Esztergom és Vidéke, 1901

1901-09-22 / 76.szám

rekedés a részeg ember etthonában, s mindezt a családtagok elszenvedni kényszerülnek. Az ilyen eltorzított ábrázatú, bazsarózsás orrú, rézvörös indiánushoz hasonló családapák ellen a törvény édeskevés szigort fejt ki. Az ilyenfajta szörnyetegeket nyilvánkönyvileg jegyzékben kellene tartani, s fertőző befolyásukat akként ellensúlyozni, hogy az italmérők lenének a fekete könyvbe jegyzettek részegsége esetén megbírságolva. Persze, erre azt mondják hogy lehetetlen idea. De ha az ittott sikerrel működő mértékletességi egyleteket megtudták honosítani, miért ne lehetne ily ideák megvalósítására országos mozgalmat indítani, s ebből kifolyólag törvényhozásilag remélhető intézkedést létrehozni. De főleg miért ne lehetne a fekete könyvet helyi szabályrendelettel mielőbb életbe lépetni ? Roppant nagy nemzeti vagyon megyén igy veszendőbe, még sokkal nagyobb az erkölcsi kár, az egészség rohamos hanyatlása, mely az iszákosság által hazánk népének jelentékeny rétegét és hányadat sorvasztja. Városunkét is, ahogy olvashatjuk a közig, bizottság havi jelentéseiben. Általános a panasz, hogy Magyarország népe erőben, erkölcsben és egészségben fogyatkozik. Igen nagy mértékben grasszál a vérszegénység Fehér Géza remegett, mikor beküldte a cselédet. Mindjárt itt fog állani vele szemben ... a kit imád, a kii tiszta lelke érzései aranyával vesz körül . . . Szól hozzá.. • talán barátságos, meghitt hangon és ő csókolni fogja a kezét! . . Igen, csak a kezét, azt a fehér liliomot . . . Azután ?! Azután ismét kételkedett. — Hátha nincs egyedül ? . . hátha ott a férje is ? . . talán mulatni akar rajta a vidám asszonyka ? . . de lehet, hogy az övé akarna lenni! . . De minek ? . . nem, soha ! . . ő nem akarja a szent ideált akarjaiba . . . csak imádkozni akar hozzá! . . A verejték is kiütött a homlokán e lázas gondolatokra, és gyorsan határozott, hogy elmegy . . . el . . . haza... ki innen ! . . Ó, de szeretem ! . . — súgta — de csak igy, hogy ő ne is sejtse, ne is tudja . . . igy, elérhetlenül . . . vágy nélkül . . . tisztán . . . Egyszer csak azt hullotta, hogy a szobaleány jön. Megcsókolta a szép asszony küszöbét az ostoba és gyorsan kisurrant az ajtón ... A leány csodálkozott, hogy nincs itt senki és hangosan is szólt: — Fehér úr ! . . Fehér úr! . , De választ nem kapott, s mosolyogva jelentette úrnőjének: — Nagyságos asszony! a fiatal ember eltűnt. Az asszony meglepődött; de azután úgy vélte, hogy érti, miért menekült el a gyerek. Fiatalság . . . romlatlan félénkség, — gondolta és durcásan harapott az ajkába. — Igy van az, — mondta epésen, ha gyerkőcökkel kezd az ember! a sápkór, a tüdővész, az ideggyongülés, a görvélykór, angolkór, az agyműködés betegsége stb. Kérdem: talán a nagymértékben elharapódzott iszákosság nem ezen felsorolt bajok és betegségek egyi^ főokául tekinthető-e ? Hogy az embervér tisztaságát a folyton gyarapodó iszákosság megfertőztette: azt tagadni alig lehet. Ma egy rozsdás szeg karcolása emberéletbe kerül. Hajdan rozsdás karddal verekedtek s kigyógyultak. Szeretettel elsiratott dr. Mátray főorvosunk is emiitette, hogy a tót napszámos azelőtt a legegyszerűbb lébe mártva lábát, a rajtlevő sebhelyet meggyógyította, — ma ahhoz gondos ápolás stb eféle kell! Bizony beteg lett a tót felvidék, ugy hogy a betegápolási alapot új adóval országossá kellett tenni, hogy az elfajult s páíinkaivástól elgyöngült tótságot végkép kipusztulni ne engedjük. Budapesten van egy állatvédő egylet, de talán emberekhez méltóbb egylet volna, ha az iszákos családapák dühétől kimondhatlan sokat szenvedő asszony- és gyermekvédő egyesület keletkeznék, mely nálunk Esztergomban is megtalálná helyéi. Gyarmathi József. Dr. Mátray Ferencz f. Esztergom, szeptember 22. Ha kezünkbe akadt egy-egy sorstragédia, vagy sors-román, amelyek olvasása úgy hatvan-nyolcvan évvel ezelőtt nagy divatban volt, ahol a paradicsomkertek a legderűsebb tavaszi