Esztergom és Vidéke, 1900

1900-06-03 / 43.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. \Jegjelei)tk Vasárnap CS CSÜtÖrtÖkÖIl. Felelős a szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: PLÖFIZE^ ARAK •' MUNKÁGSY K Á Ii MÁN- (hova a kéziratok, előfizetéseit, nyiltterek és hirdetések köldendol) Egésa évre — — — — 12 ker. — fii. Laptuiajdonos kiadókért: SzécbCpyi-tér. 330. SZám. Fél évre— — — — — 6 kor. — fii. Negyedéi ^fiJ B kor. ~ fii. D RS PROKOPP GYUltA- Kéziratot nem adunk viasza, i-^A pénzügyi osztály reformja. Esztergom, június I. Amióta véglegesen megszűnt a néhai adópénztáros rubrikás könyvekkel s kis és nagy számokkal vesződni, amit egész életében nagy lelkiismeretességgel és szakértelemmel cselekedett meg: a városi ügyek iránt érdeklődő közönséget és a helyi sajtót állandóan foglalkoztatja árván maradott helye, illetve a pénzügyi osztály reformálására ekkép nyílott alkalom. Nem múlik hét, nem jelenik meg lapszám, hogy valamely oldalról új terv, új reform-eszme ne vettetnék fel. Mind e tervek és eszmék nagy részét végighallgattuk és végigolvastuk magunk is, sőt mint hivatásunk magával hozza: készségesen helyet adtunk a tárgyra vonatkozó különféle felszólalásoknak, még oly városi képviselőének is, aki irás előtt fekete pápaszemét be is kormozta. Mérlegeltük valamennyit, amely csak a legkisebb mértékben is megérdemelte ezt a fáradtságot, de végtére is arra a konklúzióra jutottunk, hogy az egész hirlapi és egyéb fajta megvitatás, tervkutatás meddőnek, pozitív értékkel nem bírónak mutatkozik. Ahány ember, annyiféle vélemény; homlokegyenes elletétben egymással. Az egyik a pénzügyi tanácsot okolja minden | bajért, a másik kívüle mindenkit.' Hallottunk elég nyomós érveket' az adópénztárosi állás feleslegességé- j ről, egész komolyan gondolkozóba ejtőket annak szükségessége, elő( nyei felett. Vannak, akik teljes meggyőződéssel erősitik, hogy aj p. ü. osztály munkája az egész személyzetet teljesen elfoglalja, má-^ sok a megtizedéltetés mellet fog-. Iáinak állást. Persze, a személyi motivumok hangjai is jelentkeznek.' Egyszóval zavar, tájékozatlanság mu- j tatkozik a kérdés, a baj körül minden vonalon. Olyan az összbenyomás, amelyet az egész hirlapi stb. campagne bennünk keltett, mint amikor a resz-l szortminiszter valamely új, fontosabb ' kérdésben összecsŐditi egy ankrétra mindazokat, akiket a kérdés isme-' rősinek, érdeklődőinek tartanak, a ta1 |nácskozás folyamán mindegyik ki-' fejti a maga álláspontját, keletkezik össze-vissza keresztezett diskusszió, úgy, hogy a végén a miniszter nemcsak nem lesz okosabb, nem képes a proponált ideák, vélemények savát leszűrni, de mindenesetre

} kevésbbé ismeri ki magát, mint annakelötte. Ezt a jelenséget pedig a jelen esetben véleményünk szeriut az a körülmény okozza, hogy a tervezgetők, reformátorok közül — a városházán kivül, de sőt belül is — alig akad — mi legalább még nem találtunk embert —, aki egészen tisztában volna a pénzügyi osztály teljes munkakörével, az osztály által feldolgozandó munkaanyag tömegével, fajsulyával, körülményességével, a megmunkálás könnyűsége vei, vagy nehézségével, az egyes alkalmazottak megfelelő, meg nem megfelelő helyre állításával, kvalitásával, szorgalmával : egyszóval magával az egész pénzügyi szervezettel nemcsak mai hús- és vér alakjában, de magával csontvázával sem, amely, a szervezési szabályrendeletben foglaltatik. Nem ismerik a beteget, nem ismerik közelebbről a bajt, lelkiismeretes lélekkel diagnózist nem tudnak csinálni és azért mégis kuruzsolnak, találgatnak, praeskibálnák nyakrafőre. S bár ha nagy véletlenségből a kiválasztott orvosságok között alkalmas is lehet és a távolból, felületes vizsgálat után kimondott diagnózis találó : mégis kevés erre a valószínűség s mivel a vároztest egy nagyon is fontos, sőt éltető, szervének betegségéről, meggyógyitásáról van szó, semmi charla-, taneriának, könnyelmű, avatatlan, — j ha mindjárt jóindulatú — kísérletezésnek sem szabad helyet adni. .Mindenekelőtt a páciens közvetlen, ^szakszerű, beható megfigyelésére van • szükség. Hiszen tény az, mindnyájan elismerjük, hogy a p. ü. osztály nagy • apparátussal dolgozik; sokkal nagyobbal, mint pl. a helybeli kir. adóhivatal, bár ennek iktatókönyve, 1 tételei jóval nagyobb számot teszjnek ki. Ám magának a kir. adóhivatalnak régi, kipróbált erői nyilatkoztak úgy előttünk, hogy az 1 ő munkájuk sokkal egyszerűbb, 'egyformább s kevésbbé komp! likált és szétágazó, mint a két 'teljesen különálló pénztárral biró 'városi testvérhivatalé, Hiszen tény az, hogy vannak városok, nagyobbak a mienkénél, amelyek pénzügyi 'adminisztrációját fele annyian vége!

