Esztergom és Vidéke, 1899
1899-12-31 / 104.szám
jubileuma (april 23). A közbecsülés és szeretet általánosan megnyilatkozott (november 6.) Ridly István iránt is azon a napon, amikor három évtizeddel előbb Nyergesujíaiu jegyzői székébe beválasztották. Községe, főnöke ajándéka: ezüst írókészlet, s aranytoll maradandó emléke marad az évfordulónak. Féiszázada mult az idén, (augusztus 2.) hogy Klinda Rezső, mint tanitó és karnagy, városunk kulturális érdekeit épp oly buzgalommal, mint arravalósággal szolgálja. A tanítók közgyűlése akarta az eltitkolt dátumot leleplezni, de a jubiláns betegsége miatt egyelőre nem tehette. — Sok ovációban volt része (május 14-én) Mezey Dénes íőkáptalani főpénztárnoknak is, aki szintén félszázad óta szolgálja földesurait. Ezek és tiszttársai maradandó becsű emléktárgygyal lepték meg. Ahogy kollégái lelkesen megünnepelték (november 4-én.) Rentenyik István felügyelőt, a bajnai Metternichuradalom gazdatisztjét, aki negyedszázada szolgál. Sőt jubiláris nap az év utolsó napja, a mai is, amikor zsidó hitközség, elnökét: dr. Horn Károlyt gratulálja és arcképét leplezi le, hálából, hogy tiz év alatt teljesen felvirágoztatta a községet. Jubilált két egyesület is: a Kereskedő Ifjak Önképzőegylete (augusztus 20) huszonötévet, a Katolikus Legényegylet tizet. Mindakettő hasznos, helyénvaló kulturtényező Áldozópapságának huszonötödik évfordulóját érte meg Pelczer Lipót doroghi esperes és Seékesvdry Imre köbölkuti plébános. A jubileumokkal kapcsolatban említhetjük meg a volt iskolatásnak találkozásait is. Az idei nyárra három is esett. Június 26 án jöttek össze, akik tiz, július 8-án, akik húsz és július 6 án, akik harminc évvel ezelőtt tették le az érettségit a helybeli főgimnáziumban. Július 26-án azok az egyházi férfiak találkoztak, akik negyedszázad előtt mutatták be első miséjüket az Úr oltára előtt. A jubileum és a kitüntetés, a felsőbb, legfelsőbb elismerés rendesen kapcsolatos egymással. Igy Mezey Dénes jubileumát nyomon követte a koronás arany érdemkereszttel való dekorálás. Ugyanmas a talaj az ajkak közt folytatandó háborúra." Vannak azután úgynevezett korcs csókok. Milyen a szem, fül, haj, nyak stb. csók melylyel az ajkcsók mézével busáskodó szerelmes halmozza el ideáljának egész lényét. Első csók. Itt legjobb szeretném letenni tollamat, mert annak mibenlétét, jelentőségét és azt a mennyei érzést leirni képtelennek érzem magamat. Annyi bizonyos, hogy alkonyodott midőn Ön, kedves szerkesztő uram, és egy szőke vagy barna tündér egymás mellett andalogtak a szabadban. Szerelmes fülemile pár csattogott a közeli cserjésben, jó kedvvel zümmögtek az esti bogárkák, suttogtak a fák a levelei valami kedves, boldog, andalító titokzatos dolgokról. Langyos, virágillattól áradozó levegő lengett a vidéken. De az is bizonyos, hogy körülöttük „mama mentes" volt a levegő és hallgattak. őnagysága különben oly beszédes ajkai elnémultak és azokon csak önkéntelen rángatódzás volt észlelhető, — és Ön is, tisztelt uram, aligha valami sületlen viccen törte a fejét, — sőt úgy volt mintha lidércnyomást érezne. Hallgattak, de annál többet, annál hevesebben beszélt, dobogott szivecskéjük. Oh mily édes, sokatmondó volt az a hallgatás ! Majd a csillagokat nézték, számlálták, keresték a „medvét" a >fiastyukot" „kaszást" és csudálták a „tej-ut" millió és millió csillagait. Egyszer csak valami megmagyarázhatlan oknál fogva kéz a kézbe került és maradt. Mindjobban összeszorult a két kéz, szemeik nem bírtak egymásétól megválni és — — ajkaik közelérve egymáshoz egy önfeily érdemjelet