Esztergom és Vidéke, 1899
1899-12-31 / 104.szám
ly rendkivül sok uj munka zúdult az sztály nyakába — amit a polgármesr is megerősit, — az elnök úgy nyilatozik, hogy nagyon jól tudja: a váross ^ e Sy r ^gi sebéről van szó. Ez sztályban eredendő hiba van, személyi kok: az egyéni alkalmazottak. A közyülés határozatául kimondja, hogy a taács vizsgálja meg a pénzügyi osztály ész menetét ós kezelését és vizsgálata edményéről a közgyűlésnek jelentést gyen. A templomszámodásoknál Némethy Lajjü indítványozta, hogy miként egyeütt s így Budapesten is történik; a ámadás vizsgálatához a püspöki megbitt: a kerületi esperes is meghivassék. ditványa mellett szólottak Boltizár ózsef, dr. Csernoch János és dr. Roszival István. Dr. Földváry elvi ssemntból ellenezi a határozathozatalt. A özgyülés ily incidentaliter felvetett érdesekben nem határozhat. Veszeelmes praecedens volna! Forma at esse rei. Mint eddig, küldjék fel zuttal is a templomszámadást az főegyázmegyei főhatósághoz, az azután — s ua forma — tudathatja a várossal, ogy azt nem, vagy kivételkép még z egyszer elfogadja, de a jövőre az speres meghívását is kívánja. Az elnök zonban — a szerv, szabályrendelet érelmében — levette a kérdést a napi,ndről s igy határozat nem hozatott. Következett volna a legfontosabb ~gy : a kövezetvám — és helypénzszedés éndezésére, egyenlősítésére és az indiekt fogyasztási adókra vonatkozó szaályrendeletek tárgyalása. Ámde feláltt Brutsy János s úgy nyilatkozott, gy nem képes megmaradni a szerinte de csak.szerinte — afrikai hömérsékü rémben. Ot perc szünetet és szellőztést kért. Az elnök, bár Brutsyn vül senkinek sem volt elájulhatnékja, égadta a szünetet. Brutsy jól számitt. Az intelligens elem, amely tudja, :gy e szabályrendeletekre — sanyarú myagi viszonyaink között — mulhaatlanul szükség van, a szünet alatt ltávozott s ott maradtak tömött sorokan azok, akiket nagyhangú, öblös fráisokkal lehet befolyásolni. De csak ddig számított jól Brutsy, mert veényszavait már nem mondhatta el. Az "lés újból megnyittatván, az elnök sajálattal konstatálta, hogy a képviselők gnagyobb része eltávozott, s mivel y nagyfontosságú ügyet elsietni nem abad, a napirendről ezúttal leveszi s jövő ülés tárgysorozatára tűzi azt. Egy ag sem ellenezte. Hja, tavaly ilyenkor máskép sültek 1 az ily kisded manőverek! Riporter. A Kaszinó közgyűlése. — Deczember 26. — A >Kaszinó« közgyűlésére — f. hó 26-án -lután — az összes helyiségek teljesen gteltek tagokkal. Zsúfoltak voltak a bák, mint a méhkaptár. Volt cseves* tréfa, játék : egyszóval elevenség, gmutatva a képet, amelynek minden.pinák kellene ez egyesületben lenni. Az elnöki széket, bejelentvén az elnök yöngélkedését, dr. Földváry István igazató foglalta cl s tartott onnan hoszzabb, szép megnyitó beszédet. Mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy a társadalmi élet, amelynek középpontja ez egylet, ,5 g változott: megmaradt a tényezők eivi és szellemi divergálása, de meg a nehéz anyagi szempont is : a társadalmi adók túlságos volta. Az uj helyiségben az egyesületi életnek némi fel.jidüiése mégis mutatkozik. De tengetni ez egyesületnek nem szabad; ez "z általa képviselt eszme megszégyeniése lenne. Minden tag alkotó tényetekintse mindanynyi otthonának, £pit alkotásának s mint ilyet szeresse, lálás köszönetet mondott a tagoknak, akik vé tették az uj berendezkedést, yesület főerejének : a műkedvelő hak s az amatőrkiállitásról is megett. Majd előadta, hogy az egyeiláló elnökét feliratban meggrax" ^.melyet közöltünk már). Erre a ® , j.6 válasz érkezett: Tekintetes Kaszinói Igazgató úr! Az Esztergomi Kaszinó nevében e hó 