Esztergom és Vidéke, 1901

1901-06-29 / 52.szám

ESZTERGOM és TIME A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és CSÜtÖrtÖkÖli. Szerkesztőség és kiadóhivatal: p

L

ÓF,z

E

"X ARA* : = FELELŐS SZERKESZTŐ MUNKÁCSY KÁLMÁN (h0?aa

*

ézi

^ Ká

é

évre

v- " - r _ ~ - ? kJ'* - Sí' £s KIA1)

Ö' ' Széclíeqyl-tér, 330. szán). Negyed évre — — — 3 kor. — fii. _ _. . Egyeg »Eám ára: 14 fii. ~* K4«Iratot nem adm>k vl«sa. ,«H Tűzoltószövetség vármegyénkben. Esztergom, junius 27. Alkalomszerűnek látszik e kérdés elvetése a nyári szezon elején, mikor a tűzoltók éber figyelmére és buzgóságára van bízva a polgárok vagyona felett való őrködés. De alkalomszerű azért is, mert úgy a politikai hatóságok, mint a belügyi kormány át vannak hatva annak a feladatnak és hivatásnak fontosságától, melyet a tűzoltó intézmény betölt és minden mozgalmat, mely ezen intézmény tökéletesbitését célozza, örömmel üdvözölnek. Nem akaruuk százszor megirt és immár közhelylyé vált dolgok ismétlésébe bocsátkozni s ezjtel olvasóinknak a tűzoltóság hasznos tevékenységét bizonyítgatni. Erre a jó tűzoltóság nem szorul rá. Más kérdés azonban az, van-e vármegyénk egyes községeiben jó tűzoltóság. Tisztelet a kivételnek, mint például a bátorkeszi, párkányi és nyergesujfalusi tűzoltó-egylet, melyek lankadatlan buzgalmú vezetés < mellett igazi minta tűzoltósággá fejlődnek, általában a vármegye igen sok községében mai nap még hivatásos, fegyelmezett és begyakorolt tűzoltók nincsenek. Már pedig igen jól tudjuk, hogy tűzvész esetén többet ér két-három gyakorlott, élesszemű és gyorskezű tűzoltó, mint az egész közerő, mely fegyelmezve nincsen, alkalmasan nem vezényelhető és éppen a tömeg súlyánál és nehézkességénél fogva hasznot nem hajt. Ezért kell a vármegye minden községének néhány szakképzett tűzoltóval bírnia, akik a veszély idején helyt álljanak és polgártársaik vagyoni érdekeit a legjobb sikerrel óvják meg. Erre szolgálna a megyei tűzoltó szövetség, mely kapcsolatot volna hivatva létesíteni a vármegye egész területén működő tűzoltó testületek között, A vármegyének tűzrendészet! szabályrendelete ugyan kimondja a köteles tűzoltóságot, de arról nem intézkedik, hogy ezek a tűzoltók egyszersmind olyan egyének legyenek, akikre nyugodtan lenne bizható a községek vagyona feletti őrködés fontos és nehéz tiszte. Kimondja azt is, hogy a tűzoltó testületeket, amennyiben saját szükségletükről gondoskodni képtelenek, a községnek kell segélyezni, ha kell, pótadó útján is. Azonban a körülmények, sajnos azt mutatják, hogy a legjobb intenciókból alkotott és helyes intézkedéseket tartalmazó szabályrendelet, irott malaszt maradt, mert a lefolyt évtized alatt előfordult tűzesetek szomorú tapasztalatokkal tettek gazdagabbakká. A szabályrendelet azonban kevés gyakorlati útmutatást tartalmaz a tűzoltó-egyletek szervezését illetőleg : ezt lenne hivatvatva előmozdítani a megyei tűzoltó-szövetség. A mozgalomnak a megye székhelyéről kellene kiindulnia, már csak azért, mert itt minden szükséges, szer, eszköz megvan s akadna férfiú, aki a tanfolyam vezetésére alkalmas ís, vállalkozik ís. A megyei tűzoltószövetség legfőbb és legfontosabb feladata lenne : gyakorlati tűzoltókat képezni és Szakismeretekkel ellátni, mely célból szükséges lenne évente bizonyos időben, mely alkalmasnak mutatkozik, gyakorlati tanfolyamot létesíteni. A községi testületek kiküldenék erre a testületnek néhány kiválóbb és ügyesebb tagját, akik otthon a szerzett tapasztalatokat és szakismereteket hasznosan gyümölcsöztetnék és bajtársaikat is beoktatnák a szükséges tudnivalókra. Egy percig sem vagyunk kétségben az iránt, hogy a vármegye közönsége az ilyen irányban megindított mozgalmat nemcsak helyeselné, hanem azt anyagi támogatásban is részesítené, tekintve a fontos érdeket, melyet az ügy szolgál. Sőt hisszük, hogy a községek sem fognak elzárkózni bizonyos áldozatok elől anyagi erejükhöz képest, hiszen első sorban nekik életbevágó érdekük az, hogy jó tűzoltóságuk legyen. Azt hisszük, vármegyénk lelkes b.fcterp b Vidéke" tára. «&z elhagyottnak. Tudom, tudom, gondolsz reám Alkonyatkor, hajnaltájban . . . Reám szórod átkaidat, Reám ssorod mind, a hány van. De meg bánod, sirva fakadsz Imádkozol értem szépen . . . Mert te engem most is szeretsz, Én elhagyott üdvösségem. Simon Miklós. Afrikából Ázsiába— Útirajz. — Irta: VÉRTESI KÁROLY. (Indulás. — Tünedező partok. — Csillagfényes éjszaka. — Napkelet a tengeren. — Delfinek és