Esztergom és Vidéke, 1901

1901-08-04 / 62.szám

a magyarosodás utján áll *, s mit tapasztalunk, ha egyik gazdával szóba ereszkedünk ? — A gazda hibás magyar kiejtéssel velünk szót vált; — ámde ha asszonynépséghez fordulunk barátságos arckifejezéssel, a kurta felelet ez lesz: »nyeviem uherszki,« a vagy: »ieh kann nicht ungarisch* a szerint a minő a községi uralkodó anyanyelv. Ha pedig saját anyanyelvükön kérdezősködünk az iránt, hogy miért nem beszélnek magyarul, hát őszintén bevallják, hogy az iskolába kevesebb ideig járt, semhogy ott a magyar olvasáson és Íráson kivül más egyebet is elsajátított volna. A mit meg tanult magyarul, azt az életben elfelejtette. Már most magyarul vagy éppen semmit, vagy édes keveset tudó nőtől, ha mint anya szerepel, mit várhatunk gyermekei nevelésére és a magyarnyelvi iskolai oktatás megszilárdítására nézve ? Ki bíbelődik az apró, vagy az iskolás gyermekkel legtöbbet? A családapa-e, vagy az anya ? A gőgicsélő gyermekajakra ki csókolja rá az első szavakat, kinek nyelvét tanulja utánozni : a háztól távol settenkedő apától-e, vagy a gyermekével állandóan foglalkozó anyától ? íme, e kérdésekben megfeneklett válasz beszél a legékesebben arról, hogy az idegenajkúak leánynevelésénél kell a magyarosító törekvést a legelőbbre helyeznünk. Mig ez késik, mindaddig kétes kimenetelű marad magyarosodásunk is. Más államokban, ahol pl. az idegennyelvüeket a hazai nemzetiségnek gyűrűjébe akarják foglalni, nem — Mindig ilyen voltam. Már gyerekkoromban is. Csak a drágát, a ritkát szerettem, de mindjárt meguntam. Csak egy franeia babára emlékszem. Sokat sírtam érte és mikor megkaptam, leesett, összetörött. Beszélt, mintegy elkényeztetett, vérszegény és vadlelkű gyerek. Olyan is volt. — Azt szerettem. Sírtam utánna egy hétig, még most is szeretem. Majd sírok, ha rágondolok. Elnevette magát hirtelen, rekedtesen kiáltotta. — Mennyi bolondot beszéltem. A fenyűfák között egy pár sugár törekedett át, szépen, dicsőén világitott az öreg arcába, a ki a holdkóros trubadúrok ihletével nézte az asszonyt. Azután másnap hazautazott a fiúk közé, jó kedvű volt és harmadnapra meglőtte magát. Nem a szivén — ebből is látszik, hogy nem fájt — a homlokán, a halántéka felé, de rosszul, mert még két napig élt. A bolondság. Mosolygott, csöndesen, nyugodtan és kedvesen, mint mikor a jogászt vertük meg a versiért. — Ne sir játok. Az újságot azért csak csináljátok meg. — Ne beszélj. Nem szabad. — De lehet. — mondta buta egykedvűséggel a doktor, a ki az ágy lábánál állt. — Mindegy. Cinikus, hideg vén majom volt, megszokta, a halált és nem röstellett mosolyogni — bár szánon, de lenézőleg — csupán óvodák, iskolák által iparkodnak azt elérni, hanem gondjuk van főképen arra is, hogy az iskolák által a hazaí nemzetiségnek nevelt gyermekek az ifjúsági alkalmas könyvtárak okszerű felhasználásával maradandó tagjaivá avattassanak. Ilyen irányú mozgalom nálunk is keletkezett, de sajnos, hogy mind ez ideig csak gyermekkorát élte, — mert politikai álláspontunk a múltban oly törekvéseket ápolt, mely a magyar nemzetiségi kultúrát nem arról az oldalról támogatta, ahonnét a magyar nemzetiségi eszme fellendítését joggal várhattuk volna. Kulturális építkezésünk viszásan kezdődött. Mi azt hittük, hogy a magyar nemzeti államot megteremtjük, megszilárdítjuk azzal, ha a középiskolák túlságos szaporításával a művelt magyar ifjúság számát sokasbitjuk, pedig ezzel azt értük el, hogy ezer számra nevelünk kenyérért áhítozó értelmi ifjúságot, akiknek majdnem fele kenyér nélkül marad s a szülői otthonba húzódva, duzzog a fennáló rend és viszonyok ellen. Tehát az értelmi proletariátusnak szolgáltattunk anyagot, akikből az oláh- és szerblakta területen még számosan