Esztergom és Vidéke, 1901

1901-08-01 / 61.szám

rint kilépve a sötét háttérből, véget vessenek a céliránytalan találgatá­soknak és igy biztosítsák a politikai békét, amelyre épen városunknak van szüksége súlyos helyzetében. Es amennyire ismerjük reflektánsain­kat, tudják méltányolni a jövő vá­lasztásokhoz fűződő nagy érdeke­ket, ennek kifolyásakép nem fog­ják sokáig bizonytalanságban hagyni közönségünket. Iskoláink értesítői. — Hat közlemény, — III. Reáliskolánk. Az intézet szerény számú jótevői sorá­ban első helyen áll maga a fentartó vá­ros 49 tanuló tandíjának elengedésével. Az Összes tandíjbevételnek körülbelül negyedrészét teszi ezen összeg, e téren tehát nagylelkű áldozatkészséggel támo­gatja a szegénysorsú szülők gyermekeit a nemes város, csak a tandíj elengedés körül követendő eljárásra nézve az igaz­gatóságnak kiadandó utasításban a tanári kar hozzászólása volna biztositható, mert e nélkül a tanács jóakaratú tévedéséből is nem ritkán érdemesebb tanulók esnek el a tandíjmentesség kedvezményétől. Szomorú jelenség i általában, hogy a reáliskola ifjúsága az egy Szlávy Éva-féle ösztöndíjon kivül más oly értékű segély­ben nem részesülhet, mely további tanulását megkönnyithetné. A helybeli takarékpénztár kétszeresen is áldoz a reáliskola érdekében, mert év­ről-évre 200 kor.-val növeli a város ke­zelésében álló reáliskolai alapot és 6o kor.-ával gyarapítja a segélyegylet va­gyonát, melyet a keresk. és iparbank is évenként 50 kor.-val gazdagít. . A segélyegylet elszámolásában kevésbé helyeselhető, hogy a kiutalt 296 kor. segélylyel szemben 269.72 kor. pénztári maradvány szerepel. Ezen intézménynek nincs szüksége tartalék vagyonra, kívána­tos tehát, hogy 9780.34 kor. tőkének összes évi kamatjai s rendes tagdijai alap­szabályszerűen segélyül kiutaltassanak, szem előtt tartván a segélyért folyamo­dók tanulmányi előmenetelét, mert az meg ugyancsak az iskola hátrányára szolgálna, ha boldog-boldogtalan hará­csolhatná el e segélyt, bizonynyal a nagy­lelkű alapítók intenciója ellenére. Elértünk végre az általános előmenetel szomorú képéhez, mert itt is mint a gimná­ziumban, a bukottak száma oly jelentékeny, hogy akaratlanul is az alaphiba kutatására vagyunk utalva. Mindkét középiskolánk sínylődik az ifjúság kellő előképzettsége miatt. Nem vádoljuk elemi iskoláink ügy­buzgó, szakavatott tantestületeit, de a hiba forrását abban kell láltnunk, hogy az elemi osztályokban az elnéző osztályozás dívik, hol annak épenséggel helye nincs, mert az értelmileg fejletlen gyermek semmit sem veszít azzal, ha tanköteles éveit az elemi iskolában töltvén, ott szerzi meg azt a kevés tudást, melynél többet a középiskolai elégtelen fokozatú bizonyít­vány sem Íg|zol. A népiskola legyen az a gát, mely a jóakarat nélkül szűkölködő tanulókat visz­szatartja a középiskolától, mely majd hi­vatásához képest 2—3 éven át is türelem­mel ápolhatja a gyengébb fejlődésű gyer­mek értelmi képességeit. A tanév folyamán felvétetett 192 tanuló, kik közül 184 tett vizsgálatot s ezeknek 28%" a elégtelen előmenetelfí ; a leggyen­gébb eredmény az első és a harmadik osztályban mutatkozik ; úgy látszik azon­ban, hogy mindkét helyütt céltudatos rostálás