Esztergom és Vidéke, 1900

1900-03-29 / 24.szám

Esztergom, 1900. XXII. évfolyam. 24. szám. Csütörtök, márczius 29. ESZTEBGOM és ÍME AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. ICgjelei>lk VasáFI>ap CS CSÜtÖrtÖkÖn. j Felelős * szerkesztésén: Szerkesztőség és kiadóhivatal: FJZETÉSI^ ÁRAK • MUNKÁCSY K Á h M Á N- I (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) FFévrf- - ~~ - ~~ - ~~ - ]

t ktv - fi]" JLaptulajdonos kiadókért: ^ZéC^Cr^Vj-téP, 330. SAátt). Egye

T

8

^ra:T4m.

3k0or:

~

flj: I DR-PROKOPP G YULrAA pénzügyi osztály. Esztergom, március 29. Nagy érdeklődéssel és nagy tetszéssel olvastam e lap legutóbbi számának vezérközleményét. Magam is évtizedek óta közpályán működöm s igy közvetlen közelből ve-j szem benyomásaimat s mondhatom, a hallgatás, eltussolás, túlságos kímélés, amikor a közügy, a közön* ség erkölcsi, vagy anyagi javai forognak kockán, minden esetben csúnyán megbosszulja magát. Ismeretesek az ily esetek; minek volna felmelegíteni! De mindenesetre tény marad: ha a körülmények úgy hozzák magukkal, ha a felszólalásnak, bármily nehezére essék is az illetőnek, haszna remélhető: beszélni kell. Igen örülök, hogy becses lapja erre az álláspontra helyezkedett s éppen ezért merem e sorokat irni. Nem szívesen, sőt habozás után, de mert a közügynek vélek szolgálatot tehetni s igy kötelességet teljesíteni.*) *) Közöljük is, bár nem lehetünk egy véleményben, amikor minoen bajért egy embert akarnak felelőssé tenni. Véleményünk szerintott nemcsak személyzetben, de a szervezetben is szükség van változásra. Hogyan, miképen gondoljuk: elmondjuk legközelebb. Tabula rasa-t könyü csinálni, de mi következik azutin? . . A szerk. Sajnálom, de ezúttal is a városházára esik tekintetem s bár örömmel látom, mint erősödik, izmosodik, egészségesedik az a beteg, vérszegény test, mint tér vissza a rendes, normális vérkeringés ereibe: ép annyira elszomorit, hogy egyik legfontosabb tagja : a pénzügyi osztály a rekonvalescenciában nem vesz részt; petyhüdt, beteg, törődött, amilyen eddig volt. Az uj polgármester kevéssel megválasztása után egy közgyűlésen már úgy nyilatkozott, hogy tudja, miszerint ez osztályban nagy és organikus bajok vannak, amelyek főokát is sejttette, ha ki nem mondotta. Kilátásba lett helyezve a beteg testrész alapos kúrája is, de mivel az még meg nem kezdődött, én kimondom itt, a nyllványosság előtt, amit a polgármester ur elhallgatott. A pénzügyi osztály tehetetlenségének, gyöngeségének, tökéletlenségének főoka: annak vezetője, akit bár egyénileg a legteljesebb mértékben tisztelek, mint közhivatalnokot jelen nagyfontosságú állásában helytállónak semmiesetre sem tartok. Ezért szóllalok fel. Távol legyen tőlem, hogy az uf polgármester erélyét, megfontolást képességeit kétségbe vonjam; távol áll tőlem ama gondolat is, hogy a városházáról emlékezve, őt, vagy eljárását közkritika tárgyává tegyem 5 nem, én egyszerűen felhívom az ő figyelmét arra, hogy a városházán a közös munkálkodásra hivatott törzsnek ez a legfontosabb tagja és életszerve beteg, béna. Ne vegyék ezt rosz néven tőlem, -— inkább vonják kérdőre a budapestvidéki kir. pénzügyigazgatóságot, mely olyan szigorú kritikával sújtja Esztergom város adó- és pénzügyi közigazgatását. E sorok írójának nemrégiben a nevezett igazgatóságnál volt dolga. Hogy mit kellett ott 'szégyenkezve zsebre raknia, az valóban elijesztő. Elmondották az ottani vezető férfiak, hogy Esztergom városnál az adóügyek kezelése a legutolsó liptómegyei községénél is alantabb áll. Elmondották, hogy nincs egyetlen hivatalos ügydarab, amelyet innen tisztességesen elvégezve viszszakapnának. Elmondották azt is, hogy az esztergomi adóösszeirási lajstromok egy-kettő kivételével teljesen megbizhatlanok és használhatlanok. Lehetetlenségről kezdtem elmélkedni a jó urak előtt, de vesztemre, mert egyik a másik után hozta elő bizonyítékait. — S Önök erről mitsem tudnak? kérdezték egyhangúlag. Mit volt mit felelni, mint azt, hogy mi, esztergomiak bizony keveset tudunk s az a kevés is mindössze annyi, hogy a pénzügyi közigazgatás tényleg gyenge. Hát bizony azoknak a jó uraknak igazuk van s utána gondolva a hallottaknak, kiegészíthetem a lesújtó kritikát azzal, hogy pénzügyi közigazgatásunk, respective az adóügyek vezetése, határozottan tarthatatlan helyzetet szült. Sajnáljuk, hogy mindezen súlyos vádak legelsőben a pénzügyi tanácsnokra utalják a felelősséget, de