kimüvelődtek arra is, hogy a magyarállam eszmének oszlopos ellenesei, ostromlói legyenek. A. népmüvettséget terjesztő népiskola pedig 1868-tól Wlassics kultuszminiszter szerepléséig, a régi egyhangúságban tengett érdekének felemelésére édeskevés csurgott csepegett a jóravaló törekvésből, mignem Wlassicsnak mikor az asszony-pongyolában — bejött az ajtón. — Mért tetted, mért tetted ! Sírt, zokogott tehetetlenül és mostan alighanem gyűlölte az öreget, a miért ezt tette. A fiúkkal nem törődött, letette a fejét a vánkosra, átfogta az öreg nyakát és megsimogatta. Megtörülte a kendőjével az arcát és — vigyázva, szépen — megcsókolta az ajkát. — Hiszen szerettelek, nagyon. Hallgatott egy kicsit, nézte. — Meggyógyulsz. Akarom, Itten már lihegett, villogott a szeme. — Es szeretni foglak. Mindig. —• Szeretni fogsz — mosolygott az Öreg, mint a szerelemtől megveszett trubadúrok, mikor a meleg, piros vérükkel írták föl — haldokolva — az előkelő úrasszonyok nevét. A kezét is megcsókolta. Többször. — Szeretni fogsz. Sokáig. Mint a fratt' cia babát. Az öreg igazsága. Tele volt gyöngyvirággal — fehér, hideg és illatos gyöngyvirággal — a ravatala, odaszórta sírva és még fekete fátyolt is viselt a kalapján. A kezébe is — a feszület mellé — tett egy csokorral. Abból kivett egyet, az imádságos könyvébe tette. Sokat sírt. Magukat szerette. Sokat emlegette. Általában az öregnek — bár bolond volt — mégis volt igazsága, mert sok gyöngyvirágot kapott — ezután is —és ő csak erre vágyott. kellett elérkezni, aki az adott viszonyok között mégis javított a helyzeten, már t. i az iskolán és annak ellátóin: a tanítóságon. Ámde ezt nem ily későre kellett volna halasztani, midőn az ország budgetje annyi irányban meg van terhelve. Az ország újabb önadóztatása árán lehet a fejlesztés további fonalát gombolyitani, ha egyáltalán nem akarjuk suprematiánk iránti jövőnket kockáztatni. Ez okból — visszatérve vármegyénk szűk területére, a mí legkisebb hazai területünkre — óhajtjuk, hogy Vargyas Endre kir. tanfelügyelőnknek széleskezű tanügyi politikája, mely minden izében legmagyarabb vonatkozású, odacsúcsosodjék, hogy a vezetése alatti idegenajkú községek leánynevelése a magyarosodás érdekében ezentúl még nagyobb intenzivitásnak örvendjen, Kossuth szellemében nyerjen megoldást; továbbá az ifjúsági könyvtárak megteremtésében az ő hathatós keze, törhetlen igyekezete, irányító bölcs szelleme legyen a kalauz, mely minél előbb megeleveníti a szunnyadó törekvéseket. Tudomásunk szerint Vargyas kir. tanfelügyelő úr már rég foglalkozik az ifjúsági könyvtárak eszméjével s annak megvalósítása csak idők kérdése, amennyiben első sorban modern iskolaépületeket, célszerű berendeléseket akar látni oly tanférfiak vezetése alatt, a kik nem kenyérkereseti kényszerből kívánkoznak az iskola falai közé, hanem valódi tanítói ihlettség és hivatásszeretet vezérli munkálkodásukat; — s midőn e célon teljesen túl lesz : sietni fog a további önképzés feltételeit magában hordani tudó ifjúsági népkönyvtárak községenkénti felállítását szorgalmazni és tőle telhetőleg elősegíteni. Gyarmathi József. jük, mert illető cikkező arra fekteti a becslési, mérlegelési tehetségét, hogy az intenzivebberi kezelt gazdaságokban, a nagy kiterjedésű parcellákon, még csak látható termés, de a szűk határú, igen csekély terjedelmű kisgazdák birtokain, a termés hozom, csak arató rész jellegűnek látszó. Jelen hivatkozást, csak korlátolt fontosságú áttekintés, illetve becslésnek vehetem, a mennyiben az arány igy viszonylik, mint 30—50 holdas terület termés álladéka a 300—400 • öles parcellák terméséhez, s ez kérem még a legpraktikusabb gazdát Ís a leggyakrabban megtéveszti, — a mennyiben ennél ott — a hol a Geomeriának