Esztergom és Vidéke, 1901

1901-09-22 / 76.szám

A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA"-NAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. szerkesztőség és kiadóhivatal: + p^,

z

^sr w ; = FELELŐS SZERKESZTŐ MUNKÁCSY KÁLMÁN m aléziratolC

'

elöílZfltéselí

' mml ós l[mm umm ifi

6

"?™- ~-~_~-~1

6 k!r* - a!" ÉS KIADÓ: * ' Széci<ei>yi-tér, 330. szán). Negyed évre — — — 3 kor. — fll. * _. , KgyeS SEám ára: 14 fii. [ Kéziratot nem adnak vissza. 1 Az iszákosság Esztergomban. Esztergom, szeptember 20. Első tekintetre azt véli az olvasó, hogy ez a téma nem is az újság keretébe való, inkább egy felolvasónak alkalmi anyagul szolgálhatna. Pedig másként áll a dolog! — Az iszákosság oly társadalmi betegség, mely rettenetes sok bajnak kútforrása. És talán kevés város számlálhat annyi iszákost a népben, mint Esztergom, mert itt nagyon sok út és mód kínálkozik e rút szenvedély kielégítésére. Hiszen az alamizsna-kérők is anynyian vannak, hogy mióta lehetőleg rendszabály ozvák, számuk szertelensége egyes temetések alkalmával válik igazán ijesztővé és szembeszökővé, midőn a sírkert utjain hosszú sorfalat képeznek. Ezek majdnem egytől egyig áldozatai, rokkantjai, újoncai, vagy legalább besorozottjai a deliríumnak. A pálinkás-boltok e stabil alakjai; szinte undorító látványt nyújtanak a szemlélőnek, mert a fonnyadt testiség a lélek sivárságát, ürességét szomorú hűséggel tükrözi vissza. De hagyjuk ezeket a maguk körében, és nézzünk helyette végig azok sorain, a kik mint családapák, az iszákosság veszedelmes ösvényén állanak. Legtöbb családapa a munkásosztály körébe tartozik. Csak végig kell nézni reggelenkint a Kispiacon a napszámosvásáron. Milyen alakok egytől egyig I Csak Wídderéknek tetszenek. Menynyi bánat, mennyi fájdalom, mily megmérhetlen sanyarúság ül ily családi otthonok küszöbén ! A családanya minden gondoskodása nem bírja eltakarni az ily tűzhelyek szomorúságát, ahol az éhező gyermekek csoportja kiáltó nyomorúságot szenved. Elborul az ember szive, mert a család lesújtó nélkülözése az apa iszákosságában találja magyarázatát s azon segíteni alig lehet. Az iskolai életben és a beírások alkalmával lehet ez áldatlan viszonyokat felismtrni. Sáppadt képű anya kérges tenyerében szorongat harminc fillért, hogy ruhátlan, aszott beesett ábrázatú csemetéjét beírassa. Könnyek perdülnek- le a bánatos anya arcáról, hogy gyermekét ily módon kell bemutatnia, holott jobb napokat is élhetne gyermekével együtt, ha a családapa részegsége el nem pusztítaná még azt is, amit az anya mosással, vagy egyéb napszámos munkával keresget. Egy másik anya kékes foltokkal ábrázatán jelent meg. A foltok ütések nyomait jelzik azért, mert a gyermeke beiratására gyűjtött filléreit az iszákos férjjel megosztani nem akarta. Lélekemelő szokásban van nálunk Esztergomban, hogy a város a kedves karácsonyt azzal teszi a szegénysorsú gyermekek előtt emlékezetessé, hogy ingyen ruhában részesiti őket. Egy fiu a téli hideg idők beálltával elmaradni kényszerült az iskolából, mivel lábbelije nem volt. Karácsonykor új lábbelit kapott a város kegyéből s nagy volt a fiu öröme, midőn a karácsonyi szent misén társai között megjelenhetett. Ez a fiu karácsony másod-ünnepén már nem jött el a templomba. Ugyan miért ? Hát a nyomorult családapa ivási szenvedélyét kielégítendő, fia csizmáját titkon elvitte este hazulról s eladta, és azonnal elitta. Hát mi szent ily családapa előtt ?! Annak nincs szentje, nincs hite csak egy bálványa: az ital, a szesz, melynek föláldozza családja életét boldogságát, mindenét. Az ilyen állatnál is alábbvaló fenevad családapa elviszi a vánkost, a dunyhát gyermekek alul, az anyja által télire félreI rakott élelmiszert: babot, krumplit, sőt a tüzelőanyagot is nyalábra veszi és pálinkáért felcseréli. Hát még milyen az iszákosnak származéka ?! Őrületes káromkodás, veHí .Esztergom is fiié' tárcája. Ji^ét leány Van Két leány van a falumba, Egyik szőke, másik barna. Egyik mindég vig és kedves, Másik pedig mindég csendes. A szőkét már elvesztettem, Elsirattam, elfeledtem, Elsirattam, elfeledtem Az emlékét eltemettem. Ki tudja, hogy ki a hibás ? Eri tudom, de senki se más. * Nem mondom még, nem is mondom Ugy is elég már a gondom. Szabad vagyok, szabad mostan, (Esküszöm : hazudtam mostan) Mit mondtam, hogy szabad vagyok, Dehogy, dehogy, dehogy, vagyok. Megmondom, hogy ki a hibás. A barna.