volt az irányadó, noha az első osztályra nézve az intenció nem-igazolható kellően. Az osztályozott tanulók közül 76 volt más illetőségű s igy az idegen forgalom gyarapításához e kis intézet jelentékenyen hozzájárult. A szülők polgári állása szerint legna­gyobb a kisiparosok száma (74), utána sorakozik a kis kereskedőké (25) és a 1 kisbirtokosoké (18). Még az első osztálynak feltűnően ma­gas létszáma az (69), mely az épület hiá­jnyaira hivja fel figyelmünket. Ha min­jdenen megnyugodva — pedig dehogy | van azon megnyugodnivaló— történetesen ajjjrajzterembe tekintünk egy mértani óráján az első osztálynak, megütközés sel kell látnunk, hogy az 56 tanulóhoz szabott tanteremben mint szorong min­den képzelhető helyen a higiénia és a fegyelem meg figyelem rovására a 69 gyermek. E tarthatatlan helyzeten az első osztályra nézve a létszám feltétlen korlátozásával kell segíteni; épen alkal­mas az időpont, hogy az iskola-orvos meghallgatásával a városi tanács e tekin­tetben rendelkezzék. Obermayer György igazgató nyugdí­jazásával nem időszerűtlen, hogy m tanács rendezze a dr. Feichtinger Sándor kir. tan. igazgató címére nézve fennálló ano­máliát. Igaztalan volna, az intézetnek egykori tényleges igazgatóját, mindenkori jóakaróját, szerzett címétől a rideg paragra­fus alapján elütni, de e nemes iskolaba­rátnak sem vonna le érdeméből, ha a tanács e cimkérdésben oly javaslattal lépne a közgyűlés elé, hogy az dr. Feich­tinger Sándor kir. tanácsost a reáliskola tiszteletbeli igazgatójává megválaszsza. SZÍNÉSZET. Oda berfn teljes rend volt és igy nem is láttak semmi gyanúsat. — Ide mégis be kéne menni, — is­médé a biró, de azért nem tett volna egy lépést sem az ajtó felé. — Hát bemegyek, de jöjjön a sógor­asszony is, keresse elő a lámpást, — ezzel akkorát fohászkodott, mintha a vérpadra indult volna. Egy másik gyújtó gyenge fényénél beléptek a konyhába, hol az asszony hamarosan előkerítette a lámpát. Mikor már teljes fénnyel égett, biró uram is be ámbátorkodott a konyhába, miután megtette a szükséges óvóintézkedést, hogy t. i. felhúzta a fegyverravaszát, a melyet különben dehogy mert volna el­sütni. Átkutatták, keresték a konyhát, szo­bát, kamrát, malmot, de nem akadtak ellenállásra. Csak a padlás maradt még hátra. Ide is felmentek. Elől a bátor pénztárnok, utána a molnárné lámpással és leghátul a biró, mint ravaszul monda azért, hogy a hátulról jövő esetleges tá­madás ellen megvédje az asszonyt. Mi előtt a kutatáshoz láttak volna, a pénztárnok harsány hangon elkiáltotta magát: — Add meg magad! A biró is, ki mindjárt a lejárónál fog­lalt állást, neki bátorodott; ő is oda kiáltott. — Add meg magad, mert . . . — Megadom, — válaszolta egy mély férfi hang. A biró majd hanyatt vágódott ijed­tében, mikor az idegen hangot meghal­lotta, majd hanyatt-homlok gurult le a lépcsőn, fent feledve a flintát. Még talán le sem ért, a lisztes zsá­kok mögül előugrottak Péter és Böske, ez utóbbi egyenesen anyjához futott. — Hát te vagy az Péter ? — Én volnék pénztárnok uram instá­lom. — Hát mit keressz te itt ? — Ééén ? kit keresek ? Hát Böskémért jöttem el az este váratlanul s nagyon megijedtek a nagyasszonyomék . . . Pe­dig nem volt