Esztergom és Vidéke, 1899

1899-10-08 / 81.szám

náziumi tápintézetről, a reáliskolai segélyegyletről, vagy bármely más humánus célról. íme, példa reá néhai Haubentaller János, egyszerű iparos, egy kádármester özvegyének végrendelete. Azért hivatkozók éppen reá, mert a legközelebbi példa. A városi hatóság a héten vette át a végrendeletévél városi jótékony célokra hagyományozott ötezer forintot. Egyszerű, kérges tenyerű iparos volt pedig, aki soha nem ismerte a dologtalan életet, a puha párnát, a Lacryma Christi-t és sok egyebeket s mégis utolsó óhajtása volt, hogy neje igy rendelkezzék. S nemcsak a benszülöttek, de a bevándorlottak is igy gondolkoztak. Csak dr. Bukovinszky-t említem fel példaképen, aki a fővárosból néhány évre költözött ide, azután visszatért Budapestre s végrendeletében mégis uri bőkezűséggel emlékezett meg az esztergomi szegényekről, a közkórházi alorvos állása javadalmazásának felemelését ő tette lehetővé. Ha azok, akik az emiitetteknél határozottan nagyobb mértékben tehetik, csak kissé is gondolnának a városra, ahol élnek, ahol vagyonukat megtízszerezik, ahol minden figyelem, tisztelet, reverencia megadatik nekik : bizony nem mondanák az idegenek : »Szegény Esztergom*. Ma kulturközpont, a jótékony intézmények mintavárosa lehetne. Ha csak tiz-húsz olyan Frey-féle alapitA király jóízűen mosolygott a prímás szavaira. A papságnak egy negyedóránál tovább tartó tisztelgése után fogadta ő felsége a megyei és városi hatóságot gr. Majláth György főispán és a katonaságot Waldkirch Ede ezredes vezetése alatt, azután pedig a Bazilikába hajtatott, amelynek bejáratánál Siraor fogadta. A propylaeumot, amely persze 30 évvel ezelőtt még nem volt meg, sokáig nézegette és nagyon megdicsérte. Simor a legrészletesebb magyarázatokkal szolgált ő Felségének, amiben segítségére volt neki Lippert József műépítész is, akit a király éppen most látott kiváló alkotásáért megdicsért. A díszítési munkálatok, a kincstár, a Bakács- és Istvánkápolna beható megtekintése után, a papnöveldébe hajtatott, amelynek bejáratánál az elöljáróság és a tanári kar élén megint a prímás logadta, aki ő felségét az odajövételben megelőzte. — Igen szép, nagy épület, monda, végigfuttatva pillantásait a szeminárium homlokzatán. A prímás rövid üdvözletének meghallgatása után, gyors léptekkel sietett fel a lépcsőn, úgy hogy kísérete alig tudta őt követni. Simorral és Meszlényivel, akik közvetlen közelében voltak, szakadatlanul beszélgetett és tudakozódott az intézet mindenféle viszonyairól. Az első emeleti folyosó hosszában a növendékpapok voltak felállítva, kik között az igen sok kicsiny termetű feltűnt a királynak, miért is megkérdezte, hogy azok melyik osztályba járnak. Ezután belépvén a szeminárium csinos kápolnájába, a főoltár előtt 'térdre borult és jó sokáig imádkozott ; csak azután vette szemügyre a kápolnát, és nagy érdeklődéssel nézte kivált a főoltár üvegfestményü képét. vány volna, hogy összezsugorodnék a rettenetes pótadó! S nem kellett volna több hozzá, mint minden ezerből — egy-két forint! . . . Aránylag ennyi borravalót a vendéglőben, a szállodában is adunk, ahol — bár rövid ideig — tartózkodunk, ahol — ha pénzünkért is — de figyelemmel kiszolgálnak és megsüvegelnek. Pedig azzal a borravalóval, amelyet különben sem mi, sem famíliánk meg nem érez, nem szárítunk fel könnyeket, nem szállítjuk le a Hotel, vagy a vendéglő nagy adóját, de nem is emlegetik érette áldással minden idők nemzedékei a jóltevő kezet . . . És pedig jobban áldja az egy forintot az a koldus, akinek hatosa sincs, aki reászorul, mint az, akinek X. forintokhoz még egyet adunk . . . De hát mindezek csak akadémikus értékű, jámbor óhajtások. Elhallatszottak már számtalanszor s ki tudja, hányszor fognak újra visszatérni ! . . . Hogy mi is elmondottuk, csak boldog emlékű Haubenthallemé esete adott reá okot. Legyen mindenkor áldás emlékén ! ... Mi pedig örüljünk tovább városunk címbeli gazdagságának és koptassuk minél mélyebb köszöntéssel kalapunkat ! Felszólalásunk természetesen csak általános jellegű volt; a