Esztergom és Vidéke, 1900
1900-09-20 / 73.szám
kifáradva rendőrségünk a határban el is fogta, társának azonban, akiről azt mondotta, hogy útközben elváltak, teljesen nyoma veszett. Pedig az is állandóan | városunk határában tartózkodott. S vé- j letlenül akadtak nyomára. Pelczmann | László szabómester segédei ugyanis hétfőn, kirándulást rendeztek a Csitriszigetre. Közöttük volt Smahl József segéd is, aki határozott detektív hajlamokkal és tehetséggel bir s aki annak idején eredményesen vett részt a templomrabló elfogásában. A társaság a szigeten egy gyanús fiatal emberre akadt, aki egész Robinzoni felszereléssel főzte a gulyásost a magányos helyen. Smahl rendelkezett, kiosztotta a szerepeket s az idegen egyszerre csak azt vette észre, hogy körül van fogva. Hárman őrzésére vállalkoztak, a negyedik rendőrért ment, aki azután le is tartóztatta a szigetlakót, akinek ijedtsége és zavara eléggé elárulta, hogy a lelkiismerete nem tiszta. A rendőrségen azután be is vallotta, hogy ki ő és merre van kényszerhazája. Vissza lett oda expediálva. — Betörés. Szinte csodálkozni kezdettünk, hogy a szezon immár vége felé közeleg s a szigeti kioszk az idén még nem lett feltörve. A rendes nyári szenzáció azonban, ha a vérasszonyok nyarára esett is, de el nem maradt. Megtörtént f. hó 13 ikának éjszakáján, ezut* tal azonban a nyalánk ur, aki különösen a Dzsin-likőrrel barátkozott, rajtavesztett ; elfogták. Márfi Sándor rovott előéletű süketnéma mesterlegény volt az éjféli vendég. — Tisztátlan sátrak. Dr. Áldori Mór tanácsorvos kedden megvizsgálta a piaci hentessátorokat s általában úgy tapasztalta, hogy azok faalkatrészei erősen tisztátlauok, miért is javasolja a polgármesternek, hogy a vágótőke kivételével, azok olajfestékkel való bemázolását rendelje el s Simon hentesnek, akinél a legtöbb tisztátlanságot tapasztalta, megbüntetését kári. == Dunkl Norbert udvari zeneműkiadó a Rózsavölgyi és Tsa cég főnöke, ki az utóbbi napokban Bestvinben (Csehország) Kubelikkel a jövő télen rendezendő hangversenykörut miatt tanácskozott, visszaérkezett a fővárosba. IRODALOM. f Magyar Gazdák Zsebnaptára. Minden téren a gyakorlatiasság szelleme hódit. A gyakorlati használhatóság eszméje vezette azokat a gazdákat, akik Összeálltak, hogy egy igazán praktikus zsebnaptárt állítsanak össze, melybe a praktikus gazda, illetőleg gazdatiszt első följegyzéseit megtehesse. A Lévai féle >Magyar Gazdák Zsebnaptárac, mely október hó közepén kerül ki a sajtó alól, a gazdasági üzletvitel első följegyzési könyve lesz. A szerkesztőség, mely csupa praktikus gazdákból áll, arra törekszik, hogy e naptár minden tekintetben megfeleljen a praktikus gazda igényeinek. A Lévai féle Magyar Gazdák Zsebnaptára diszes és tartós bekötésben kerül a könyvpiacra és az ára csupán 2 korona leend azért, hogy mindenki megszerezhesse, aki egy praktikus jegyzőkönyvet akar zsebében hordani. A naptár Lévai Mór könyvkiadóhivatalában Ungvárt jelenik meg és minden jóhirü könyvkereskedésben is kapható lesz. Aki 2 kor. 20 fillért küld postautalványon a kiadóhivatalba, annak postán bérmentve fog megküldetni. f Magyar Bazár. Ezt a legrégibb, legrégibb, legjobb divatlapot Wohl Janka szerkeszti és az Athenaeum r. t. adja ki. A >Magyar Bazárt az egyetlen magyar divatlap, mely havonkint négyszer jelenik meg mindig bő divatrészel, gyönyörű szines divatképekkel és illusztrált szépirodalmi melléklettel. A »Magyar Bazárs borítékján annyi tudnivalót közöl a társaságból, háztartásból, regényt, amennyit egyetlenegy sem a hazai divatlapok közül; a >Magyar Bazár* előfizetési ára Y4 évre 4 korona. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest, Kerepesi-ut 54. f Háztartás. Kürthy Emi iné szerkesztésében és az Athenaeum r. t. kiadásában havonként 3-szor megjelenő >Háztartás* a magyar gazdasszonyoknak egyetlen magyar lapja, mely a háztartás minden ágában útbaigazítást ád, helylyelközzel képekkel magyarázva. A »Háztartás* bő szépirodalmi részét irodalmunk legkiválóbb művelői szerkesztik. Költemények, elbeszélések a legjobb írók tollából élénkítik a »Háztartás« tartalmát és ami szintén igen nagy érdeklődésre számit: a divat is szóhoz jut Írásban és képben, ennek a maga nemében egyetlen lapnak a hasábján, A >Háztartást