Esztergom és Vidéke, 1900

1900-07-15 / 55.szám

Nem kutatjuk, vájjon ezeknek az illetékes tényezőknek igazuk van-e, vagy sem, midőn azt állítják, h°gy a gyárosokkal általány-összeg mellett való kiegyezés utján a várt jövedelem teljesen biztositható. Mi, midőn ezen kérdést szóvá tesszük, csakis az okból emeljük fel szavunkat, mert az általános közérdek az irányadó és pedig itt is -a közegészségügy érdeke az, a mely meggyőződésünk szerint parancsolólag követeli, hogy a város e kérdésnél s e jövedelmi forrásnál ne helyezkedjék arra a szigorú álláspontra, hogy annak jövedelmét az utolsó fillérig ki kell aknázni. Ugyanis nem lehet tagadni, hogy a szabályrendelet azon intézkedése, mely szerint a készítendő szik- és pezsgőviz gyártása, a gyártás megkezdése előtt, a hivatalos órákban, legalább két órával, — éjjel, vagy a reggeli időben teljesítendő gyártás pedig az előző nap délutáni hat óráig a városi fogyasztási adóhivatalnál előlegesen bejelentendő, továbbá, hogy minden gyártás befejeztével a szikvizet előállító kazánkészülék a fogyasztási adóhivatal által lepecsételendő, mely pecsétet a bejelentett gyártás megkezdése előtt ugyancsak a fogyasztási adóhivatal távolithatja el — tárháza a vekszatúráknak. E mellett az eljárás mellett megeshetik, hogy mincíannyi szikvízgyártó abbahagyja ebbeli mesterségét, már pedig a városnak — eltekintve a pénztár érdekétől — nem lehet célja az egészségügy szolgálatára álló intézménynek beszüntetése, különösen nálunk nem, a hol köztudomásúlag oly nagy mérvben érzik a jó ivóviz hiányát. Miután pedig, a városi hatóságnak csakis a felsőbbileg jóváhagyott szabályrendeletnek megfelelőleg szabad és jogosított eljárni, vagyis ezidőszerint, átalány-Összeg fizetése tekintetében a szikvízgyártókkal kiegyezni nem lehet, úgy jár el helyesen a hatóság, ha a szabályrendelet módosítása iránt mielőbb előterjesztést tesz. Semper. A kilencszázados jubileum. Esztergom, július 14. Mint elmúlt számunkban jeleztük, itt közöljük eseményi részét annak a szép jelentésnek, amelyet dr. Walter Gyula apátkanonok, a kilenzszázados jubiláris j ünnepség rendező bizottságának fáradhatlan jegyzője, a hétfői értekezleten bemutatott. Akik figyelemmel elolvassák, könnyen meggyőződhetnek belőle, hogy a hercegprímás mily élénk kontaktusban van a végrehajtó bizottsággal s az érkezett jelentésekre mily feltűnő gyorj san megadja a maga válaszát. A jelentés következőképen hangzik: A jelentés. A jubileumi ünnepélyek megtartására a magyar püspöki kar kebeléből indult ki a kezdeményezés. A püspöki kar dicsősége a jubiláris ünnepségek eszméje. Figyelembe véve azonban a történeti mozzanatokat, 1899. szept. 15-én tartott tanácskozmányában nemcsak a jubileum megtartását határozta el, hanem kimondotta azt is, — mint a jegyzőkönyv 3-ik pontjában olvasható — »Nagyboldogasszony ünnepét 1900-ban két történelmileg nevezetes helyen: Esztergomban és Székesfehérvárott üli meg ... sz. István napját pedig Budavárban ünnepli.