Esztergom és Vidéke, 1899

1899-11-09 / 90.szám

vezetésére desztinált férfiak tudják és akarják, amiben nem kételkedünk, azzá tehetik a vezető gondjaikra bízott intézményt, aminek lennie kell is: a polgári osztály meleg, barátságos, családi jellegű otthonának, annak a helynek, ahol szórakozásra szánt idejüket a tagok a legkellemesebben, igazán maguk között tölthetik el s inter pares: minden feszélyezés, mások zavarása, maguk zavarása nélkül azt tehetik, beszélhetik, tárgyalhatják, ami állásuknak, foglalkozásunknak, érdek-, és társadalmi körüknek legjobban megfelel. Itt nem szabad politikával foglalkozni, már tudniillik abban az irányban, amely konkrét célokat, személyeket szolgál, még helyi közügyekben sem szükséges exponálni magukat, állást foglalni ; ezt bizzák a »Városi Kör*-re, amelynek nagyrészt külömben is tagjai. Az egyesület neve határozottan megmondja, körülírja a célját, méretét, határait is. A fővezetőkben, véleményünk szerint, meg van a garancia az ifjVegyesület felvirágoztatására. Ami, hogy nem a tagok nagy számával, de az egyesület megfelelő belső életével mielőbb dokumentáltassék, őszintén óhajtjuk s e reményben mondunk »Isten hozott*-at az új egyesületnek ! Árgus. Helyesírás. Esztergom, november 8. Csak egy olyan ember merheti a legeslegnagyobbat, a ki már a legnagyobbal megszokta a birkózást. Wlassics miniszter évek óta dolgozik a nyelvtudós-haddal, nem melynek sarkába nem felejti el soha odatüzni a gomblyukából kivett mezei virágot, amit az uton szedett. Büszke, merész női szépség, akire az ember szinte félve tekint. A mint kibontott sürü, fekete haja aláhull gömbölyű vállára, olyan, mintha az éjszaka a nappallal egyszerre találkoznék. De amint igy merengve nézem ezt a büszke alakot, akiért dobogott kora minden lovagjának szive, — mintha mégsem olyan kíméletlen tüz ragyogna le azokból a fekete szemekből, — mintha ez a finom metszésű száj nem is anynyira komolyságot, mint inkább bánatot, keservet, panaszt akarna kifejezni ! . . . Nézem, nézem, s lassan átszellemül az arc, szelid, kesergő Madonnaarccá, mintha az ajkán ülne a panasz, a szemén a köny, mintha a kezében tartott búzavirágok lassan imbolyognának, mintha kobozpengést, mintha regét hallanék, kesergő, fájó, olthatatlan szerelemről . . . * * Kívülről léptek hallatszottak. Szikár, Öreg úriember lépett a terembe, karján a turisták nélkülözhetetlen plaidjével. Merev testtartása, bujusztalan, csontos arca, őszülő barkója, és szétterpesztett lábai, amint megállt az ajtóküszöbön, éppen — úgy, mintha valamely tengeri hajó parancsnoki hídján állna — az első pillanatra elárulták a nyugalomba vonult tengerészt. (Folyt. k*T.) Marton István. szabad a kelletén tul csodálkoznunk azon, hogy most már ki mer kezdeni a professzionátus tudósokkal, az akadémiával is. Uj helyesírást preskribál! Még pedig populárist! Olyat, a melyet ábrándos eszű újságírók hoztak forgalomba. Az akadémiában majdnem emberhalál történt a negyvenes években a puszta cz és c kérdésében és végre is győzött a copf és uralkodik máig a cz. Nem ezért, mert a magyar nyelvnek, a magyar helyesírásnak van rá szüksége, hanem azért mert nem lehet el nélküle, a — latin szók helyesírása. Hiszen a ha a ezoffot coffnak írják, akkor megesik, hogy Cucort Kukornak fogják olvasni, a Conszult pedig Czonsulnak. Ennél fogva, ezt határozta az akadémia, maradjon meg jogaiban cz. Es most tessék kiszámítani, vagy ötven év óta hányszor irtuk ? és hányszor nyomtattuk le feleslegesen a z betűt. Azt gondolom, hogy egy közepest termékenységü

