Esztergom és Vidéke, 1901
1901-10-31 / 87.szám
JWankácsy pálmán, f 1866 — 1901. Esztergomban, 1901. október 28. IjlHULLOTT a toll, életének és nemes törekvéseinek ez a fényes fegyvere, örökre kihullott ez éjjel remegő kezéből | AZ utolsó napig M volt, el nem hagyta azt az ideált, melynek ifjúságát, pályáját, kínálkozott anyagi előnyeit feláldozta; dolgozott heteken át és fáradt, megkínozott, gyötrődő teste nem birta legyőzni szellemét, a sajtó iránt érzett lázas szenvedélyét, ragaszkodását. Dolgozott az utolsó estéig s az ő kedves lapjának szelleme, minden apró-cseprő gondja volt az ő vívódó lelkének utolsó fellobanása is. Munkácsy Kálmán nincs többé! Mikor az ő olvasó közönsége, melylyel 6 év óta szellemi kapocs főzte össze, e gyász hirt olvassa, már visszaadtuk htilt tetemét az anyaföldnek s ő aki oly szépen leirta sokszor a halottak estéje kegyeletes ünnepét, a frissen hantolt sir féByos gyertyái alatt alussza örök álmát. O benne ez a lap szellemi vezérét, fáradhatlan, buzgó szerkesztőjét vesztette* el, aki ennek szinvonalat emelte s teljes odaadássá 1 zolgálta ; de elvesztette nemcsak a sajtó, hanem a közügy, minden szép eszme, derék törekvés is önzetlen harcosát, akinek szelid, fogékony lelkében minden jó ügy élénk visszhangra lelt s aki azért mindig kész volt küzdeni. A magyar szépirodalom egy sok és derék munkára hivatott tehetsége dőlt ki férfikora teljében, akkor amidőn még lelke tele volt az alkotás vágyával s aki, noha a szerkesztői apró, szürke gondok sok erejét lenyűgözték, lelkesedéssel áldozott múzsájának. A fővárosi sajtóban elszórtan megjelent elbeszélései, irálya és tudása tanúsítják azt a nagy szellemi erőt, mely az ifjabb széppróza irók legjobbjai sorába emelték őt. Fővárosi kartársai szerették, becsülték és sokszor hívogatták Őt vissza, a központi irodalmi élet légkörébe, de ő tudta, hogy az sorvaszt, hogy gyönge szervezetét ez támadta meg, — s bár ez a visszatérés volt lelkének egyik legkedvesebb álma, az okos szó és a szülői rajongó szeretet, mindegyre visszatartották s belátta, hogy ezzel csak életét hosszabbítja meg. Nem ért váratlanul az ő korai halála, már régen csak kétkedve reméltünk s aggódva számítgattuk a szomorú óra elkövetkezését, mégis e rideg valónál fájdalom fogja el sziveinket, akik őbenne nem csak az irót, a szerkesztőt, közügyeink egyik első harcosát becsültük, de egy jó igaz barátot is, aki a régi belmunkatársak kis körének lelke, mozgató szelleme volt. Fájdalommal tesszük le koszorúnkat az 0 sírjára, fájdalommal mond búcsút e lap, önzetlen hívének, kidőlt vezérének s a midőn lehagyjuk nevét e lap homlokáról, el nem muló emlékeink közé igtatjuk azt; mert O, aki viselte s annak hirét szerezte: jó és nemes volt, a magyar irodalomnak, közművelődésnek szentelte miden erejét, egész munkás életét. Legyen könnyű a hant megtört szive felett s az emlékezet fénye ragyogja be nevét! Esztergom, 1901. XXIII. évfolyam. 87. szám. Csütörtök, október 31, ESZTERGOM és TOKI A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. ^ Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ELŐFIZETÉSI ÁRAK : = FELELŐS SZERKESZTŐ „« n Bn » n pp ny„,. (lova aléilratok, eloflietések, nyiltterok és hirdetések UldHiik - - ~ " - - •_ ? & Z Sí; = ÉS ™>Ó : " ' ^ Szécl^yt-tér, 33Q. szám. Negyed évre — — — 3 kor. — fii. EgyeS UKálll ára: 14 fii. Kéziratot nem adónk vissza, t^-
