Esztergom és Vidéke, 1900

1900-12-08 / 96.szám

ESZTERGOM és ÍME AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET

44 HIVATALOS LAPJA. M

e

íUClenlk Vasárnap CS CSÜtÖrtÖkÖn. Felelős a szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: ^ x . MUNKÁGSY KÁLMÁN- (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) ELŐFIZETÉSI ARAK : ' Egész évre — — - — 12 kor. — fli. La

P

t«iajdonos kiadókért: Széchenyi-tér, 330. szám. Fél évre— — — •- . ~ — 6 kor. — fii. w > • • fcortfei. ^- &] 3 k.r. - M. DR- PROKOPP GYULA- -*.«..,...«..,» .«„

K ,«H Névnap-kultusz. Esztergom, december 5. Ha a jó Radakovics József ma élne, az ő eleven, találó színeivel aligha festhetné természet után az ő idejében oly általánosan divó disznótorokat, jó ismerősek e családi jellegű, kedélyes magyar mulatságait. A magyar ruhával, franczia konyhával, no meg a sertésvészszel kivesztek ezek is. Akik ölnek, legfeljebb küldenek aprólékot az ismerősöknek ; süsse meg kiki magának ! Ez valóban a disznótorok alkonya. Esztergom azomban nem tudott megbarátkozni ezzel a lealkonyodással s addig keresett, kutatott, amig annak szurrogátumát felfedezte, még pedig oly pót-torokban, amelyek nemcsak a téli hónapokban, hanem az egész évben tarthatók. Es megszületett a névnapkultusz, hogy ne mondjuk : névnap-sport. A magyar ember mindég ünnepelte a névnapot, ellentétben a külfölddel, amely a születésnapot tartja. A jó ismerősök nemcsak megemlékeztek egymásról, a legközelebb állók el is mentek az ünneplőhöz egyegy kézszoritásra s akadt valami borkorcsolya : jó töpörtüs pogácsa, 1 egy kis papramorgó; egy-két kupi1 cával. Elbeszélgettek kedélyesen, | eltréfáztak és siettek a dolguk után. | Változtak az idők; a mai név' napjárás egészen más természetű. Rideg pontossággal tartják nyilván 'a szenteket s igen elégedetlenek, ha egynek-egynek nevét több >első | osztályút névnapos viseli; hogyan ! osszák be ezeket! Némely névnaposok is jegyzik a gratulansokat, hadd i lássák, melyik éri el a legnagyobb ' rekordot! Nemcsak a jó barátok jönnek, a rokonok : mindenki, akit egyszer-kétszerláttunk. Nincs ott társalgás, tréfálódzás; igazi vásári sokadalom az, ahol egyik nem törődik a másikkal. Esznek, isznak kocintanak ülve, állva , mint az amerikai bar-okban és mennek tovább. Teritett asztal, nem I szilvórium és pogácsa rajta, hanem 'egész lakoma. Látunk > halat, vadat, s mi jó falat — szem, szájnak ingere.t És az ital! Móri bor, hollandi likőrök, fura névvel szeszélyes alakú üvegekben, csapra ütött hordók világos, esetleg barna sörrel is, stb. Majd minden héten megesik egyszer, hogy üresen találja a vendég törzsasztalát a vendéglőben, de a pincér megmagyarázza : — Névnap van valahol: S ha egyik-másik hivatalban délfelé üresek a hivatalszobák, akkor is mindjárt a naptárt vesszük elé, hogy kiböngésszük a hivatalbontó szent nevét. Ez az egyik ok, mely miatt felszólalunk a névnapi kultusz egyre növekvő elfajulása ellen. A túlzás ép a hivatalszobákban kezdődött s ha végre onnan kiküszöbölték is, aminek nagyon itt volt az ideje, átszármaztak a privát lakásra, ahol otthon lévén a névnaptartó, természetesen még jobban ki kell rukkolnia, mintha a pogácsa a poros, aktás asztalon állana és a szobaleányt András, vagy Peti hajdú helyettesítené bagariacsizmában. És ez a második ok, ami miatt elitéljük a divatba jött névnapi inváziókat. A nagy költség. Mindenki revansirozni akar, senki, elmaradni a a másik mögött, bármily külömbözők anyagi erőik. Magunk hallottuk egyik hivatalnoktól tréfásan : — Nos, épen két heti gázsimot ittátok, ettétek meg ! A délelőtti poharazás után nagy nehezen megy a délutáni munka, vagy olyan svungba jön a gratulans, amely két-három napig is viszi tovább, de nem az Íróasztal, boltállvány mellé. Komoly, előkelő férfiak kezdik belátni, hogy ez állapot nem egészséges. Itt is, ott is halljuk, hogy még ez évben elmennek azokhoz, akik őket meggratulálták, de a jövőben senkihez sem, nem csinálnak névnapi traktát maguk sem. Nagyon helyesen ! Térjünk vissza a régi metódushoz. Meggratuláljuk, a ki közel áll hozzánk ; ha épen óhajtjuk, a névestén magunk közé gyűjtjük egy egyszerű vacsorára azokat, akikkel legbizalmasabban vagyunk. Ez nem lesz nekünk semhetz, futkosás, hanem kellemes szórakozás. És sok költséget megkímélünk. Az esztergomiakat úgy sem igen Az .Esztergom is Vidéke" tárcája. Tous les frois. — Egy öreg fiskális elbeszélése. — Lejegyezte: Lakatos Nándor. Mit hozod ide azt a te kesernyés Icékzöld ábrázatodat közénk ? Hívott ide valaki ? Úgy kell neked ! Mindnyájatoknak úgy kell, zsiványok! Szaladtok a píros