zik, de akik erre hivatkoztak, soha ' sem bizonyítgatták, mennyiben ' egyeznek, mennyiben külömböznek a két város speciális, helyi viszonyai ... És hol találják a hibát: 1 emberekben, állásokban, vagy a szervezetben ? . . Lám, Léva városa, amikor pénzügyi osztályát újra 1 szervezi, nem a más városok nyomtatott szabályzataiból csinál magá' nak egyet, hanem a helyszíneken tanulmányoz, ahogy nálunk is tette .. . ' Azután beszélnek arról, hogy a pénzHí .E&tep és léte" tárcája. Gsudálkoztok ... Csudálkoztok azon, hogy egyhangú dalom f Hogy mindig ugyanazt a dalt dalolgatom. Unalmassá leszen végtére is a dal, Ha az ember füle mindig egy hangot [hall. Hallgassatok reám! ne csudálkozzatok, A mért szerelemről, üdvről dalolgatoki Mért lenne bús dalom, ha búra nincs [okom t Mért sírna, ott a dal, a hol nincs fájdalom 1 Elég poéta van, ki folyton kesereg, Azt zengve untalan, hogy szíve megreped. Kinek minden dala csupa kín, fájdalom, Az enyém víg legyen, vígadni van okom. Ha annyi más dalán a szív fájón remeg, Talán majd jól esik nálam pihenni meg. A hol nincs semmi más, csak üdv és [szerelem-. Ottan ha dal terem, csak boldog dal te[rem . . . Lovas Gyula. A kakasdi tanító. Irta: HORTI BÉLA. A kakasdi tanitó mindig azt mondta magáról, hogy pályatévesztett, hogy neki szolgabirónak kellett volna lennie, mert a szolgabirói álláshoz előkelő megjelenés szükséges; ez pedig nála nagyobb mértékben van meg, mint bármely férfinél, a kivel valaha találkozott. És szidta hajdani tanárait, a kik elég vakmerőek voltak őt megbuktatni annak idején, mikor még a középiskolába járt. Mert ha akkor nem buktatják meg, és nem kényszerül a »szerény* tanitói pályára, akkor ma már tudja Isten, mi történhetett volna. Polgári körökben, a hol Alsó Szeder Ambrus úr meg szokott fordulni, helyeselték nézeteit, kiváltkép néhány családapa, a kinek fiát a tanitó úr oktatta a betűvetésre. A. Szeder Ambrus (mint névjegyén 1 volt olvasható) ilyenkor megelégedése jeléül ellökte magától jobbkezét, mintha súlysókkal akarna gyakorlatot végezni, és ugyanily mozdulattal dobta ujjait pödrés végett bajuszához, a mely szerfölött ritkán, és minden szála másirány-, ban serkedzett. Aztán végigsimította orrát, mely gömbölyű szemével és he- • gyes füleivel egyetemben egy bizonyos bagolyfajra emlékeztetett. Különben is J A. Szeder Ambrus úr azt a hatást kel-! tette, mintha a madarakkal közeli ro1 konságban lenne. Nem mintha egy madárcsaládhoz tartozott volna, hanem

1 innen is, onnan is szerzett jellegzetes vonásokat és olyan egyénné alakult, a ki egy egészen uj madárcsaládnak lesz! ősapja. A feje és nyaka például egészen j olyan volt, mintha a jégmadártól kérte volna kölcsön, a lábát pedig a gólyától. A haja, nem színre ugyan, de alakra meglepően hasonlított az aranyfácán bóbitájához. A szája azonban elütött minden madarak szájától, s ez oly sajátságos volt, hogy a természetnek buzgó vizsgálója a grönlandi bálnákkal 1 rokonitotta volna, ha esetleg nincsenek I me

g fejének az imént említett madártulajdonságai. No meg a ruházata. Ki ne gondolna a stiglicre, a tarka harkályra, vagy éppen a gimp'ire, ha meglátta A. Szeder Ambrus úr zöld kalapját, piros nyakkendőjét, szürke nadrágját, sárga czipőjét és fekete kabátját, melynek szabása ismét a gólya szárnyait juttatta az ember eszébe. Ámbár Kakasdon még a kócos iskolás gyerekek is (elég helytelen természetrajzi ismeretekkel) stiglicnek csúfolták A. Szeder Ambrus urat, 6 maga nemcsak Kakasd, hanem Garamvármegye legkiválóbb lovagjának tartotta magát, mint ezt a nagyfejű és aránytalanul hosszú lábu, de mégis apró növésű férfiaknál gyakran tapasztalhatni. És ki ne találná természetesnek, hogy A. Szeder Ambrus úr beleszeretett Kovács Qcelle kisasszonyba, kinek a papája nem a legvirágzóbb könyvkötő-üzlet tulajdonosa volt, de a kiről azt tartották bizonyos körökben, hogy Kakasd legszebb hajadona. Csakugyan Cicelle kisasszony kikiáltott szépség volt, különösen mióta egy főherceg keresztülutazott Kakasdon, s Cicelle kisasszony kendőlobogtatását köszöntéssel viszonozta, a mi kétségtelenné tette még egy főherceg előtt is feltűnő bájait. (Folyt, köv.)