Esztergom és Vidéke, 1900

1900-11-11 / 88.szám

tekét, amelyeket két elődje felidézett. A keddi nap története mindég setét lap marad Esztergom annalese iben; sajnos, nem lehet kiszakítani belőle. De azt elérhetjük, hogy az utána következők beborítsák azt. Fel kell minden módot és alkalmat használni, hogy a méltatlanul megsértett törvényhatóság feledését is kinyerjük azzal, hogy törve ny tiszteletünkkel, kötelességtudásunkkal, a közügyek terén való buzgalmunkkal (a vármegye soha egyebet sem kivánt) expiáljuk a csúnya botlást. A képviselőtestület higgadtabb részéhez szólunk, amely nemcsak gyujtogatásra, de tűzoltásra is hajlandó. Soha se ragadtassa el magát szenvedélye által, még kevésbbé adja oda magát faltörő kosnak más szenvedélyéhez. Győződjék meg arról, hogy lehet népszerűséget törvényes uton is szerezni, vagy visszaszerezni s nem zükséges ahhoz konszolidált viszonyokat feldúlni. Hogy mulandó, vélt csak az a tekintély, amelyet valaki a köz rovására jár magának ki. Ha már egyebet nem tehetünk, vonjuk le e keserű tanulságokat a keddi napból. S ha már ez az utólagos meggondolásunk aféle esprit d' escalier is, szem előtt kell tartanunk, hogy az utat még többször megteszszük felfelé azon a lépcsőn, amelyen most annyira lehorgasztott fővel kellett lebotorkálnunk. Aucun. biztositékát látják. >A pályázó, vagy annak apja, sógora, komája, jó barátom* — kell-e ennél nagyobb kvalifikáció ? Parolát reá.« Akik pedig ezzel a módszerrel nincsenek megbékülve, rendszerint nem tudják tájékozni magukat, mert nincs hivatalos jelölt, olyan, akiről kompetens emberek elmondanák az alkalmatosságot, A hét-nyolc közül hát találomra kiválaszt egyet, vagy elfogadja az első szavazócédulát, amelyet kezébe nyomnak. Más városokban első sorban maga a tisztikar tanácskozik, mérlegeli a pályázók értékét, erejét s megbeszéli, kit vél alkalmasnak ; arra is szavaz, de meg az érdeklődőkkel a jelöltje erényeit meg is ismerteti. Négy-öt képviselőt mindegyik meg tudna nyerni. Most a rendőrirnoki választásnál még a tanács tagjai is szerteszét szavaztak. Meg aztán mire való a Városi Kör, ha ily eminens fontosságú esetekben nincs sehol, állást nem foglal ? Hisz ez volna fő feladata s ezzel mozdítaná elő első sorban a város érdekeit. Eddig a pályázók csekély számán mult, hogy nagyobb meglepetések nem történtek, a rendőrnoki állásnál már megeshetett volna, Másrészt határozottan károsnak tartjuk, hogy a kandidációt ujabban csak a tizenkettedik órában tartják meg ; ebből is a legveszedelmesebb meglepetések támadhatnak. A kandidáló bizottság nem indokol, kihagyhatja a kvalifikált s általán óhajtott jelöltet is. Micsoda választás lenne akkor? Ezek is tanulságok, amelyek megszívlelésre érdemesek. § Tisztviselő választás. A keddi tisztújítás alkalmával újból meggyőződtünk arról, hogy úgy a közönség, mint a vá-j ros tisztviselőkara édes keveset törődik azzal, hogy a megüresedet állások a legalkalmasabb, oly egyénekkel töltessenek be, akikben a reátermettség, a leendő eredményes együttműködés minél több gos időben is megmentette a nemzetet; a hit melege megolvasztotta a magyar szivét és sirván kiáltott: »Boldogasszony anyánk . , . Magyarországról, romlott hazánkról, ne felejtkezzél ei szegény magyarokról*. Majd Szt. Istvánhoz emelte siró szózatát: iTekints István király, szomorú hazádra, fordítsd szemeidet régi országodra.* Hangos szózata meghallgatásra talált! Ertünk olyan időt is, midőn a vallási egység, mely lelkünket összefűzte, megbomlott, midőn az ádáz gyűlölség, a romboló türelmetlenség töité el a sziveket. De nem vesztünk el, de azért élünk! Az a földöntúl is élő nagy szeretet, a melylyel mennyei pártfogóink a magyar nemzetet mindenkor átkarolták, megindította az örök Isten irgalmát és >a magyar címer kettős keresztje ki nem dölt, szent koronája le nem esett. Manap is vannak ellenségei, Keresztény Ifjúság, a tizenkilenc százados kereszténységnek ! A ráfogás, a rágalom fegyvereível küzdenek az Egyház el'en, intézményeit, a melyek kilenc századon át szeretettel és biztosan vezérelték a magyart a földi boldogulás utján az égi boldogság felé, avultaknak és elvetni valóknak hazudják ; tőrvényeit nem tart ják magukra nézve kötelezőknek. Kutatnak, keresnek, vizsgálják a dolgok okait, mivel azonban a kereszt fénye nem világosítja meg utjokat, tudásuk a kétségre, majd a hitetlenségre vezérli őket; lelkükben sötétség uralkodik, mert a hit világító fáklyája kialudt. Sivár az, mint az eső nem öntözte homoksivatag, önzés, izeretetlenség terem ott. Küzdjetek csak, köszörüljétek tompa fegyvereiteket a kereszténység ellen, Pályázatunk. Hit vár On a jövő farsangtól? — Pályázati feleletek. — X. Mit várok a jövő farsangtól ? Bálkirálynő akarok lenni minden mulatságon ! Báli kelléknek először szépséget és pénzt kérek és olyan órát, melynek két — csak általam ismert — rugója legyen, egyiket ha megnyomom, az jöjjön táncra, kit én óhajtok ; a másik rugónak olyan hatása legyen — hogy a ki velem beszél, mindig azt mondja, a mit gondol. meg nem döntitek azt az egyházat, amelyet tizenkilenc század támadásai és üldözései meg nem döntöttek, a melyen a pokol kapui sem vesznek erőt! A hosszú és dicső mult ad vigasztalást, ez nyújt reményt a jövőre ! Hazánk reménye, magyar ifjúság! Mi is a kilencszázados múltban keressünk vigasztalást

v belőle merítsünk bizodalmat, hogy az Úr, a ki őseinket kihozta Ázsia pusztáiról és a kereszténységre vezérelte, fölöttünk áll; a kilencszázadós mult öntse lelkünkbe a reményt, hogy addig nem ereszkedhetik végromlás e hazára, addig nincs okunk az uj ezeréves jövőben kételkedni, a míg Istennek, a mig Anyaszentegyházunknak hű gyermekei maradunk, a mig a keres2ténység meghonosítójának, Szent Istvánnak és angyali Ieikü fiának, Szent Imrének szelleme hatja át szivünk-lelkűnk minden rejtekét, egész valónkat. Keresztény Ifjúság! Előtted ama zászló, melyet ~z Úr szolgájának keze mindjárt megszentel. Tekints reá ! Rajta leng Boldogasszonyanyánk képe, a ki a múltban oltalmazta és a jövőben védelmezi a »Regnum Marianumot.* íme, ott látod rajt'Szent Imre herceget, a ki példájával a vallásosságra, hazaszeretetre és tisztaságra tanit. Esküdjél meg, hogy ezt a zászlót sírodig fennen lobogtatod s oly szeplőtelenül megőrized, mint a mily szenny nélküli tisztaságban leng az első kibontáskor. E zászló vezérel a keresztény eszmény utján, e zászló visz az Isten, király és haza szeretetére. Amen. Ha egy ilyent kaphatnék, jó honleány létem ellenére is, bele bocsátkoznám aféle külföldi szelvény eladás-és vásárlásba. Sokszor igy olvasom, mikor az írók valami szerelmes dologról irnak : „meglátva Őt, képét szivébe zárta," nohát én azt kívánnám, hogy minden férfinak — ki még férfi számba megy —, szivén olyan üveglap legyen, mint a mostani méh-kaptároknak az oldalán, hogy megláthatnék, ki rejtette bájos arcunk mását a szivébe, ez kellene nekünk a bálokon tájékozás végett; igy nem lennénk áldozatai keserű csalódásnak. Végül akarnék férjet, igen-igen jót, szépet, és gazdagot. Molly. XI. Esztergom, 1900. november 2. Kedves Szerkesztő Úr í Nem mertem eddig aranyos lapja hasábjain nyilatkozni arra nézve, hogy mit várok én a jövő farsangtól, — nem pedig azért, mert az igazat megvallva, a feltett kérdés kissé naiv, de meg fogas is. Mi leányok, — fajomat jól ismerem, — legtitkosabb vágyainkat még egymásnak sem merjük elfecsegni. De ha valaki beláthatna szivünkbe akkor, midőn egy kedves jour, vagy egy jól átmulatott bál után hullámos, dagadó párnák közé temetkezve, félig ébren végig álmodjunk az éjnek hátralevő kicsi részét és amit a valósághoz ilyenkor hozzágondolunk, ha ezt le tudná, le merné írni társnőim bármelyike, azé lenne a pálma. Én sem írom n

ezt

u le. Nem lehet szavakba önteni azt az édes ábrándot, amelynek gondolkodás nélkül veti magát oda az andalító zenétől, a kábító, mámoros illattal telt levegőtől megrészegedett, nyugtalanul kopogó sziv. — Nem királyfiról álmodom én ilyenkor, csak egy selymes bajusz azal, égő ajkkal, ragyogó szemekkel feldíszített férfiarcról, amely odasúgja a feléhajló fülbe . . . ugy is gondolja maga, kedves szerkesztő úr, hogy mit! Nem, nem ezt kívánom. Ezt megszerzem magam is ! Szeretnék még egyszer fellépni azon a roccoco színpadon, — (az Istenért ezt el ne árulja, csak magának mondom) — még egyszer szeretném átélni azokat az édes izgalmakat! Hevesen dobogó szívvel odaállni a függöny elé! Izgalmaktól kipirult arccal várni a megremegtető csöngetést, azután játszani úgy, amint én akarok; kiragadni^ a közönséget ebből a sablonos, comme il faut-os világból, hogy elfeledjék a hétköznapi élet minden gondját. És mikor felnyújtják, — nem azt a közköltséges virágcsokrot, de az őszinte elismerés virágaiból, a tapsokból font koszorút; odaszorítani boldogságtól fuldokló szivemhez a haldokló virágokat és csókokkal telehinteni azt az aranyos, édes közönséget. Ezt várom én és ha elértem — panasz nélkül, szívesen hajtom alá fejemet a legkönnyebb, legédesebb iga: a férjhezmenetel alá. De ezt meg ne mondja a mamának! Szösze. Levél a szerkesztőhöz. — A pályázati feleletekről. — Szerkesztő Úr! (No jaj szegénynek !) Ne félj, nem rólad szól az ének! Habár tudom, hogy van elég: Elkel a lapnak töltelék. Farsangról szólok. Rímbe szedve A cime: „farsangi levélke." Pedig nincs lap, hogy bent ne volna, Hol elül, hol meg a sorokba/ Mi volna vágya sok „fruskának," (E szóért óh, ezer bocsánat!) Ki néhány szóval, ki meg bőven, Ki kacagva, ki epedően, Leírja szive vágyát, titkát, — (Csodálom, eddig, hogy ki bírták!) Sőt olyan is van (mille pardon, E két sort leírnom szabadjon !) Ki angyal arccal, bébé-kézzel Édenről írni is merészel. S a szegény jövendő farsangnak, Komissiót," de mennyit adnak; Hogy nem hiszem, hogy teljesítse. (Tudom, nem járt ő soha igy se!) Még eddig mindig megköszönték, Ha „barnát" hozott; vagy ha „szöszkét ;

K Ha „karcsú" volt; ha kissé „teltebb Bajuszról, álmodni se' mertek. Ha frakkja volt, vagy sarkantyúja, Ha tánca csárdás, vagy mazurka, Avagy lengyeike, — egyre ment, De „férfi" volt az, annyi szent. És most, Uram, bocsásd meg nékik; A farsangot, ho'gy mire kérik. De nemcsak Ők, a gardedámok, (Félek folytatni a firka uot. Még megtalálnak szidni érte: Fejem ily szégyen még nem érte! De mindegy. Ha ők szólnak nyíltan, Mit érzek én, le mért ne írjam?) A gardedámok, szanzsén beszélik, Hogy milyen kín bálozni nékik, Hogy mint szeretnék, ha a lánykák Utolsó farsangjukat járnák. Hogy mennyi bajjal, áldozattal (Hogy van, miből, az még vigasztal!) Várják egyik farsangról másra, Mikor megy férjhez már a lányka. Bárha csodálom, mégse lep meg (Mit bánom, ha ki is nevettek; Mentsége egy és rímnek is jó A felkarolt csúf secessió, Mert hajdan, régen, jobb világba,' Farsangtól a lány nem ezt várta, Bár néha titkon gondolt arra, De papirosra nem kaparta; Mert szive álma, vágya, titka A szép szemekbe volt beirva. És édes álmát nagy titokba', Ha hogy a nagymamának mondta; Vagy annak se, magába zárta Képét, ha rajzolt róla álma. A férjre ők soh' se vadásztak, Papnői voltak ők a háznak, Kik oda várták áldozatra, (Tudom, gondolják most: a „gyatra"!) Kiért titokban szivük ége — Óh, elmúlt szép időknek éke! Igaz bevallom, most a férfi Az elmúlt „szép időt" nem érti. Kiégett szívvel, fásult testtel, ösz hajjal, flirtelni sem restéi. Hogy a család, e szentelt oltár, Megszűnik nála az ajtónál, S a mint kilép, kalandra készen Szemmel legel az asszonynépen. Nincsen előtte semmi olyan, Mit meg ne merne, úgy, — titokban, De hölgyeim! hogy most a férjok Ilyen szabad világot élnek, Hogy alig kezdett még szeretni, És már is mormon kívánna lenni, Nem ők az ok. Ki ? Meg nem mondom; Tűnődjenek rajt' a farsangon. S ha megtalálják, arra kérem, Valami böjti kis levélen írják le. És ha nem az volna, Mit sejtetek e kis dalomba', Leszek oly bátor, már mint „férfi" Bocsánatot itt nyíltan kérni. Lévai Sándor.