12-én átnyújtott nagybecsű üdzlő feliratuk, amelyet közszolgálati ötvenedik évfordulója alkalmából hozzám intézni szíveskedtek, — őszinte örömömre szolgált, mert meggyőződtem abból, hogy azon közel két évtized alatt, amelyet az esztergomi Kaszinó élén, mint annak jelenleg is elnöke, eltölthettetn ; ezen közhasznú culturális intézet érdemes tagjainak megelégedését is szerencsés voltam , kiérdemelni. Ezen hosszú idő alatt intézetünk vajmi sok viszontagságon ment keresztül ! Voltak idők : midőn az országos politikai hullámzások áthuzódoztak kizárólag a közművelődésnek szánt ezen kedves otthonunkba is ; volt idő, midőn a felekezeti türelmetlenség megritkította tagjainknak számát úgy, hogy a kislelküek már már aggódni kezdtek egyesületünk további fennállhatása fölött! De az esztergomi polgárság conservativ józansága, a kik minden igazán szépet, jót és hasznosat, a mi városunk közművelődését előmozdítja, SZÍVÓS kitartással és a legnagyobb áldozatkészséggel is képesek megvédeni, — lehetővé tette azt, hogy kedves Kaszinónk mindezen Kellemetlenségekkel szerencsésen megküzdhetett ; sőt eme kemény harcok után többnyire újult erővel és még kényelmesebb berendezéseivel ismét visszahódította a városi és vármegyei közönség színe — javát! Megnyugvással tekinthetek tehát én is vissza ezen hosszú idő alatt kifejtett munkásságomra, amelyet sok oldalú egyéb elfoglaltságom mellett ezen intézet vezetésére szentelhettem s azért, mig egyrészről őszinte hálával köszönöm szives megemlékezésüket : egyúttal biztosítom arról is, hogy mindaddig, mig erőm és egészségem azt megengedik, szívesen fogok ezentúl is arra törekedni, hogy városunk ezen legrégibb culturális intézménye jövőre is minél szebben és jobban virágozzék a kitűzött nemes feladatát minél tökéletesebben teljesíthesse. Fogadják mély tiszteletem őszinte nyilvánítását. Esztergom, 1899. december 20-án. Kruplanicz Kálmán. Á feliratot s a választ — lelkes éljenzéssel —jegyzőkönyvbe foglalták s kimondották, hogy a nagyobb ünneplést a tavaszra hagyják. Istvánffy Elemér titkár, aki az alatt egy év alatt, hogy e tisztét viseli, naprólnapra megmutatta, mennyire szivén hordja az egyesület érdekeit s mennyire képes is előmozdítani azokat, adta elő azután nagy gonddal összeállított jelentését, amely első részében az uj helyiséggel s az átköltözés mozzanataival foglalkozott, hálával emlékezvén meg az e célból kiküldött bizottság (Büttner Róbert, dr. Helcz Antal, Niedermann József, B Szabó Mihály, Obermayer György s a tisztviselők) fáradozásáról. A berendezésre kiutalványozott 80 drb. 25 frtos kötvény mind jegyezve és 1—2 kivét' lével, már beváltva is lett. Kollár Mihály ur e célra 50 frtot ajándékozott, mig a gavallér háziúr a Takarékpénztár: megkészítette a színpad diszes homlokzatát. A tagok száma tavaiy 225 volt, az idén 261-re emelkedett, iehát a gyarapodás 46 tag. A műkedvelők öt sikerült előadással szórakoztatták a közönséget; a színház körül nagy érdemeket szereztek : Büttner Róbert és B. Szabó Mihály. Az amatőrkiállítás, amelyek buzgó elnöke ugyancsak B. Szabó Mihály volt, 130 frtot jövedelmezett, amely összegből egy dísztárgyat vásárolnak a Kaszinó ékességére. Ismertetvén a Kruplanicz jubileumot, megújult a zajos éljenzés. A szokásos jelentések befejeztetvén, hálás köszönetet mondottak, Bleszl Ferenc indítványára, az igazgatónak, továbbá Zsiga Zsigmondnak, az egyesület buzgó pénztárosának és Clementisz Zsigmond könyvtárosnak, akik — elfoglaltságuk miatt — ez állásukról visszavonhatatlanul lemondottak. Következett a választás, amelyet mire karelnök: Obermayer György vezetett. Eredménye a következő