Esztergom és Vidéke, 1901
1901-06-02 / 44.szám
ESZTERGOM és VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA" -NAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Me£J e tel*lk Vasárnap és CSÜtÖPtÖkÖll. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ^ Z ^Z AR AK : = FELELŐS SZERKESZTŐ MIJMKACSY KÁLMÁN (B ° ?A A MNIÚI MUMI MIML ÉS HIRDFLÍÉSEK NMM Keéstéyre- - - - 12 kor. - jj. fiS KIADÓ: * Széetjeiwi-tér, 330. szánj. fél évre— — — — — 6 kor. — fll. 'v . Negyed évre — — — 3 kor. — fii. ., _ _ , Egyei szám ára: 14 fii. , n * a "» k *<H Nem választunk! Esztergom, június i f Mire büszke, mire féltékeny leginkább a magyar polgár ? Legszebb,' legszenebb jogára: a képviselőválasztóira. Igy csak természetes, hogy mivel sem izgatható fel jobban, erősebben alig háborodik fel, mintha azt hallja, látja, hogy e joga gyakorlásától megfosztani, abban | akadályozni akarják. Sok jó, piros magyar vér a szomorú bizonyíték erre. Éppen ezért erős kötelessége' minden hatóságnak e jog felett éberen őrködni s a törvény minden megengedett eszközével oda töre-| kedni, hogy senkinek joga csorbát ne szenvedjen. Képviselőválasztások 1 alkalmával ép úgy, mint az összeírások, lajstromösszeállitások idején. Elképzelhető tehát, hogy a választók egy része körében erő-j sen hatott a »Szabadsági helyi lapnak az a cikkelye, amely azt fej Hz .EsztePQom is fiié' tárcája. A csúnya. Irta: HONTI HENRIK. \ I (Ötödik folytatás.) > Csúnya asstony nincs.« Heine. . — Eh, csúnya, és megvan ! . . Nem tudnám szeretni semmiért sem ! . . i Leheveredett a fűre, és bizony még néhányszor kénytelen volt elzavarni az Irmácska köd-alakját. Ó, Erdődi Béla kemény legény, és az elvei is szilárdak. i — Csúnyát nem tudnék szeretni —. soha, de szépet se többé ! . . És hogy gondolatai fölött végleg úrrá lehessen, munkába fogott, mely igénybe vette az eszejárását. Egy csatornát ásott, a melylyel tekervényes utakon vezette lakásához a közeli forrás vizét. * Mikor Irmácska búvóhelyéhez ért, ő Ís alig birt Örömtől túláradó szivével. j — Ember a szigeten ! . . és mi több : fiatal ember! . . és a mi a boldogság legfőbb oka : Erdődi Béla ! . . Egy kissé bosszús volt ugyan, hogy olyan Éva szerűen látta meg a víz partján, meg az ő kedves empire-toalettjében, a kis rózsaszinü ingben, de vigasztalta magát avval a nagyon szomorú bizonyossággal, hogy Erdődi Béla ezt nem tegette, hogy ha a jövő évben képviselőválasztások lennének, az esztergomi választókeriilet nem választhatna, nem lévén a törvény által előirt jogérvényes választói névjegyzéke, amennyiben az május hó 5-én — a központi választmány elnökének mulasztása folytán — közszemlére tehető nem volt. Ez a hir, sajnos, való s nem is akarjuk menteni a mulasztás elkövetőjet. Hibázott, bár tudjuk, hogy homines sumus s ily kalamitás a legszétágazóbb, ezerfelé gondot adó állásban megesett, legfeljebb sajnálatunkat fejezzük ki, hogy a kevesebb irányban elfoglalt bizottsági tagok között sem akadt, aki a mulasztást idején észrevette volna. A mely tény mindenesetre alkalmas személyi támadásra, de ennek ott végződik a határa, ahol a nagy közönség körében alaptalan izgalmakat, indulatukat szit, éleszt fel. Mert -amikor ez a cikk megjelent, a központi választmány elnöke már járt a belügyminisztériumban, mafogja elmondhatni soha senkinek . . . Ezentúl csak >otthon* járhat kedves leplében; ha kimegy Bélával találkozandó, ugy báli ruháját, az egyetlent, szándékozott felvenni. Lakása közel esett a tengerhez, sűrű bokroktól és árnyas falomboktói rejtve, és egy ideig nyugodtan alhatott attól, hogy Erdődi rá nem akad . . . Csinosítani kezdte magát, és divat szerint akart öltözni. A ruhatárban elég nagy volt a választék: a báli ruha, néhány alsó szoknya, fűző, harisnya, lakkcipőcske, napernyő, csipkekendő, és egy Mária-képecske, a melyet vékony aranyláncon hordott nyakába akasztva, és a melyet most egy gyönyörű fára felfüggesztett ; ez előtt szokott reggelenkint imádkozni. Felöltözött és odaállt a viz partjára, hogy tükrében nézze meg magát, mert leány volt ő e lakatlan szigeten is, és kétszeresen gondozta magát uj lakótársa kedveért is . . . Mert úgy látszott, mintha szerelmes volna egy kissé Erdődibe, s ez a szerelem nem is uj keletű, már régen őrizheti kicsi szive titkai között. örömmel sietett a tegnapi találkozó helyre, a hol Adám,, azaz Erdődi Béla már türelmetlenül várta. A találkozón. Erdődi meglepő örömmel látta a rózsaszinruhás, elegáns