dicséretreméltó kivételek eseteiben mi vagyunk és leszünk mindenkor a legelismerőbbek. Sincerus. Miután az első muzeumot — tanulótermet is — megtekintette, a nagy díszterembe lépett, ahol az ő, valamint felséges neje arcképei virágfüzérekkel körülfonva, fel voltak állítva; de ő nem ezeket, hanem az érsekek arcképeit nézegette és nagy érdeklődéssel kérdé : — Hát hol van ebből a nagy keretből a kép? — Itt bold. elődöm, Scitovszky képének a helye. Blase müve s családja ezen sikerült képe által óhajtotta képviseltetni a berlini kiállításon. Midőn a kispapok között elhaladva, a főlépcsözethez közeledett, Simor a növendékekhez intézett rövid beszéd alakjában köszönte meg a királynak látogatását. Majd lelkes éljenzésben tört ki a fiatalság és a lelkesedés hevétől elragadtatva, sokan kiléptek a sorból s megcsókolták a könyekig megindult királynak kezét és kabátját. A kapu aljában Meszlényi Gyula tolmácsolta a papnövelde forró köszönetét. A király viszont legnagyobb elismerését nyilványitotta a tapasztalt példaszerű rend és tükörtisztaság felett és kézszorítással vett bucsut a rektortól, hogy a prímás által alapított kórházat, a benzések főgimnáziumát és a laktanyát meglátogassa. Az u. n. >Kis-Piac« és »Széchenyi-tér* határvonalán Kaán János rajztanár terve szerint fölállított diadalkaput meg sem említeném, ha az a rendkívül rövid idő dacára is, mely rendelkezésre állott, nem sikerült volna olyan jól, hogy megnyerte az alatta elhaladó fejedelem tetszését. A gimnáziumban Vaszary Kolos főapát üdvözölte O Felségét, aki a tanintézet megtekintése után nevét beirta a vendégkönyvbe, Horváth Mátyás és Mann Honor tanárokat megszólítással tüntette ki és több tanulóhoz is intézett atyai Mező- és szőlőgazdaság. Tozeg-trágyatelep Esztergomban. — Gazdasági egyesületünk mozgalma. — Az > Esztergomvidéki Gazdasági Egyesülét* néhány vezető tagja, amint értesülünk, igen üdvös és minden tekintetben pártolásra és támogatásra méltó ügy megvalósításán fáradozik s már legközelebb felkérik az elnökséget, hogy részletekben is megállapított tervvezetüket az egyesület plénuma alá terjeszsze. Egy tőzeg-trágya telep felállításáról van szó. Mezőgazdáinknak ma, midőn alig képesek a nehéz viszonyokkal megküzdeni, főtörekvésük az, hogy földükben, az Isten adta termő földön, — mely egyszersmind alapja és biztositéka az államnak — minél többet és többet termeljenek. Hogy ezt elérhessék, természetszerűen szükséges, hogy a föld termőképességét ne csak fenntartsák, hanem tőlük kitelhetőleg fokozzák is. És erre igen nagy súlyt kell, hogy fektessenek, mert ellenesetben nagyobb termés elérhetésére reményt egyáltalán nem táplálhatnak. Önként érthető, hogy a fejlődöttebb gazdasági viszonyokból kifolyólag valamennyi kultúrnövénynek meg van a tápigénye, melyeket az okszerű gazda megfelelő trágyázással, ujabban műtrágyával is pótol, csakhogy kellő eredményt érhessen el. Sőt manapság a kultúrnövények által megkövetelt trágyanemeket, melyek a biztos fejlődést és megerősödést segítik elő, elkerülhetetlenül pótolni kell a mezőgazdának, mivel az elvetett terménynek fejlődése közben nemcsak az idő viszontagságaival kell megküzdenie, hanem ama sok növény-ellenséggel szemben melyek megtizedelik, nem ritkán megfelezik a termést: ellenállóképesnek is kell hogy legyen. De feltétlenül nagy szüksége van a tökéletes és intenzív trágyára a szőlőbirtokosoknak és nálunk, legalább a városi határban, ez a nevezetesebb elem. Okszerű kezelés és helyes metszéssel a szőlőbirtokos ma igen bőterművé tudja tenni szőlejét, ami azonban még nem biztosítja az állandó és biztos jövedelmet is. Erre, valamint a tetemes költséggel járó szőlőtelep értékének növekedésére csak^az esetben számithat, ha a szőlő tápszükletének kielégítéséről sem feledkezik meg. Különös gondja legyen arra, hogy szőleje az igen becses káli és foszfor tápanyagokban, mint amelyekből más kultúrnövényekhez viszonyítva, lényegesen többet igényel, hiányt ne szenvedjen. Ezt pedig csakis gondosan kezeit és megfelelő trágyanemeknek felhasználásával érheti el. Hogy