Esztergom és Vidéke, 1900

1900-09-23 / 74.szám

AZ „ESZTERGOMVIÜÉKI GAZDASÁGII EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. y[egjclci>ik Vasárnap és CSÜtÖrtÖkÖIl. Felelős a szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: a MUNKÁCSY KÁLMÁN- (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) ELŐFIZETÉSI ÁRAK: : ' Egész érre — — — — 12 kor. — fll. Laptulajdonos kiadókért: SZCCbCnVÍ-tél% 330. SZálI). Fél évre— — — — — 6 kor. — fii. ' N.

w

«4é™ ^-^n""-!.- DR. PROKOPP GYULrA. «.,„..,„„.

a

„.

k 1 Tiz hónap. Esztergom, szeptember 21 • A közvetlen szemlélet s az igaz festő-lélek megkapó színeivel rajzolja le Nansen legutóbbi munkájában azt a nagy lelki gyönyörűséget, csodálatos, feledhetlen hatást, amelyet, az örök éjszaka földjét elhagyva, az első aranyfehér napsugarak idéztek elő az expedíció minden tagjánál. Hogy olvastuk a munkát, teljes mértékben el tudtuk képzelni ezt a gyönyörűségben való úszást, hisz magunk is ujjongtuk nem egy hosszú tél után az első tavaszi szellőnek ; — néhány hónap óta nemcsak elképzelni, de átérezni iá kezdjük. Vastag setétségü éjszakában, minden oldalról összeroskadni készülő jéghegyek sikátoraiban, megbízható, hozzáértő kapitány nélkül bolyongott éveken át a mi Fram-munk is s mi: a hajó népe, már-már megdermedve, a hosszas felmelegítő mozgásokba belefáradva, szinte apatikus fásultsággal belenyugodtunk abba, hogy hajónk szétroncsolódik ; s mi elpusztulunk a setétségben. j j Azután egyszerre szemünkbe ragyogott az első aranyfehér napsugár : az a heszéd volt, amelyet az új kapitány intézett a legénységhez, amely egyszerre újra megtanulta a fegyelmet s egyszerre valamennyi uj kedvvel, erővel, buzgósággal látott hozzá eddig elhanyagolt kötelessége teljesítéséhez. Azután | egyre több lett a fénysugár s ' világosabb a sokhónapos éjszaka. A jéghegyek között is utat talált a jól vezetett hajó, biztosan úszott tova s ma — elmondhatjuk — kiért a napfénybe, — a nyugodt, tiszta vizekre. Hurráh, hurráh, hurráh kapitány ' úr ! ' Tiz hónapja annak, hogy Wimmer Imre vállalkozott arra a hálátlan, nehéz feladatra, hogy a szinte vrack-számbar menő városi hajót tovább vezesse. S őszinte Örömünkre szolgál, hogy amily bizalommal és telve reménykedéssel hajoltunk meg akkor az érdemes férfiú í ambíciója, bátorsága előtt, ügy ma akár aláírhatjuk programmjának azokat a szavait, hogy jelen működése életének, amelyben többféle állásban működött, koronája leend. Benn vagyunk a rendes mederben ; s eltünedezvén s legtöbb nagy akadály, amelynek eltávolítására kellett úgyszólván minden erőnket fordítani, eljutottunk odáig, hogy ezentúl figyelmünket, munkánkat a hajó belsejének, gépezetének, konstrukciójának, minden kis csavarának kitisztogatására, kifényesítésére, teljes rendbehozatalára fordíthatjuk. Mögöttük maradt a keserű vizekben a gimnáziumépület, a körkórház, az igazságügyi palota, az állami szőlőtelep jéghegye, amelyekbe beleütődve, annyiszor vetődött vissza erős horpadásokkal, város-hajónk s ha még megoldódik a reáliskala kérdése s sikerül a városi adósság bizonyos mértékű rendezése, vagy konvertálása: elmondhatjuk, hogy k jour vagyunk s állandóan a csendes, rendes, hétköznapi, de legáldásosabb házi munkálatot folytathatjuk. Visszaállott városunk egészen elveszített s még fővárosi lapok vezércikkei által is elparentált jó neve, visszatért a reputációja s mindég büszkék lehetünk azokra a nyilatkozatokra, amelyeket az augusztusi ünnepségek idején a király képviselőjétől, a kormány vezetőjétől hallottunk. Nem jelennek már meg nap-nap után a fővárosi sajtóban esztergomi rémkrónikák, amelyek ha Háry János-nyelvén íródtak is, nem mertük megcáfolni, mert részleges beismerést mégis csak kellett volna tennünk. Beszáradnak a fekete és szürke, erősen megfogyatkozott szinek palettáján az objektív helyi sajtónak, amely lelkiismeretes és tiszta szemmel nézi a dolgok menetét és tisztában van azzal, hogy egy - erősen megrongált, kontár mód kezelt gépezet teljes helyreállítására, beigazitására még akkor is nagy idő kell, ha a javító gépészt e belső munkától semmi más külső munka el nem vonja. Szívesen megyünk immár a közgyűlési terembe, amelybe azelőtt csak a botránykedvelők törték magukat, a jobbi Ssúm liifi

