Esztergom és Vidéke, 1900

1900-11-11 / 88.szám

ESZTERGOM és TIME AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDÁSÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. f^egjelenlk Vasárijap CS CSÜtÖrtÖkÖn. Felelős a szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: _ _ ~*T*" , MUNKÁCSY KÁIíMÁN- (hova a kézíratok, előfizetősek, nyiltterek és hirdetések kaldendők) T^LOKIZETESI ARAK • Egésí évre — — - — 12 kor. - fii. Laptulajdonos kiadókért: , Szécbcpyi"tér, 330. SZám. Fel évre— — — — — 6 kor. — fii. 1 NegredéTr. ^-„J-^^^JJ

3

^-"- DR- PROKOPP GYULcA- -*«.„.«.««.„.«»«.,.....,^ A keddi közgyűléshez. Esztergom, november 10. Ismertettük legutóbbi számunkban a keddi részleges tisztújító közgyűlés sajnálatos lefolyását, de sokkal jelentősebb, komolyabb esemény az, hogy e helyütt is ne kellene foglalkoznunk vele. Mert mi volt az, ami ott lefolyt ? Az alispán egy személyi okokból való ellenségének harci riadójára: az alispán és a megye ellen való nyilt lázadása a néptribunok modorával, terjesztő szavaival mindég könnyen felbőszíthető s mindenbe belehajszolható tömegnek. Ennek pedig következménye volt, hogy miként rendesen történni szokott: a lármás demonstrációra a képviselőtestület higgadt, józan elemei is elvesztették kontenánszukat és hallgattak. Mind valamennyien. Csak azután délután ijedtek meg, amikor a felizgatott, vérszemet kapott többség — amely ilyenkor már rohan árkon-bokron. törvényen, igazságon át — meghozta a fizetés-letiltásra vonatkozó flagránsan törvénysértő határozatát, amelyet elég gond lesz s elég szégyenkezéssel fog járni megreperálni, ahogy már most is ugyancsak fő tőle a tanács urainak feje. Mi a historikum ? A kijelölő bizottság nem kandidálta (még pedig egyhangúlag, a város kiküldötteinek határozatával is) azt a jelöltet, akit a képviselőtestület többsége a pályázók közül egyedül véltalkalmasnak ja városgazdái állásra, nem kandi| dálta pedig azért — amint teljes bizonyossággal előrelátható volt —, mert nem bir ama kvalifikációval, amelyet a gazda részére ugyanez a remonstráíó képviselőtestület a szervezési szabályrendeletben^ megállapított. Erre történt egy ildomos felszólalás, egy kérelem az alispánhoz : vájjon nem volna-e lehetséges a választás elhalasztása. Es a megyefő, utalva a törvényre, amelyen túl nem teheti magát, aposztrofálta a képviselőtestületet, amely a választásnak kitűzését maga kérte tőle s megmagyarázta: mily veszedelmes, előre nem látható következményekkel járó pracedens lenne az ily eljárás s sajnálkozással jelentette ki, hogy a választást el kell rendelnie. Mindez világos, tiszta, nyugodt beszéd volt s hogy minden jog és törvényesség az alispán részén van, eléggé mutatta, hogy a választás törvénytelenségének, illetőleg a tett óvásnak indokolására maga az óvást emelő dr. Helcz sem tudott egyetlen érvet sem felhozni s mint képzett jogász, meghiggadása első negyedórájában kétségkívül tisztába, jött fellebbezése meddőségével, is Ámde sikerült az alispánnak, illetve a gyűlölt vármegyének borsot, erős borsot törni az orra alá. Sikerült lerontani azt a jó hatást, azt a kiengesztelődést, amelyet ,a tapintatos, jogérző polgármester köszönő szavai már-már előidéztek. És mit használt a városnak ? Azt, hogy kíméletlen, szenvedélytől égő, személyeskedő fellépésével elérte, hogy mégis akadt négy szavazó, jóllehet maga az alispán kijelentette, hogy szavazni senki sem köteles. S igy mégis választottak gazdát. Használta azt, hogy a maga részérői mindent elkövetett a vármegye