Esztergom és Vidéke, 1901
1901-08-01 / 61.szám
ESZTERGOM és VIDÉKE A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és CSÜtÖrtÖkÖn. Szerkesztősig és kiadóhivatal: = FELELŐS SZERKESZTŐ MUNKÁCSY KÁLMÁN (koíaaké!lratoM1M ^ ftém- ~ _ ~ _ _ _ ~ _ 'e ti* - u ^^^ = ^ ÍIAB ^ : ' Szécttenyi-tér, 830. szám. Negyei) érre — — — 3 kor. — fll. ...•>, i\i Bgye. »i. ire: 14 fll. "*" ••» *«••* »'•"•• HH Választások előtt. Esztergom, július 30. Az ország minden részében élénk szorgalommal indultak meg a képviselő választások előkészületei. A kerületek mindenfelé forronganak a mozgalmaktól, amelyek a kedélyeket izgatják annál jobban, minél inkább közeledünk a fontos dátumok íelé. És különösen az ellenzék részéről tapasztalhatók az erőteljes akciók, mert ennek jelöltjei már is olyan erőfeszítéseket visznek végbe, amelyekből következtetve elkeseredett harcokra lehet kilátás. Ezzel szemben a szabadelvű párt imponáló nyugalommal néz a választások elé. Talán fölénye tudatában, ereje érzetében, a választó nemzetbe helyezett azon erős bizalomban, mely tápot nyert e párt kebelében az országgyűlési ciklus alatt, nem nyilatkozik meg a szervezkedésben semmi izgalom, mely e párt passiv nyugalmát zavarná, nem hallatszik legkisebb zöreje sem a hüvelybe dugott kardoknak. A látóhatár oly tiszta, a politikai letz .tatra is léte' tárcája. Molnár Böske regénye. — Rémes történet négy fejezetben. — Irta: bárdos. IV. Ez alatt Péter elvezette a leányt a patak mentében levő Öreg fűzfa mellé. Régi ismerősük az már, sok boldog órát töltöttek együtt hűvös árnyékában. Az uton nem szóltak semmit sem egymáshoz, mindegyik el volt foglalva a saját gondolataival. Böske csak remegett, félt, mert nem tudta, mi fog vele történni. Mikor a fűzfa alá értek, Péter megállt, s a leányt is vissza tartotta. — Hát mit is mondtál oda bent, Böske ? — Hogy téged szeretlek, Péterem. — Hej! csak igazat mondanál! Böske észrevette, hogy a legény ingadozik, hogy itt meg ő lehet a győztes. Gondolta magában: addig ütöm a vasat, mig meleg. — Bizony édes Péterem, én csak téged szeretlek . . . Igazat mondok . . . Felejtsd, a mit láttál . . . bocsáss meg drága szivem . . . Mikor az utolsó szavakat mondta, már macska simulékonysággal Péter nyakán függött s zápor módjára osztotta a csókot Péter szép, férfias arcára. vegő-ereje a pártnak oly nyugodt, hogy szinte attól tartunk, miszerint ez a nyugalom hordja magában a majdan káros szenvedélyek veszélyes csiráját. Dehát ez a nyugalom annak az állapotnak jellemző motívuma, a mely ezt a pártot uralja. Az ellenzéki jelöltek izgatott mozgolódása szép ellentétet képez a szabadelvű párt tiszteletreméltó semlegességével.. Mert ennek a pártnak nem áll módjában, hogy olyan mód érvényesítse politikáját, mint az ellenzéki pártok, melynek jelöltjei • hangos lármával verik fel a kerületeket, korifeusok utazzák be a választási portákat, szónoklatokat, dicsbeszédeket tartva és ismerkedési vacsorákat meg disz-banketteket rendezve. Ezért hátrányosabb a szabadelvű párt helyzete, mert nem küzd egyenlő fegyverekkel. De épen politikai erkölcs szempontjából ez a párt előkészületeiben nem jelentkezhetik olykép, mint a többi pártok. Mert a szabadelvű párt vezére egyúttal kormányférfiu is, és mig az ellenzéki manővereket mindenki Mi kell más a legénynek ? Mikor Péter érezte annak a szeretett karnak gyenge ölelését, mikor széles mellén érezte a leány puha keble pihegését, hogyan tudott volna ellenállani a forró csókokkal kisért kérésnek ? Dehogy tudott! Hát ugyan ki tudna? Én sem, te sem, ő sem. Jól tudják ezt az asszonyok, leányok s Böske is tudatában volt hatalmának Péter fölött. — Jól van Böském, megbocsátok s elfelejtem az egészet. De meg kell esküdnöd, hogy többé soha ez életben nem csalsz meg. — Esküszöm ! drága Petim. Hál' Isten, csakhogy már nem haragszol! — Jaj babám, nem ám ily röviden ! — Hát hogyan? Én nem tudok máskép. — Na, majd én segítek. Először is térdelj le, emeld fel a jobb kezed, nyújtsd ki ezt a két ujjad, — igy ni. — Jaj, de furcsa, nevetett a lány. — Nem furcsa biz' ez t katonáéknál Így tanultam. — Hát most mit csináljak ? türelmetlenkedett Böske. — Most szépen utánam fogód mondani, a mit én mondok. Péter ekkor illendőkép levette a kalapját s kenetteljes hangon kezdte : — A mindenható Istenre . . . stb. esküszöm, hogy Pétert ... az én hűséges