kapott dr. Singer József, háziezredünk ezredorvosa. Háziezredünkből a iSignum laudis«-sal lettek felékit ve: Albrecht Lajos és Karnold Zdenko kapitányok. Az ezred több tagját a bolgár fejedelem, akit egy díszszázad a bécsi pályaudvaron fogadott, rendjellel ajándékozta meg. Idén lett dr. Kohl Medárd hercegprimási titkár pápai praelátussá és apostoli protonotáríussá, mig dr. Kereszty Viktor udvari káplánná. Távozások. Az élet sora, a hivatás, az előlépés viszi, hozza az embereket. Városunkból is több rég megszokott, tisztelt férfiú távozott el. Igy elsősorban főgimnáziumunk volt nagyérdemű igazgatója, Vojnits Döme aki a pannonhalmi főiskola direktora lett s vele dr. Várkonyi Odilo tanár, aki ugyan-e főiskola tanárává neveztetett ki. Eltávozott a bírói-kar egyik legképzettebb tagja : dr. Rédly Sándor albiró, aki a szombathelyi törvényszékhez biróvá lett előléptetve. Komáromba helyeztetett át Sztojanovits Sándor bírósági jegyző. A fővárosba költözött a nyugalomba lépett dr. Lipthay János tiszti főorvos, Danzvith Lipót cs. és kir. százados, Szabó László óvó bácsi, akit ugyan súlyos balesete egyelőre még visszahozott közénk, Lerch Károly főhadnagy. Fischle Frigyes pilismaróim* közalapítványi főerdész is a fővárosba helyeztetett át, helyét Vadászfy Jenő erdőmesrer fog1 lalta el. A szőlészeti felügyelőség Pá-! pára helyeztetvén át, immár csak ritka. vendégünk a volt helybeli felügyelőség buzgó és szakavatott vezetője : Hegedűs Sándor. Elköltözött Zsarnóczay Mihály, ' Kesztölc községnek harminc éven át, jegyzője, amig Szabó Kálmán adótiszt' Szilágy-Somlyóra heiyeztetett át. Es a holnapi napon mond búcsút városunknak a megyei tisztikar egy sok reményre jogosított, ifjú tagja : Csatáry Elek tb. aljegyző. Ugyancsak néhány hétig s mint közigazgatási gyakornok, a vár-! megyénél működött Papp Ferencz jog-; szigorló. Kinevezés, választás, j Kinevezés, megválasztás előléptetés ter-; ledt pillanat állott be, melyben ajkaik egy kossszú forró csókban egybeforrtak. Kéz a kézben, ajk az ajkon, oh mily átszellemülő önfeledt pillanatok! . . . De hát igy kell ennek lenni! mindenféle csókolózás véget szokott érni közeledett a mama, s Önök megkönynyebbült szivvel, dobogó kebellel andalogtak tovább, Hogy feltétlenül szükséges-e a csillagos mennybolt, daloló fülemüle stb. az első csókhoz az egyéni kérdés, de ugy hiszem, váratlan záporban is megtörténhetik az első csók, lévén ilyenkor a mamának még több baja az ernyőjével, hogy arcába ne essenek a kövér vízcseppek. De bármily ingerlő és kedves foglalkozás és élvezetek egyike a csók, mégis a bölcs természet itt sem feledkezett meg a zsinórmértékről és az arany középutról. Egy francia fogadott egy izben egy másik franciával, hogy ő képes menyaszszonyát nemcsak szóval, vagy betűkkel leírva, — mint az a szerelmesek között még nem is épen sok — százezerszer megcsókolni. S hogy erre képes, nagy Összegben fogadtak. Együtt ült a jury és számlálták a csókokat. Nem hinné az ember, hogy mily hanyatlás mutatkozott itt. Az első percben majdnem 2000 csók csattant el, a másikban már csak 1000 és igy fokozatosan mindig kevesebb, mígnem a tízezrediknél mind a vőlegény, mind a menyasszony oly ajkrángatódzást kaptak, hogy a versenyt be kellett zárni s a csókszomj azokat orvosi gyógykezelés alá venni, és csaknem két hetet vett igénybe, mire kigyógyultak. Bizony-bizony a sok a jóból is megért, Üdvözli: Tövis. mészetesen soha sem lehet annyi, mint amennyit várnak az állástkeresők, elŐlépésre magukat érdemesnek velők. A főkáptalanban Graeffel János barsi főesperessé