. 33. szám. Csütörtök április 24. A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ ESZTERGOM VIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. '. LÓF1ZETÉSI ÁRAK. Eeést évre Égést erre — — — — 12 kor. — ttl. Tél évre— — — — — 6 kor. - fii. .iegyed érre — — — 3 kor. — fii. Kg\*n ntkm ára: 14 ff 1. Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendő Széchenyi-tér, 830. szán). Kézli-Atot ueui adunk vlaaxa. Horánszky Nándor, f 1838. január 15. — 1902. ápril 19. Esztergom, 1902 április 21. A magyar nemzetnek ismét gyásza van ! Megdöbbenve áll egy ravatal mellett, melyen politikai életének, nemzeti aspirátióinak leglelkesebb, rettenthetlen bajnoka, megdermedt karokkal, — szederjes ajakkal nyugszik. Nyugszik örökre ! Mintha a sorskeze suhogtatná meg ostorát, hogy félő aggodalommal töltse be e nemzet szivét minden szebb, nagy reménye előtt. Csaták kezdetén a vezérek esnek el, hogy a megpróbáltatás teljes legyen. Horánszky Nándor, aki három évtizeden át a nemzet szeme előtt, annak legelső küzdő porondján harcolt nagy eszmékért, a haza javáért, önzetlenül és igaz lelkesedéssel; aki feláldozta minden egyéni érdekét a közcél magasztos gondolatának s meg nem tántorodott a sokáig meddő harc csüggesztő változataiban, meghalt, nincs többé l Akkor hunyta le örökre szemét, amidőn e nemzetnek éppen legnagyobb szüksége volt az ő élesen látó, őrködő szemére. Állam férfiúi nagy tapasztalataival, kipróbált megedzett lelkével, az alkotási vágy egész teljességével, az önbizalom erős fegyverével állott élére annak a harcnak, mely a nemzet sorsa fölött hosszú időkre dönteni fog, hogy érvényesítse a harminc éves ellenzéki küzdelem során lelkében megérett eszméket.- s im pályája zenithjén, fénye kilobbant, erős lelke elszállt, a vezéri pálca kihullott kezéből örökre. Tragikus vég s a nemzetre szomorú fátum ! Az egész ország gyászolva áll meg ravatalánál s megdöbbenve olvassa ki rohamos események sorából a nagy tragédiát, mely a történelem lapjain lesz feljegyezve. Akik sohasem látták, akik csak nevét, hirét, acél erejét ismeretlenül, távolból tisztelték, — könnyet ejtenek felette, de mit tegyünk mi, akiket hozzá a személyes rokonszenv és szeretet csatolt, akik közvetlenül közel állottunk az ő egyenes lelkéhez s akik ő benne bizva, remélve hittünk ?! . . . Kétszeres Esztergom gyásza, hisz itt járt közöttünk, lelkesedő hivei itt hirdették nevét és kimaradhatatlan jövőjét ; — mi hallottuk szavát s polgártársaink, rajongó tisztelői és hivei érezték az ő igaz barátságának melegét. Sokáig volt e sorsüldözött város képviselője s az a korszak, amidőn ily szoros kötelék fűzte össze e várossal, még mindenkinek emlékében él. Mi hittük, hogy küzdelmeinek diadalából e városra is fog majd vetődni egy-egy fénysugár s önzetlen munkájának, alkotó hatalmának jutalmát, — melyet magának sohasem keresett, de meg sem tartott volna — áthárítja, megosztja múltja alkotó részei közit. Kétszeres ami gyászunk s a város koszorúját, a mély fájdalom érzetével tette polgáraink küldöttsége az ő koporsójára s kisérte utolsó útjára. Alig hangzott el képviselőtestületünk közgyűlésében az üdvözlő szózat, az öröm kifejezése, melyet Esztergom egykori országos képviselőjéhez intézett s már egy rövid hó multán ugyancsak az elnöki székből, gyászbeszéd bánatos hangja szól nevéről ! A város diszes üdvözlő felirata fél készülőben marad, nem kell bevégezni zománcos címereit, de fekete fátyollal kell azokat bevonni. Kerüljön igy valamelyik múzeumba, vagy a város levéltárába, hirdetni azt: hogy Esztergom polgárai a legnehezebb időkben is, nemes érzéssel tudtak áldozni az érdemnek s tudták meggyászolni azokat, akik szerették. *