1 iró összes müveinek kötettömege kerülne ki magából ebből a z betűből. • Ennyit a kérdés nemzetgazdasági oldaláról. Miről van szó a Wlassics miniszter bátor és érdemes reformjában ? Az ő vezető oka az, hogy megszüntesse a zavart, a melybe döntődött az iskolában is a magyar helyesírás. Helyes, ő neki a közoktatás érdekeiről kell gondoskodnia és inkább gyakorlati dolgot műveltet, nem pedig tudományt. De hogy egy tudományos kérdést gyakorlatilag old meg, ebbe a kényszerűségbe az hozza, hogy a tudományos intézmények elzárkóznak a tudomány megoldástól. Az akadémiában erre a dologra nagy anyagnak kéne együtt lenni, ha az akadémia hivatásának öntudatával bírna és szolgálatában állna. De Pulszky Ferenc kimondotta, hogy a kutya ugat, a karaván halad. Es ime egy eset a világtörténelemben, hogy a kutyaugatás igenis elhallatszott a mennyországba. A reformot végrehajtja a miniszter, a kezdís a magyar sajtó érdeme. A kit érdekel az ügynek a históriája, kikeresheti, hogy első kísérletei megtalálhatók a Reform cimü újságban (1869—75); föléledt a mozgalom a Budapesti Hirlap megindulásával és harminc év alatt megérett a megoldásra. Nem a végleges, minden időkre szóló eldöntésre, mert hiszen egy élő nyelv éppen olyan, mint az élő ember : változik formáiban és lényegében, tehát változik rajta az is, a mi formáját, lényegét föltünteti vagy kifejezi. A fontos az, hogy abban a rendeletben, melyet a miniszter ur ki adott az iskoláknak a helyesírás megigazitása dolgában egy nagy elv győzött a régi szabályokon. A nemzeti nyelv joga győzött és törvényei alá hajol minden, a mit kötelékébe fogad. A komoly tudományosság győzött a formához tapadt tudálékosságon. Mert minden komoly tudásnak egy az alapja: a nemzeti nyelv szensége, sérthetetlensége s törvényeinek föltétlen uralma. Mikor a francia akadémiában egy vitás szó dolgában folyt a tanácskozás, egy akadémikus okoskodása közben példát keresett és ezt monta : Dans un coin de Moliére . . . (Moliérnek egyik zugában.) Erre fölpattan, ha jól tudom az öreg Reignard, a ki már akkor valahol a nyolcvanas esztendők körül járt s fölemelt ujjával elhallgattatván akadémikus kollégáját, ennyit mondott: — D abort messieurs, dans notre Moliére il n'y a pas des coins. A mi Moliéreünkben nincsenek zugok. Ott minden fény és világosság. Es a francia nyelvben sincsenek idegen szók, sőt idegen nevek sincsenek. Akárhogy irja le a francia az idegen szót és nevet, akár a francia helyesírással: mindig franciául olvassa. A mi huszárunkat houssardti'ók irja, a latinok Horatius-át Horace-nék. irja, a mi Budapestünket Büdepeszt-nék olvassa, Kossuthunkat Kosszünek, Munkácsynkat Mönkakszi-nak, Cicerót Sziszeronak. Es nem szidják egymást tudatlansággal, mint minket, ha Horácziust és Cicerót irunk és nem nevetik ki egymást müveletlenségükért, ha Bazaint Baza-i-né-nak olvassa, mint a francia-német háború idején megtörtént egy olvasóval, a ki azt kérdezte a szerkesztőségtől, hogy férjes asszony-e Metz vára védője vagy már özvegy. Mert a nemzeti nyelv szuverén, sérthetetlen és törvényeit, bélyegét rásüti minden anyagra, a melyet magába fölvesz. Ez az elv indul győzelemre Wlassits miniszter érdemes intézkedésében. Neológus. Ridly István jubileuma. Esztergom, november 8. Hétfőn mult harminc éve, hogy vármegyénk egyik köztiszteletben álló. tekintélyes polgára : Ridly István Budáról, ahol tanitói pályán működött, NyergesÚjfalura érkezett s ott megkezdette jegyzőt szereplését. Három évtized pergett le azóta, Ridly István ma is a nyergesujfalusi, nagy fontosságú s nagy munkakörü jegyzői iroda vezetője. A hat lustrum nem tünt el nyomtalanul ; a község mai virágzása, fokozatos fellendülése, a helyi közigazgatás kifogástalansága s a lakosság megmagyarosodása igen nagy részben az ő el nem évülő érdeme. De működésének jótékony hatása túlterjed a község határain, ahogy a hétfői jubileum mutatta is, hisz valóságos kört képeztek körülötte a vármegye legderekabb jegyzői, akik mind az ő oldala mellett tanultak, képződtek. Csak természetes, hogy a nevezetes dátum nem tűnhetett el nyomtalanul. Bár a jubiláns — az ő ismert szerénységével — minden módon ki akarta kerülni az ünnepeitetést, a hálás polgárság, elismerő felettes hatósága volt tanítványai nem engedték. A szép ünnepről következőket irja tudósítónk, : A község — igazán minden előkészítés nélkül — önkénytelenül, már régebben foglalkozott a hétfői nap megünneplésével, amelyre Hajts János plébános vasárnap a szószékről is fehivta a katolikus hívek figyelmét. Az ünnep reggelén ünnepi rend és tisztaság uralkodott s a nép teljes munkaszünetet határozott el, Nyolc óra után gyülekezni kezdett a kö/.önség a községházán, ahol az ünnepi gyűlést kilenc órakor Reviczky Győző esztergomi főszolgabíró nyitotta meg. Igen nagy közönség előtt, amelyben a vidék s annak notabilitásai is nagy számban voltak képviselve. Az elnök röviden ismertette az ülés célját, majd az ünnepelt elhívására Hajts János plébános vezetése alatt: Szalay Béla primási intézőt, Vaszary Antal primási főerdészt és Speier József községbirót kérte fel. A