reggelen pár perc alatt tönkrefagytak s mikor a hős és a hősnő köteteken tartó viszontagság, küzködés után végre elérte a boldogságot, akkor robbantotta szét ezt a boldogságot a Sors, ha ilyeket olvastunk, bizony ingerülten, elégedetlenül dobtuk félre a könyvet. És konstatáltuk, hogy az élet nem ily kegyetlen, a sors nem keresi úgy, hogy tönkretegye — éppen a boldogságot. Konstatáltuk, s ma előttünk áll egy ily tragédia a való életből, közvetlen közelünkből — térben és időben. Mert dr. Mátray Ferenc tragikus elmúlása az. Nemcsak a rettenetes halálnem miatt, nemcsak azért, mert az elhunyt humánus hivatásának esett áldozatául, de főleg, mert a katasztrófa akkor következett be, amikor a szegény áldozatnak talán az éj egy-egy álmatlan órájában szinte öntudatlanul az jutott eszébe: — Egy embernek nem szabad ilyen megelégedettnek lenni ! . . . Sok-sok évig, jól emlékezünk még, sötét szomorúság, gyász uralkodott a | házukban, mély, fekete, nehéz. Egyszerre üres lett a harmadik^ hely az asztalnál. Egyetlen gyermekük: Feri fiuk szintén tragikus halállal mult ki, egy barátjánál vakációzott s fürdés közben a vizbe fúlt. Az egyetlen, az imádott, szép fiú. Hát persze, hogy mérhetlen volt a fájdalom ! És az elhunyt, az idők multával csakis ambíciójában, igazi munkaszenvedélyében találta a vigasztalást, mig neje, ma összetörött özvegye, aki imádattal csüngött rajta, a íérj munkakedvében, lassú megnyugvásában. Milyen örömmel láttuk ezt a csendes metamorfózist ! A megye közegészségügyét mintaszerűvé tenni: mindig ezt tartotta munkás élete leendő koronájának. S hogy e cél elérésére szabadon, függetlenül dolgozhatott, akkor érte el a teljes megelégedést, a mikor a vármegye tiszti főorvosává választották. És minden vágyát elérte amikor a hercegprímás rendkívüli bizalma a Vörös Kereszt kórház élére is állította. Pedig ez már túlterheltetés volt reá nézve. S mikor nagy reformmunkája már a legszebben haladt minden vonalon, mikor túl volt a kezdet nagy nehézségein: megszúrta egy gombostűnyi csontszilánk . . . És vége minden reformmunkának, minden nemes törekvésnek; a legboldogabb párból ő halott és szegény, szegény neje legfenn a Kálvária-hegyen . . . Az elhunyt élete. Dr. Mátray (Rothkrepf) Ferenc Fóthon született, ahol atyja a gróf Károlyi család orvosa volt. Nagy műveltségű anyja rendkívül gondos neveltetésben részesítette. Budapesten megszerezvén az orvosi diplomát, Soroksáron vállalt körorvosi állást s oda vitte ifjú, ragyogó szép feleségét, Pauer János váci városi tanácsos Erzsike leányát is. Hogy 1873-ban városunkba költözött át, a bizalom, a szimpathia azonnal az elegáns megjelenésű ifjú doktor felé fordult s kilienlélája gyorsan növekedett, amig a hivatalos körök figyelmét, mint nagy higienista keltette fel. 1879 ben neveztetett ki az esztergomi járás orvosává s azóta szakadatlanul szolgálta a vármegyét. Az idén ünnepelte volna megyei szolgálata huszonötödik évfordulóját. A közegészség terén kezdettől fogva sokat tett, bár kínosan kötötték az ósdi és tökéletlen szabályrendeletek. Dr. Lipthay János elődje orvoskodása utolsó éveiben teljesen ő végezte annak munkakörét. | Sok érdemeit a közelismerés azzal jutalmazta, hogy Lipthai nyugalomba i vonulása után 1899-ben versenytárs i nélkül lett főorvossá. Azóta rend1 kivül sokat dolgozott; éjjel-nappal, — 1 a szó szoros értelmében. Nappal a faI lukat járta, éjjel a régi szabályrendelei tekét modernizálta, a hiányzókat pótolta. Terjedelmes szolgálati szabályzatot készített a községi és körorvosok ré! szere, amely eleinte felháborodást keltett, gyűlésre ís összejöttek az orvoi sok, de a nemes intenciót tekintve, meg. hajoltak a túlzott megterheltetés előtt, amelyből a legnagyobb részt ő vette ma! gára. Fel is lendült, javult erősen a közegészségügy. És munkája szinte elvégezhetetlenné vált, amikor a hercegprímás dr. Rapcsák távoztával uradalmi főorvossá s a Vörös Kereszt kórház igazgatójává ís kinevezte. Dr. Feichtinger