semmi baj . . . — Hát Józsi hol van ? — kérdé az asszony, — nem találtuk sehol. — Jaj édes anyám, — válaszolta Böske nevetve, — úgy el szelelt az a bátor gyerek, hogy tán soh' sem jön vissza ... — No, ha nem jön vissza, hát itt va­gyok én. Fogadjon meg engem nagy­asszonyka . . . Nem iszom már . . . E kérés Böskében hathatós pártfo­góra talált. Nem is kellett nagyon soká cirógatnia érte édes anyját, beleegye­zett az szívesen, csakhogy a lánya meg került. Altalános örvendezés között mentek le s biró uramat bizony hiába keresték. Előkerült a törkölyös palack, jól esett mindenkinek a nagy ijedségre egy-két kupicával. Vége. Markovics Margit jutalomjátéka. Napóleon öcsém. A Rákosy és Guthi duettok legsilá­nyabbja, a melyet itt még abból a ke­vés érdekessége és komikumából is ki­vetkőztettek, a mely képes volt a víg­színházban inkább a két előkelő névnek, mint a darabnak közönséget teremteni. Hogy pedig a darab ilyen silány és mé­gis jutalomjátékul választatott, sokakban azt a kérdést kelti fel, hogy hát a tár­sulat e legintelligensebb, legképzettebb tagja miért nem választott magának a sok szebbnél-szebb színmű és dráma kö­zül megfelelő darabot, a mely közönsé­get is többet vonzott volna, de meg, miután a sok operett előadás miatt oly kevés alkalma nyílott, legalább ez estén mutathatta volna meg tudását. A kik tehát azt gondolják, hogy Markovics Margit maga választotta e darabot, azok csalódnak, mivel napokon keresztül e sorok irója előtt is kérve-kérte az igaz­'igatót, adjon neki e nem megfelelő darab helyett olyant, a melyikben érvényesül­hetne és a melyen nagy ismeretsége révén az uri családok leányai is megjelenhet­nek. Hogy az igazgató mindezek dacára jutalomjátékául e darabot adatta elő, nyilvánvaló, hogy őt olyan szempontok vezérelték, a melyek egy cseppet sem képesek iránta a rokonszenvet felébresz­teni. Ehhez hozzájárult meg, hogy a kedves kollégák is tőlük telhetőleg ipar­kodtak a darabot minél élvezhetetlenebbé tenni, nem engedhetvén meg, hogy kol­légánéjuknak sikeres jutalomjátéka lehes­sen. És ilyenkor vehemensen lép elő­térbe a színi-bizottság szükségessége, a mely censura jogánál fogva e darabot okvetlenül kitörülte volna a társulat repertoirejéből. Mintha csak e jó társu­lat azon iparkodott volna, hogy az oly előnyösen és jól kezdődő színi évad Ké­tesen csattanó befejezést nyerjen, ily módon óhajtván megköszönni a közön­ség iránta tanúsított és soha ezelőtt nem tapasztalt rokonszenvét. Markovics Margitnak, a jutalmazandó­nak, kevés szerepe jutott e darabban, de e kevéssel is láttatni engedte, hogy nagy készültség és oly drámai erő lako­zik benne, a mely őt nemsokára a vidék egyik elsőbb társulatához fogja juttatni. Finomságát, eleganciáját és rutinját a kevés alkalom dacára is mindenki elis­merte, a melynek következéseként való­ságos virágos kertté varázsolták a szín­padot megjelenése alkalmából. Egye­sektől öt virágkosarat, virágesőt, két csokrot és az aranyifjuságtól olyan vi­rágkosarat kapott, a mely hatalmas mé­reteinél fogva valóságos bámulat tár­gyát képezte. % Görög rabszolga. Oven Hall és Johnes Sidnei a Gésák és más operettek szerzői, mint ismeretes, összes operettjeik­ben a zenére