Esztergom és Vidéke, 1899

1899-10-08 / 81.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. M

e

£J

e

l

el

>*k Vasárnap és cstítörtökön. j^LŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 12 kor. Fél évre— — — — — 6 kor. Negyed évre — — — 3 kor. Egyes szám ára: 14 fii. fii. fii. fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYUbASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések Széchenyi-tér, 330. szánj Kéziratot nem adunk vissza. Haubenthallerék. Esztergom, október f. Címekben semmiesetre sem vagyunk szegények: Magyar Sión, Szent Isván király városa, az ország első főpapjának rezidenciája, a legnagyobb főkáptalan székhelye, kis Róma, vármegyei székhely, szabad kir. város stb., és bizonyára találhatnánk még egyéb titulusokat is. E tekintetben tehát meg van a gazdagságunk s az idegenek, akik e hangzatos címekből ítélve : vagyoni, művészeti, közjótékonysági téren is gazdagságot várnak, csalódva mondják : »Szegény Esztergom!* Évtizedek óta, igaz, nem sokat haladtunk e téren. Uj, monumentális középületet, nyilvános emlékművet, új jótékony- vagy kulturintézetet senki jövevénynek nem mutathatunk. (Az óvónőképző-intézetet, az átalakított tanítóképzőt, egyszóval a hercegprímás újabb alkotásait kivéve.) Ellenben megmutathatjuk az immár másfél esztendő óta legszebb terűnÁz Isitrara és WU ML SouVenir. Tavaszban élni, Mindig ezt kívántam; Gyönyörködni a Bimbózó vtrágban. Leányszemekből Lesni a mosolyt, — Hanem a szivem Mindig haldokolt. Im? megvénültem, Lassan pezsg a vérem ; Az ősznek szürke, Bús napjait élem. Gyönyört találnom, Nincsen már miben. De meghalni még Nem tud a szivem. Jávor. kön disztelenkedő, minden vallásos lelket sértő szoborcsonkot, amelynek láttára önkényt kel a megbotránkozás felkiáltása : — Es ezt a várost nevezik kis Rómának ! A város nem annyira szegény, mint reáfogják. Középosztálya általában jómódú, nyugodtan, elégedetten élhet. Hogy kereskedelme legkevésbbé sem hanyatló, példaképen a posta- és táviró-forgalom is mutatja, amely néhány évtized alatt legalább meghuszszorozódott. Iparosaink száma nem apad, de növekszik s mind becsülettel exisztálnak. Nem szegény a város, de viszont megszámlálhatnók talán két kezünkön mind ez osztályokból az oly gazdag embereket, akik vagyona nemcsak arra elég, hogy haláluk után családtagjaikról oly mértékben gondoskodjanak, ahogy gondoskodni egy becsületes, érző szivü családfő gondoskodni első és szent kötelességének tartja (s méltán is, mert isteni és emberi törvény szerint minden rangú, állású embernek, 'mégis csak a családtagjai kell, hogy legközebb legyenek a szivéhez), de I egyebet nem várhatunk tőle. Esztergom lakossága tehát általában nincs oly módban, hogy hátrahagyott vagyonából közcélokra, közintézményekre jelentősebben áldozhatnék. A város, a hivatalos város, pedig tudjuk valamennyien, mily súiyos anyagi bajokkal küzd. Recseg, ropog folytonosan hajója az adósságok zátonyai között! De hogy idáig jutott, annak kétségkívül egyik fő oka az á nagy áldozatkészség, amelyet a közönség megbízottja : a képviselőtestület minden nemes mozgalom és cél iránt tanúsított s amelyért viseli a rengeteg pótadót. Alig is van város, amely — tehetségéhez arányítva — pl. közoktatásügyi célokra oly largitás!sal áldoznék, mint >Strigonium pauperum.« És viszont a lakosság ajtaja, akárK király Esztergomban 1386-ban *) — Október 30. — Már 30 éve mult annak, hogy a király nem járt Esztergomban : 1856-ban jár utoljára itt, mikor Scitovszky a nagyjában elkészült Bazilikát felszentelte. *)Simon Péter »Király és Haza* cimü nagy monográfiájának most megjelent második kötetéből vesszük e részletet, amely, tudomásunk szerint, leghívebb és legbővebb leirása a király 1886-iki esztergomi látogatásának. A szerk. A hercegprímás képviseletében dr. Majer István v. püspök, báró Hornig Károly cimzetes püspök és Pellet József apátkanonok, a hatóságok részéről pedig gr. Majláth György főispán, Kruplanicz Kálmán alispán, dr. Helcz Antal polgármester és mások hajtattak ki az esztergom-nánai pályaudvarra a király fogadására és üdvözlésére. O felsége reggeli egy negyed tiz órakor érkezett külön udvari vonaton. Kíséretében voltak: Tisza Kálmán miniszterelnök, Pápay István udvari tanácsos, Popp Leonidas főszárnysegéd. Amint elhagyta a király a vonatot, gróf Majláth a többi urakkal elébe sietve, hódolatteljesen üdvözölte és kifejezte abbeli örömét, hogy ő felségét éppen a hercegprímás arany miséjének kiváló ünnepélye alkalmából van szerencséje az érseki városba bevezetnie. A király, kezét nyújtva gróf Majláthnak, ekkép szóllott : — Sok és dicső az, amire Esztergom megyében és városában a történelem emlékeztet. A napokban itt lefolyt magasztos ünnepély egy ujabb fényes lapot fűzött ezen emlékekhez. Örvendek, hogy ez alkalomból körükben megjelenhettem és köszönettel fogadván hódolatuk és hűséges ragaszkodásuk kifejezését, biztosithatom önöket változatlan királyi kegyelmemről. Miután az ezen szavakra felhangzott lelkes éljenzés lecsillapult, dr. Majer István érseki helynök üdvözlé a prímás I