kedvesemet . . . békében és háborúban . . . egészségesen és betegen ... vízen és szárazon . . . holtomig és holtermészetesnek találja, addig a szabadelvű párt vezérének nem szabad semmit sem tennie, mert ez a párt egész közigazgatási hatalommal élhetne a maga javára, ami a választásokba beavatkozását jelentené a kormánynak, ami az új egészséges rendszer megbolygatása volna. Itt tehát tisztán érvényesülhet a nemzet akarata, hogy bizalommal van-e jelöltje irányában. A szabadelvüpárt, amint az új erkölcs teremtette helyzetből következik, támasza a kormánynak, melynek ereje benne gyökerezik, de nem alárendeltje és nincs kötve a választási mozgalmakban a kormányra való tekintetektől és ez az állapot a választási agitációk szabadságának legjobb biztositéka. Es a mi vármegyénkben, amely^ különben soha sem volt túlcsapongó választási agitációk szintere ez a szélcsend szinte bántó és pedig a körölmények sajátságánál fogva. Nálunk, amint sejtjük, tisztán a szabadelvű párt jelöltjei fognak sorompóba lépni és ép ezért kívánatos volna, hogy részünkről táig el nem hagyom és . . . soha meg nem csalom . . . Elhangzottak az ünnepélyes eskü utolsó szavai és Péter teljes bocsánatának jeléül átölelte a térdeplő leány karcsú derekát, fölemelte s egy igaz, szenvedélyes, hosszú csókot nyomott Böske forró ajakára. Szükségtelen mondanom, hogy ezt számos más csók ís követte sűrű egymásutánban mig a malomhoz visszatértek. Böske ijedten látta, hogy minden ajtó nyitva van. Benézett a szobába, konyhába, kereste, hivta anyját, de nem találta sehol. — Szegény anyám bizonyosan nagyon megijedt, azt gondolva, hogy rablók törtek ránk, — monda Böske — beszaladt a faluba, hogy segítséget hozzon. Te Péter, hallgasd csak, hiszen már jönnek is ! Bújj el valahová! — Ha muszáj, hát elbújom, de gyere te is velem Böském ! — szólt kérőleg a legény. — Én is ? — Igen; felmegyünk a malom padlásra, ott ugyancsak nem találnak ránk. — Jó, hát megyek én is. De siessünk ! Legfőbb ideje volt már, hogy a kibékült szerelmesek eltűnjenek, mert alig bújtak el az erre alkalmas helyan a padláson, az üldözők az udvarra nyomultak. Itt azonban. kissé megakadtak, mert az udvarban s a malomban olyan áthatlan j immár határozott életjel mutatkoznék. Teljesen itt volna az ideje, hogy a tájékozatlanságnak vége vettessék. Lejárt az ideje, hogy képviselő és legbenső emberei még mindig ibis-redibis feleletet adjanak s amint itt-ott is halljuk, hogy régi szimpátiák is megnyilatkoznak, történjék az nyíltan, azt akarjuk, hogy vármegyénk a politikai harcok elkeseredéseitől ment legyen, úgy legfőbb óhajtásunk, miszerint már most tájékozva legyenek az illetékes tényezők állásfoglalásukra nézve. Nem értjük épen ezért azt a passivitást, amelyet látunk épen városunkban, hol a múltban sem volt megzavarva az üdvös harmónia és jelöltjeink pártállása különbözősége | dacára alig merült fel olyan diszszonancia, mely az átalános békét .megzavarta volna. Nem vesszük te\ hát jó néven, hogy az illetékes személyek nem akarják eloszlatni azt az óriási ködöt, mely most homályba takarja a választó polgárok látkorét. Az a bizalom, melyet a múltban jelöltjeink élveztek, kell, hogy impulzust adjon nekik arra, miszesötétség volt, hogy egy lépésnyire sem láthattak. Hallgatóztak, de hiába, mert köröskörül halotti csend honolt. Egy árva nesz nem hallatszott az asszony csendes sóhajtásán kivül: — Szegény lányom, szegény Böském. Pár percig tanácstalanul állott a kis csapat, mig végre pénztárnok uram, mint afféle bátor, katonaviselt ember, megemberelte magát és nagy óvatosan a konyha ajtóhoz lopózott. I Böske, itt vagy ? — kiálltott be az ajtón. Senki sem felelt. Most az asszony is legyőzte félelmét és siralmas hangon elkezdett kiáltozni: — Hol vagy drága szivem, Bőském ? 1 Válasz ismét nem jött. Ekkor biró uramban is föl kelt a bölcsesség. — Hm! ide be kellene menni, — monda. , — Igen bizony, be kéne menni, — hagyta helyben a pénztárnok. — Csak ne volna olyan átkozott sötétség oda be', — folytatta a biró. — Igen bizony, csak világosabb volna. — Hát gyújtsanak egy gyújtót az Isten áldja meg! — szólt közbe indulatosan az asszony. — Lám, lám, — szégyenkezett a pénztárnok, — ez nem is jutott az eszembe. Nyomban előkotorászott egy szál gyújtót, mely lassú sercegéssel kezdett égni és kékes lánggal világította be a konyhát.