és a látványos kiállításra fektették a fősúlyt, a mely újítással azután a remélt sikereket el is érték. Ezek a sikerek, melyek csupán a szemek hizlalásának kielégítéséből szár­maztak, — sajnos, — buzdításul szolgált a társszerzőknek, a kik rövid idő alatt több ilyen látványossággal árasztották el a nyugatot, a mely vak lelkesültségé­ben garmadákban rakta kincseit a két ügyes kalmár lábaihoz. Hozzánk is elju­tottak és a darabb Feledi Boritkával, mint vendéggel, két zsúfolt házát is szer­zett az akkori direktornak. E jelen társu­lat is felvette a darabot repertoirejébe eljátszván azt minden ambíció, kedv és jóakarat nélkül. Pálfy Nina adta Aspásíát, ezt a minden primadonna által annyira kedvelt szerepet, a melyben mindaz évényesülhet, a miben egy művésznő babérokat arathat. Mintha csak köszönetét rebegte volna el dal alakjában az őt dédelgető közönségnek, oly intenzív hatással, minden érzését be­levegyitve vezette mindvégig a darabot si­kerre. Minden énekszámát hatalmas lel­kesedés kisérte, melyek közül különösen a >Vágyaimnak szárnya lette vált ki, a melyet több izben megismételtettek. He­liodorius bűvészt Deák Péter adta az ő utánozhatlan komoly salon-komikumával. SzalŐky Dezső Marcus Pomponiusban, — bár őt Heliodorus szerepe illette volna meg, — a tőle telhetőt nyújtotta. La­diszlay József szépen énekelte Dioméd rabszolga szerepét, Koronkay Ilona pedig mint Antónia hercegnő kellemcsen csengő hangjával őszinte tapsokat is kapott. Heliodorius helyi kuplékkal tetőzte be az egyebekben kevés közönséget toborzott estét. % Hófehérke. Vasárnap délután a minden szini évad ez elkerülhetlen lát­ványos tündérregéje ment a gyermek­világ őszinte örömére, vígan tapsolván műkedvelő társaiknak, a kiket mint tör­péket és gnomokat a festett világban és a világot jelentő diszkákon látva, nem egy halk sóhaj és irigy szempillan­tással kisértek ez első debutjuk alkal­mából. Őszinte könnyek hullottak Hófe­hérke tragédiáján és nem egy kis kacsó szorult ökölbe a mostoha anya lelket­lensége láttára. A szereplők mindannyian komoly törekvéssel iparkodtak a gyer­mekvilág kíváncsiságát kielégíteni. % Muzsla! bankó. Vasárnap este dr. Arnhold Györkönyi Károly miniszteri tit­kárnak a népszínházban legutóbb elő­adott népszínműve ment gyéren telt ház előtt. A darab maga majdnem ugyan­azon a csapáson halad, mint a legújabb népszínművek nagy sokasága, meg sem közelítvén Tóth Ede, Csepreghy stb. örökbecsű, igazi magyarsággal telített, missziót teljesítő népszínműveit. A szereplők is mintegy tudatában lévén a kétes sikernek, nem valami nagy erőlködést fejtettek ki az amúgy is kevés és vasárnapi publikum elismerésének ki­vivására. Különösen id. Saághy Zsig­mond, Péchi László, Deák Péterné és Szalóky Dezső, a darab e főszereplői iparkodtak, hogy az előadást tőlük tel­hetőleg élvezhetővé és kellemessé te­gyék. Konti és Barna fülbemászó szép zenéjű népdalait Békefi Lajosné éne­kelte, mig Deák Péterné és Szalóky Dezső duettját több izben is megismé­teltették. % Modell. Mikor a népszínházban elő­ször színrekerült, telekürtölték az egész világot, hogy a darab ilyen meg olyan, mert K, Kopácsy Juliska benne tricotbaa

Next

/
Thumbnails
Contents