Esztergom és Vidéke, 1901

1901-12-08 / 98.szám

ESZTERGOM és VIDÉKI A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. szerkesztő és kiadó

, Sserk^toség és kiadóhivatal-. J£

L

4K,

ZE

X ÍR« : KEMPELEN FARKAS. <hov« a kéílratok, előflietések, njiltterek és Hirdetések iüldendök < Jíéu é™ - - - - 12 kor. - BL Laptulajdonosok: Széchenyi-tér, 330. száin. '4i"m ~ - ~ - ~ - ~ 3 k£ - ™: Dr- PROKOPP GYULA és társai. Egyes SÍ ám ara: 14 fii. XW«-V* * « -*, ».i,.t.i .a™* vi..... Vízhiány Szenttamáson. Esztergom szab. kir. város Szenttamás területét többnyire kenyérenvizen élő, szegény nép lakja. Napszámosok, kisgazdák, kisiparosok ezek, kik szerény nyári keresetükből többnyire csak éppen az élet fentartásához nélkülözhetlen kenyeret tudják télre megtakarítani. Más városokban is van szegényebb osztály, mely jobb hiányában kenyéren telel át, de ott a szűkölködőknek van legalább elegendő mennyiségű jó vizök. A mi szegény hegylakóinknak még a jó Isten ezen áldásából sem jutott. Ok télen, nyáron egyaránt szűkölködnek még vizben is, pedig erre az élet és egészség fentartásához okvetlen szükségük van. Tavasztól őszig — munkaidő feláldozásával és nagy fáradsággal — csak segítenek valahogy magukon. Hoznak a szent János kútból, a hegy alján fekvő házakból, vagy a Dunából vizet. De télen, midőn a szt. iános kúthoz csak térdig érő sárban, vagy hóban lehet eljutni, midőn a hegy lábán álló, vizzel rendelkező házakból a vizhordást — mert utána életveszélyes, sikos út keletkezik, — betiltják és a hó és jég miatt a Duna is megközelithetlen, — és főleg, mert a hegyoldalon télen a jeges, sima uton még terű nélkül is csak életveszélylyel lehet közlekedni, ekkor — midőn még kenyérre is alig jut — bizony nem marad más hátra, mint pénzért pitíi számra venni a vizet a vízhordó! fuvarostól, ahogy ezt a módosab-' bak egész éven át teszik. És ha még ez is jó viz volna, . I de sajnos csak zavaros, iszapos Duna vizet kapnak és képzelhetni, hogy ily szorult körülmények kö-, zött mily takarékosan bánnak mégj azzal is. Tisztaságra és egészségi féntartásra alig jut valami, csak' annyi legyen, amennyire magának, családjának és apró házi állatkáinak okvetlen szüksége van. Nagy volt tehát a szegény nép öröme néhány év előtt, midőn ar-| ról volt szó, hogy a hercegprímás I áldott jó szive, országos teendői ! mellett, még reájuk is gondol és j megengedi, hogy az érseki vízvejzeték a kislévai téglaháztól a szenttamási hegyoldalig meghosszabbittassék és ott néhány helyen a szűkölködők rendelkezésére álljon. Sajnos, e szép terv, úgy látszik technikai okokból, ez ideig megvalósítható nem volt és így a szentTamási vízhiányt legalább ideiglenesen- és addig, mig az első terv | keresztül vihető -lesz, másképen kell ; megoldani. E tárgy felett gondolkodva, természetszerűen merül fel azon kérdés, nem lehetne e az új közkórház vízvezetékének feleslegét a borcsarnok melletti uton a szenttamási hegylakóknak juttatni ? Köztudomású ugyanis, hogy a közkórház vizkérdése a cigánykút levezetésével — ha az eddigi tapasztalatok nem csalnak, — a lehető legszerencsésebb megoldást nyert. Üde, tiszta, egészséges és oly mennyiségű víz áll itt rendelkezésre, melynek valószínűleg csupán felét fogja a kórház felhasználni. Ugyanis a forrás rendszeres időjárás mellett naponta 160—200 hektoliter vizet szolgáltat, melyből 24 óránként csak 80, legfeljebb 100 hektoliterre lesz szükség és így a kórház vízfeleslegével még az egészségeseknek is áldásos lehet. Hallottunk ugyan már terveket, melyek szerint a víztöbblet közkutak nyitásával, a csővezeték vonalán használtatnék fel, de szerény nézetem szerint ez lélekismeretlen pazarlás volna, mert oly vidéken szaporíttatnék a víz, hol a lakosság kútvizzel bőven el van látva és viszont oly városrésztől vonatnék el, hol arra — kutak teljes hiányában — égető szükség van. Természetesen ez az áldásos terv csak akkor valósulhat meg, ha a kórházi vizvezeték legalább egy évi tapasztalat szerint a jelenlegi vízmennyiséggel fog állandóan rendelkezni, és csak oíykép vitethetnék keresztül, hogy ez által a kórház vízszükséglete csorbulást ne ^szen— Hát a csókja ? . . nem emlékszik ?!.. A leány elpirult és csendesen mondta. — Ugyan Ernő, legyen esze! . . Es a csalódott szerelmes nem hallgatta tovább. Elrohant mint egy bolond, és olyan dúlt lélekkel szenvedett át egy hosszú éjszakát, szomorú tervekkel foglalkozva . . . Gyerekes