lépett elő, a megüresedett kanonoki stallumra Kittenberger István nemcsényi plébános neveztetett ki. A vármegyénél tiszti főorvos lett dr. Mátray Ferencz, járási orvos: dr. Horacsek Gyula, árvaszéki elnök : Hamar Árpád, ülnök dr. Major Ödön, tb. ülnök Hollósy Mór, tb. aljegyző Csatáry Elek. Az államépitészeti hivatal főnöke és főmérnök ; Vajda Géza, mérnök Bodor Károly. Az új állami erdőgondnokság vezetője : Mezey Arthur. A városházán : polgármester Vimmer Imre, irnok Pach Antal, rendőrirnok Fekete Géza, második végrehajtó Várnai Adolf, kórházgondnok Mattyasovszky Gyula. A bíróságnál: új albiró dr. Gergely József, jegyző Frendl Antal, joggyakornok Csákány Sándor, betétszerkesztő Sümegi Jenő,a muzslai járásbíróságnál joggyakornok dr. Keresztessy József. A helyőrségben : 1) a háziezrednél főhadnagy: Ring Gyula, Gregorsics Vilmos, hadnagyok: Kaltschmied Pál, Nóvák Vilmos, Lapos Géza és Hubert Kelemen. 2) A 76-ik gyalogezredben I. osztályú százados : Hausncr Ottomár, Petri Viktor, hadnagyok : Vcigl József, Schuppanzigh Ferencz, Udvardi Zsigmond. A főgimnáziumban új igazgató Hollósy Rupert, tanárok : Kovács Vidor. Meszlényi Lambert, Weber Jáczint. A reáliskolában új tanár : Krebsz Ernő. A posta- és táviróhivatalban új tisztviselő: Hoffmann Erzsike. A református hitközség új lelkésze: Pály Sándor. Az ipartestület titkára : Neményi Ödön. A hercegprimási gazdatiszti karban: jogügyi tanácsos Vaszary jános. Tiszttartók : Váczy Ambrus, Vimmer Béla. Számtartók: Holényi Ferencz, Vancsó Gyula. AlszámvevŐ: Ecsy József. Bányafelügyelő : Vaszary Mihály. Intézők : Szilva György a központban, Farkas Géza Drégelypalánkon, Szilárd Imre Nagyzellőről Dejtárra helyeztetett át. írnok: Ruchietl Lajos. A főkáptalani tisztikarban a nyugalomba vonult Munkácsy Károly utóda gazdasági tanácsosi cimmel: Nedeczky Miklós lett, a számvevőség vezetője Büttner Róbert számvevő, Szentmiklósra Rutich János ispán helyeztetett át, ennek helyére Fehéregyházára Mészáros Lajos volt központi számtiszt, akinek utódja Horváth Gál István eddigi gazd. segéd lett. A központba vezényeltetett Zitterbarth Vilmos irnok. A közalapítványi uradalmakban Berzeviczy József pilismaróthi kasznár számtartóvá lépett elő. Befejezés. Nagyobb veszedelem nem érte városunkat, A szeptemberi árviz komoly veszedelmét a hatósági intézkedések elhárították, legsúlyosabb elemi csapás a szoigyémi tüz volt. A rendőri esetből kiválik Heintz Laura elfogatása, a dorogi vasúti katasztrófa, s a szélhordtapusztai gyilkosság. A jövő évben még sokkal örvendetesebb beszámolót óhajt irni; Krónikás. Városi közgyűlés. (December 28.) A csütörtöki közgyűlésre a városháza nagy terme egészen megtelt a városatyákkal. S ezúttal nemcsak a földművesosztály, hanem az intelligencia köréből valókból is. Kellemes feltűnést keltett, hogy a főkáptalan négy tagja is helyet foglalt a zöld posztós asztalnál : Boltizár József, dr. Csernoch János, dr. Rosszival István és dr. "Walter Gyula. Megjelenésüket örvendetes je léül vesszük annak, hogy az új régime bekövetkeztével ők is intenzivebben érdeklődni fognak a városi közügyek iránt. A gyűlés komolyan, nyugodtan, minden felesleges emóció nélkü folyt le B valaki, aki elfelejtette, hogy" a polgármesteri székben nem az a ma rionette ül, akit ő kedve szerint tán* coltathatott, felültethetett, meggyőződött arról, hogy még az ő eszén is túljárhatnak. A kieszelt coup csütörtö köt mondott. Az ülés elején az elnök bejelentette, hogy a tanács — ismerve a képviselőtes tület érzelmeit — a jubiláns főispánt fe liratban üdvözölte, amelyre