hölgyet közeledni. Csinos volt igy, de a reggeli ruhája, bár egyszerűbb volt, sokkal jobban tetszett neki. Nagyon szívesen üdvözölték egymást; i gánál Gullner Gyula államtitkárnál is, leplezetlenül előadta a tényállást s meghozta a modust, amelylyel a fatális hiba még kijavítható. Igy tehát esetleges hátrány nem a közönségre, hanem csak a mulasztóra hárulhat. A harangok tehát már a tűz idejekorán való elfojtása után lettek félreverve, de félreverettek utóbb még erősebben olyankor, amikor a tűzveszedelemnek nyoma sem volt. | A választóközönséget ugyanis az esetleges jövő évi választásoknál sokkal jobban érdeklik az idei bizonyos választások, így tehát sokkal jobban felizgatta ugyanezen helyi lapnak egy második cikkelye, amely utólag azt pattantotta ki, hogy törvényesenaz idén sem választhatunk, mert a központi választmány tavalyi működése törvényellenes volt, így tehát az általa készített névjegyzék érvénytelen. Működő tagja volt ugyanis a választmánynak Wimmer Ferenc, aki abban az időben nem volt városi — ez a magány közelebb hozta leikeiket .. . . Beszéltek azután össze-vissza, és más tárgy hiányában rátértek az ebédjükre is. | — Én, — mesélte Irma, — diót és epret ebédeltem, és mondhatom, kitűnő volt. Ámbár híját érzem a meleg ételnek, de majd beleszokunk . . . Különben ez a gyümölcs-étel nagyon egészséges és használ az arcom színének is. Ugye? . . — kérdezte hamisan pillantva ; Bélára. — Hogyne! . . mondta nevetve, — egy rózsa megirigyelhetné azt az üde pirosságot. — De mondja, honnan tudja, minő szinben van ? j — Hát a tükrömből. — Van tükre is ? . . | Jrmácska nevetett. ' — Odaállok a vízpartra, és nézem magamat. — Erre nem is gondoltam . . . De hogy az ebédemre visszatérjek, tudja-e, i hogy nálam a sült sem ritkaság f! . . \ — Igazán ? . . van tüze ? . . t — Hogyne! . . örök tüzem van, és másban is kitűnően van háztartásom fel- j [ szerelve. — Ha tetszik, — nézzen be nagysád lakásomra . . . | A karját nyújtotta neki és igy mentek, karöltve; mert ez az ő birodalmukban igy szokás, — és a leányka menésközben gyakran oda-odasímult rokonszenves kísérőjéhez, de ezt — mondjuk — hogy a rossz homokos út okozta. A lakásban Irma csodálattal szemlélte az Erdődi mintagazdaságát: az örök tüzet, a mely lassú lánggal égett, képviselő. Már pedig a szervezési szabályrendelet értelmében az állandó választmánynak csak városi képviselők lehetnek a tagjai, igy Wimmer helyett választani kellett volna egyet. E teljesen téves álláspontját alapján nem lett volna szabad a közönséget felizgatni. A szervezési szabályrendelet mindenekelőtt «emmiféleképen sem rendelkezhetik, amit mint 8. §-a mutatja, nem is rendelkezik, a központi választmány tekintetében, amennyiben ezt elvégezte az 1874: XXIII. t. c. amelyen az 1899 : XV. csak a bizottság által követendő eljárás tekintetében változtatott. E törvénycikk II. fejezetének 19. §-a pedig kimondja, hogy az állandó vál sztmány tagja lehet a választókerületnek minden választója \ tehát semmiféle megszorításról szó sincs. A bizottság tagjainak mandátuma három évre szól. A meghalt, vagy kilépett tagok helyett újak választandók. a bariang-palotát, a vízvezetéket, és Erdődi dicsekedve napíójegyzeteket is mutatott neki. Irmácska, a jó gazdasszony csak a tüzet irigyelte. — Honnan vette ezt ? . . Erdődi megmutatta néhány szál gyufáját. — Ha tetszik, magának is adhatok ! .. Azután bement éléstárába, és fél sült madarat, meg sütött madártojást hozott vendégének, aki — bár ezek a konyhaművészet legelemibb szabályainak figyelmen kivül hagyásával voltak elkészítve — nagy készséggel kezdett falatozni. — Adjon gyufát, azután én is meghívom ebédre; — de jobb lesz . . . Erdődi egy szálat adott neki a kincsből, amire nagyon vigyázott. Ebéd után a forrás kitűnő vizéből ittak, majd a kisasszony egy kalandos felfedező sétát ajánlott, csak úgy, gardedám nélkül. Abban reménykedett, hogy találnak még sziget-lakókat. Erdődi botját vette s útnak indultak. Irmácska karját az övébe fűzte és vidám beszéd mellett rótták az utat. — Az Irmácska karja puha, meleg volt, és Erdődi szívesen szorította a magáé alá . . Mentek, mendegéltek . . . Bemerészkedtek az erdők sűrűjébe ís, a hol olyan helyek kerültek, a melyeken csak szorosan egymáshoz simulva juthattak át; — volt azután olyan tolakodó inda is, amelyik megfogta a kisasszony lenge szoknyácskáját és annyira belefogódzott, hogy Erdődi csak nagy ügygyel-bajjal tudta kiszabadítani a megfő