7 ünnepelt megérkezvén s az éljenzés lecsillapodván, Reviczky Győző hoszszabb, költői szárnyalású, magvas beszédet mondott, amelyben ismertette az ünnepelt érdemeit. Köny nem maradt szárazon, kivált amikor a jubiláns körül csoportosult jegyzőket aposztrofálta, akik valamennyien Ridly tanítványai, mesterüket dicsérő tanítványai voltak. Indítványára a képviselőtestület Ridly érdemeit jegyzőkönyvben örökítette meg, díszpolgárrá vá asztotta őt s > Ridly István« névre száz forintos alapítványt létesített, amelynek kamatait szegénysorsú gyermekek iskolai szükségleteire fogják fordítani. Az ünnepelt meghatottan, nagy elfogódással mondott köszönetet, mire az egész gyülekezet a templomba vonult, ahol misének kellett volna lenni; ez azonban Lencz Simon, bajóthi plébános akadályoztatása miatt elmaradt. Helyette Hajts plébános intonált Te Dsum-ot. A templomból visszamentek a községházához s ezúttal a szabad ég alatt helyezkedtek el, ahol a kölönféle tisztelgések mentek végbe. Először a járás jegyzői kara, amelynek érzelmeit szépen és bensőséggel tolmácsolta Benedek József dorogi jegyző. Majd Hajts plébános vezette fel az iskolás gyerekeket s ezek háláját fejezte ki; a gyerekek közül ifj. Mayer Ferenc is mondott ékes rigmusokban kedves felköszöntőt. Gratulált a »Kaszinó« küldöttsége, majd a képviselőtestület, a tűzoltó-egyesület, amelynek jeles szónoka Heinczelmann Antal kántortanító volt, az izraelita hitközség Weisz Károly vezetése alatt s végül a földműves-gazdák impozáns tömege. Ezek örömét szívből fakadt, keresetlen szavakkal idősb Mayer Ferenc adta elő, egyúttal átnyújtván társai ajándékát: pompás tokban diszes ezüst tintatartót arany tollal. A díszebéd a Kaszinóban volt s nyolcvanketten vettek részt benne. Az első felköszöntőt Reviczky Győző főszolgabíró mondotta a királyra, amig Usztanek Antal primási felügyelő az ünnepeltet éltette. Vaszary Mihály a járás érdemdús főszolgabirájára ürítette poharát. Reviczky Győző találóan emlékezett meg a földműves osztályról, amely ép úgy megérti az intelligenciát, amint ez őt. Balassa Antal lábatlani jegyző kartársai nevében üdvözölte a jubiláló kollégát. Az ünnepelt alig győzött válaszolni a sok üdvözlő szónoknak. Az ebéd folyamán olvasták fel az üdvözlő táviratokat, hatvannál többet; a ioo—120 gratuláló levél felolvasására nem is jutott idő. Üdvözlő táviratokat küldötdöttek: Andrássy János kir. tanácsos, alispán, dr. Hulényi Győző országgyűlési képviselő, B. S/abó Mihály vármegyei főjegyző,*Magyasovszky Vilmos tiszti főügyész, Kollár Károly polgármesterhelyettes, Takács József t. főszolgabíró, dr. Burián János ügyvéd, Mattyasóvszky Kálmán takarékp. ügyész, dr. Adolf Sebestyén kir. törvényszéki biró, Wendland Károly gyárigazgató és még igen sokan. Plósz Sándor igazságügyminiszter, az ünnepelt rokona, levélben gratulált. A lakoma végén sok derültséget keltett Balassa Antal lábatlani jegyző krónikás éneke, amelyben minden jelen volt kollégáját ügyesen jellemezte. Az ünneplők — ősi szokás szerint — reggelig maradtak együtt s másnap megkezdették az előkészületeket a negyvenéves jubileumra, mert ők nem fogják engedni, hogy >Pista bácsit az arany tollat egészen el ne koptassa . . . Még megjegyezzük, hogy a zenét Német Józsi tatai cigányzenekara szolgáltatá s a menű Zsitvay Endre kitűnő konyhájához méltó volt. Riporter. Esztergom, november 8. Heti krónika. Két leárryisin^ Hogy fehér Tanatosz nemrég mult névünnepén olvastam névsorát azoknak, akiket ez év folyamán vitt magával messzi, hideg országába, némi megnyugvásomra szolgált, hogy a legtöbb névnél, amely elé f került, elmondhattam: »Eljött az ideje ; elment, mert mindnyájunknak el kell menni.* Végig jártam a fekete utat januártól novemberig s a sorakozó ismerős árnyak között ugyszóllván csak egynél borult el a szemem*