válasz is érkezett. (Mindkettőt közöltük.) Majd fel hatalmazást kért, hogy újév alkalmából a hercegprímást és a főispánt újból feliratban üdvözöljék. (Nagy éljenzés.) A polgármesteri hivatalt átvevő bi zottság elnöke: Niedermann Pál csak azt jelenthette, hogy az aktus befejeződött, amennyiben a volt polgármester kijelentette, hogy nincs semmi átadn* valója; az aktákat szétosztotta a referensek között, értéktárgyakat nem őrizett. Tudomásul vették. A városi elemi iskolák jellegének kérdésében való határozathozatal következett. Az iskolaszék s a tanács kombinált javaslatát minden hozzászólás nélkül, egyhangúlag acceptálták. Kimondották, hogy ma is az 1869. dec. 7-én hozott közgyűlési határozat alapján állanak, vagyis az iskolákat róm. kat. jellegüeknek mondják ki, a városi tulajdon és a kegyúri jog fentartása mellett. A város, iskolái felett, egyedül maga határozhat, ezért a közigazgatási bizottság határozatát jogaikha való beavatkozásnak tartjak. S nehogy hallgatásukkal ezt acceptálni lássanak, megfellebbezik a közig, bizottság határoza tának az iskolák jellegére vonatkozó r ' szét. A tanítónők férjhez meneteléig vonatkozó részt az iskolaszék saját IIE,. táskörében már megfellebbezte; a kép' viselő testület megvárja, hogyan végződik e fellebbezés. (Ez ügyben véleményünket eléggé kifejezhetjük. Szerk. 1 Az új belvárosi temető helyéül a városi kuriális földeknek a gazdasági egyesület tőszomszédságában levő tiz holdjából a szentiéleki út felé eső Öt holdat jelölték ki, amely a szenti éleki s a vasúti állomáshoz vezető útról könynyen megközelíthető, 200 méternél tái volabb van a várostól s annak kiépülését nem akadályozza. Utasították a tanácsot : terjessze elé mielébb az új tanácskozási szabályrendeletet, hogy a köztemetkezés (ingyenes) mielőbb megkezdhető legyen az. új helyen. A sípoló hegyi parlag eladása felett — abszolút többség nem lévén jelen — nem határozhattak. A február 8-iki közgyűlésen, amely már harmadik terminus — feltétlenül határoznak. Kapa Mátyás nyugdiját — harminckét évi szolgálat után — 504 frtban állapították meg. A közgyűlés sok évi hű és buzgó szolgálatáért elismerését is nyilvánította neki. A szünetelő üveggyár igazgatóságán) kérelmét, hogy az általa immár ne^ használt kvarcért fizetett évi 365 i P bér el engedtessék, bár méltányosn 2 találták, a f. évre nem teljesíthették mert az összeg felvétetett az idei s jövő évi költségvetésbe. Felhívják a üveggyárat, hogy ha 1901-re is hasonló kérelemmel akar élni, — a költségvetés összeírásáig: jövő év január végéig tegye meg. A városi mérnöknek, aki az elmúlt évben nagyon igénybe volt véve, tekintettel, hogy ez időben az épitkezéí szünetelnek, a kért négy heti szabadságot megadták. A pénzügyi osztály vezetője — tekintettel az adóösszeirási munkálatokra — kisegítő dijnokok alkalmazását kérte^ Ez alkalmat felhasználta a közgyűlés, hogy a pénzügyi osztály működésével való elégedetlenségének kifejezést adjon Dr. Csernoch János utalt arra, ho< sokkal nagyobb városoknak kisebb tisztviselő létszáma. Itt azért oly sok a munka, mert az adóösszeirás min' hibás és felületes. Ezért vannak fel bezések, helyesbítések, jegyzököny kiküldetések stb. Neki is hibásan mitottak; ő csak kijárta az ig*zá mi történik a szegény iparossal, ne intelligens emberekkel ? Brutsy János ellene van az egész napidíjas — szisztémának. Indítványozza, hogy a tanács a pénzügyi osztály reformjáról mielőbb konkrét javaslatot adjon s mivel adóbeszedést a város az állam hely végezi, kérjenek állami szubvenciót után a pénzügyi tanácsos előadta, bog,