Esztergom és Vidéke, 1900
1900-02-22 / 14.szám
ESZTERGOM és VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. McÉí^lCI^ik Vasárnap és CSÜtÖrtÖkÖIl. Felelős « szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: ^LŐFIZ^É^ ÁRAK • MUNKÁCSY KÁLMÁN- (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendői) P<S é évrt T- "~ - ~ - ~~ - - l í koí* - fií* Lapulajdonos kiadókért: S 2 éctjenyÍ-tér, S30. SZálI). Ne^érre Egy ^ g e á»i~ára:li fii. 3 ~~ D R- PROKOPP GYULA- ^ K 42l „t.t MB1 .a„ k ^„.^ Helyi iparunk és kereskedelmünk bajai. (I. A vásározás.) Etstergtm, február Jto. Mióta Hegedűs Sándor vette át a kereskedelemügyi minisztérium vezetését, az ország nagyon sok városban kezdenek foglalkozni azz al a kérdéssel, hogy miképen lehetne a hazai kis ipart és a kereskedelmet talpra állítani. Megmozdulni látszik maga a társadalom, és ez jó jel, mert a kisiparosokon, meg a kereskedőkön jórészt csakis úgy lesz segítve, ha maga a társadalom veszi az ügyüküt kezére. Esztergom ipara és kereskedelme már évtizedek óta pang; egy-két iparost, meg egy-két kereskedőt kivéve, a többi alig tud megküzdeni az élet nehézségeivel. A kereskedések sorra buknak, alig néhány hónapi tengődés után, a szép kirakatok előtt megütik a dobot, s elkótyavetyélik azt az árucikkeket, a melyeknek ára az illető kereskedők által sem lett megtérítve. A kisiparosok egy jó része szabadulni iparkodik a tőkétől, az ollótól s megy Budapestre, házmesternek, viceházmesternek, villamoskocsi-vezetőnek. Igy állunk ez időszerint Esztergomban iparunkkal és kereskedelmünkkel. Igaz ugyan, hogy Esztergom iparát és kereskedelmét valami magas polcra emelni maga a társadalom sem lesz képes, mert hisz a fővárosnak hozzánk való közelsége, a forgalmi eszközök sokasága, valamint á városnak abbeli fekvése, hoyy nem képezi központját egy nagy vidéknek, mind oly akadályok, melyeket legyőzni, elhárítani, megszüntetni lehetetlen. De továbbá tény az is, hogy az | iparosok, meg a kereskedések folytonos szaporodása nincsen arányban azzal a közönséggel, mely az ily iparosok és kereskedők fenntartására hivatva volna. Sok az eszkimó, kevés a fóka. Vannak továbbá értelmiség tekintetében is kifogások, különösen a kisiparral foglalkozókkal szemben. Az ipariskola még vajmi kevés önálló iparost adott az életnek. Hiányzik a szélesebb látókör és az alaposabb ismeret. Nagyon kár volt a régi céhrendszernek azt a jó szokását eltörölni, hogy tartozott a segéd felszabadítása után néhány évet vándorúton tölteni. Mindezek dacára azt tartjuk, hogy a nem épen kecsegtető helyzeten segíteni lehet, ha az illetékes tényezők komoly szándékkal és erős akarattal lépnek a segélynyújtás terére. Azok bajának orvoslásával kívánunk előbb foglalkozui, akik leginkább érzik az idő mostohaságát, ezek pedig: a kisiparosok. Esztergom kisiparosainak egy jó része vásározásra van utalva, mert készítményeit egészben nem képes a helyi piaczon értékesíteni. Ámde valamint a jó is bajt okozhat, ha azzal túl nagymértékben élünk,úgy vannak a vásározással az iparosok is, hogy legtöbbje megcsömörlik tőle, és nemhogy keresetforrását képezné a vásározás, hanem ellenkezőleg pusztulását okozza. Megmondjuk mindjárt, hogy miért Vannak Esztergommegye területén kis községek, amelyek országos állatvásár mellett még kirakodó vásárra is kaptak engedélyt. Például Párkánynak van öt állatvására, — több mint Esztergomnak — ugyanannyi kirakodó vására. A Simon-Judai vásártól eltekintve — a többi kirakodó vására egy batkát sem ér. A mult évben találkoztam a Mária-Valéria hidon egy helybeli csizmadia-iparossal, aki inasával a kora reggeli órákban egy nagy rúd kész csizmát cipelt hazafelé. Arra a kérdésemre, hogy miért hozza ily kora időben vissza a portékáját, — lehetett reggel 8 óra — azt válaszolta, hogy nem talált egy vevőt sem a vásáron. Muzslának van két állatvására, ugyanannyi kirakodó, Bajnának négy állatvására és ugyanannyi kirakodó, Német-Szölgyémnek öt országos állatvására és ugyanannyi kirakodó, van a vármegye területén még több község, melyek mindegyikének 3—4 országos állatvására s ugyanannyi kirakodó vására van, persze a kirakodó vásárok szót sem érdemelnek, egy fillér kevés — de annyit sem érnek. Ebből a kirakodó vásárokból a községnek semmi haszna nincs, a helyi vásáros iparosok egy jó részének pedig roppant kára van ebből, miért? b .Esztep és