is teljes jogos szerepe van. A mi pedig mi áll. gazdasági tudósítók eljárását illeti, a közgazdasági téren e tekintetben teljesített fáradalmainkat, eltekintve azon körülménytől; hogy ezt a legodaadóbb lelkiismeret és szakértelemmel tisztán hazafiúi tartozásunkban, a közérdeknek róvjuk le, — e mellett legjobban tanúskodik a foldmivelésügyi magas minisztériumnak, ezen évi leirata az összes főispánokhoz, — a melyben a munkálkodásunkért teljes elismeréssel adózik, Úgy vélem, ezen nyilatkozattal, úgy saját, mint kartársaim nevében tartoztam s a jövőre nézve, nagy köszönettel vennők, ha a vezércikkező, — a termésre nézve rendelkezésére álló s helyes alappal biró adatait velünk közölné s bennünket támogatna s nem pedig támadna. A mi pedig az áralakulásokat illeti, ezen tárgyban is a fogalmunk a kisgazdák termés értékesitésére nézve, — meglehetősen távol áll egymástól. Szíveskedjen kérem a fenti közleményemnek becses lapjában helyet adni. Kéménd, 1901. VII/30-án. Teljes tisztelője Bodnár Gyula. SZÍNÉSZET. Gazdasági Tudósítók. Esztergom, 1901. aug. 3. Lapunk f. évi 59. számában, 1 Hivatalos termésbecslés és termésünk ára* cím alatt megjelent vezérközlemény a megyebeli gazdasági tudósítókat is érintette. Bodnár Gyula földbirtokos ez érintést sérelmesnek találta és reflektál reá. Közöljük reflekxíóját egész terjedelmében, csupán a személyi vonatkozások elhagyásával. íme : Nem képzelhetem el, hogy milyen jogosult szakképzettségi alapon tudja az illető vezércikkező a hivatalos termések állami statisztikáját oly módon támadni; hogy Bars és Esztergom megyék államunkban a bonitas dolgában évek során, mint legtermőbbek, tehát vezérek, jegyezvék, s ezen kulcs szerint készülne el az országos hozam-átlag, hogy a magas minisztériumhoz felterjesztett áll. tudósítóknak a termésre vonatkozó, csak még reményelhetS átlagos jelentéseik hasból készülnek. Ezen támadást mi tudósítók már csak azon oknál fogva is alaptalannak vehetA saison befejezése. % Rómeó és Júlia. Az egész saison alatt vajúdott, váljon nem hiábavaló kockáztatása lenne Shakespeare e világhírű tragédiájának elővétele — és az igazgató állítása szerint épen ezen szempont vezérelte őt akkor is, midőn Markovics Margitnak nem e darabot jelölte jutalomjátékául. A sok vajúdás után végre is utolsóelőtti előadásul kitűzte e darabot és a teljesen és szorongásig zsúfolt ház bebizonyította, hogy a mi finom műizlésű közönségünk nemcsak operettek és sikamlós vigszinházi dolgokra, hanem a színműirodalom igazi gyémánt termékeire, drámákra és tragédiákra is szivesen^kapható, ha tudja, hogy az előadó társulatnak vannak igazi, képzett drámai színészei is. Juhát Markovics Margit, Rómeót Krasznay Ernő játszotta, annak előrebocsájtása mellett, hogy e két főszereplő az országos sziniakadémiát végezte, amelyben a drámai színészekké képeetetésre végtelen nagy gondot fordítanak. Most látszott meg igazán, hogy vidéki színészről csupán akkor hozható igazán hű referáda, ha olyan szerepkörben lehet bemutatkoznia, amelyre kiképeztetett, mert vidéken, nem alkalmaztathatván minden szerepkörre külön erő, bizony a színésznek legtöbbször olyan alakítást kell végigjátszania, amelyhez sem tudása, sem kedve, sem fizikuma nincs és igy jön azután, hogy ilyenek után rossznak lesz deklarálva a különben esetleg kitűnően kiképzett erő is. Súgóra e két főszereplőnél szükség nem volt, de súgó után e két főszerep el sem is játszható, mert tudás nélkül e két szerepben fellépni lehetetlenség. És e két kitűnőség ez estén a közönség szemében óriás módon megnőtt olyannyira, hogy ez estén elért sikerük vezéresillagul szolgálhat arra az új életre, melyre most készülnek. Mindkettő a legjobbat nyújtotta. Ha kellően akarnók e két alaki-