sirályok. — Gőzhajók és vitorlások. — Élet a hajón. — Páter Angeli. — Az ázsiai partok. — A flliszteusok földe. — Jaffa látképe.) (Folytatás.) Felséges a tenger képe. Menglendül rajta sok vitorla. A ragyogó nap ezer fényes pikkelyt szőtt a vízbe. Kényelmesen nézünk üllőhelyünkbŐI, fölénk árnyas sátort von a vitorla. Elsimu'nak a hullámok, mikor egymásután illantak. Mire kinappalodott, teljesen tükörsima lett a viz. A mágnes-tájoló mutatás szerint biztosan haladunk előre. Előre, a merre képzeletem légi utja visz. Elnézhetném a tengert az idők végtelenéig, annélkül, hogy érdekességéből valaha, valamit is vesztenn előttem. Mennyi vitorlaszárny villog most is rajta — röpüllve. Mennyi hajó és bárka fürdik most is a hullám fodrában. Himbálóznak a viz színén. A morajló tengernek, a vizek ősanyjának a csodás kincses méhe foglalkoztatja elmémet, melyért a zok halász-ember éjjel-nappal síkra szál s elmarad rajta, a mig bodosra váll. Tehát a teger lakóinak az örök víaskodáshoz, a ragadozó halóriások folytonos cirkálásához, még az ember járul, az a legnagyobb vérengző és faló. Ezt nekem hnllámnyelven susogja a tenger. Az angol világbirodalom, a koronás asszony, a hármas sziget szorgalmas népének, a világ első iparos nemzetének \ a büszke tengerjárói uszkálkak szanaszét, a láttávlatunkben nesztelen, Vígan lobog rajtuk a hét oroszlános angol lobogó, háromszáz millió alatvalónak egyesilő jelvénye. Közbül közbül egy hatalmas vitorlás, mint valamely mesebeli nagy madár száll duzzadt vitorláival odább-odább. A dolláros yankeék hazájából is felgőzöl a távol szélén egy vitorlás nagy hajó büszkén szeli a tenger habjait. Ma a számok idejét éljük. Az a nagy, a kinek sok van. Hig opálként ragyognak a fodrok, melyeket a a hajó orra tur fel, szabatosan oszt el két részre. A hajó kapitánya elhagyja az üvegfalu szobácskáját s közénk áll, Érdekesen beszél a tengeri életről. A csónakeresztő daruról a parafakarikákról és egyéb hasznos, életmentő, tudnivalókról. Körül álljuk a beszédes kapitányt. Ráfigyelünk. A fedélzetén nagyon jól esik a pihenés, a Kairóban gyöngyén átélt, ébren csodásan átálmodott szép napok és a holdfényes, mámoros esték után. : Elszállott; pazarul szép időben, az élet j Örömeit szinte szívtuk mindé pórusunkkal. A gyönyör az érzékeinket fogva ' tartotta. Mennyit, de mennyit raboltunk el féktelen életvágyban a nyudalomnak . szentelt éj óráiból, kiki maga tudja leg| jobban, mennyit volt ki az ottani élet1 mód nagy szabadságából, mikor sietett ! élvezni az életet. j Tündérmeséket regélnek ott és élnek át az emberek. Tüzes a képzeletük, élénk ^a vérük, virágos a nyelvük és érzelmes a természetük. Seherezade pazar képzelete szül ilyen dalokat. Nehéz volt a kiábrándulás a rózsás hangulatból. Az emlékek vissza-vísszalopják magukat a 1 szívbe. Képzeletem vissza-visszaszáll a napfényes vidékre. Mott újra edződnek, acélosodnak ellankadt izmaink és idegeink. A tengeri sós légfürdő, a tenger ozónos Iehe mint a legalkalmatosabo gyógyító szer, öntött uj életkedvet ernyedő ideginkbe. Hallgatom a habok dalát. Jaj, be gyönyörű. A szabad végtelenbe veszek a tekintetemmel. Utunkba egyetlen sziget sem bukkan ki a tenger kékjéből, nincs előőrse a szárazföldnek. Együvé rázott minket a hajó ritmikus lökése. Ismét megeredt a tréfa, Eladomáztuk az időt. Kötöttünk szellemvirágból koszorút. Jótékony állom jött a szememre azután. Ébredéskdr felséges szép volt a napkelte. A szerte elágazó sugarak, mint lángostorok, fölkeltették a szunyadókat, mikor átment az éjjel a reggelbe. Nagy távolokat vettünk át. Ejnap dolgozott a gép. Elesesedik a levegő a gyors mozgástól ; érezzük, hogy reggeledik. Száraz felé haladtunk. Nagytudásu páter Angeli szal. Ferenc József, a fehérmegyei születésű Kapisztrán szerzetes*) volt a vezetőnk a Szentföldre. Tapasztalt volt mind a történetírás. Hajlithatatlan akaraterő volt. Gyenge testben erős lélek. Ismerteivel, higgadt Ítélőképességével látókörünket tágitá. Szentföldi utunkban, társaságunknak volt a központja. Az élénk képzeletű férfiú, zománezot tudott vonni mindarra az érdekes dologra, melyről szolt, de őszinte keserü*) Angeli Ferenc a budai zárdából került a Salvator-zárdába, a Golgotához közel. Hét évet töltött a Szentföldön, mint a szentföld biztosa. Ismeri Palesztinát minden zugában. Bécsben nemcsak mint hitszónok jeleskedett, de szerkesztette a cMissions Notizzení czimii lapot is a szentföldi hitküldérekkel folytonos érintkezésben állván.