Esztergom és Vidéke, 1900

1900-12-24 / 100.szám

Fekete föld, buza, rozs, árpa, zab, lencse, egy néhány fillér könnyen kitalálható jeléntőséggel ; ez az abrosz alatti valami, Ahol a föld van az abrosz alatt, az a legdombja hely, oda jönnek egyik a másikat felváltva a tálak s majd a vacsora végeztével felékesítendő karácsony-fa. T, i. itt még nincs divatban, hogy a fán apró gyertyák égjenek vacsora alatt; míg a férfiak kártyázni ülnek le, addig készítik azt el az asszonyok. Ha elípszis alakú volna az asztal, azt mondhatnám, hogy a két gyújtó pontján áll egy-egy szál gyertya tartóban, egy harmadik szál besötétedéstől az ablakban ég, hogy a netalán uton levők láthassák, hogy itt ébren vannak, a kapuajtót se zárják be, sőt kitárják a vendégfogadásra való készség példájául. Odakivül neki ered sűrűn a hóesés, Összeverődik lassan a família az asztal körül

4 Családfő, nagyobb lány, kisebb gyerek, birkás gazda, számadó, öreg bojtár s ki egymás. El-el foglalja kiki a saját helyét, mig egyszer Julianna aszszony be nem hozza a lencse levest. Arra aztán megszólal Csés Márton uram, hogy no meg van a vacsora hála Istennek. — Meg, lelkem, édes jó uram ! És Julianna asszony szerényen oda húzódik a férje mellé, az idősebb lány nézvén ki majd aztán a konyhára. Csend van. Mindnyájan állanak. Öszszeteszik a kezüket, a mint Gsés Márton uram szétnyitja az imádságos könyvet s utána mondják lassan ünnepélyesen az igéket. Olyan tiszta minden homlok, olyan áhítatos minden arc, hogy ez a beszéd bizonyára oda jut, a hova szánva volt. A mindörökké amen után végig néz a gaida cselédjein (a feleségét kivéve a többi jelenlevők), s oda szól nekik : aztán az asztalról semmit ledobni a földre nem szabad s kezébe veszi a szitát. (Hogy miért nem szabad semmi hulladékot lehajigálni a földre, annak igen egyszerű a magyarázata. Majd a legkisebbik leány vacsora után egy szakajtóba összegyűjti a maradékot s mig az anyja a kapuban áll, hogy ne féljen, ő kiönti az utcára s a leborított szakajtóra áll. Onnan hallgatja, hogy mely felől csaholnak a ku tyák, arrafelé viszik majd asszonynak.) Magánál kezdi az oszlást. (Már csak ebből is világos, hogy Jézus Isten volt, Mert ha ember lett volna, ő is magán kezdte volna az osztást azon az emlékezetes vacsorán !) Mindenki kap a tányérjára egy ostyát, arra a gazda egy kanálnyi mézet csurgat, majd egy falat foghagyma kerül rá, azt Összehajtogatják s lenyelik. (Sehol se találtam rá magyarázatot, pedig ez nálunk még a mai napig igy van szokásban.) Kinek-kinek kiosztódik a saját diója, almája, gyümölcse egyszóval s mindenikből eszik mindenik egy keveset; az almát kettenketten megfelezik, mint a húsvéti szentelt tojást úgy fogyasztják el, azért így, hogy az uton eltévedő, ha eszébe jut, hogy kivel ette a karácsonyi almát, (vagy a húsvéti szentelt tojást), megtalálja a helyes járást. A diót különös elővigyázattal törik meg. A legidősebb, halavány arcú lány odamutatja az anyjának, romlott a dió belseje, aztán rátekint a gyertya hamvára, az ís ő feléje hajlik. A gazda észreveszi. — Látod édes lányom, tavaly én felém hajlott a gyertya hamva (az hal meg a familiából a következő karácsonyig!) mégis itt vagyok ! — Igen ám, de kelmed apám uram egészséges diót törött fel akkor! Hát íszen, a mi igaz, az igaz! Nem lesz azért a te képed mindig ilyen fehér, hiszen a Pista öcsém, majd be jön vacsora után egypár szóra, hítlam a délután, nem haragszom rá ! Egy pár szó, de a legmézes vigasztalás. — Áldja