Esztergom és Vidéke, 1901
1901-08-25 / 68.szám
ESZTERGOM és VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK ÉS AZ „ESZTEKGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. ye£jelemik Vasárnap CS CSiitÖrtÖUÖQ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: p L 6K, ZB TIsi ÁRAK : = FELELŐS SZERKESZTŐ mUNKÁCSY KÁLMÁN (b0¥a a kéZÍraÍ0k, eIölZfltéS6l[ ' DyIUtflrfl& éS MrMm mM jEgé«í évre - - - - 12 kor. - u. ÉS KIADÓ: ' ^zéc\}eqvi-tép, 330. szám. fél éfre— — — — — * kor. — fll. 1 l * * Negyed érre — — — 3 kor. — fll. _ A Egyes «ám ára: 14 fii. ~* «"* 1 «*'> t ™ vi«™. Harminc esztendő. Essstergom, 1901. augusztus 24. Megy a gőzös, megy a gőzös . .. Esztergomba. A vonat kocsija mind tele *, három-négy férfi mindegyikben. Egyházi férfiak, jóltáplált britanikát fogyasztva, feketére festődött, nem politizáló agraristák, akiken meglátszik, hogy egész nyáron át használták a levegő- és fénykurát, ellentétül nőiesen fehér kezek : az Íróasztalok rabszolgáié. Nem vesz tekintetük az estfény hamis aranyába. Ez a tekintet minduntalan egymásra téved, de nem a vigécek önző, tolakodó kíváncsiságával, hanem bizonyos sajátszerű melegséggel. Minden órában akad egy felszólalás. — Nem László úr? — Az az, — édes Berci. — Ölelkezés a könnyezésig. — Nézlek már régóta. Ilyennek képzelem én a ma este Párkány-Nánára, Kovácspatakra, a mi állomásunkra érkező vonatokat. Mikor az ideggyilkos fővárosban, a kis városkában, a csendes pusztán megjött az éber konskoláris első figyelmeztetése, ezt a papirost (egyszerű kövön nyomott cédulka volt) nem dobta félre egyik sem. Hogy elmélázott rajta ! És eszébe jutott az élet legboldogabb időszaka : a diákélet aranyködös ideje. Hogy húzta meg a legkiválásztottabb helyen a jó Sényi tanár a huncutkát ? Hogy statisztáltak titokban Mtkulás-szakállal > Rákóczy bujdosásá<-ban és hogy megszerették mind a fekete skapuláre szigorú, de őket emberfé tett férfiait. Vajjón hány él még ? hány Esztergomban ? Köny lesz a szemekben, ha megtudják, hogy jelenleg — egy sem. Ezekből az epizódokból a vacsoránál bőven kijut a figyelő famíliának és azután egész tegnapig, máig minden este akadt egy-egy huncut deák-stikli. Most pedig itt vannak, együtt vannak. Átestek a hat lustrum után való viszontlátás zajosabb jelenetein. Köztük egyházi férfiak is, akikkel pedig az akkori szisztéma szerint csak az érettségit vizsga napjait töltötték együtt. Mosolyogtak Péter gereblye-szakálán, megkérdezték kopasz Jancsitól : Ou, szont les, neiges d'dantan. Azután megkomolyodik az egész társaság. Sorakoznak, összeülnek, csodálatosképen összetalálkoznak lassan úgy, a hogy harminc és egynéhány évek előtt ragaszkodtak egymáshoz. Gondolkoznak. Elvégre az élet delén túl vannak, bár még a munka, előbbre haladás termékeny, erős évei vannak előttük. Lassan megnyugvást éreznek.Olyan turnus ez, amely megelégedetten tekinthet vissza a károm decenviümra. Nincsenek letört alakok, nincsenek akikről nem beszél senki; biztos pozíciót szerzettek a hatvanegy-kettes esztergomi diákok. íme, itt is, ott is országos nevű férfiak ! Es nekünk is jó dolgunk van e napokban. A vendégek csak a haladást, fejlődést látják ; a Potemkfnfalukat, szürke hétköznapot nem. Ne is lássák ! A rövid huszonnégy óra legyen a viszontlátás Örömeié, az édes reminiscenciáké. Isten hozta őket; a rövid idő alatt élvezzék ki a rég elmúlt s sajnos, soha vissza nem térő nyolc év minden ötömének quintessenciáját. Semper. Esztergom, augusztus ?4. A magyarnál pártviszályra hajlóerős hajlamán kívül a lobbanó és nem kitartó lelkesedés is egyik főoka, hogy különösen humánus intézményei csak hosszú idők multán tudnak erős gyökeret verni. A hatvanas években, ha nem általánosan, de a városoknál nagyobb körben óriási lelkesedéssel karolták fel a tűzoltás nemes ügyét. Egymásután alakultak az önkéntes tűz*) Tisztelt muukatársunk, úgy látszik, főleg abból az alkalomból irta e cikket, mert tűzoltóink egy része a mellett indított mozgalmat, kogy csak egyszínű setétes, miuden disz nélkül való, egyforma legyen bármily alkalommal is viselhető. A Szerk. Hí Jsitep és Vidéke* tolja. Fürdőiévé! Trencsén-Tepliczről. Trencsén-Teplicz, aug. 18-án. Több napi borús erős idő után ma reggelre szépen kiderült és megint forró nyár lett. Korán is megmozdult a fürdővendégek sokasága, már reggel 6 órakor játszott a főtéren a cigányzenekar, az Érsekújvárra való Kolompár az ő bandájával. A házak zászló díszt öltöttek, Ő Felsége, a király születésnapjának tiszteletére, így ma kétszeres ünnep volt, egész nap mint a méhraj, úgy nyüzsgött a sok vendég, kik már napok óta nem bolyonghattak kedvükre. Sokan, a kik már csomagoltak, a