-De senki se más, Rabja lettem, rabja vagyok, Az is leszek, az maradok . . . — Két leány van a falumba, Egyik szőke, másik barna, Egyik szőke . . , hej a barna, A szivemet elrabolta. Köbölkúton, 1901. szept. 17. Jagdi. Fiatal szerelem. Irta: HONTI HENRIK. (Vége.) — Különös ! . . . — tépelődött a fiu. — Sassné egészen ismeretlenül ir neki. Vájjon mit akarhat az az asszony!! De azért valami büszkeség bizsergett a lelkében. A szép asszony észrevette őt és ez a kis levélke édes szerelmi ta-' lálkozóra hívja. Valami lázas készülés fogta el. Nem tudta, mit tegyen; nem tudta, miképpen menjen, hogy öltözzék . . .Ez mind i aprólékos gondokat okozott neki és jó- ! zan nyugodalma egészen odalett. — Mindég a délutáni találkozón járt az esze és még azt is megpróbálta, amit Sassnénak fog mondani. A fekete kabátjára piros szegfűt szerzett és elégedetten nézte magát tükörében. Majd a kételkedés fogta el hirtelen.' Minek irt volna neki egy nagyvilági úrasszony, aki körülrajong az udvar lók serege ? Es bár nem tartotta ez urakat nagyon sokra, még is volt annyira őszinte, hogy beismerte, hogy akad közöttük olyan legény, mint ő . . , . — Eh, nem is az a célja a levélkének, dehogy . . . Valószínűleg taníttatni afcar a szép asszony valakit és ezt olyan hézagosan fogalmazott levélkében irja neki. Igy van, ez az. Nem akarta meg j irni, miért jöjjön; szóval akarta megmondani, igy kedvesebb, — gondolta és e szerint teljesen józanul fogta fel a j 1 helyzetet. ' Valami jóakaró ismerőse ajánlhatta őt a szép asszony figyelmébe és az sziveten segít egy nem éppen fényes anyagi helyzetben levő jogászgyereken . . . És mikor ilyen okosan meglatolta és megtalálta a levél célját, — hangosan elnevette magát. Hiszen Sassnénak nincs, nem is volt soha gyereke . . . Már most kétségtelen, hogy a menyecskének csak vele voltak valamelyes céljai. — A szeme diadalmasan fénylett és büszkén sodorta meg a kis bajuszát. Sassné érdeklődik iránta! Az idő sietett. Már az ebéd is elérkezett és ő csak úgy gépmódra evett és még az alatt is minden pillanatban végigsimított a kabátján, vájjon ott van-e az üdvös levélke. Közben elérkezett a három óta. Dobogó szívvel, izgatottan ment fel Sassékhoz, s a lépesSkön ismét kínozó gonosz gondolata támadt: hátha valamelyik társa, aki tud titkáról, — tréfálta meg ígyen őt ? . . . Ez a gondolat megdöbbentette, de már ott volt, nem akart visszafordulni. Annyi idő óta várt édes remények váljanak igy semmivé ! Nem! . . . bemegy és ha kell, a levéllel igazolja magát. Benyitott az előszobába. — Jelentse be ő nagyságának Fehér Gézát, — szólt a szobalánynak. A szép asszony — úgy látszik — türelmetlenül várta a három órát. Hol ilyen, hol amolyan helyzetet, vagy ülést választott, miképen a legérdekesebb. Egy képen egy színésznőt látott levéve, amint kezeit térdén összekulcsolja és selyem pongyolája titokzatosan öleli körül testét, mit se mutatva formái körvonalaiból, csak égő lelkes szemei sejtetik, mit gondol . . . Igy ült ő is. A mai tréfára az vitte, hogy kíváncsi volt az összehasonlításra. Egy csomó gyakorolt, hazug udvarló után egy fiatal, őszinte gyerek, akivel élvezet lehet egyről-másról elbeszélgetni. És az sem utolsó dolog, ha egy éles szemű asszony figyelheti, miképpen hat egy ilyen gyereken a szeme mérge, hogy bolondul az mindjobban belé . . . Sassné különben egy cseppet sem volt félénk. Nyugodtan bízott a szépsége erejében és el volt szánva még arra is, hogy a fiu esetleg vakmerő lesz. Most lépett be a szobaleány. — Nagyságos asszony, egy fiatal ember van kint. — Kicsoda ? — Fehér Géza. — Küldd be! Az asszony a díványon. Ezt mégis hatásosabnak gondolta, mint az ülést, A ruhája igy hozzásimult, elárulta néhol a rábízott titkot, puha karjáról egy helyen fölszaladt, a nyakánál pedig egy véletlen mozdulat lepattantott egy gyöngyházgombot, de az ing csípkedisze látszott ki belőle csupán. Áz arca érdekesen szenvedő volt, a mit ő a szeme egy mozdulatával el tudott érni; és a szobácska levegője megfelelt egy édes, légyott előtt való szobácska ingerlő levegőjének.