meg az Isten kelmédet apám uram í Abban a perczben dördül meg az ablak alatt a mohácsi vész minden török ágyúja. A kanász-gyerekek durrogatnak a karikással. Töri is be az ajtót a kis ostoros. — Hogy bejöhetnek-e a szép betlehemmel ?! — Még nem, mondja a gazda. Az apró népség persze hogy talpra áll, sírásnak áll, opponál s végül is a három szent király, a kikre különben tanácsos minden szent királyságuk mellett felügyelni, nehogy a guba alatt is és a perselyben is vigyenek el valamit a háztól, — nagy dicsértessékkel köszöntbe; a ki nem hallotta, hogy mit énekelnek, az hallgassa meg, mert az az első magyar színdarab. A gyümölcs végeztével mézes pálinkát isznak, szomjatoltani későbbre bor is van pinczetokban az ablak alatt. Ez ideig a lenese leves jól meghűlt, Julianna asszony szed belőle, először az urának aztán magának és sorba. Leves után mézes mákos esik, azután hal parádézik az asztalon ; halmaza legvégül a diós és mákos patkóknak. Legvégül ezukros vizbe főzött aszalt szilva, Azt már csak a gyerekek majszolják, az emberek pipára gyújtottak s, a tálak tányérok helyét lassan a boros üvegek veszik át s a dióba játszó kártya. A gyerekek itt-ott elődöngnek, elálmosodnak lefeküsznek, akkor aztán feldíszítik a karácsonyfát. Boróka-fenyőből ilyet mindenki látott. Azt mégis elmondom, hogy a karácsonyfát a háló-szobában állítják fel, s egy-egy perezre a szobát megtöltő boróka-fenyő illatban a mint a gyerekek felébrednek s a pislákoló mécs himbálja a falon a fa árnyékát, akkor igazán hiszik, hogy mig aludtak, a Jézuska járt itt. Csengője hallszik a szánnak. A kapu előtt állott meg. Az a bizonyos Pista öcsénk érkezkezett meg a tanyákról. Fiatal gazda, szép szál legény nem csodálom, hogy halovány érte a Teréz lány arcza— Ebben a pillantásban éj-fél. Nem indulnak-e még kigyelmedék ? Jó estét mindközönségesen. Dehogy indulnak, A lány kimegy a kocsonyáért, a Pista öcsénk nem birja kivárni, segítendő neki, utána lopódzik, aztán a léczes pitar-ajtóban összetalálkoznak. A leány kívül, a legény belül s úgy beszélgetnek el hallgatagon (ezért se üssön agyon senki, mert ez is igy történt!) Örömiől, szomorúságról, reményről. Szerencse, hogy a másik ajtón Julianna asszony hordja be a kocsonyát, mert ezektől itt ugyan éhen halhatnának Odabent. Egyszer aztán megcserdül a Csés Márton uram szánkója is az udvaron. Melegbe öltözik a nagyobbik lány. Julianna asszonyt felsegíti a Pista a saját szánkójára, Terézt maga mellé az első kasba s a három, négy szán bnlehajt a fekete éjszakába (mert az utas-marasztó gyertyákat misére menet mind koltogatták, csak imitt-amott pirosít a koppantatlan bél) Nagy-Enyed felé, a hol a legközelebbi isten-háza fekszik. Igy történt. Az »Esztergom és Vidéke« számára irta : MUNKÁCSY KÁLMÁN. I. Odafenn a hófejű szepesi hegyek között gömbölyű, bölcső alakú völgyben bugyog fel a vasporos talajból a bővizű melegforrás, a mely fölött egy élelmes morva posztógyáros a kis Málna-füredet megteremtette: Öt-hat év előtt még csak a szomszédos városka halovány, verteién asszonyai, sápadt fehérvárit leánykái tudtak a régi, rozoga penészgombás fakádakról valamit. Moser Bernát úr, a Moser és Weisz brünni czég főnöke egy este kisétált a kis völgykatlanba, körülnézett benne és egy heverő százezer forintos tőkéjével hat hónap alatt paradicsommá varázsolta az iszapos békatelepet. Mikor júniusban a millió Marguerita virág újra kipöttyezte a völgyecske zöld takaróját, filigrán vaskorlát húzódott már végig a