Esztergom és Vidéke, 1899

1899-09-28 / 78.szám

Egyszóval be kell ismernünk, hogy nyilványos óráink a legnagyobb mértékben megbizhatlanok. Az órák e kellemetlen tulajdonsága felszólalás tárgyát képezte már az 1897-ik évi költségvetés tárgyalása! alkalmával, amikor az órapártiaki hangoztatták, hogy a > nyilványos óra — hasznos intézmény.* Sajnálattal kell konstatálnunk, hogy ez állításuk, amelyet akkor tagadásba vettek, máig sem bizonyosodott be. genis, intézmény, amely pontosságából kivetkőztet vagy tizenhatezer mbert. S ez állapoton mily könyü volna egiteni! s megszüntetnők a köznép abonáját, hogy »ha egyszerre üt inden óra, bizonyosan tűz lesz* . . . Ezért —- bár nagyon jól tudjuk, ennyi sok, nagyobb és komolyabb ajaink vannak, amelyek orvoslásra zorulnak, — nem mosolygunk azon, ogy e visszásságot a város képviselőtestülete előtt újból szóba fog'ák hozni, sőt mint a pontosságra és rendszeretetre való törekvés ébjredését örömmel üdvözöljük. S nem is talán egyébb tárgy faiján, vagy hogy kákán csomótkeresísünk, foglalkoztunk a tárgygyal e helyen, de mert nagyon jól tudjuk, |iogy, főleg itt járt idegenek között, fez az órajárás már nagyon sok kelíemetlenségnek, sőt kárnak volt okozója. Ha az a bizonyos pedáns angol 'detévedne s csak egyszer megallaná, amint nyilványos óráink gánsemarche-ban ballagnak egymás irtán* elül, ahogy illik, a Bazilikáé, izonyára hamarosan megalkotná maga véleményét a lakosság felől s beleírná hagyományos bagariabőr kötéses notezébe : — Esztergom (GranJ : pontatlan, indolens, maradi lakosság. Pedig, ugy-e, nem volna igaza ? Memor. ^ — Barátom, ezt magának meg kell űzetni! — egyebet nem mondhatok — s szavaimat komoran, imponálón visszangozták a szoba falai. Az írását, ahogy olt, összehajtottam és átadtam tulajdoosának, aki azt haladéktalanul bedugta •síz,aaszárába — hogy, ha szüksége lesz á, ismét csak egy óra múlva találja eg — és távozott. Ujbó! aktáimba temetkeztem. De előbbi átogatómnak alig hogy sikerült többzöü eredménytelen kísérletezés után az jtót becsukni, ismét kopogtak, de már em oly szerényen. A kopogást csakhaar tett követte. Az ajtó hatalmas lenülettel kitárult és nagy dulakodás zaját állottam. Két atyafi azon birkózott, ogy melyikök lépjen be előbb az iroába, mig végre is mindketten behömölyögtek. Céljukat elérvén, t. i. hogy benn volak az irodában, mindketten egyszerre értek szót és olyan hatalmas lármát saptak, hogy még a Pallas Lexikon atalmas fóliánsai is táncolni kezdettek őle. Az egész lármából ismét egy muk-ot sem értettem. Mint fönnebb már miitettem, ily esetekben a fő — a hiegvér. Nyugodtan várakoztam, csak arcom Itött mindegyre komorabb szint. Aromnak ezen kifejezése — ha szabad gy szólanom — már-már tetőpontjára lágott, ugy hogy képtelen voltam még aragosabb képet mutatni, — ekkor elallgattak. (Vége köv.) B—-k Gy—a. Palásfhy Pál püspök, f (1825—1899.) Vasárnap este hat és íél órakor megszóllak a főszékesegyház nagy harangja. Nem okozott oly meglepetést, mint más hasonló alkalmakkor, hiszen a reggeli lapok előkészítették a közönséget a szomorú kongásbongásra. Mindenki tudta, hogy Palásthy Pál püspök kiszenvedett. A hetvennégy éves főpap f. hó 21-én délben Budapestről, agg korához képest, a legjobb erőben és egészségben tért vissza s délután, mint rendesen, minden kisérő nélkül indult el megszokott sétautjára, a pilismaróthi útra. De csak a Vörös Kereszt kórházig ért s ott összeesett. Meddig feküdt igy a nyilt uton, természetesen nem tudhatjuk. Végre is a kórházból kijövő szolgáló vette észre, aki a megdöbbentő látványra lélekszakadva rohant a püspök lakására, hogy a szomorú hirt megvigye. Az elősietett két régi, hű cseléd : az inas és a kocsis úgyszóllván felemelve vitték haza az ősz főpapot. Csakhamar megjött a püspök előhívott háziorvosa : dr. Ropcsák Imre, gondosan megvizsgálta a beteget és mindjárt szomorúan konstatálta, hogy az orvosi tudomány nem segíthet. A főpapot erős agyszélhűdés érte. Jóslása be is vált. A beteg eszméletét