lett: elnök: Kruplanicz Kálmán. Igazgató : dr. Földváry István. Titkár: Istvánffy Elemér. Pénztáros : Berán Károly. Háznagy : Rudolf Istvtjt. Ügyész, dr. Burián János. Könyvtái is : Váraljai Sándor. Választmányi ti'gok: dr. Aldori Mór, dr. Berényi G; ula, Bleszl Ferenc, id. Brenner József, Lüttner Róbert, Csupor István, Frey Ferenc, Hartmann Gusztáv, dr. Horn Károly (ui), dr. Helcz, Antal, dr. Hulényi Győző, Hubschl Alajos, Ivanovics Béla, Kollár Mihály. Kollár Péter, Mattyasovszky Vilmos, Meszéna Kálmán, Munkácsy Kálmán, Niedermann József, Niederman Pál, Obermayer György, dr. Prokopp Gyula, Reusz József, Reviczky Győző, Rudolf Mihály, Schönbeck Mihály, B. Szabó Mihály, Véghelyi Ödön, Vimmer Imre (uj), és Zsiga Zsigmond (eddig pénztáros). Egy jelenvolt. KRÓNIKASzylveszter-est. Temetni, hajrá czimborák ! A vén Szylveszter haldokol, Üljük meg vigan a torát, Vendéget kap ma a pokol . . Adieu öreg! a mélyre véled, Hol őrült tánezot lejtenek, Megvetve hitet, reménységet, Az alvilági istenek, • Apró koboldok ingerelnek, És játsznak vélem szüntelen, Téptem virágát a jelennek, De szomját mégis érezem; Hiába volt az ifjúságom, Öröm, dal, mámor, szerelem, — Csüggedt reménynyel, törve várom, Mikor virrad, túl keleten. Elő pohár, csordultig véle, Legyen hát egyszer jő napunk] Bár mit mesélek, egy a vége, Ha jajgatunk, ha kaczagunk, Oly nyomtalan el száll a bánat, Mint a boldogság mámora, S nyomukba, hajh, még űr se támad, Ki búslakodik, ostoba. Temessünk vigan. Nem az első, Nem is utolsó nagy halott, Bohó szivem, ah mennyi feslő Virágot, álmot siratott! Mert én szerettem a virágot, Tövisét soh'sem érezem, Csapongó lelkem merre szállott, Virág, dal mosolygott felém. Oly gondtalan, oly vidoran, Virágot még nem tépett senki, Hogy ifjúságom elrohan. Mit bántam én; tudtam szeretni; Oh, hogyha egyszer, még csak egyszer, Tudnék égni a régi lánggal, Oh, hogyha egyszer, még csak egyszer, Ringatna ábránd, vig madárdal. Hiu ábránd, az éjszakának Bár mily sötét, van hajnala, Kétség nyomán remény még támad De ifjú nem leszek soha ! Fehér hajjal, kihűlt sziveddel Ne várd,' te bohó, hajnalod, Ha néha lángra gyúlsz is, hidd el, Az csak a lángnak hamva ott. Temetni, hajrá, czimborák 1 Csendüljön vigan a pohár; Ma még mosolygó ifjúság, Ki tudja holnap, hogy mi vár . . . Ma még mosoly a nappalod, Holnap enyészet vár reád — Koczintsunk vigan, jó halott, Is^en veled ! jó éjszakát. Lévai Sándor. Farsangi naptár. December 31. »Orfeum-est« a Kaszinóban. Január 6. Zelda-hangverseny a » Fürdő* szállodában? Január 6 : Tréfás estély a »Polgári Egyesületiben. (Magyar Király.) Január 14. A »Kath. Legényegyesület bálja. Janáár 20. A helyőrségi tisztikar hangversenyestélye. Február I. A helyőrségi tisztikar tánczmulatsága. Február .4: A »Kereskedö Ifjak Önképző Köriének mulatsága dr. Walter Gyula felolvasásával. Február 24 A helyőrségi tisztikar társas estélye tréfás előadásokkal, Február 27. A »Kaszinó« fagsangzáró estélye. — Lapunk legközelebbi száma a közbeeső ünnepek miatt, nagyobb terjedelemben, szombaton reggel jelenik meg. — Személyi hirek. Dr. Várkonyi Odilo pannonhalmi főiskolai tanár a karácsonyi ünnepeket városunkban töltötte. — Csatáry Elek, Zalamegye aljegyzője, társas életünk egyik legkedveltebb tagja — minden ismerőse őszinte sajnálatára — holnap mond búcsút városunknak. — Csik Imre kir. erdőfelügyelő és Karvas Emil komáromi állami főerdész ma részt vett az erdészeti szakbizottság ülésén a vármegyeházán. — Nedeczky Miklós főkáptalanuradalmi gazdasági tanácsos az ünnepekben városunkban tartózkodott. Hivatalát január hó 20-án foglalja el. — Havasi