kúszó rózsával befedett magas terrászon, A fehérfalú kis renaisance palotába bársonyüléses lift repítette fel a sok hegymászásban, kifáradt vendéget. Az aranytapétás ebédlőben a hét órai közös tabled'hotenál tejszinű üvegharangok villamos fényében csillogtak az ezüst edények, a gyémánt boutonok, a nevető assszonyszemek. Az ország minden vasúti állomásán ott kacérkodott az unatkozó utassal a fürdőcske őt tarka színben nyomott, ideális panorámája és marczius végén százezer darab, hatásos frázisokban gazdag prospektus vitte szét az ország minden zugába Málnafüred apoteózisát. A környék hamarosan tudomást vett az uj fürdő létezéséről és Moser úr csodálatos alkimiája rövid idő alatt a posztón kivül a zavaros barna vízből is aranyat produkált. A legközelebbi télen a szomszédos Öt vármegye előkelősége nyár ár a már Málnafüreden adott egymásnak találkát, a környék asszonyai július elején ideszállitották át friss garderobesjukat, a férfiak meg a mult évi termést kékhasu bankjegyekre felváltva. Az asszonyok öltözködtek, a férfiak kártyáztak, mig okos beosztással bemutatódott a sokszínű ruhatár legutolsó csipkéje is és a zöldposztós márványasztalkáknál főlváltódott az utolsó kékhasu tizes is. Akkor elégülten búcsúztak el a kúszó rózsáktól, az aranyos tapétáktól és az örökösen mosolygó Moser papától, hogy jövő nyáron újból végigcsinálják az idei programmot. Nagy ritkán megesett az is, hogy a kis vászonfedelü omnibusz az esti vonattól valóságos idegennel tért vissza. Az ékesen szövegezett prospectus és a poétikus pipacsguirlandeba foglalt reklám kép lépre csalt olykor egy-egy hiszékeny touristát. Az ilyet azután az egész közönség, mint házigazda fogadta. Az asszonyok ismerősen mosolyogtak rá, s férfiak az első este összetegeződtek vele. Es a sok önkéntes cicerone lelkendezve cipelte minden zugba a homo novust. Mikor az ilyen jövevény az asszonyoknál bemutatkozott, a kedves kórus egyszerre felzúgott körülötte: — Járt-e már az Amália-sziklánál odafenn ? Mikor pedig egyedül maradt a férfiakkal, titkolódzva, súgták a füléhe minden oldalról: — Ismered-e már az erdészleányokat? Mert három specialitása volt Málna fürednek. A vasas-víz, az Amália szikla, a melyről évről évre bővülő mondakör képződött és főképen a Heller leányok, A három szép leány lassan olyan alakká vála a renaisance palota kis társadalmában, mint a mesebeli három királykisasszony. Velük kezdődött, velük végződött minden jóravaló, érdemes mese ... Ezek az erdei viliik pár száz lépésnyire laktak a fürdőház felett. A magányos házacska egyszerű volt, falusias de poétikus és fehér, mint egy menyasszony. Az Öreg Heller Hermut (bevándorolt porosz vértes tiszt) egész nap a vágásokban bolyongott, a busszolaján és az üzemterveken kivül alig érdekelte egyéb. A három, anya nélkül nevelkedett leány maga vezette a kis Robinsontelepet. A magányosság és az önálló élet erőssé, egészségessé és kissé szabadabb modorúvá fejlesztette őket a lesütött szemű, napfénytől őrzött apáczanövendékeknél. Olykor lejöttek apjukkal a fürdőcskébe, a hol a fiatalság mindig tüntetőleg körülrajongta őket. A leányok sört ittak, a fiatalembereket keresztnéven szólították és a fagylalton s német grammairen felcseperedett városi kisaszszonykákat sokszor megbotránkoztatták egy-egy férfiasabb, merészebb megjegyzéssel. A férfiak titkos szemhunyorítással csettentették meg a nyelvüket, ha szóba kerültek, az asszonyok hallgattak és kedves megvetéssel pittyesztették le az ajkukat. Es