egy percre sem nyerte vissza s bár sem ételt, sem orvosságot nem vett be, csak szívós életereje mellett volt lehetséges, hogy mégis hetvenhat óráig tartott haláltusája. Wezinger Károly apátkanonok a csütörtöki éjszakát mellette töltötte s a haldoklók szentségeivel is ellátta őt. A halál vasárnap hat óra után következett be, mire a főkáptalan tagjai a szokásos imára összegyülekeztek a halottas szobában. S hétfőn délelőtt megjelent a hivatalos gyászjelentés, amely a következőképen szól: Az esztergomi főkáptalan szomorodott szivvel jelenti szeretve tisztelt kartársa Méltóságos és Főtisztelendő Palásthi PALÁSTHY PÁL felszentelt sareptai püspök, kánai, máskép kávai apát, az esztergomi főszékesegyház olvasó kanonokja, a primási szentszék ülnöke, a hittanári és az egyházmegyei könyvbiráló bizottságok elnöke, cs. és kir. udvari káplán, a szt. hittudományok bekebelezett tudora, aranymisés pap stb. élete ys-ik, áldozópapsága 31-ik évében, rövid betegség s a haldoklók . szentségeinek ájtatos felvétele után folyó hó 24.-én bekövetkezett halálát. Hült teteme folyó hó 26-án délután 3 órakor fog be szenteltetni és a főszékesegyházi sírhelyben a boldog feltámadásig nyugalomra helyeztetni. Az ünnepélyes gyászmise ugyanazon hó 2j-én reggel p órakor a helybeli fősz ékesegyházban lesz bemutatva. Kelt Esztergomban, i8pp. évi szeptember hó 25-én. Nyugodjék Krisztusban ! A főpap élete. Az elhunyt főpap 1825. március 24-én Magyar-Izsép zemplénmegyei községben született. A kassa-egyházmegyei növendékpapok sorába felvétetvén, Pesten vé gezte a teológiát s pappá 1848. június 10-én szenteltetett. Majd tehetségének számos tanújelét adva, az Áugustinaeumba került, ahol elnyerte a hittudori oklevelet. Innen Sátoralja-Ujhelyre káplánnak neveztetett ki, később a kassai papnevelőintézetben lelki-igazgató lett. Pályafutásának eredményesebb része 1855. február 22-én kezdődött meg, amikor a budapesti egyetemre az erkölcstan tanárává nevezték ki. Itt csakhajmar feltűnt nagy theológikus ismereteivel, sok tudásával s kiváló judiciumával. Irodalmi munkálkodásának ez a korszak volt a legvirágzóbb ideje. Erős tolla leginkább a »Religiő» hasábjain szerepelt és hódított. E folyóiratot 1864-től 1867-ig szerkesztette, Az 1861/2-ik tanévben dékánja is volt az egyetemnek. Esztergomi kanonokká 1871. október havában lett s igy a nagyprépost után legidősebb tagja volt a káptalannak. 1878. július i-én címzetes apáttá, 1881. november 6-án nyitrai főesperessé neveztetett ki. Az egyenes szavú Simor János hercegprímásnak csakhamar bizalmas embere lett a nem kevésbbé egyenes szavú férfiú s igy nem keltett meglepetést, hogy a bibornok ő választotta Szabó püspök utódjául, hogy in pontiíicialibus helyettesítse őt. Mikor 1892. február 2-án a primási palota házi kápolnájában Galimberti nuncius püspökké szentelte a jelenlegi hercegprímást, Palásthy volt Boltizár Józseffel a segédpüspök. Méltóságát vitte még egy igen kis ideig Vaszary Kolos hercegprímás alatt is, amig — agg korára és megtörtségére j hivatkozva — kérte, hogy az állás terhei alul felmentessék Felmentették. Azóta a főpap még teljesebb visszavonultságban, alig egy-két bizalmas emberével (közöttük leginkább Kornstein Lajos nyug. cs. és kir. kapitánynyal) érintkezve töltötte napjait, miután irodalmi munkásságával már régebben felhagyott. Tavaly, június 10 én mondotta el aranymiséjét családja ősi fészkében : a hontmegyei Palást községben, abban a a szép templomban, amelyet a mintaszerű iskolával együtt — ő emeltetett. Tagja volt a törvényhatósági bizottságnak s a városi képviselőtestületnek is, de egyikben s a társadalmi életben sem szerepelt. Általános feltűnést keltett amikor ez évi április 29 én a tavaszi közgyűlésen a megyeháza tanácstermében megjelent, hogy Hamar Árpádra, mint az árvaszéki elnökség jelöltjére leszavazzon. A szavazás után ekkor is rögtön távozott. Nem látták e nap előtt évek óta á város belterületén, amióta szigeti esti sétáit beszüntette s csak a vár