gyönyörű szines borítékban jelenik meg és előfizetési ára x / 4 évre 4 korona. Mutatványszámot küld ingyen a kiadóhivatal : Budapest, Kerepesi-ut 54. f Magyar Nemzet, amely a nagy és magasztos tradíciók zászlaja alá toborzottá az újságírás legedzettebb munkásait, Jókai Mór és Beksics Gusztáv főszerkesztők, Adorján Sándor felelős szerkesztő vezetése alatt készen találta az »Athenaeum* részvénytársaságnál mindazokat az eszközöket, amelyekkel a legtökéletesebb módon megfelelhetett maga elé tűzött feladatának; komoly, megbízható, érdekes és irodalmi színvonalon álló cikkekben és közleményekben gyorsan beszámolni az eseményekkel, hozzászólni minden aktuális kérdéshez és iránt adni a közvéleménynek. Széles összeköttetései az Összes politikai pártokkal lehetővé teszik, hogy a »Magyar Nemzet* az országos és pártpolitika egész szövevényét éber figyegyelemmel kisérhesse, a készülő, eseményeket az összes lapoknál jóval előbb jelezhesse s a politika kulissza-titkairól idejekorán tájékozást nyújthasson. Az osztrák ereményekről kétszer kap naponta a >Magyar Nemzet* megbízható és kitűnően értesült tudósítójától telefonértesítést, külföldi hírszolgálatát pedig a világ összes fővárosaiban megbízott elsőrangú hírlapírók végzik távirati uton. A művészek és művészetek világában, a főváros köreiben, a mezőgazdaság, kereskedelem és ipar összes testületei ben elsőrangú erőkkel van képviselve a »Magyar Nemzet* s azért nem kerülheti el figyelmét semmi, ami az újságolvasót bármely irányban is érdekelhetné. A » Magyar nemzet azt a kiszámíthatatlan előnyt nyújthatja olvasóinak, hogy 12 órával előzi meg az összes fővárosi napilapokat s ugyanakkor, amidőn itt a fővárosban reggeli lapokat olvasni kezdik, a »Magyar Nemzet« már az ország leg távolibb vidékein is elmondja a tegnap összes eseményeit. Husz, huszonnégy oldalon jelenik meg rendesen és előfizetési ára egy hóra mégis csak 2 korona. Karácsonyi ajándékkép kivétel nélkül minden előfizetőnek ingyen és bérmentve küldi meg a Magyar Nemzet kiadóhivatala a Magyar Nemzet gyö nyörü naptárát, ami magában fölér egy havi előfizetési díjjal, Mutatványszám 6 napig ingyen. Cim : M?gyar Nemzet* kiadóhivatala, Budapest, Kerepesi ut 54. szám. Szerkesztői üzenetek. Szlávok. Persze, hogy sajtóhiba volt, még pedig a legkellemetlenebb s legbosszantóbb fajtából, A derék ruttkai magyarok is bizony a »kezüket* szorítják ökölbe s nem a sszi vüket« — akármilyen haragosak. H, J. Hogy mennyi vers van, asztalunk fiókjában, az egészen mellékes. Ha jó verset kapunk, megjelenik az mielébb, bármily zsúfolt a ládafia, — ha rosszat, nem lát nyomdafestéket, ha egyetlen poéma sincs tartalékban. Várjuk a próbát. Faeladási hirdetmény. A bajnai herceguradalmi erdészeti hivatal ezennel közhírré teszi, hogy az uradalom >SárásÍ* erdőosztagában, meiy közvetlenül a nyergesujfalusi ut mellett fekszik, nagyobb mennyiségű |. oszt. tűzi cser és dorongfa, valamint csertőké eladó. Az I. oszt. cserfa öle 22 kor. 40 fillér. Cserdorong . . » 16 20 > Csertőke ...» 18 — Megkeresések az alulirt erdőhivatalhnz intézendők. A herceg Metternich-féle uradalmak erdészeti hivatala Bajnán. SUCHARD CSOKOLÁDÉ. FiniSI IlUKliLllTiS 1900. GRAND PRIX Legmagasabb kitüntetés. Hirdetések az ESZTERGOM és VIDÉKE számára jutányos áron felvétetnek a kiadóhivatalban, Széchenyi-tér 330. sz. és BRENNER JÓZSEF füszerkereskedésében. No. 2005. Hirdetmény. A Győr-Szabadhegy és az Esztergomban állomásozó c». és kir. közös hadsereg csapa*ai részére, a kenyér és zab szállításának bérbeadá(*szertt biztosítására nézve 1901. január l-től 1901. december 31-ig szóló időtartamra 1ÍMIO október 9-én cl. e. ÍO órakor Komáromban a cs. és kir. élelmezési raktárban tárgyalás tartatík, melyre csakis írásbeli ajánlatok fogadtatnak el. Az ezen tárgyalásra érvényen közelebbi feltételek az 1900 szept. lén Pozsonyban kelt, 3026. sz. hirdetményből — továbbá az ezen tárgyalásra készített és itt megtekinthető', 1900. aug. 1-én Komáromban kelt feltételeket tartalmazó füzetekből meg. tudhatók. A 3026 sz. hirdetmény és a feltételeket tartalmazó füzetek (ez utóbbi, ívenkint 4 kr.) mindenkinek rendelkezésére állanak. Kelt Komárom, 1900. év szeptember hó 8. ~ r Csász. és Hir. Katonai Élelmezési Raktár.