Imre, takarékpénztári nyugalmazott ügyész a telet Meránban tölti. — Névnap. Három nap volt egymásután megjelölve, a névnap — nyilvántartók előjegyzési naptárában. Három nap egymásután volt dolguk a gratulansoknak. Karácsony második ünnepén Dankó István állami állatorvost üdvözölték, 27-én dr. Burián János vendégszerető háza nem fogyott ki a vendégekből, tegnap a bencés székházban hangzott el minduntalan az „ad multos annos." A tanári kar egyik érdemes tagját: Borössay Dávidot illették azok. — Újévi üdvözlések. A vármegye törvényhatósága, valamint a város közönsége hosszabb feliratban kívánt boldog új esztendőt úgy a hercegprímásnak, mint a gyengélkedő főispánnak. — A köbölkúti választókerületből. Minthogy Kobek István, a köbölkúti vál. kerület országgyűlési képviselője a jövő ciklusban nem szándékozik mandátumot vállalni ; — a kerület intéző körei dr. Hazai István miniszterelnöki titkárt óhajtják jelöltül megnyerni, akinek megválasztása bizonyára nyereség volna az egész megyére. — Magas vendég. Raihman Efrém antiochai szír pátriárka vesárnap a reggeli gyorsvonattal városunkba érkezett s itt estig tartózkodott, mely idő alatt a herczegprimás palotájának vendége volt. Megtekintette a palotát s az értékes gyűjteményeket, melyek nagy mértékben meglepték. Mint a herczegprimás képviselője: dr. Walter Gyula irodaigazgató kalauzolta. — Vármegyénk alispánjai. Lapunk legutóbbi számában közöltük, vármegyénk volt alispánjainak névsorát. A sorozatból tévedésből maradt ki revisnyei Reviczky Károly neve. — Éjféli misék. Holnap, vasárnap éjjel, az új század hajnalán, minden templomban lesz éjféli mise. A hercegprimás engedelmével a zárdatemplomban is. — Rózsaszinű rovat. Grósz Jenő helybeli kereskedő eljegyezte Teleken Neuwelt Lipót leányát: Fannyt. — Esküvő. Dr. Rigler Gusztáv kolozsvári egyetemi tanár, városunk kiváló fia, s lapunknak régi, buzgó munkatársa ma délelőtt fél 11 órakor esküdött a budapesti belvárosi plébániatemplomban örök hűséget szép és nagyműveltségű arájának: Alpár Mariskának, Alpár József főmérnök, a légszeszgyári felszerelő intézet főnöke leányának Budapesten. A legteljesebb boldogságot kívánjuk. — Kinevezés. A helybeli esendőrszárnyparancsnoksághoz neezcpáli Juslh Endre, mint főhadnagy osztatott be. — Hivatal változás. Horváth Lajos tanácsjegyző a városházán az eddigi számvevői hslyiséget foglalta el, amig a számvevőség a földszintre, a volt közgyámi szobába költözött. — A primási gazdatisztek karácsonya. A herczegprimás, mély bölcseségével és jó szivével nagyon jól tudja, hogy uradalmainak felvirágozását, — ami az utóbbi években feltűnően halad — a gazdatisztjeivel való méltányos eljárással idézheti legbiztosabban elő. Ugy is cselekszik s ez gazdasága vezetőségének helyes princípiuma is. A tisztikar az elmúlt évben sok bizonyságát adta, hogy méltó földesura elismerésére és ez nem is maradt el. Újévtől valamennyi tiszt fizetése emelve lett. Ezenkívül — megfelelő illetménnyel — Váczy Ambrus haraszti és Vimmer Béla csémi intéző tiszttartóvá, Holényi Ferencz czétényi és Vancsó Gyula szölgyémi intéző számtartóvá neveztetett ki. A szölgyémi kerület az érsekújvári uradalomtól az esztergomihoz kapcsoltatott át. — A közkórházra. Maszlaghy Ferencz prépostkanonok, az emelendő közkórház alapja javára, az anynyi sikerrel működött gyüjtő-hölgybizottság egyik legbuzgóbb tagjának: Csupor Istvánná úrhölgynek kezébe ma kétszáz forintot tett le. — Gyermekek karácsonyfája. A párkányi óvoda karácsonyfaünnepéről lapunk tudósítója ezekben értesít: „Szivet emelő, emlékezetes vallásos ünnepély folyt le é hó 21-én délután a szomszédos pár