Esztergom és Vidéke, 1901
1901-10-31 / 87.szám
^)í^i44t4dc^ij/ Malmán, dtó volt } — vohó f álmodó, zajongó flt& életet io w<yif álmodta csali . . . £)TLi<^ teste Ixaldoliolt a l>ús lióvá Zelliéven ean, vitáyezdö ja^iadt. § $ioa\^ eljött a itacj/ij/ Ssmetetlen á^nx^a &s meaitintí a kettő sz>ivét, §>áy>adt ajliávat elnatón snsoata : „Q^ali ecj/Vj/ ipetc&ia s&etetníli ívni mea ! ft . ^flte&aztlvim, Olnan voltát, mint a náz> előtti nátsja t fll tii ec^nednl ált, a tiineii nincs tatása, ®e a töz&se iiövwt niötie vis& tiötve, S felette van dús tomv, IMAS en\^l\et iaíx,ve. . . . < £P(Caaános tövisedet axyittios tió%> tetőzte ! oKonnan veaxywnli txázsat viís tiáz>nnii eleve ? ös&on az> iilőtién ott a txázs^a tiöxAlt, (p\Lintt\a látnám, ^oaxy & titkuk vidul, átüt!) ®ltlt a tiá&nati mindia a^zaja és naax^ja, S ott volt s&etlemedneii enxynet ontó tomvja, SX metx^ mindia csak a jó tanácsot adja y 3L metn, mUxdia csali a vétietuzést mondja. pácj/izó voltai sziveddel, tettieddet, tyijsáaizó voltál véliés szellemeddel. Szezetet van avvan t a mit ta<pódi>an adsz, &v&ésven teánnos, ideális szived, flt te yennádnali a jelszava csali a : c?ax, Máz előtti Ivázs^a szeze^e a &Íed. §> a liit nan szetettiinti : pot^Ga tvnlttál, y>oz>va ! ^íij/Vj/ jött a veteaséc^, óláltiodva, l&pva, ®ÍCem mint vad oxAián, metxy t\J\te^>i a jáliat, ^fCem jött otn evővel : Odacsúszott fflozzád ! Qlx^an vitt a sizva, melx^ szúmódza támad ; Születését votvém-éjjeteti oliozzáti. Siaszontatan volna az é<^ael a ipőz>iés ! Mázs^ániiat tédŐnté la^panaó szúőttés. oKönx^telen fájdalom vézzi a szivnntiet, §>zetető tettiiintize vánat liöde< átad. Síálmán, jó va^átom^ átván ixaanXát minlizX ! . . . tyJiaao&talódj ! Sassan elmeaniinli ®lttánad. at •cocanvtoo, Munkácsy Kálmánról. 1866—1901. Élete. Munkácsy Kálmán iró és hírlapíró született Esztergomban 1866. évi július hó 3i*én, hol atyja a székes főkáptalan főszámvevője volt ez időben. Szülei maguk is ideális, minden szép és nemesért rajongó lelkületű emberek lévén, fiuknak már a családi élet vonzó légköre adta meg az irányt, melyen haláláig haladt. Középiskoláit a kalocsai kollégiumban kitűnő sikerrel végezvén, Esztergomban tette le a gymn. érettségi vizsgát s azután a jogi pályára lépetts előbb mint jogszigorló a kultuszminisztériumban szolgált mint segédfogalmazó, utóbb pedig a m. kir. vallás és közalapítványi urada lomban vállalt tisztviselői állást. Ideális, hangulatkereső és magasba törő ambíciója itt nem találván megfelelő működési tere, az irói pályára lépett, lévén ez iránt már zsenge korában hajlama oly annyira, hogy még mint diák lapot szerkesztett, apróbb novellákkal lepte meg a tehetségét éber figyelemmel kisérő tanárokat sőt kisebb színdarabokat is irt, mint az önképzőkör legtehetsége sebb tagja. A Pesti Hirlap kebelében érvényesült az irodalmi és újságolvasó közönség előtt legelőször s e lap szerkesztőségének lett beltagja. Azonban, mivel mindig külföldre vágyott ismeretszerzés végett, a lap előbb Parisba küldötte ki az 1889-iki világkiállítás idejére levelezőül, majd hasonló megbízással Londonba és Amsterdamba ment. Külföldi missiói bevégzésével hazatért s a fővárosban a Pesti Hírlapnál, később a Hét s hosszú ideig a Budapesti Napló hasábjain gyönyörködtette hangulatos, vonzó tárcáival az olvasóközönséget. 1894-ben búcsúzott el a fővárostól, mely gyenge egészségi állapo tára veszedelmessé kezdett válni és orvosai tanácsára Olaszország bűvös ege J att keresett üdülést s hosszabb ideig Gardone Riviérán tartózkodott, de beutazta Itali legnagyobb részét. Az 1895-ik évben tért vissza Esztergomba és itt lapunk szerkesztését vette át, mely idő óta ő adta meg értékét lapunknak, helyezvén azt eddigelé soha el nem ért irodalmi nivóra. Az ő finom, poétikus lelkének vezérlő ereje hatotta át e lap minden számának hasábjait, mig csak végleg ki nem ejtette kezéből a mindenható tollat . . . Betegsége, halála. Annak a súlyos kórnak, mely az esztergomi irók e büszkeségét sirba vitte, csirái még fővárosi, de talán inkább párisi ujságirósága idején leltek termékeny talajt testében. Maga a hírlapírói élethivatás, mely az embert elvonja az éjszakai üditő álomtól, károsan hat kivált az amúgy is gyönge szervezetre, amelyet az ideálok világában, egy mindig magasabb szférában keringő bohém lélek nem tud nyárspolgáriasan óvni a veszélyes befolyásoktól s legtöbbször gondtalanul dobja oda egészségét a vidám társaságok, bohó mulatságok és szórakozások mámorító zajának. Az újságíró, mig a szerkesztőségek dohányfüstös légkörében a szellemi munka leggyötrelmesebbjét végzi idegölő fáradsággal, ha otthagyja az újságírói boszorkány-műhelyt, nem igyekszik testét a fizikai nyugalomnak átadni, hanem tovább szíjjá a kávéházak mérges levegőjét s felizgatott idegeit itt igyekszik az örökkedélyű együttlétben legtöbbször erős italokkal nem annyira fölüditeni, mint inkább elkábítani. És ez teszi tönkre az éjjeli munkával úgyis elcsigázott testi szervezetet. Ennek a légkörnek alig belátható veszedelmeit csak az tudja érezni, ki benne élt, részt vett. Az éjszaka a szellemi munkásai ott lesik legtöbbször a pirkadó hajnalt a tükör-ablakok mögött a márványasztaloknál addig, mig megindul a prózai élet, az ipar, kereskedelem reális funkciója. Mindezekhez járul a legtöbbször alig korlátozott szerelem }