HM tárcája. Itthon Vagyok. — 1899 decembeT. — Mintha május hóban járnék: Vidám lett a téli tájék. Mintha nyitna virág: Vig a világ. Mintha tavasz volna újra, Madárdalos halleluja ! Vadvirágos róna, Mintha volna! Pedig csupa hó a tájék. Szürke ég, se fény, se árnyék. S mégis — minden ragyog : Itthon vagyok! Csákány Sándor. Piros pontok az éjszakában. Irta: MARTOS FERENC. Hold világtalan, mámorosan puha éjszaka volt, szerelemre csábitó, édes lankadtságot lehellő. Virágok, lombozat, virágágy hőséget sugároztak még, hervadtán az izzó nyári délután emlékétől. A piros és fehér rózsák, gardéniák, tulipánok ezerszínű hadserege most mély álomban, szinte haldokolva, fullasztó illatozással olvadt bele az éj kékesfekete árnyába; utat, padot lombtól, fatörzstől megkülönböztetni nem lehetett, magát a nyári lakot is csak a széles terraszon fel-fellobogó gyertyafény tette láthatóvá. A terrasz teritett asztalán hirtelenül, étvágytalanul elköltött estebéd maradványai hevertek: alig megérintett sültek, csemegék, csaknem telt poharak. A tikkasztó éj szótalanná, kedvetlenné tette a máskor vidáman csevegő négyes társaságot. Hamar rebbentek szét, izgatottan, komoran, mint megriasztott erdei madarak. Ordódy Kálmán, az elmés, daliás háziúr fejfájást emlegetett; Sasa asszony olyan ideges volt, hogy a cigaretta sem ízlett neki, félig hunyt szempillái alól csak egyetlen egyszer villant át tekintete Őrley szemébe; Orley fanyar volt és szótalan, csaknem unalmas. Flórának ugy rémlett, hogy a vacsora csöndje hasonlatos ama rémséges, kiholt pillanatokhoz, melyek a nagy nyári viharokat előzik meg! Óh, ha ily közel volna már a vihar . . , Isten őrizzen tőle! Ködszürke, bolygó párázat suhant tétován a bokrok közt. Csak egészen közelről lehetett sejteni, hogy fehérruhás lányalak lépked ott; körvonalai oly bizonytalanul olvadtak szét, mintha nem is testet, hanem egy töprengő lélek képét rajzolták volna. Könnyű csipkekendőjét keblén összefogva, lassú, gondolkozó léptekkel haladt előre a lány. Ilyenkor, holdvilágtalan éjjel, midőn az élő tárgyak kemény, szögletes vonalai, bántó szinei valami csodálatos, földöntúli harmóniába olvadnak, mintha érzelmek és gondolatok alakját öltenek fel, maguk az érzelmek s gondolatok elősuhannak búvóhelyeikről, életet élnek s élő alakot öltenek. Kezdetben azt hitte Flóra, hogy a hőség csalta ki a kertbe, szabad ég alá, de csakhamar rájött, hogy halálos ellenségei csalogatják s kisérik lépteit: vigyorgó, ördögi gondolatok, rémséges elhatározások, szilaj kétségbeesésszüite tervek . . . Most már, ugy érzé, teljesen tisztán lát mindent, szellemivé finomult szemmel. Ismeri Sasát ; rossz testvérek voltak mindig. Az, hogy asszonynyá lett, nem változtatta meg természetét, alattomos lelkét, melynek fő tulajdonsága határtalan irigység s hóditásvágy volt. Gyermekkorukban játékszereit csalta el tőle Sasa; ugy hízelkedett, dorombolt szüleiknek, hogy a szebbet s jobbat mindig ő kapja. Későbben szebb ruhákat kapott, mint ő. A mikor Ordódy házukhoz kezdett járni, s nem Sasának, hanem neki udvarolt, föltette magában, hogy J elhódítja. Most, hogy ez sikerült, hogy már felesége lett Ordódynak, nem érdekli többé. Oh, bizonyos, hogy nem érdekli. Azt a hatalmas, lobogó, férfias j szivet nem is érti ez a léha, hiu asz< szony. S Ordódy a maga egyszerű, át. látszóan becsületes lelkével, hazugságra tehetetlen, nyílt gondolkozásával sohasem juthat annak a rettentő helyzetnek nyitjára, amelyet Őrleynek vendég gyanánt a kastélyban való tartózkodása okoz. Igen óvatosak, igen ügyes színjátszók a szerelmesek . . . Ah! szentségtörés e szót használni rajok. Lehet-e szerelemnek nevezni a kalandra, hódításra szomjas, becstelen asszonynak nem is annyira J érzéki, mint hiúságból született megtévelyedését ? És születhetik-e igazi szerelem e kiélt, három . világrészre terjedő tombolástól elcsigázott, csupán divatnak és pillanatnak élő báblélekben, típusában a modern gavallérnak, kit talán e viszonyba csupán annak érdekessége kergetett, hogy legjobb barátjának feleségét csábítja el ? Meg kellett állnia s kezével egy fa' törzsbe fogóznia, ugy szédült az agyái ban kavargó gondolatoktól. Mennyi csúnyaság, mily sok piszok! S neki (mindehhez mosolygó, barátságos szere| pet kell játszania, őrködnie minden mozjdulatán, nehogy elárulja magát. Hányszor föltette már magában, hogy szaba-