1 tátia. Barangolok hegyen, erdőn, avaron ; Szabad lelkem kalandozhat szabadon. Hegyi folyó csobogása a zeném ; Ez az egész nagy mindenség az enyém. Sárga levél, piros levél a fákon ; Itt-ott immár meg is gyérült az ágon. Hull a Vágba. Elragadják a habok. — Tz levelek, Esztergomig sehogy meg [ne álljatok ! Haldokló lomb. Most is hullott róla, ni! . . . Egyszerre csak a szivem kezd szólani: Úgy szeretnék beszélgetni Teveled! Hazafutok s édesanyám átnyújtja a leve[led\ Ruttka, poo. IX. //. Csákány Sándor. A herceg kalandja. Alfonzo herceg megigazította rövid nadrágját, főicsatolta harisnyatartó szijjait, egy zsoké-sapkát vágott a fejébe és a toalettje készen volt. Mikor a tükörbe nézett, elmosolyodott. Olyan volt, mint egy ifjú turista; a legjobb alattvalói szem se vehette észre rajta, hogy várományosa Steinburg-Detmond hercegség trónjának. Mikor kilépett a palota kapuján, nem is tisztelgett neki az őr. Ez egészen bizonyossá tette, hogy maszkja kitűnő. Alfonzó herceg ilyen uton, ilyesfajta öltözékekben szokott Ieeresz! ední a nép egyszerű fiaihoz, jobban mondva leányaihoz, hogy megismerje népét. Igen kedves elvei voltak, a melyek szerint nem nézte, hol virult ki a virág, pompás majolika vázában, avagy egyszerű virágcserépben e, sőt lehet mondani, hogy az egyszerűbb kalandocskákat jobban szerette. Hiszen a dolog érthető. Mig egy ur nővel való viszony botrányt, párbajt, s talán brr! házasságot vonhat maga után, a nép egy jókedvű leánya ilyen kellemetlenségeket nem igen okozhat. — Jó napot, fenség ! E tiszteletteljes köszöntés zavarta meg ő hercegségét gondolataiban. — Ej, ej, megint álruhában ! . . Öreg úr volt a köszöntő, a ki egy kissé rosszalóan csóválta meg fejét. — Csak halkabban, kedves doktorkám, nem szeretném, ha megismerné* nek! . . — De mire való ez, mi a célja ennek a könnyelműségnek ?! . . — Ja, öregem, a vér ... a vér! . . . — Nos, és otthon nem vár elég kényelem fenségedre ? —• Nem arról van szó, kedves doktor. Az egyszer olyan nőt keresek, a ki teljesen Önzetlenül, a személyemért szeressen meg, ne a herceget, ne a trón' örököst, — az embert szeresse ben- i nem ! . . i ! — Megbocsát, fenség, de ez csak í frázis 1 i 1 — Hogyan ? . . 1 I — Nem szólok semmit, csak alázatos ^tisztelettel vagyok bátor figyelmeztetni j legutóbbi kísérletére, a mikor ... a | mikor ... Í Alfonzó elutasitólag intett kezével. i — Boritsunk fátyolt a multakra, öre- 1 gem 1 . . . De ez is csak annál jobIban izgat, tüzel. — Isten önnel, Isten í önnel! s ] — Fenségednek legalázatosabb szol- ( gája ! . . ! | A herceg tovasétált néha-néha lovag- 1 | korbácsával ütve egyet, és önkénytelen i | is az udvari orvos ssavaira gondolt i vissza. Elmosolyodott. A múltkori kis 1 j kalandnak csakugyan furcsa vége lehetett volna, ha idejekorán vissza nem » vonul, 1 Egy kovács mátkájának tette a szépet, í persze — nem sejtve, hogy a vőlegény Í közelben van. A leány azután előkiál- 1 totta kedvesét, és ő fensége csakis hirtelen visszavonulással menekült meg ( jattól, hogy egy alattvalója fenség sértést s ne kövessen el ellene . . . De hogy 1 mondta ő hercegsége ? . . Boritsunk fá- 1 tyolt a múltra ! . . Í Alfonzó úrral egy csinos asszony jött 1 szembe. Érett, telt formái voltak, az l ! arca majd kicsattant a pirtól és a sze- 1 s mei olyan szép dolgokat meséltek an- j nak, a ki megértette. Hogy az élet rövid, minden elmúlik, a röpke csók is tovatűnik a rohanó percekkel . . , miért ne édesítsük meg hát perceinket ?. . Alfonzó végigfuttatta ujjait a kabátja gombjain. — Igen, nem . . . igen, nem ... — számítgatta és >nemc jött ki. Veszteg maradt tehát, pedig a vére szinte égette kalandvágyó testét. Különben köszönt is a szép asszonynak, a ki alig észrevehető fejbiccentéssel fogadta tolakodását, s csakhamar eltűnt egy oszlopos palota kapuja alatt. A herceg folytatta a sétát. Ma célt kell érnie. Minek ragyog a nap, minek virít a virág, minek énekel a madár, minek dobog a sziv, ha nincs szerelem ? . . Az udvar papja : a jó Hiacintusz azt mondja, hogy erkölcstelenség az ilyen kalandocska ; erkölcstelenség, ördög ! . . fiatalság, élet! . . Mit ér a virág, ha csak szagolni lehet és minek virul, ha ne tépjük le ?! . . ígyen elmélkedett a kis herceg, s mig eszméit igy fűzögette, kiért a város szélére, a hol a szegényesebb kis házikók vannak, és a hol a birodalom erkölcstelen székvárosa jámbor faluvá szelídül, tele lombos fával, a melyek hüs árnyékot adnak, tele apró mezitlábos, futkározó gyerekkel, akik azzal mulatnak, hogy kavicsokkal dobálják a patakban a békákat. Mert patak is van,.