a három leány mégis mindig oly távol tudta magától tartani az udvarlók seregét, a mennyire az aszszonyok visszahúzódtak tó'lök , . . Az idei nyáron azonban olyan homo novus érkezett a fürdőre, aki maga mosolygott előre ismerősen minden aszszonyra és maga kezdte tegezni a férfiaakat. Egy szép júliusi estén Berzétei Zsiga úr fehér lódén ruhában, alumínium kalapban és pompás narancssárga bőrczipó'ben állított be a renaissance palotába. Hamar elterjedt a hír, hogy az új vendég a leggavallérosabb minisztérium legfessebb fogalmazója, a ki jött, látott és győzött. A sok empire-ruhás, puffos ujjú asszony valamennyije már az első este külön-külön óhajtotta hallani szellemes ajkáról idetévedése érdekes történetét. — Két nap előtt egy barátomnál láttam a fürdő fotográfiáját. Be volt már mindenem csomagolva, hogy Chamonixba induljak. El is indultam másnap, hanem ide váltottam jegyet. Hiszen ez a völgy valóságos Engadine, hölgyeim! . . . Becsületemre mondom, megvagyok elégedve a cserével. II. A fogalmazó úr hamarosan átvette a vezérszerepet a kúszó rózsák telepén. Kirándulásokat rendezett, croquet-t hozatott a fővárosból és időnkint más más asszonyt boldogított az ismeretlen helyről előteremtett Marechal. Niel'lal, amely lassan olyan irigyelt nevezetességre vergődött Málnafüreden, mint akárcsak a pápai aranyrózsa a fejedelmi udvarokba. Egy napon aztán a hires Hellerlányok is megjelentek az esti table d'hotenál. A pajtások siettek figyelmeztetni vezérület a legszebb vendégekre. Lejöttek mind a hárman. A legidősebb leány sokban különbÖztt két húgától. Ezek kis mamának hívták öt és Hermin valósággal afféle anyaszerepet játszott közöttük, többnyire diskrét sötét ruhákat hordott, mig ezeket csipkébe, selyembe burkolta. Olyan volt egész megjelenésében, mint egy szépséges Makart — amazon. Nyaka, melle gömbölyű, mint a galamboké, szeme tele érzékháboritó sötét tűzzel, csupa asszony leányos pompában. Fehér bőrén szinte kiserkedt a türelmetlen, fiatalon pezsgő vér. Bizonyos diadalmas büszkeséggel szokott végig tekinteni a körülötte kolduló éhes udvarló-seregen: — Csak nézzetek! A vérem ég, de tiszta maradok. A két fiatalabb leány a keresztény legenda szűzfehér hősnője volt mellette. Két Ágnes, a ki maga tépi fel ruháját, gyönge, illettelen testén a pribék tüzes fogója előtt. Vizes szemit, szőke, puha gyermekek, a kik még esengő pillantással kérték a gavallérokat, kérésükben már bizonyos megadás is nyilatkozott: — Ne bántsatok, hiszen tiszták vagyunk. Berzétei felcsiptette a monokliját, végig nézett a leányokon és a műértő biztosságával enunciálta: — Ez a Hermin valóságos Rubensalak és én mindig lelkesültem a Rubensalakokat. Lelkesült hát Herminért is és a következő estén a nevezetes sárga rózsát neki ajánlotta fel. Hermin mosolygott reá és a rózsát letette maga mellé az abroszra. Olyan volt az ajka, mint a meghasadt cseresznye. Es ennek a nedves, piros ajknak a mosolygása sajátos vegyitéke volt a dacnak, gúnynak és kihívásnak, a mi a smokingos fogalmazó urat végleg meghódította. Hosszú sorozata következett a legpombásabb Brachfeld-féle nyakkendők variálásának és az erdei lakocska látogatásának. Mikor a nyakkendős skatulya egészen kiürült és elfogyott a merész bókok utolsó művirága is, (a melyeket a hivatalos szoba unalmas magányában készített előre a nyári szezonra) egy este a fürdó'park legromantikusabb részén, egy szomorú fűz ágaiból képződött ernyőeska alatt gyöngéden megérintette a szép leány karját: