Esztergom és Vidéke, 1900

1900-11-04 / 86.szám

megüresedő I. végrehajtói állásra Finta Árpád, a II-ikra Kovács István. A 35 pontból álló tárgyscrozat nevezetesebb tárgyai: a p. ü. osztály reformja, két uj tanitói állás szervezése, az építési szabályrendelet módosítása, az állatorvos államosítása, leszámolás a gimnáziumépi­tésről s a járásbíróságok egyesítése. — Eltűnt. Idósb Estéli Imre lábatlani lakos lakásáról kedden délelőtt az erdőre ment, sebére gyógyfüvet szedni s azóta vissza nem tért. Hozzátartozói nem tart­ják kizártnak, hogy az illető öngyilkossá lett. A csendőrség a nyomozást megin ditotta. — A városi elemi iskolák jellege. A városhoz megérkezett a közigazgatási bizottság határozata, amelyben — a mi­niszter rendelete értelmében — egy ve­gyes bizottság küldetett ki az adatok beszerzésére, felderítésére stb. A tanács e bizottságba az iskolaszék három tag­ját javasolja. — Ludlopás. Lábatlanon özv. Eipli Józsefné kárára hét, Multner Jánosné kárára öt, Hatos József kárára négy da­rab libát a mult hét egyik éjjelén ellop­tak. A csendőrség a nyomozást megin­dította s a tettes nyomában van. — Búcsúk a vidéken. Táthon nove m ber i-énvolt, illetőleg 4-én (utólag), n-én Tokodon, 19-én Leányváron 23-án Kesztöl­cön, 25-én Dághon és Mogyoróson bú­csú lesz. Tehát mulathatunk. — Fiatal betörők. Nemes József pász­tor két nagyreményű csemetéje kieszelte, hogy Szabó Anna, doroghi uton lakó kofaasszony vidéken van s kedden éjjel konyhája betört ablakán bemásztak a lakásába s nagy lelki nyugalommal szed­ték össze a holmit. Elég zajjal, mire figyelmessé lettek a szomszédok s tet­ten érték a kiskorú betörőket. Egy nad­rág kivételével a zsákmány visszakerült tulajdonosához. — Baleset a bányában. Rövid tele­fonértesítés tudatta a helybeli főszolga­bíróval, hogy a doroghi bányában teg­nap este Schatz Ferenc fiatal úgy összezúzta a lábát, hogy amputáció vált szükségessé. Kakass László h. fő­szolgabíró a helyszínére utazott. — Lopott birkák. Nógrádmegye több községéből Nedesovszky József juhász Összesen mintegy százötven birkát lo­pott Össze. Mázy, nyergesujfalusi őrspa­rancsnok a napokban a balassagyartmati csendőrségtől ez irányban táviratot ka­pót s a tettest még azonnap kinyomozta, de mire letartóztatásához jutott volna, a juhász — neszét véve a dolognak — el­illant, de a juhokat — számszerint azon­jban már csak 121 drbot — még aznap behajtották Lábatlan községbe. A juhok Balassa Antal jegyzőnek adatták át gondozás végett, a juhászt pedig keresik. — KápOSZta-kalamitás. Háziasszonyaink nagyrészét a nyakig érő sár visszatar­totta a párkányi vásárra való átmenet­től. Biztak abban, hogy mint más évben, vásár után a zöldséges hajók átjönnek. Át Ís jöttek volna, ámde a kis vízállás folytán keletkezett zátonyok nem enge­dik. A káposztakedvelők aggodalma te­hát joggal megy. — Öngyilkos Újonc Timár Sándor lábatlani illetőségű újonc, ki a folyó év október havában vonult be háziezredünk­höz Bécsbe, szolgálati kedvtelenségből és öngyilkossági szándékból a kaszárnya 3 ik emeletéről leugrott és szörnyet halt. Bécsben temették el. = Eladó ház. A Lőrincutca 18-ik számú ház szabad kézből eladó. = Fiatal tanitó — aki gyorsírni, kó­tából cimbalmozni és hegedülni tanít, az összes népoktatási tanintézetek bármily osztályú növendékének privát órákat ad­hat és ügyvédi irodába is elmegy — a délutáni órákra foglalkozást keres. Cime : Mucsi Vince, Párkány. — Egy használt, teljes jókarban levő zongora olcsón eladó. — Cim a kiadó­hivatalban. Szerkesztői üzenetek. D. y. A vers meglepett, jövő számban hozzuk s kérünk máskor is. — Szösze, Bájos, üde; nem hall­munkás gathatjuk el, bár sigoruan tilos az előzetes kritika. És csak sajnáljuk, hogy lapzártakor vévén, már ma nem hozhattuk. — Eva. Hát hogy ne várnők a többi kivánságot. Legalább harminchármat. ILT^ilttér- *) = >Henneberg selyem* csak akkor valódi, ha közvetlen tőlem rendeltetik, fekete, fehér s szines, 45 krajcártól 14 frt 65 krig méterenként. Mindenkinek póstabér és vámmentesen, házhoz szál­lítva ! Minták postafordultával küldetnek. Henneberg G., selyemgyáros (cs. és kir. udvari-szállitó) Zürichben, (1.) IO.488/1900 tlkvi. sz. Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Binetter Jakab bátorkeszi lakos végre­hajtatónak Labanc András lábatlani la­kos végrehajtást szenvedett elleni 510 kor. tőkekövetelés, ennek 1900. évi április hó 20. napjától járó 6°/ 0 kama­tai, 53 kor. 90 fill., per s végrehajtási és ezúttal megállapított 24 kor, árverés kér­vényezési költségek kielégítése iránti végrehajtási ügyében az ezen tkvi. ható­ság területéhez tartozó s Labanc And­rás tulajdonául a lábatlani 81. sz. betét­ben A f 1. sorsz. 257. hrsz. a. felvett házhelyre s az azon épült házra 560 Í korona, az u, o. f 2 sor 3149 hrsz. a.. felvett homoki szántójára 142 kor., j ugyanott f 3. sorsz. 3381 hrsz. alatt' felvett homoki szőlőjére 202 kor. kiki- j áltási árban az árverés elrendeltetvén, árverési határidőül 1900. ÓVÍ noeember hó 22. napjának de. 9 órája Lábatlan! község házába kitűzetett azzal, hogy ugyanakkor a jelzett ingatlanok esetleg a kikiáltási áron alul is elfognak adatni. í Árverezni szándékozók tartoznak a bá­natpénzt készpénzben vagy óvadékképes 1 értékpapírban a kiküldött kezeihez le­tenni, vagy annak a bíróságnál történt előleges elhelyezéséről szólló elismervényt átszolgáltatni. A vételár tetszésszerinti részletben 3 hónap alatt fizetendő, az árverés napjá­tól számítandó 6°/ 0 kamatokkal. Az árverési hirdetmény kibocsájtásával egyidejűleg megállapított árverési fölté­telek a hivatalos órák alatt a telekkönyvi hatóságnál és Lábatlan község házánál a hivatalos hirdetések között megtekint­hetők. Kelt Esztergom, 1900. augusztus hó 17-án, A kir. járásbíróság mint tlkvi. hatóság. Környey Imre kir. járásbiró. Nyilvános kijelentés! Alulírott arckép-műintézet, hogy ne legyen kénytelen arcképféstő művészeit elbocsájtani s hogy azo­kat továbbra is foglalkoztathassa, csak rövid időn át, mig e nyilat­kozatot vissza nem vonja, minden haszon vagy nyereményről lemond, s mm CSAK 7 FRT 50 KRÉRT, mm az érték és előállítás feléért szállít egy életnagyságú arcképet (mellkép) nagy­szerű, elegáns fekete-, arany-, barockrámában, melynek tényleges értéke legalább 30 forint. Aki tehát óhajtja saját, neje gyer­mekei, szülei, testvérei, vagy más kedves, rég elhalt rokon, vagy ba­rát arcképét elkészíttetni, csak az illető fényképét bármily alakban küldje be és 14 nap alatt megkapja az arcképet,* melytől a legkelleme­sebben lesz meglepetve. Csomagolás Önköltségen lesz szá­mítva. —- Megrendelések a fénykép melléklése mellett, mely sértetlenül visszaküldetik, csak e nyilatkozat visszavonásáig fogadtatnak el a fenti átért s vagy a pénz előleges bekül­dése, vagy utánvét mellett. Az arcképnek pompás, lelkiis­meretes és élethű kiviteléért szava­tolás vállaltatik. Számtalan elismerő és köszönet­irat nyilvánosan bárki betekintésére. Arckép-Müintézet „Kosmos" "S^P 1 "­vannak még emberek, a kik a Kathreiner-féle Kneipp-maláta kávét nem használják, holott ez oly kellemes ízü és egészséges kávéital? Mert még nem tudja mindenki, hogy a Kathreiner-kávé mily nagy előnyökkel bir. A kávénövény egy kivonata által a babkávó ízét és zamatját nyeri, anélkül, hogy annak az egészségre oly hátrányos alkatrészeit magába venné. Hasznosan egyesíti a honi maláta-készítmény értékes tulaj­donságait a babkávó kedvelt ízingerével. Igaz, hogy az egészség áldására a Kathreiner-féle Kneipp­maláta kávét milliók, a családok százezrei naponta isszák. Kivá­natos volna azonban, hogy minnyájunk érdekében, ez az igazi családi-kávé, kitűnő tulajdonságainál fogva, mindenütt s különösen minden családban bevezetést találjon. A Kathreiner Kneipp-maláta kávé többnyire szint, és majdnem teljesen elhárítja a babkávénak az egészségre káros hatását. Ajánlatos a Kathreiner maláta kávé egy harmadával a babkávé kétharmad­részéhez kezdeni, s hova-tovább fele-fele részre átmenni. A Kathreiner maláta kávé összehasonlíthatlan előnye abban áll, hogy rövid megszokás után, telje­sen tisztán élvezve is kitűnően ízlik. Esetekben, a midőn a babkávó élvezete eltiltatik, a legajánlatosabb pótlást nyújtja, gyönge és beteg egyéneknek, mint könnyen emészhető, vérképző ós erősítő szer, ajánl­ható. Orvosi nyilatkozat szerint a fejlődő ifjúságnak, külö­nösen leányoknak más kávé-ital ne is adassék. A Kathreiner-féle Kneipp-maláta kávé bevezetése által, a legkisebb háztartásban is jelentékeny megtakarítás elér­hető. Egyszeri kísérlet, gondos elkészítés mellet, mindenütt állandó használatot von maga után. A Kathreiner-féle Kneipp-maláta kávé soha sem lesz nyitva elárusítva! Csak akkor valódi az ismert 7 fehér eredeti csomagokban, ha Kneipp páter arcz­képe mint védjegy ós a »Kathreiner« név rajta áll. Erősítés és erőmegüjitás czéljából eradménynyel használják az összes turisták, kerékpározók és lovaglók nagyobb tourok után. 1 üveg ára 2 kor. l l% üveg ár? <gp 1 kor. 20 fillér. ^ \ Valódi csak fennti védjegygyei. Kap­» rt t.lnMjl7ri'jn m f ható az összes gyogyszenaraKoan. • I Főraktár: Kreisapotheke, Korneubjirg, Bécs I I mellett. 11 1900. V. II. 25/11. számhoz. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó ezcnl nel közzé teszi, hogy a bpesti kir. ke­resk. és váltó törvényszék 1897. évi 94399 zámú végzésével Dr. Brichta Bó­dog ügyvéd által képviselt Spiegel Ig­nác felperes részére Stallmann Lipót al­peres ellen 600 kor. tőke és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt és 1000 ko­ronára becsült ingóságokra az eszter­gomi kir. járásbíróság fenti számú vég­zésével az árverés elrendeltetvén, annak a felülfoglaltatók követelései erejéig is, a menynyiben azok végrehajtási zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán Piszkén leendő megtartására határidőül 1900. évi november hó 8. napjának délutáni 2 Órája tűzetik ki. amikor a bíróilag le­foglalt lovak, Ökrök, s egyéb ingósá­gok a legtöbbet Ígérőnek készpénzfize­tés mellett, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielé­gítéshez tartanak jogot, — amennyiben részükre foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyv­ből ki nem tűnik — hogy elsőbbségi igényeiket az árverés megkezdéséig alul­irt kiküldöttnél írásban, vagy pedig szó­val jelentsék be. Kelt Esztergomban, 1900. évi október hó 20ik napján. Havas Vince, kir. bir. végrehajtó.

Next

/
Thumbnails
Contents