* Szorosan véve tehát három országos jellegű ünnepély rendeztetik. Országos jellegű, mert erősen hisszük, hogy mindhárom helyen, ha testileg nem is, szellemileg az egész ország fog ünnepelni! Az esztergomi ünnepélyek iránt ő Eminenciája kegyeskedett intézkedni. Az érseki helynök ur ő méltóságához intézett magas óhaja és kegyes parancsa szerint f. évi ápril hó 4-én e teremben tartatott meg az első nagy értekezlet, amely három bizottságot küldütt ki az esztergomi ünnepélyek módozatainak megállapítása céljából. Miután a bizottságok ő Eminenciájának tudta és hozzájárulása nélkül egyetlen lépést sem tehettek, sem tenni nem akarhattak, mihelyt az ünnepség keretére nézve megállapodtak: ő méltósága april 24-én kimerítő előterjesztést nyújtott be ő Emínenciájához, amelyben az ünnepség vázlatát ismertetve, a további teendőkre nézve magas parancsait kikérte. Ezen hódolatos előterjesztésre O Eminenciája ápril 30-án 1835. sz. a. méltóztatott válaszolni és a bizottságok további munkálkodására úgy a felhatalmazást megadni, mint az irányító pontokat is kijelelni. E kegyelmes választ ő Méltósága május hó 7-én kelt soraiban közölte az összes bizottságok elnökeivel. Ezen alapon indultak meg a bizottságok tárgyalásai, amelyek eredményei gyanánt: az egyházi bizottság május 18-án, illetőleg június 2-án : a rendezőbizottság május 18-án és a fogadó- és elszállásoló bizottság május 30-án juttatta ő Méltóságához javaslatait. A végrehajtó bizottság június 20-án tanácskozott a javaslatok felett és megállapította a programm-tervezetet, amelyet június 24-én terjesztett ő Eminenciájának magas elhatározása alá. O Eminenciája június 30-án 2700. sz. a. a következőleg kegyeskedett válaszolni : Méltóságos és főtisztelendő Püspök és ált. érseki Helynök Úr! Folyó hó 26-án kelt előterjesztésében részletes tájékoztatást méltóztatott nyújtani a folyó évi aug. hó 15-én Esztergomban rendezendő jubileumi ünnepségnek a t. bizottságok által megállapított mozzanataira nézve. A tervezetet áttekintvén, becses tudomására adom ezennel Méltóságodnak, hogy a kidolgozott programmot általánosságban egész terjedelmében elfogadom. Egyes részleteire vonatkozólag mindazáltal a következő észrevételeim vannak: Augusztus 14-ének esti óráira kissé soknak tartom a programmban jelzett pontokat. A tűzijátéktól és a lakásom előtt tartandó szerenádtól méltóztassék a t. bizottság eltekinteni. Az egész délután annyira le van foglalva és a következő nap is oly sok fáradtsággal lesz összekötve, hogy a szerenád túlságosan igénybe venné székvárosom kedvelt lakosságának idejét és erejét. A mi pedig a tűzijátékot illeti, miután a város ki lesz világítva, azt hiszem, az ünnepség minden hátránya nélkül elhagyható. A toronyzene után ennélfogva a katonai zenekar takarodójával véget érhetnek a 14-lki ünnepségek. A következő nap programmja oly szépen és sikerülten van összeállítva, hogy ahhoz sem hozzá nem adhatok, sem belőle el nem vehetek. Ha az egyes pontok — mint tervezvék — megvalósulást nyernek, az ünnepség valóban méltó lesz az alkalom nevezetességéhez. Elfogadván ekként a t. Bizottságnak javaslatát, gondoskodni fogok arról, hogy óhajaihoz képest az egyes egyházi ténykedések végzésére a mélt. püspöki kar tagjait, illetőleg papságom soraiból egyeseket felkérjek. A t. bizottságokat most már csak arra kérem, hogy a programm megvalósítása körül hathatósan közreműködni szíveskedjenek. Mindenekelőtt a lakások jegyzékét kérem összeállittatni, hogy az érkező vendégek elhelyezéséről idejekorán lehessen intézkedni. Amennyiben a programm egyes pontjainak megvalósítása is külön rendelkezéseket kíván még, azoknak megtételére is felkérem a