Esztergom és Vidéke, 1900

1900-08-05 / 61.szám

ESZTERGOM és TIME AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és CSÜtÖPtÖkÖIl. Felelős a szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: PLÖFIZ^ÉSI ÁRAK- MUNKÁCSY KÁLMÁN- (bova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hiraetések kaldendök) Fairre™ ~__"~_~~

1

6 kSí* - fii' Laptulajdonos kiadókért: Széclj Cí>y Í-tér, 330. SZálD. noHén. Egy

~ gíá

~

4ra:

T

4 ftl

.

3 k

"' ~ DR. PRO KOPP GYUlxA- *™«r^^^^.^ Pihenés. Esztergom, augusztus 2. A mai nappal a reáliskola aktív tanerőinek száma megfogyatkozott egygyel. Olyan taggal, akinek neve, egész élete mintegy összeforrott az intézettel, megalakulása óta vitte előbbre annak ügyét, fejlődését, emelkedését s aki majdnem félszázadon át ifjú erővel, lelkesedéssel és kitartással állott, dolgozott a számára kijelölt helyen. A mai posta hozta ugyanis meg a kultuszkórmány leiratát, amelyben tudatja, hogy Kaan János reáliskolai rajztanárt, negyvenhárom évi szolgálat után, saját kérelmére, nyugdíjazza. Kétségtelen, hogy az érdemes férfiú, aki egész életét hasznos és sokoldalú munkásságban töltötte el s minden téren, amelyet elfoglalt, minden mozgalomban, amelyet kezdeményezett, minden munkában, amelyet magára vállalt: igyekezett s tudott is helyt állani, hogy haja őszre vált s immár nagyra nőtt unokák veszik körül kivívta, helyes jogát a pihenéshez, amely azonban ezúttal is csak részleges lesz, ahogy az oly agilis, munkában élő s meg nem csökkent fizikai és szellemi erővel biró férfiúnál, mint Kaan János, máskép el sem képzelhettük. Pihenését könnyíteni fogja, hogy évtizedes érdemei, a semmi paedagogustól el nem maradható boszankodások és hiábavaló fáradozások bizonyos rekonpenzációt találnak a kultuszkórmány által megállapított nyugdíjban, amilyenre csak pár év előtt is nem számithatott, de sőt egyáltalán nem tudhatta, hogy hosszú munkásságáért lesz-e majdan egyáltalán valami anyagi elismerés. Mint mondottuk, Kaannal távozik egyike azoknak, akik a zsenge csemetét első idejétől nevelték, gondozták, minden bajtól óvták. Amely szeretetteljes gondosságuk elégtételéül szolgálhat, hogy mikor a kertészkedésben kifáradva, abbahagyják azt: igaz lelki örömmel szemlélhetik, mily terebélyes, életerős fává erősödött az annak idején még széltől is óvandó, gyenge csemete. A felsőbb elismerésen kivül ezt az édes megnyugvást is magával viheti a nyugdíjazott, amint az intézet termeitől elválik. Kaan János nem városunk fia, de azzá vált idővel. Itt töltötte élete derekát, itt lett magyarrá körülöttünk. S itt fogja élvezni pihenése napjait is. Őszinte szívből kívánjuk, élvezze minél tovább erőben, egészségben, a részleges nyugodalmat. Memor. A kilencszázados jubileum. Esztergom, augusztus 4. Programm-megállapirás. A városi rendezőbizottság csütörtökön tartotta nagyfontosságú értekezletét, amelyen — a sok előző tanácskozás határozatainak értelmében — véglegesen megállapították az augusztusi ünnepségek programmját. A három óránál tovább tartó ülésen résztvettek, Kollár Károly polgármesterhelyettes elnöksége alatt: dr. Walter Gyula kanonok, Vaszary László gazdasági tanácsos, Perényi Árpád primási főszámvevő, továbbá Dóczy Ferenc, Frey Ferenc, dr. Földváry István, dr. Helcz Antal, Kaan János, Niedermann József, Rothnagel Ferencz bizottsági tagok. j A tanácskozások legnagyobb részét a szükséges rendőri intézkedések megbeszélése tette s e tekintetben nagyon megkönnyítette az eredményes eszmecserét, hogy abban, az ő szakszerű tui dásával, tapasztalatai gazdagságával,résztvett a fürdőzéséből kipihenve visszatért rendőrkapitány is. | I Ugyancsak ő volt, aki az ülés elején ! a bizottság tudomására hozta, hogy a távollevő polgármester, akivel néhány | napot együtt töltött, leghálásabb köszönetét nyilványitja a bizottságnak eddigi buzgó működéséért, minden intézkedéséhez hozzájárul, s a szíves munkásság folytatását kéri, amennyiben a nehéz kúra, amelyet folytat, meg nem szakitható s f. hó 11-ike előtt nem térhet vissza. Ezután került sorra a programmtervezet, amelyet Rothnagel Ferenc főjegyző nagy gonddal és körültekintéssel, állított össze. Az egyes ülések után a programm minden pontozatát közöltük s igy feleslegesnek tartjuk ismételni azt, annál kevésbé, mert nyomda alá kerül s Az .Esztergom és Vidéke" tárcája. Húzzad csak! Húzzad csak a nótám, Ne félts, hogy kitörjek Nem ugy van, mint régen, Nem is lesz már