és a város között beállott áldásos és örvendetes jó viszony széttépésére. Nagyon jól tudja dr. Helcz, hogy a képviselőtestület nem Olvasókör, amelynek alapszabályait ide-oda módosítani lehet. Tudja, hogy a törvény értelmében alárendeltje a vármegyének, ez igy volt s igy leszen s ezért mindenkor arra kell törekednünk, hogy megteremtsük, ápoljuk, fentartsuk a jó viszonyt a törvényhatósággal, nem pedig arra, hogy erőszakoskodással tiszteletlenséggel, törvénysértéssel, magunk rontsuk, lazítsuk meg azt. Es miért éppen most, amikor végre sikerült a megye jóindulatát, rokonszenvét újra megnyerni, amelyet a megelőző két régime alatt — tudja jól dr. Helcz is — a magunk hibájából, a magunk kárára eljátszottunk. Amikor nekünk, akik mindenkor hűséges őrei voltunk a város autonomikus jogainak, nekünk kellett ismételten nagyobb szigorúságot, kevesebb elnézést kérni a törvényhatóságtól. Most mikor a jelenlegi polgármester nem kis munkával és tapintattal, kiegyenlítette mindazokat az ellentéAz .Esztergom is Vidéke* tárcája. Kilenc század. —• Egyházi beszéd, melyet az eszterg. főgimnáziumnak a kereszténység XIX. százados, a magyar kereszténység és királyság IX. százados évfordulójára rendezett emlékünnepén tartott BailSZ Teodorik bencés tanár. — Kedves Ifjúság ! Tizenkilenc század viharzott el az emberiség fölött, a mióta az isteni Megváltótól, a Golgotára tűzött kereszt az egész földre szétárasztja melengető s világitó sugarait. Tizenkilenc század támadó fegyverei pattantak vissza arról a szirtről, a melyre örök Mesterünk megdönthetetlen Egyházát helyezte. E hosszú idő végső pontján az egész kereszténység szive megdobbant, szegények és gazdagok, alsóbb rendűk és előkelők, tudatlanok és tudósok összeolvadván az isteni szeretet tüzében, a földkerekség minden tájáról elzarándokoltak azon helyre, ahol az örök Ige földi helytartója tizenkilenc század óta őrzi a legfőbb, az isteni Pásztornak nyáját. Innen áradt szét az a fény, amely a pogányság sötétségét világosságra deritette, mint a rózsaszinü hajnal világosságra deríti a sötét éjszakát. Innen lövellt egy fénysugár a mi vérrel áztatott földünkre is, a mely kilenszázadon át kézzel, vérrel, észszel védője volt a keresztnek, paizsa a kereszténységnek. Lelkem vissza-száll a múltba, szálljon j vissza, Kedves ifjúság, a ti lelketek is. Ott látunk egy kicsi, de harcra termett népei, a mint a Kárpátok bércein keresztül, uttalen utakon az igéret földjére bevonul. Az első harc után, melyet ellenfelén fényesen megvívott, összegyülemlik a körülte elterülő rengeteg közepén csörgedező forrásfőnél és a hadait igazgató Hadúrnak mutatja be áldozatát. Evtizedről-évtizedre ismétlődik e jelenség; a kard mindig kihúzva hüvelyéből, a gyilkos nyilak készek Európa népeinek szivét megjárni. Pusztult, veszett volna a harcokon, de ime, az isteni kegyelem, mely Ábrahám népét kiválasztotta, hogy az örök Ige eszméjét az emberek közt föntartsa és hirdesse, megindította a harcias nép szivét is. Fönt, ama hegynek mindnyájunktól ismert helyén, gyújtotta meg az isteni kegyelem a hitnek fáklyáját, amelynek fényénél kilenc század óta keressük az örök haza felé vezető utat. Itt ömlött az élet vize kilencszáz évvel előbb Istvánnak, annak a szent férfiúnak fejére, a ki hánykolódó s már-már pusztulni indult hajónkat az üdvösség révébe kormányozta. E város volt színhelye annak a világtörténelmi jelentőségű eseménynek, amely nemzetünket beigtatta a müveit államok sorába, amely kilencszázados fönmaradást biztosított