tehát az Esztergomvidéki Gazdasági Egyesület által kezdeményezett >Tőzeg-trágya-telep* első sorban a helybeli, de másodsorban a távolabbi szőlőbirtokosoknak is minő előnyöket fog nyújtani, az a fent elmondottak alapján bővebb magyarázatra nem szorul. És ha figyelembe vesszük még azt, hogy a szőlőbirtokosoknak eddig drága pénzért többnyire minden gondozás nélküli éretlen, kiaszott és penészes trágya állott csak rendelkezésére, mig ellenben a tőzeg-telep révén beérett, koncentrált és ugy talaj, mint éghajlati viszonyainknak teljesen megfelelő trágyát használhat fel, melynek még értékét is pontosan meghatározhatja, tőle kitelhetőleg iparkodnia kell annak megvalósítását támogatni és előmozdítani. Sokkal fontosabb és közérdekeinkre messze kiható jelentőséggel bir a tőzeg trágya-telep létesítése közegészségi ügyünk szempontjából. Az ürülék eddig egyszerűen a Dunába szavakat. Legteljesebb megelégedését Villányi Szaniszló igazgatóval szemben kijelentvén, a laktanya megtekintése után visszahajtatott a primási palotába és Simor kalauzolása mellett ennek egyik büszkeségét, a kép-, könyv- és régiségtárt szemlélte meg, miközben minden kiejtett dicsérő szava boldoggá tette a tudós, műértő és műpártoló főpapot. Végre félhárom órakor kezdetét vette a díszebéd. A király jobbján Simor, balján Tisza ült. O Felsége kedélyesen elbeszélgetett a prímással, aki szellemességével, humorával mindenkit bámulatba ejtett s megnevetteté a szintén legjobb kedélyben levő jóságos királyt is. — Felséged nevetni méltóztatik ezen a furcsa félreértésen, — monda Simor, egy adomáját bevégezvén, — de biztosan merem állítani, hogy Felséged még jobban fog nevetni, ha megengedni méltóztatik, hogy egy, mondhatom, kacagtató qui-pro-quo-t elmondjak, aminek színhelye éppen a bécsi Burg volt. — Csak rajta! — A bécsi Burgban tehát nagy udvari ebédet adtak, melyre táncestély következett. Felséged balján egy csodaszép hölgy ült, jobbján, úgy mint én mostan, egy bíborselyem talárt viselő már éltesebb úriasszony foglalt helyet. A japáni követ, aki nem régen foglalta volt el állását a bécsi udvarnál, kérdi asztalszomszédjától, hogy kicsoda az angyali alak a császár balján. >Az uralkodó neje!* — válaszolta felvilágositólag a szomszéd. Ez elég volt a japáninak, a többit nem volt nehéz kikombinálnia. Megkezdődik a bál; mindenki táncol, a császárné is ; csak az a bíbor selyemruhás alak üldögél szomorúan és árulja a petrezselmet. Ezt a lovagias, jószivü japáni nem nézheti sokáig egykedvűen ; nagy udvariasan meghajtja magát előtte és felkéri egy hosszú keringőre. Az alak nyájasan felemelkedik, mit a japán kérése meghallgatására magyaráz és már karcsú dereka köré fonja karjait, mikor abból heves mozdulattal kibontakozni erőlködik a vörös szoknyás és a világ minden nyelvén magyarázni iparkodik, hogy ő hozzá nem illő a tánc, — még tót nyelven is. No ezt aztán a japán követ megértette! O szegény abból, hogy az uralkodó balján a királyné ült, japán — helyes — felfogás szerint azt következtette, hogy a jobbján ülő alak vagy Felségednek, vagy a felséges királynénak az anyja: pedig az nem volt más, mint az én bold. elődöm, Szitovszky bibornok az ő bibor talárjában. Simor feltevése helyes volt; a király teljes szivéből nevetett és őt ebben követte a hercegprímás többi 30 vendége. A kedélyes beszélgetéssel oly gyorsan elmúlt az idő, hogy ebből már nem jutott a cerclé re, miért is ő lelsége gyorsan átöltözött és a lehető legszivélyesebben elbúcsúzott az ősz egyházfejedelemtől, ki őt kocsijáig, a kapu aljába lekísérte. Mikor már a kocsijába szállott, Tisza Kálmán még nem jővén le a lépcsőn, Popp akart a király mellé ülni, de 6 felsége hangosan kérdezte: — Hol van a miniszterelnök ? Tisza ezalatt lesietett és ő foglalt helyet a király mellett a kocsiban, mig Popp Pápayhoz ült a második kocsiba. A kivonulás olyan rendben történt, mint a bevonulás; az esztergom vízivárosi templom harangjainak zúgásába vegyült az egész úton a beláthatatlan sokaság éljenzése. Igy végződött a király i886iki látogatása a primási székvárosban.