többet. Régen, hogyha húztad, Sirva is fakadtam ; Ma meg is mosolygom, Ma ki nem fog rajtam. Amin régen sirtam Azon most mosolygok, Mástól sir most szivem, Egész mástól boldog. S hogyha esküt mondok, Más az esküvés is ; Mindenem más, csak az ábránd, Csak a hóbort — Az maradt meg mégis. Havasi. A tavak mellől. v. Mondsee, aug. 2. Kedves* barátom ! — Már egy hónapja, hogy itt lopom a napot s ez a hónap elmalti anélkül, hogy a múlását a maga részleteiben észrevettem volna. Igaz, hogy egyéb dolgom nem volt, mint keresni a nekem való szórakozást és azt megtalálni nem volt nehéz. Bolyongás a hegyek között, az erdőkben gyalog s hegyek között, falvakon, városokon, erdőkön keresztül keréken. Éz volt a programm az elmúlt hónapon át s ez marad a még hátralévő pár héten keresztül is. S minél jobban belejövök a lustálkodásba, — ezt a szót lustálkodás, inkább aktaszerüleg értve — annál inkább igazat adok boldog emlékű Pap János urunkbátyánk ama, nálunk nem egyszer praktikusan bevált mondásának : „Homo non est laboré natus." Elnézem itt kószáló társaimat: a doktorokat, az adjunktokat, az assessorokat, a comissáreket s a külömböző direktorokat, — szóval mindazokat az Isten teremtéseit, akiket, akár hivatásból, akár kenyérkeresetből, a sors korbácsa az európai rabszolgaságba kényszerit ; — elnézem most, milyen ruganyos tartásnak, milyen villogó szeműek, hogy meggömbölyődtek, hogy megpirosodtak. Pedig július elején nagyon sovány, egész halavány s bágyadt volt valamenynyi. De hát ez az élet! — Külömben még ezer szerencséről beszélhet az, akinek mód és alkalom adatott, a negyven szolgálati év keretén belül, nyugdíj képességének idejét minél későbbre tolni . . . A napokban gyönyörű napsugaras és harmatos hajnalban felültem a kerekemre és Scharfling, St. Gilgen, Stróbl, Ischl, Goisern és Stégen keresztül, először is Hallstadt-ba karikáztam. Már 1896-ban láttam azt a kis fecskefészek várost, sőt ha jól emlékszem, akkor „becses lapunkénak irtam is róla. Célom azzal, hogy idejöttem, semmi más nem volt, mint rekapitulálni mindent, amit öt év előtt itt szépet láttam. Ez, remek idő lévén, sikerült is. Újra megtekintettem a Salzkammergut ezen legősibb városkáját, a muzeumot, melynek legszebb darabjai — sajnos — már Bécsben vannak. A Rudolfsthurmot, a messze földön hires és Öt év óta bizony már megint vagy harminc koponyával gazdagabb csontházat, a katolikus és a fiatal evangélikus templomot, a vízesést és miután szép csillagfényes estén kigyönyörködtem magamat a tükörsimaságu tóban s búcsút intettem az oldal és átellenben, közel 2000 méter magasságba emelkedő „Hirlatz" és „Saarstein"-nek, a másnapi harmatos reggelen, már'ismét útban voltam Gosau felé. Oh, ezek a harmatos reggelek! Az az általános csend, erdőillat és üdeség! Már elég magasan állott a nap, amikor Gosauba s onnét a mintegy 4 kilométernyire lévő Gosauschmidthöz megérkeztem. De már akkor száz számra ettek, ittak ott a Bábel mindenféle nyelvén beszélő turisták. Ez a Gosauschmidt (vendéglő) arról nevezetes, hogy utolsó állomása a két Gosau tónak. A két Gosau tavat pedig azért keresi fel annyi turista, mert közvetlen ezek fölött emelkedig égnek a „Dachstein" 3000 méter magas, örökös hóval s jégmezőkkel födött csúcsa. A Gosauschmidtől tehát már az erdőben vezető gyalogúton indultam el közelről tekinteni meg azt a hatalmas bérckolossust, melyben a távolból már nem egyszer gyönyörködtem. S tényleg megjutalmazta zarándoklásomat az eredmény, mert az a látvány, amelyben már a külső Gosautó öblétől részesített, feledhetetlen marad előttem mindenkorra és pedig annyival is inkább, mert az öreg Dachstein mellett ott kevélykedik a bámulatos szép formájú Donnerkoglis, mely mintha felesége volna a fehérfejű aggnak, kinek oltalmában már ki tudja hány évezred óta kacérkodik a tó sötétzöld tükrével. S azzal a nehéz érzéssel, hogy megint s valószínűleg örökre el kell hagynom a természet egyik remekét, még egy búcsúpillantást vetve a hegyóriás örök havára, vagy másfélórai csendes, áhítatos bámulat s tiz percnyi gyalogolás után, ismét ott voltam a Gosauschmidtnól. Oko3 ember ez a német: tudja, hogy mezei turistának (mert kétféle turista van, a másik mindig hegyet mászik) csak egy utja van a Dachstein tövéhöz. S mivel a mezei turista a többség, (mert a másik vagy el szerencsétlenül, vagy átmászik a hegyen s nem jön vissza) ennélfogva oda épiti a házát közvetlen az útra. Ha mégy, ha jösz, az