szép idő láttára megint csak megmaradtak, dehogy mennek, mikor a mai nap befejezése,) hogy: »sohase halunk meg !c — bál a gyógyteremben, melyen szintén Kolompár húzta a talp alá valót. Most augusztus 15-ike után ugyan már megíogyott a vendégek száma, de azt még alig lehet észrevenni, és még folyton jönnek újak is. Azt hiszem, hogy kevés ilyen látogatott fürdőhelyünk van, de nem is csoda, a természet pazarul megáldotta és az emberek is igen sokat tesznek, hogy fejlészszék, és hogy a vendég jól érezze magát. Gyönyörű bükkés fenyves erdős hegyek alján, a hol nincsen szél, nincs por, épült ez a kis paradicsom, benne számtalan szebbnélszebb villa — és évente épülnek még újak — és több elegáns hotel, a melyek a legkényesebb ízlést is kielégíthetik. Gyógyforrásai nem oly erősek, mint Pőstyéné, nem is jönnek ide oly nehéz betegek, inkább azok, a kik a hasznosat a kellemessel akarják együtt élvezni. Különben a meleg kénes fürdőkön kívül van itt hidegvíz gyógyintézet is, melyet szintén igen sokan látogatnak. De egy jó része a vendégnek csak nyaralni, üdülni és mulatni jön ide, és ezt kiki megszerezheti viszonyaihoz mérten elég oicsón, mert az élet semmivel sem drágább, mint bármely vidéki városban, még a lakások sem. Legfőbb élvezet itt persze a lürdőzés után a sétányokon való bolyongás, nyüzsgő embertömeg között, séták a hegyekbe, zene, tombola, tánccaulatságok és a színház. 1 És szépen magyarosodik is. Ma már alig van üzlet, a melyben ne lennének magyarok, bárhova megy az ember, csak ne beszéljen más nyelven, mindenütt halihatunk magyar szót. Sőt mondhatom, hogy szivesen is beszélnek magyarul, azok is, a kik ma is csak törik nyelvünket. De hogy is ne, hiszen, ha jön is ide sok vidékbeli tót, sok morva, cseh, osztrák, német, különösen lengyel és tudja Isten hányféle nemzet fiai, azért mégis csak a magyarság dominál itt. Csupán a színház, az tiszta német. De ezt nem is vehetjük rossz néven, hisz ilyen internatíonális fürdőben egy színhíznak csík az a feladUa, hog y a közönséget mulattassa, és ennek derekasan meg is felel azon a nyelven, a melyet legtöbb ember ért, a ki ide jön. Az előadásai igen jók, látogatottak, díszletei és jelmezei pedig oly szépek, a minőket provincián csak ritkán láthatunk. Esztergom megyéből csak egy családot találtam itt, Singer urat Párkányból egész családjával. Simonyi Lajos. A kantinos kisasszonyért. (Folytatás.) Fiam, a pályád, boldogságod, talán életed függ e cselekedettől, tartózkodjál tőle. S aztán gondold meg mi lesz velem, szegény ősz apáddal, ha meghallja, hogy egyetlen fia, minden reménye, letéve tiszti kardbojtját, olyan nővel éli világát, ki nem, méltó hozzá sem születésre, sem műveltségre nézve. Ne tedd meg fiam, hisz' a sírba viszel vele. Piroska jó fiú volt. Mikor könnyezni látta édesapját, megmozdult benne a lélek, s végtelen nagy lelki harc után megígérte, megesküdött rá, hogy a \eánnyal szakítani fog. De a sors ezt még nem akarta úgy. Mikor Warwik látta, hogy a szerelmesek szétválasztása annyi cselszövény után sem sikerült, figyelmeztette alanyt, meg édes apját, hogy a mint hatalmában állott biztosítani számukra a mindennapi kenyeret, ép úgy elveheti is. Sírva jelentette meg a lány Piroskának a gonosz fenyegetést, a mivel aztán megadta a lökést mindannyiok szomorú tragédiájához. — Hisz' ő, Piroska hadnagy, a kinek idáig egy parányi folt sem volt jellemén, csak nem fogja megengedni, hogy valaki miatta nyomorba kerüljön ; csak nem fogja hagyni, hogy nyomorult kollégájának minden rágalmát, minden aljas fenyegetését boszulatlanul hagyja. Ha engedi tovább fejlődni a játékot, lerontja saját becsületét, ha boszút áll a lányért, megszegi apjának tett esküjét s talán a sírba viszi őt. Akármelyiket választja a kettő közül, bűnösen cselekszik, azonban az egyiket választani kellett és választotta azt, a mivel több elégtételt szerez, de több bűnt is cselekszik. — Hevesen támadt egymásra a két ellenfél a legközelebbi találkozás alkalmával, ott a helyszínén már majdnem Összeverekedtek, a minek azután párbaj lett a következménye a legsúlyosabb föltételek mellett. Jó lövő volt mindkettő, s így az egyik halálát biztosra lehetett venni. Piroska a párbaj reggelén kipróbálta magát. A keze, a szeme a régi volt, s a feldobott almát estében keresztül lőtte. Apjának tett igéretét, a melyben megfogadta, hogy ellenfele megboszulásától óvakodni fog, már rég elfeledte ; emberszeretete, hogy ki ne oltsa oktalanul barátja életét, már kihalt s csak a. boszutól lihegett, hogy ellenfelét vérében fetrengni lássa. Azelőtt egy könnycsepp megindította őt, s most hiába könyörgött neki édes apja, WarTüzrendészet*)