ha nyíltan kell feltárni a helyzetet, a tanácsnok ur egyáltalán nem bocsátható ki az obligából. Nem pedig azért, mivel nemcsak a vezetésre gyenge, de kellő fogalmakkal sem bir az adóügyről és a pénzügyi közigazgatásról. Itt tehát segíteni kell a bajon, bárha a nyűgiz .Esztep b Vidéke* teája. Távolból. Innét a távol messzeségből Lelkemmel, édes, átölellek, Keblemre zárlak képzeletbe', Lelkembe csókalom a lelked. S mit számtalanszor elrebegtem, Leírtam versbe és levélbe', Elmondom újból, hogy te drága, Te vagy, te, éltem szép reménye . . . Innét a távol messzeségből Hozzád repül újból a lelkem, Most érezem csak, messze tőled, Mily végtelen, mily nagy szerelmem. S a mig a távol messzeségből Ezer sóhajt küldők utánad, Epedve várom már a perczet, Mikor ismét karomba zárlak . . . Lovas Gyula. Átok. 1. Kezdett leszálni az est, terjedt a homály, de még nem gyújtottak lámpát. A petróleum drága és ez a kis félóra, a meddig egészen besötétedik, nagyon jól esik a napi szorgalmas munkában pihenőnek. Hárman vannak a kis szobában. Ilonka, a mamája és Kardos Péter, a szobaúr. Az öreg asszony ott ül a tűz mellett belenéz a fénylő parázsba és elgondolkozik régmúlt időkről, amikor még ő is talált magának más foglalkozást, úgy, mint azok . . . Ott ülnek a kanapén szorosan egymás mellett. Kardos kezét a leány nyaka köré fonja és úgy nézik egymást hallgatva ; csak nagy néha esik egy-egy szó a barátságos homályban. A mama csendes mosollyal nézi, hogy a fiatalok ilyen bizalmasak. Semmi kifogása ellene, hisz Kardos megkérte a leánya kezét, és ha ügyvédi irodát nyit, elveszi feleségül. A fiatalok untalan egymást nézik. A leányka fehér arczából csupán égő nagy szemei látszanak, a férfi teljesen homályban van. Megfogják egymás kezét és igy megértik gondolataikat. — Még egy félév, — mondja Kardos Péter, :— és Isten segítségével egymáséi lehetünk. A leány hozzásimul és ismétli: — Még egy félév! . . . A férfi megérti, és vidáman mondja: — Nem még . . . csak egy félév ! Odavonta kis kezét ajkaihoz, és megcsókolta. S amint már annyiszor, ábrándozni kezdett a jövőről. — A szülővárosomban nyitom meg irodámat; bizony, nagyságos asszonyom, eleinte nagyon szerényen kell élnünk, de később munkám és szorgalmam folytán enyém lesz a legjobb iroda és a legszebb asszony: te . . . Magához ölelte a leánykát és megcsókolta arczát. A mama megzavarta az idillt. — Gyújts lámpát, Ilonka, este van! És folytatják a félbehagyott munkát szorgalmasan, igyekezettel egészen a késő éjszakáig, az egymás boldog, biztató tekintetéből merítve erőt kitartást. II. Kardos Pétert megsegítette az ég. Kinyithatta irodáját a szülőföldjén és szorgalma meg szerencséje folytán csakhamar a legkeresettebb ügyvédek egyike lett. De a jólétben nagyon megromlott az emlékezete. Talán már végkép el is feledte, hogy ott a nagyvárosban, valamelyik bérkaszárnya harmadik emeletén egy öreg asszony él a leányával, a kik egykor annyira szerették őt, és a kiket egykor ő is annyira szeretett . . . Eleinte, a mikor kapva-kapott az első kliensén, megírta nekik boldogságtól áradozó levélben, hogy meg van az első pöre, maholnap valóra válhat a kettőjük ' aranyálma ; — de később, a mikor a | kliensek seregestŐI jöttek és az ügyvéd úr bevett tagja lőn a kompániáknak, 1 nem érezte többé szükségét annak, hogy Ilonkának elírja örömét, bánatát. Nemsokára vezető szerepe lett a társaságban és hidegen mérlegelve helyzetét, belátta, I hogy nem veheti el azt a leányt, mert ' elrontaná vele egész karrierjét, És mikor ! arról kezdett gondolkozni, hogy megnő• sül, — két leány volt komoly menyasz| szonyjelöltje, Kun Melanie, az alispánkisasszony és Kerekes Emmi, egy gazdag vaskereskedő egyetlen leánya. Melanieelőnyos a társadalmi összeköttetésért, | Emmi nagyon gazdag, t És Kardos az idealista Emmit választotta. j Ott fent Pesten Ilonkáék a lapokból ; értesültek a dologról ; de hiszen Ilonkának nem volt az újságokra szüksége. Megérezte azt ő. A mind ritkább levelek, ( ezek hideg hangja, és végre az, hogy j teljesen elmaradtak, meggyőzte róla, hogy Kardos Péter elfelejtette; de azért re1 mélt, s bár tudta, hogy reménye haszj talán, igyekezett ámitani magát, — reímélt . . . És ez a remény lassan leszedte az arca rózsáit, ellopta az álmot szemeiről | és mindig ott kisértett gondolatban, egyre harcolva a tudattal, hogy Kardos vég' kén elfeledte őt. ÍVéffe köv.^ Lapunk mai száma 6 oldalra terjed.