nevében. A király igen kegy teljesen válaszolt és azután hosszabb beszélgetésbe bocsátkozott vele, báró Horniggal és Pellettel. — Igen nagy örömmel jövök ide, mindig, többek között azon rendkívüli ünnepély alkalmából, melyet a prímás tartott; csaK azt sajnálom, hogy nem lehettem jelen tegnapelőtt magán az aranymisén. De nem ártottak-e a nagy ünnep fáradalmai ő Eminenciája egészségének? Igen örvendett, hallván Majértől, hogy a prímás » egészséges és virgonc, mint hal a vizben.< A primási palota előtti téren beláthatlan népsokaság várta a király megérkezését, kinek midőn kocsiját megpillantotta, örömrivalgásba és egetverő éljenzésbe tört ki, mi mindaddig megújult, mig a király kiszállva kocsijából, megtartva az ott felállított disszázad felett a szokásos szemlét, gyors léptekkel, katonás tartással el nem tünt a palota bejárata alatt, ahol Simor az egész papság élén rövid, de a végtelen hála meghatottságától remegő szavakkal üdvözölte legmagasabb vendégét. Felmenet a lépcsőkön, a király élénk érdeklődéssel járhatta körül tekintetét a palota ezen nagyon diszes részén és dicsérte annak szépségét. A hercegprímás és Tisza Kálmán néhány percig a király lakosztályában maradtak, amire Simor személyesen kalauzolta Tiszát a számára kiszemelt termekbe. Alig hogy a hercegprímás visszatért szobáiba, a király kereste föl és beszélgetett vele mintegy 10 percig, mire, kisérve a boldog Simortól, visszatért termeibe és megreggelizett. milyen jótékony, közhasznú célra gyűjtés van, soha nincs bezárva. (

Büszkén emlegették ezt legutóbb az .új közkorházra gyűjtő hölgyek is. ,Az egy fülkés, legszegényebb ipa'rosnak is volt tiz-húsz fillére s ha .egyet elkerültek, az fájt annak. Üres Ígéretekkel nem lettek kifizetve. S nem kellett háromszor is elfáradniuk, hogy harmadszorra is egy hirtelen [leeresztett ablakredőnyt lássanak s hallják újra a stereotip jelentést: > Nincs |senki idehaza.* Aki nem adhatott, {nem adott, de sottise-okat sem, | mondott. j Es tény az is, — tessék megI tudni a járásbíróságnál — az a polj gár, aki 8— 10,000 frt vagyont hátrahagy, hagy a szegényeknek is 8—10 forintot legalább, dacára, hogy még a koldusjárás tartott, minden pénteken elosztogatott 40—50 krajcárt nem valami kényelmes kasszából, hanem a maga nehéz keresményéből. És találunk e végrendeletek majd mindegyikében egy kis megemlékezést a közkórházról, a gimAz alig pár percig tartó reggeli után fogadá ő felsége a papságot, amelyet a prímás vezetett a legfőbb patrónus elé. Üdvözlő beszédére adott királyi válasz után, Simor bemutatta a királynak a főkáptalan tagjait s a többi papokat. A király ugyan mindegyikhez intézett néhány szives szót, de gróf Forgách Ágoston nagyprépostot, br. Hornig Károlyt, Somogyi Károlyt, Meszlényi Gyulát és Zádori Jánost tüntette ki hosszabb beszélgetéssel. Midőn a király dr. Majer Istvánhoz ért, ki a főegyházmegyei papság által készíttetett Simor-album egy díszpéldányát tartá kezében, Simor kérte ő felségét, méltóztassék azt kegyesen elfogadni. — Igen kedves emlékem lesz ez nekem, feleié a király és átvevé a könyvet. Meszlényi Gyulától, aki akkor a papnövelde kormányzója volt, kérdezte, hogy minők az intézetben az egészségi állapotok. Meszlényi kedvező választ adhatott, mire Simor, kinek humorát, minden komolysága mellett is, ország-világ ismerte, Meszlényi válaszát a következő eset elbeszélésével illusztrálta. — Egyszer bérmáltam egy német községben. Kérdem a községi orvostól, hogy van-e sok betege. Az tréfás szomorúsággal ezt feleli: >Nein, Euer Eminenz! Bei, unz herscht, leider Gottes, die Gesundheitsepidemie.* Hála Istennek és hála a kormányzó ur atyai gondoskodásának, ugyanezt lehet mondani a mi szemináriumunkról is.