közelében mozgott. Ma már nagy karimájú pörge kalapjára is kevesen emlékeznek vissza. Ami irodalmi munkásságát illete, azonkívül hogy a Relígiót négy éven át szerkesztette, a Pázmány-füzetekben, a Kath. Lelkipásztorban, a Családi Lapok-ba sok értekezést, cikket, egyházi beszédet közölt. Önálló művei: Theologia morum catholica (2 kötet, Regensburg, 1861); A polgári házasság (Pest, 1868): Palásthyak (3 kötet. Budapest 1890—91). * Az elhunyt érdekes arcélű, szigorú vonásokkal biró öreg ur volt, galambőszhajjal. Általában gőgösnek tartották; (>téns úr* volt a lateiner ember címzése nála) lehet a magányosságot túlságosan kedvelő zárkózott természete miatt. Sétáiban legszívesebben földműves emberekkel állott szóba, akiket sokszor órákig maga mellett tartott. Mindenesetre intranzigens, rideg természet volt, aki a modern haladást nem akarta acceptálni. De hát végre elvekhez ragaszkodott ridegen. Költséges paszsziói nem voltak, életmódja egyszerű, csak lakását rendezte be meglehetős fényűzéssel ; házának külseje is erősen kiválik a többi egyszerű kanonokházaké közül. Eletében Palást község javára eleget áldozott. A politikai küzdelmekben soha előtérbe nem lépett. A temetés. Kedd délután három órakor még egyszer megszólalt a Bazilika nagy harangja s utána a többi templomoké is. Már ekkor hire terjedt, hogy a temetést maga a hercegprímás fogja végezni s bizonynyára ez a körülmény okozta, hogy szokatlanul nagy, úgyszóllván az egész főszékesegyházat betöltő közönség jelent meg a végtisztesség megadásánál. A hercegprímás nemes, nagy elhatározásáról általában lelkesedéssel szólottak. Megjelentek a temetésen a vármegye és a város urai, a helyőrségi tisztikar küldöttsége, a tanuló ifjúság tanáraival, a főkáptalan és a gremíalis papság, Palást község küldöttsége stb. A Palásthy családból nem voltak itt. A beszentelést a gyászházban Sujánszky Antal nagyprépost, a gyémántmisés áldozár végezte az aranymisés felett. Innen a koporsót a főszékesegyházba vitték, ahol a hercegprímás áldotta meg. Megható volt a ííövendékpapság éneke. A kriptába az elhunytat újra a nagyprépost kisérte le. A gyászszertartásnak fél óra alatt vége volt. A mai rekviemet a főszékesegyházban gróf Csáky Károly v. püspök mondotta. A templom ezúttal üres maradt. A végrendelet. Az elhunyt végrendeletét hétfőn délelőtt hirdette ki Lipschitz József kir. aljárásbiró. i8p8 január hó 31-én kelts mint tanuk, dr. Okányik Lajos és Bielek Rezső irták alá. A főpap sajátkezű írása, latin nyelven van fogalmazva, az ivek féloldalán. Dr. Csernoch János most fordítja magyarra, azután kinyomtatják. A végrendeleti végrehajtó Magurányi József főkáptalani ügyész, akinek e munkáért 1000 frt van hagyományozva. Az általános Örökös az érsekség (a primacia.) Ez örökhagyás azzal van motiválva, hogy örökhagyó azért rendelkezik igy, >mert amikor az egyház szolgálatába lépett, testi és lelki erején kivül egyebe nem volt s amije van, azt mind az egyház szolgálatában szerzetté.* Értékpapírjai jövedelme nyolc részre osztva nyolc izben annak a kanonoknak legyen adva, aki az antifona éneklésekor állva marad, mig az odáig lesz elénekelve, ameddig ő szokta olvasni azt. (Azután e kamatok is a primaciát illetik.) Készpénze — arany, ezüst és folyópénz — az egyszerűnek óhajtott temetés költségeinek levonása után —• lelke üdveért mondandó misealapra és Péterfillérre fordítandó. Budapesti házának felét már életében elajándékozta. Másik fele alapítvány legyen s ha a kongrua rendezve lesz, egy parochia kapja jövedelmét. (>Parochiae, non autem parocho.*) Könyvtára a főegyházmegyei Bibliothecá-é marad, régiségei a primási régiségtáré. Szolgálatban levő cselédjeinek annyi 50—50 forintot hagyott, ahány évig megszakítás nélkül nála szolgáltak. Ezenkívül hagyott Petermajer Máriának, Rezsnyák Máriának s kocsisának 500—509 forintot. A tömeg körülbelül fél millió forint. A városról s annak jótékony intézményeiről, egyáltalán jótékony intézetekről nincs a végrendeletben megemlékezés. X.