t. bizottságok szives tevékenységét. Ilyenek nevezetesen: a Szentháromság-szobor megáldása ; a 15-én reggel a kijelelt templomokban, valamint a főistentisztelet alatt a főszékesegyház előtti téren tartandó szentmisék; továbbá a toronyzene, valamint az érkező vendégek fogadása és elszállásolása. Ismervén egyébként a t. bizottságok odaadó buzgalmát, erősen meg vagyok győződve arról, hogy a programm egyes pontjai a legnagyobb figyelemmel és sikerrel fognak végrehajtatni. A magam részéről intézkedni fogok aziránt, hogy az ünnepségségről a meghívandó vendégek idejekorán értesítést nyerjenek és viszont tudósítani szíveskedjenek, mennyiben remélhetjük megjelenésüket és résztvevésüket. Ezen közös munkásság — azt hiszem — biztosítani fogja azt a sikert, amelyet az ünnepi alkalom nevezetessége megérdemel. Végül arra kérem a t. bizottságot, hogy további megállapodásai felől időnkint tájékoztatni méltóztassék. Ezekután elismerő köszönetemet nyilvánítva az eddigi sok fáradozásért, Őszinte nagyrabecsüléssel és állandó jóindulattal maradok Balatonfüred, 1900. évi június 30-án Kolos s. k., bibornok, hercegprímás. E válasz képezte a végrehajtó bizottság július 7-iki tanácskozmányának tárgyát és azon megállapodások kiinduló pontját, amelyek a m. t. bizottság előtt fekvő ^Tájékoztatóban* foglalvák. A tájékoztató kiegészítéséül bátor vagyok megjegyezni, hogy ő nagysága Vaszary László gazd. tanácsos úr megbízatást nyert ő Eminenciája részéről arra, hogy az ünnepség külső fényének módozatairól gondoskodjék. Midőn szerencsém volt ezekben jelentésemet a m. t. bizottság elé terjeszteni, a végrehajtó bizottság nevében kérem, hogy jelentésemet tudomásul venni méltóztassék. A végrehajtó bizottság nevében van szerencsém még tisztelettel kérni, hogy a t. szakbizottságok a tájékoztatóban megjelelt egyes, pontok megvalósítása felett részletesebb tanácskozást folytatni és az ünnepség sikerét ekként oly módon előmozdítani kegyeskedjenek, hogy az ünnepségek lezajlása után azzal a tudattal állhassunk úgy Ő Eminenciája, mint a nagy közönség ítélőszéke elé, hogy vallási és hazafiúi tartozásunkat a jubileum tárgyát képező nagy eseményekhez méltó alakban igyekeztünk leróni. riahilfer Kirchlein-höz való sétám közben, a Boldogságos képe előtt mustáros üvegben helyezett el valami jámbor hivő néhány szál virágot. Az üvegen még a vignetta is ott pompázott. Persze piros alapon fehér hetük. Tetszett a jámbor németnek, hogy olyan szép tarka virágtartóval kedveskedhetik s talán nem is volt tőlem kópzelődés, de mintha a szűz Anyát mosolyogni láttam volna! Vágy 3

/A"

ea óráig gyalogolva, végre fölértem egy meglehetős magas hegytetőre Alattam halra egy tengerszem. Ah, az még nem a Wolfgangtó! A tengerszemből egy fenyőboritott hegy tetején négy tornyos, büszke várkastély emelkedik. Hüttensteinnek hívják. Valamikor a Wrede hercegeké volt, de 1843-ban eladták Ritter von Franknak, ki máig birja. Tovább, tovább! Végre úgy jó félórai gyalogolás után csakugyan megpillantom a Wolfgangtót s St. Gilgent. Remek látvány! Mint egy zöld gyürtibe foglalt gyémánt. A köve az a csöpp város: St. Gilgen. Előtte a tó, barátságosan tükrözi vissza a partja körül sorakozó, fenyőboritott bérceket és én, a parányi ember, mind ezt a gyönyörűséget, közel 1000 lábnyi magaslatról nézhetem! Már elég Ínyenc