lemondása után 1894-ben a városi közkörház igazgatója is volt. Különféle okok elkedvetlenítvén, 1896-ban lemondott ez állásról; hanem rövid működése alatt is nagyon sok fontos és hasznos átalakítást vitt végbe ez intézetben ; megkezdte a modernizálását. De intrikusok akadályozták humánus munkájában. Egyébként dr. Mátray nevét orvosi körökben országszerte ismerték. Egyik úttörője volt az országos orvosszövetség létesítésének, mind máig előkelő szerepet j vitt benne, igazgatósági tágja volt, a szövetség több országos rendszabályának eszméje az ő eszméje volt. Az ő személyiségéne'c köszönhetjük, hogy a szövetség tavalyi kongreszusát a mi kis városunkban tartotta, jóllehet több nagy város hívta meg. Elnöke volt a megyebeli fiókszövetségnek s az Orvos és Gyógyszerész Egyesületnek. Folyton olvasott, folyton képezte magát, a szenvedő emberiség még sok hasznát vehette volna mindég bővülő ismereteinek, nagy tapasztalatainak ! . . . . . Amelytől annyit megmentett, egy tűszúrásnyi nyilason a kórteremben lopódzott belé az irigy Halál. * Téves az a vélemény, hogy az elhunyt a kis sebesülésről még odafenn a kórházban megfeledkezett. Aznap este a bencéseknél volt vacsorán s ott emiitette, hogy mily baleset érte. — No, de nem először életemben. Soha se lett semmi bajom. Szerdán azonban már másként gondolkozott. Haán Rezső anyakönyvvezető, jó barátja volt nála, tudakozódott hogyléte ntán; — Nem kell róla beszélni, válaszolt, de meglátod erre a bajra reámegyek. Szombaton megint, az utolsó este, amelyet itt töltött, még 7 órakor is diktált írnokának ; amit diktált persze, zavavaros volt erősen. Azzal bocsátotta el végre emberét: — Holnap pihenünk, de hétfőn folytatjuk. Hétfőn pedig már Réczey tanár végighasitotta egész karját s bámulta, hogy a beteg egy sziszenést nem hallatott s vágig nézte a kinos izomfejtést. S még kedden délután is egész bizalommal elbeszélgetett neje s rokonaival, akik felkeresték, köztük Pauer Imre egyetemi tanárral. Az orvosok egyöntetű véleménye, hogy az elhunyt megmenthető már szerdán sem volt semmi körülmények között. Megmenteni csak úgy lehetett volna, ha nyomban az infekció után az inficiált hüvelykujjat levágják. A csontszilánk ugyanis egy érbe hatolt s igy a méreganyag gyors terjedése máskép megakadályozható nem volt. A végtisztesség. A mi feledhetlen halottunkat csütörtökön délután 3 órakor szentelték be a budapesti »Vörös Kereszt c kórházban, hogy onnan végső pihenő helyére vigyék, Városunkból jelen voltak : a vármegye részéről: Andrássy János alispán, Mattyasovszky Vilmos főügyész, dr. Horacsek Gyula járásorvos, Ivanovics Béla levéltáros, az Orvosszövetség fiókja s az Orvos és Gyógyszerész Egyesület képviseletében : dr: Áldori Mór, dr. Berényi Gyula, Zsiga Zsigmond, továbbá Frey Ferenc volt országgyűlési képviselő. A beszentelés idejét nagyon kevesen tudták s úgyszóllván még csak a hivatalos helyeken volt meg a biztos értesítés. A »Vörös Kereszt* kórház halottas csarnoka megható gyászpompával volt ékítve s az egyházi ének oly remek volt, hogy sirt bele a legerősebb férfiú. Kevéssel három óra előtt érkezett meg a gyászoló család. Az özvegyet fivére, Pauer Imre egyetemi tanár támogatta. Itt kondoleált a megyei tisztikar nevében az alispán, akit másnap a rendkívüli közgyűlésen való elnökölés lekötött, valamint itt fejezte ki az Orvos és Gyógyszerész-kar részvétét dr. Áldori Mór. A második temetés tegnap Vácon a »Hét kápolna* ban kezdődött. Itt állott a diszes ravatal, amelyet a koszorúknak egész erdeje borított. Közöttük láttuk a vármegye tisztikarának s külön közönségének koszorúját, az Esztergommegyei Orvos és Gyógyszerészegyletét a koporsóra téve a következő felírással: »Szeretet elnökünknek* — az Esztergommegyei Orvos- és Gyógyszerészegylet; továbbá a szent Benedekrend helybeli székházának koszorúját, (e székháznak az elhunyt házi orvosa volt), következő . felírással : >Az esztergomi bencés székház — jó barátjának.*