képzelete lassan-lassan megbékélt a legszomorúbb gondolattal: a halállal . . . Mikor a vigasztaló ifjú hajnal benevetett Madas Ernő ablakán, a fiatal ember izzal az eltökélt széndékkal kelt fel helyéről, a hová még az éjszaka roskadt, — hogy ma véget vet szerencsétlen éleiének . . . Amint letért a gyalogúira, egy görlyedt paraszttal találkozott, a kinek íagyon lehúzta fejét a bú, a gond . . . Vladas nem szerette a bizalmaskodást járki ismeretlennel, de ez a fájdalmas, ;zána!omkeltő alak meghatotta. — Jó napot adjon Isten ! — köszön:ötte az ember. Madas visszaköszönt és sajnálkozva sérdé: — Miért olyan szomorú, bácsi ? — Hogy miért? . . Hej, ifjuram megvan annak a maga eiős oka . . . Haíem maga, aki még ilyen fiatal! — az ircáról csak úgy rí le a bánat! Madas a hatást kereste, mikor szonorúan mondta : —- Hej! nagy baj ért engem, bácsi! . . iz ilyenbe belehal az ember ! . . És mikor az ember ránézett szomorú izemével, csendesen szólt: Az .EsztePüom és Vidéke" tárcája. Kormány igéikül . . . Kormány nélkül, vitorla nélkül Úszik hajóm az óceánon . . . Messze sodort az ár a parttól, Talán többé soha se látom. Pedig egy láuy áll a fövényen, Egy édes, szelid arcú lányka, Tünő alakja beleolvad A szürke végtelen homályba . . . A szivem, lelkem, üdvösségem, Mindent, mindent od' aduék érted, — Nincs vágyam más, csak lent a porban Térdelve, úgy imádni téged \ Csak érted élek, rajtad kivül Nincs senkim, senkim a világon. Kormány nélkül, vitorla nélkül Úszik hajóm az óceánon . . . Mezarthim. Uton. Az út egy kicsit süppedős még az esőtől, de a meleg erősen szárítja a tavaszi áldást. — Két szélén akácfák vannak ültetve, a melyek ágai fehérek a dús virágfürtöktől, és ezek pompás, édes szagot árasztanak, hogy kábulva szívja be, aki arra elmegy. Az út a városból vezet ki, és gyakoriak rajta a járó-kelők. Munkába siető szegény emberek, sétáló urak, szekerek, hintók, kerékpárok róják az utat, a melynek egyik oldalán moh-bársonyos kőkereszt áll, s a hivő nép tisztelettel emeli meg a szomorú Megváltó előtt kalapját, az asszonyok pedig halk imát rebegve, keresztet vetnek. Korán reggel van ; a nap már felkelt. Sugár aranya pazar jótékonysággal hinti be a harmatos füvetj és csókja alatt üdén emelik fel az apró, zsenge növénykék esőverte száraikat, és szépen nőnek, fejlődnek az éltető tavaszban. A kinek szeme és szive van hozzá, élvezheti ezt a reggeli csendéletet, a melyben e^ernyi madártorok zeng hálaadó éneket a jóságos égnek, hogy ismét élnek egy kurta, de gyönyörű napot, — nézheti az éjszakai pihenőről megújhodott erővel kelt munkás népet, amint dologvágygyal igyekszik ki, feltúrni azt az áldott rögét, a mely megadja egy esztendőre a betevő falatot az egész családnak ; — hallgathatja a munkára siető asszonynép megelégedett, vidám énekét,* és a tréfás nevetést, a mely ingerkedve hangzik fel, ha egy dévaj legény erősét csip valamely fehérszemély puha állán, vagy mezítelen karján. — Majd kiterelik a bőgő gulyát, és a kondás belefú egyet-egyet keltőhangú szerszámjába, vagy az ostorával pattant olyat, mintha puskából lőttek volna. Tisztán csendül végig a reggeli harangszó a tájon, amely az otthon maradt híveket ösztökéli áhítatra, és a csengő hangra idekint is megilletődik a földeken dolgozó egy-egy jó keresztény. Madas Ernő nem látja ezt, nem érzi; lélektelenül jár és szinte gépmódra köszönt vissza egy-egy >adj Istent*, vagy >dicsértesséket*, de ez is bántja; — egy kanyargó gyalogutra tér le, hogy ne akadjon valaki minduntalan magányt kereső útjában és ne zavarják egyre szoj moru bánatában. Mert nagy, nagyon nagy a bánata . . Fiatal szive összeszorult képzelt fájdalmában . . . Másé lesz az ideálja. Talán egy esztendő óta a leány édes arca köré szőtte szines álmait és mikor odaért volna, hogy ezeket az álmokat valóra váltsa az édes, ekkor tudja meg, hogy Janka mást szeret . . : Menyasszony is . már ! . . . Mikor eljegyzését mosolyogva elmondta , a leányka, a fiu haragjában erősen kifakadt : — Hát akkor hitegetett engem ? . . . tréfált,játszott velem?! ... — mondta a csalódott szerelem méltó fájdalmával. — Engedte, hogy utána járjak ; eltűrte, • hogy a lelkem annyira megszokja, hogy: utóbb ne is lehessek el nélküle és akkor mosolyogva mondja a szemembe, hogy a hitem hazugság, akit imádok — bálvány és maga másé lesz . . . — Gyerek, gyerek ! — mondta neki Janka kisasszony — hát maga ilyesmirej is gondolt ?!