neki s jövő fönmaradásának is legbiztosabb záloga. Két fönséges eszme öltött itt testet, mint egykor az Ige ; e két eszme magja, gyökere létünknek, államiságunknak : a keresztényvallásnak meghonositása s a magyar királyság megalapításra. E két eszmében olvad egygyé lelkünk, e kettőben emelkedik a magasba szivünk ; ezek tartottak egybe a múltban, ezek óvnak meg a széthullástól a jövőben. Ezeréves mult áll mögöttünk. E nagy múltnak első százada a hősi bátorságnak és nyers erőnek, de egyben a pusztulásnak korszaka is volt, Hová lett az óriási római birodalom, mely polypkarjaival az egész ismert világot átölelte ? Hová lettek a népvándorlás erős, hatalmas törzsei, a hunok, a góthok, longobárdok, amelyek pusztitó árként, birodalmakat döntve meg és alkotva, vonultak végig Európa téréin ? Eltüntentek, megsemmisültek, mert hiányzott az erkölcsi erő, mely őket egy testté, egy szivvé gyúrta volna Össze. Az isteni nagy kegyelem azonban nemzetünket nem engedte romlásba jutni, világosságot gyújtott a harcias nép jámbor fejedelmének lelkében, isteni sugallattal ihlette sz. Péter székének akkori birtokosát, II. Szilveszter pápát. István . megbízásából megjelenik Rómában a [jámbor Asztrik s fejedelme nevében kéri Krisztus földi helytartóját, fogadja be ; nemzetünket a kereszténység kebelébe s | küldjön neki koronát. íme, az Istentől nyert bölcseség megI nyilatkozása a szent életű királyban ! j Nem nyugat hatalmas császárjától kéri a koronát, hogy egységessé váló népe i függetlenségét el ne veszítse, hanem | Krisztustól, Krisztus földi helytartójától, ' a kitől a koronán kivül kettős keresztet is nyert. Kereszt és korona ! E kettő az ! alapja állam-életünknek, egész műveltségünknek. A kereszténység és királyság az az erős alap, a melyen államiságunk épülete harminc emberöltőn keresztül szilárdan, megdönthetetlenül állott, az az erkölcsi erő, a mely az egész nemzetet egy testté, egy lélekké forrasztotta össze. Lám, kedves ifjúság, mily erő van a vallásban! Nemzetet alkot, nemzetet tart fönn. Hol volnánk ma, ha Szent István a sz. keresztet nem tűzi hazánk hármas bércére; mivé lettünk volna, ha a Boldogságos Szűz, a kinek első szent királyunk Magyarországot fölajánlotta, a kihez a magyar mindenha gyermeki bizalommal fordult, a kinek képe a csatába rohanók zászlaján lengett, a kinek neve a küzdők ajkán hangzott, ha égi Pátrónánk nem oltalmaz? Termett volna-e oly erős, hazát fentartó ifjú nemzedék, ha Szent Imre, az önmegtagadás és angyali tisztaság mintaképe, nem esedezik folyton a magyar ifjúságért ? Oh, mivé lettünk volna ? A századok vad zivatara bizonyára elsodort volna bennünket s ma csak a történelem holt betűi hirdetnék, hogy a Kárpátoktól az Adriáig elterülő földön egykor erős, vitéz nép lakott, a mely megremegtette egész Európát, de elpusztult, megsemmisült, mert nem akart meghódolni a keresztnek. Ez volt sorsa sok más népnek, ez lett volna a mi osztályrészünk. Volt szenvedésben is részünk e kilenc század alatt, fájdalom, nagy ! Dúlt közöttünk a viszavonás, megbírt bennünket a külső ellenség, de a keresztből kisugárzó fény világosságot gyújtott a szenvedések sötét éjszakájában. Nemzetünknek világtörténeti hivatása volt. Az isteni gondviselés válságos pontra állított bennünket, hogy vidőbástyája legyünk nyugatnak, oltalma a keresztnek. Majd kétszázadig úr volt rajtunk a pogány, elárasztotta azt a földet, mely az egyházi ének szavai szerint: » Virágos kert vala . . ., mely kertet Öntözé híven szűz Mária«, de a kereszt e válsá-