Esztergom és Vidéke, 1901

1901-03-14 / 21.szám

Esztergom, I9UI. xxill. évfolyam. 21. szám. Csütörtök, márczius 14. ESZTERGOM és VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Me£jelepik Vasárnap és CSÜtÖrtÖkÖIl. Felelős a szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: PLŐFIZ^É^ ARAK* MUNKÁCSY KÁLMÁN. (hova a kózlrat«k, előfizetésed, nyiltterek és hirdetések küldendők) fá

é

éTre

V- ~~ - ~~ - ~ - ~" - ^ kor' - fit Laptulajdonos kiadókért: SzéC^ei>yÍ-tér, 330. SZálD. Negyedévre g - ^ - ^ 3 kor! - fii! DR. PROKOPP GYULA- + «-»*t »e

m H»M ^ 1848. III. 15. Ez év emléke felejthetlen marad, mig e haza földjén egy magyar él, egy magyar szív dobog. Ez év történelmi eseményei örökizzó betűkkel vannak bevésve hazánk történelmi könyvének lapjaira. Ez év ébresztette fel a magyart mélységes, beteg álmából. Ez év lelkesítette önérzetre és ösztönözte tettre a nemzetet a nagy költő szavaival: >Itt az idő ; most vagy soha.* Ez év vetette meg alapját a szabadságnak. Ez év szabadította fel a jobbágyot az ő nehéz szolgaságából. Ez év teremtette meg, hogy a magyar állam vagyona a nemzet érdekében és kizárólag javára fordíttassák, a magyar kereskedést nemzeti politika rendezze, törvényeinket egy hazánk polgáraiból alakult országgyűlés alkossa, ez év teremtette meg a műipar fejlesztését, melynek oly dús szellemi és anyagi elemeivel birunk, melyeket idegen érdek többé nem gátol. Vájjon kik és hol vannak, kik e talajt részünkre megteremtették ? Azok már elköltöztek, azokat kevés kivétellel, sirhalom fedi. Akik küzdöttek, harcoltak a szabadságért s dicsőén estek el a csatatéren, akik túlélték a küzdelmet s láttak duló csatáik eredményét: az elmúláséi immár s élettelen, hideg emlékek jelölik nagyságukat, hallhatatlanságukat. Es az örökélő kegyelet és hála ! Koszorúzzuk meg ez emlékeket a pénteki nagy napon, mert akik alattuk pihennek, nem önmagukért, hanem a későbbi nemzedék javáért, dicsőén estek el. Három szellemi kép van előttem : az egyik képzeleti, amely visszatükrözi azon számtalan síremléket, melyek alatt a 48-ban elesett honvédeink nyugosznak. A másik kép az égen: a visszaemlékezés fatamorgánája, elővarázsolja azokat a csatákat, melyeket 1848-ban a magyar oroszlán bátorsággal vívott, mind a két kép fölé 1 • Kossuth szellemi áldó keze van ki!tárva. j A harmadik kép a világosi Kálvária tizenhárom vértanuja. ! Mind a három kép előtt március 15-én boruljunk le és emlékezzünk meg hőseinkről, dicsőséges bajnokainkról. Pólya Lajos. 1 I Egy havi közigazgatás. I Esztergom, március 13. | A vármegye e havi közigazgatási ülését f. hó 12-én tartotta. Elnöke B. Szabó Mihály vármegyei főjegyző volt, aki a sorozáson elíoglalt kormányzó alispánt j belügyminiszteri engedélyivel helyettesitette. Mint eseményt kell felemlitenünk, hogy a választott tagok majdnem teljes számban jelentek meg. ! I Vajda Géza ügye. Ez ülésen lett bemutatva Andrássy János alispán felvilágosító jelentése a Vajda Géza állami főmérnök által ellene emelt vád ügyében. Az alispán előadja, hogy a január 7-re kitűzött ver senytárgyalást a pályázati hirdetményben kitűzött időben: 10 órakor meg nem kezdhették, mert a főmérnök csak közel hallok, apró, zengő pattanást, a mi beleszúr a szivembe, mintha tűvel szurkálnák . . . De jobban; nagyon fáj . . . Összeborzadt, fázott. Előrehajolt, a szeme égett zavaros, különös fénynyel, de az arcza halvány maradt. I — Nem hallod ? — mondta. Hogy zúg, pattog most is. Fáj, nagyon ... Nem hallod ? | Nem feleltem neki. De fájt a szivem, nagyon, a mint ezt az Összegörnyedt, szétnyílt ajkú embert láttam, a régi, hatalmas Bedő Márton árnyékát. Szomorúan nézett maga elé. \ — Nem hallod, te sem hallod . . . senki sem hallja . . . De én hallom, \ hallom . . . VI. Meghalt már, mikorra fölmentem h> A melle keresztül volt kötve vastagon fehér ruhákkal, de rozsdaszinű foltok alakjában átüdődött rajta a vér. A jodoform nehéz szaga töltötte be a kis szoba levegőjét, fojtóvá, különössé tette. A revolvert még mindég a kezébe szorította, görcsösen, szeretettel, mintha ; nem akarna tőle megválni. Az éjjeli szek! rényen Píátó feküdt. Kinyitottam. Egy kuszált vonásokkal sűrűn irt papírdarabot találtam benne, címzés nélkül. Egy : szerencsétlen beteglelkü ember utolsó gondolatai voltak, a miket akker jegyzett le, mikor már egyik szemével a túlvilágba ; látott. j ... lElszakadt a sok finom, vékony szál: megcsókoltam . . . fél 11 órakor érkezett meg az ajánlatokkal. Exért már előbb abban állapodtak meg, hogy a tárgyalás meg nem tartható, annál is inkább, mert a mérnök a hirdetményt a közig, bizottság ülésén fel nem olvasta s az a közig. biz. irattárában sem volt feltalálható. Mikor a főmérnök megérkezett, jogos felháborodásában kifogásolta eljárását, mire az azt felelte, hogy szabály szerint járt el. Mivel meggyőződött, hogy tiz óra után ajánlat sem lett elfogadva, mégis megtartotta volna az árverést, ha észre nem veszik, hogy a hirdetményben szabályellenesen 5% helyett 10% óvadék van kikötve. Csupor István biz. tag indítványára határozták el, hogy ajánlatba hozzák, hogy az ajánlatok, miként az államnál, csak fél 10 óráig legyenek a főmérnöknél, azután a biz. elnökénél bef nyújthatók. | Ezután történt, hogy Vajdához szóllott. j Szavaira nem emlékezik pontosan de lé' nyegük az volt, hogy úgyis hallott gyanúskodó nyilatkozatot, hogy minden vállalatot egy ember, — gondolja, meg is nevezte az illetőt, — kap meg s bár ő a főmérnök becsületében teljesen megbízik, már ez okból is szükségesnek tartja, hogy a gyanú árnyékának is kerülése végett, a főmérnök hasonló esetekben a legprecízebben járjon el. A főmérnök megnyugodni látszott, Nem fogod érteni, a mit elmondok, de leirom, mert jól esik. Én sem értem magamat, de érzem, hogy igy kell lenni, mert másként nem lehet. Megcsókoltam . . . Erősen, vadul. Akkor hirtelen valami különös érzés lepett meg. Úgy éreztem, hogy eszeveszetten hullok lefelé mérhetetlen, fekete, hideg mélységbe. Hosszú, kinzó fájdalom szúrt a szivembe. Egy tüzes vas fogó nyúlt a lelkembe, megragadta és kitépte onnét. Nem érted, úgy-e ? De én éreztem ezt. Tiszta volt a fejem, világos a gondolatom. Éreztem, világosan éreztem, hogy a tüzes vasfogó eltépi, összezavarja a lelkem szálait, azután egy hirtelen, erőiszakos rántással, vad erővel kiszakítja testemből . . . Iszonyú volt ez ... 1 De nem haltam meg. Pedig a szivemre is egy érdes, durva ököl csapdosott . . . . . . Nem volt lelkem, tátongó, hideg üresség maradt csak a helyén. Az egész világ olyan újnak, különösnek tetszett. Pedig a nap sütött s virágillattal volt tele a szobám. ... A túlvilágról olvastam. A finom, légies szellemekről, a hol nincs árnyék, kin, szenvedés, nincs csók, nincs szerelem, csak verő.ény, nyugalom . . . A szivemet pedig kegyetlen, kinzó biztossággal ütötte az érdes ököl . . . Érted már, úgy-e ? . . . Azt gondolom, hogy majd igy jobb lesz« . . . Heimer István. |ii „Esztergom \\ Mii tárcája. TiWa, édes! Tilda édes, Elmegyünk majd messze, messze, Százvirágú napkeletre, Hol a lótosz szűz virága Ráhqjlik a nyoszolyánkra ; Tubavirág lesz az ágyunk, Menyországba soh' se vágyunk. Tilda édes, A mi szivünk nagy szerelme, Soha sem lesz elfeledve ; Csengő rimben csak azt zengem, Hogy mennyire szeretsz engem; Szél elkapja, messze hordja, A sok húri mtnd dalolja. Szilveszter. Plató. (Vége.) IV. deg arcát s száraz alakjai:, amelyen végtelen bágyadtság Ömlött el. Szúrós hideg volt a szobában, fojtó, különös csönd, a mi összeszorította a j szivemet. I — Szereted, Márton ? — kérdeztem önkéntelenül. I — Nem — súgta hörögve — de a homlokára — két piros folt ült, a halántékán kidagadt egy ér. Platót emlegette megint. A lelkét, a mit érez, a mi fáj neki. — A testem, a testem — mondta keserűen — fölébredt . . . Azután nem ment többet Koltay ,Pálhoz. V. Nyár lett, mire összetalálkoztam Mártonnal. Nem sokat változott, csak az arcza lett sárgább, szelid szeme fénye bizonytalanabb. Platót olvasta, mikor bementem hozzá. Leültetett. Nem beszélt a kedves bölcséről, de a lelkéről annál többet. Panaszkodott, hogy beteg, fáj valamije. A szive, — mondotta. Néha a torkát fojtja, olyankor azután ágyba is fekszik. Mondtam neki, hogy ne olvasson anynyit. De nem hallgatott rám, ijedten nézett zavaros, beesett szemével s féltő szeretettel szorította keblére a könyvet. — Nem tudom, mi bajom. Néha — éjjel — nagyon fáj a lelkem. Iszonyatos erő járkál benne, vas körmeivel tépi szét a finom, vékony szálakat. Gyakran — tegnap is — csodálatos, sejtelmes zsongást az egyediilt elismert kellemes izü természetes liashajtósser. A szőnyegen, a kályha mellett ültünk megint a lobogó spirituszláng fényében. Összegörnyedve, megtörve, mintha valami óriási súly nyomta volna, ült Bedő Márton. A lobogó, piroshegyü kék láncok bevilágították érzéketlen, hiFerencz József keserüviz