szoknya után . . , Mit ? Hogy te nem szaladtál ? Nem ám, mert hasraestél öcsém, mielőtt elindulhattál volna. No, rtö! Ne húzd úgy Össze orrod fölött a bőrt, mintha te azt meg nem érdemelted volna. Ugyan ugye ? Te nem csináltál semmi rosszat. Hát kedves, szeretve tisztelt barátomuram nézzed csak! Ősszel, mikor szép derűs idő van, a szúnyogoknak egész raja fürdik, örül a napsugárban. Aztán jön egy kis esős hideg, mind elvész az utolsó szálig, pedig hát azok közül sem tett csak egy is semmínévennevezendő rosszat. Látod, édes fiam, ezt hívják nálunk malum casusnak, egy résznek a rosszból, a mi közös mindnyájunkat torkon kap épen akkor, a mikor nem is álmodjuk. Csak te ne lógázd a fejedet, majd mindjárt beszélek én neked valamit. Hanem aztán ki ne írjad az újságba, mert ezzel a székkel ütlek agyon. A feleségem Ondrejkovics lány volt, gazdag szerb földbirtokos lánya a Bánságból. Mikor megházasodtam olyan kölyök voltam, mint te, egy pár évvel ha kamaszabb. Az ügyvédi irodámba, mikor megnyitottam, fele hozományát beleöltem a feleségemnek, aztán heteken keresztül egy fia parasztot se láttam, persze egy elátkozott, zsivány krajcárt se. Az asszonynak szólni rösteltem mindig, pedig Kolozsvár akkor csupa élet volt. Istenem bizony ! Az asszony megszokta a selyemben, csipkében járást még odahaza, bál volt minden nap, akarom mondani este, három, négy, a feleségem után bolondult a fél város Örege-ifja, kötéllel se bírtam tartani, pénzem nem volt, hát beállítok a leib-zsidómhoz, itt a váltóm, hol a pénz, Mózes ? Azt mondja a gazember, hogy igy, hogy úgy, a nagyságos úr, rossz idő, lenyomott gabonaárak, meg azután a nagyságos asszony is aláírhatta volna a vekszlit. Vakapád ! Hiszen épen tőle nem akarok pénzt, gondoltam magamban, de nem szóltam semmit, hanem odakalligrafáltam az asszony nevét a magamé alá; mindjárt megszületett a háromszáz ócska forint. Hanem hát mi az ? Rongyos háromszáz forint! A tizedik se volt az a cécó, a mire erősen készülődött a feleségem, s már nem volt annyim se, hogy az entrét leszúrhattam volna, könyörögtem neki, hogy ne menjen el. Először azt hitte, hogy tréfálok vele, nevetett. Aztán elkezdett sírni. Aztán meg kőnnynélkül rimánkodott. Későbben szeretetteljesen megsimogatta a fejemet és megcsókolt. Mikor mindezek után én még is mindig azt mondtam, hogy maradjunk ebben a szép szobában, kár volna a jó melegből belemenni a cudar, havas, zivataros, pocsék éjszakába, elnevezett a gazembertől kezdve lefelé mindenféle szörnyetegnek, konstatálta, hogy én csak a pénzért vet[tem el, összetört három iskátulyát, földhöz vágta a bálra kapott csokrot, aztán kijelentette, hogy ő megy haza az anyjához Magyar-Szent-Lászlóra. No bizony, az nagyon jó lesz. A ki Magyar-Szent-Lászlón van, az nem mehet Kolozsvárott bálba, az útban a jó csípős szél kiveri, a mérget a szivéből, a meleget a fejéből, az anyja is csak beszél majd neki valami okosat, denikve még én magam segítettem csomagolni és biztattam, hogy milyen okos asszony; nem is hittem volna. Elutazott. A fene gondolta, hogy ez a malum casus. Elmúlik egy hét, kettő, aztán egy j hónap, a feíeségemnek semmi híre. Ugy egy kicsit bántott valami, hanem kétszeres erővel fogtam neki esténkint a munkának, megint csak jó lett minden; majd meggondolja magát, hiszen végtére is nekem volt igazam. Meg aztán az anyja is ott van, persze, hogy jó lesz minden. Egy csomó oláh paraszt valami szegény plánéta-áruló olaszt vágott agyon, azoknak a marasztaló Ítélete ellen föllebbeztem. Szórom a tintát a papírra eszeveszetten, rágom a tollat istenigazában, mikor egyszer csak rám kopogtatnak. Nagy félénken bebújik az én leib-zsidóm. Bocsánatot kér, hogy ilyen későn leszi a tiszteletét és, hogy meri azt tenni, hanem a lenyomott gabonaárak, a drága kőszén . . . — Mi baj van Mózes ? — ordítok rá. — Baj, baj az csak van sok mindig. Ezúttal a legnagyobb az, hogy nincs egy piculája se, alássan esedezne, ha a váltómat visszavenném rongyos háromszáz forintért. Majd leestem a székről. Az egész pénzem az egy tizes bankót se ütötte meg pengőben. — Kedves Mózes barátom, maga derék, becsületes ember, hogy eljött engem figyelmeztetni. És mikor jár le az a váltó? — Bizony az tegnapelőtt fog lejárni. — No nem baj! Reggel majd kiveszem a takarékból a pénzt, este, nem, majd holnapután este nézzen be, kedves Mózes szomszéd. — Tudtam én azt előre! Majd megfizeti azt nekem a tekintetes úr kamatostul, a nélkül, hogy eljönnék. — Becsületemre mondom ... — Oh kérem, tudom én azt. A mint a marasztaló végzést megméltóztatTk kapni, végrehajtás nélkül ? Mert én a váltót peresítettem.