vagyok a természet megkapóbb látványainak szemléletében. A világért sem mentem volna be Szt. Gilgenbe, hanem megpillantva egy a tó fölött balra húzódó keskeny sétautacskát, arrafelé tartottam s nem bántam meg. Ügyet sem vetettem Liehtensteln herceg hírneves tehenészetére, a mellettem balra elmaradó Aich nevü helyiség nemkevésbé jó hirnevü haltenyésztőtelepe sem érdekelt. SőtFürberg kitűnő vendéglője sem csábított, látva magam előtt a Falkenstein nevü sziklaóriást s előtte bent a tóban egy piciny szigetkét: az úgy nevezett Ochsenkreutzet. Ennek már története van és pedig a következő: Egykor a tónak déli partján egy mészáros az ökrét hajtotta Szt, Gilgenbe. Mitől, mitől nem egyszerre csak az állat megvadult s beleugrott a tóba. A barmát féltő mészáros hasonló módon cselekedett s bár nem tudott úszni, mégis sikerült az ökör farkát megfognia, melylyel együtt (már t. i. az ökörrel) szerencsésen a szigetkére úszott. Ezen a vidéken még hálásak az emberek, aminek természetes következménye, hogy az Ocksenkreutz egyik nevezetessége St. Gilgennek. De most veszem észre, hogy a hálás témák nagyon ís terjengőssé teszik tárcámat; de „Voila tu George Dandin í

u

, valahogy szoríts helyet még a következőknek is. Kern bírtam ezt az oldalt elhagyni; beugortam tehát egy csónakba, gondolván, hogy igy körülményesebben s gyorsabban kerülhetem meg St. Gilgennek a tó felőli határát s többet is látok. Mindjárt szemembe is Ötlött a „Falkenstein" falán óriás betűkkel felírva: „Dem Dichter der. Bergpsalmen J. V. von Scheffel der Deutsch-österreichische Alpenverein" s csónakosomnak hálás elismerése mellett, eldaloltam a sackingeni trombitásnak e hegyek között született dalát. Tovább ismét egy kereszt, a „Hochzeitskreuz", annak az emlékére, hogy a befagyott tavon Riedből St. Gilgenbe szánkázó, egy egész lakodalmas nép a beszakadt jég alá veszett. Csakhamar egy utacskát pillantok meg, mely a part felől a süni erdőbe vezet. Egy gondolat. Ámuló csónakosomat kifizetem. Kiugrok a partra s ezen az utacskán át behatolok öreg barátaim, a fenyők sűrűjébe. Megyek, mendegélek, — egyszerre csak kinyilik az erdő. Világos réten vagyok; tőlem jobbra egy 30—48 méter magas erdőboritott sziklafal, melyen mint egy fecskefészek, pici templomocska emelkedik. Csakhamar megpillantom a sziklába vágott lépcsőket s amint felérek, — most figyeljetek, mindkét nembeli szerelmesek: Egy öreg bácsi a szokásos fatalpu papucscsal, térdnadrággal s kalapja hátulján az elmaradhatlan zergeszakállal támaszkodott a templomocska ajtófélfájához s tudakozásomra, elmondta a következőket : Ez a kis kápolna Szt. Wolfgang tiszteletére van fölszentelve s a harangját errefelé »Wunschglocke«-nek hívják. Ha tehát valakinek olyan óhajtása van, amelynek a teljesítése különösen a szivén fekszik, megrántja az ajtó elé lelógó harangkötelet. A kis harangnak a rántásra három egyes hangot kell adnia s akkor a kívánság teljesül. De legy«n a hang háromnál több, akár kevesebb s legyen a szívbeli óhajtás bármily forró, — az teljesülni nem fog. Az egészben az a kék lemetlen, hogy a harangkötelet nem a kezével rántja meg az ember, mert elmúlik a varázs, hanem a fogával. Ránéztem erre a kötélre. Ugy emherfej magasságban nagyon furcsa színe volt. De jó, hogy nem vagyok szerelmes ! A viszontlátásra I B. Szabó Mihály.