Esztergom és Vidéke, 1899

1899-09-24 / 77.szám

ESZTERGOM es TIME AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. elemik Vasárnap és csütörtökön. jlLŐFIZETÉSI ÁRAK \ Egész évre — — — — 12 kor. — fii. Fél évre — — — — — 6 kor. — fii. Negyed évre — - — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁN. Laptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYUbASzerkesztőség és kiadóhivatal: (bova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések Szécl^CQyi-tcp, 330. szánj Kéziratot nem adunk vlaaza. Dunaszabályozásunk és az árvíz. Esztergom, szeptember 23. Szomorúan tapasztaljuk, hogy mennél inkább haladnak a Dunaszabályozási munkákkal, — annál gyakoribb az árviz. Ezelőtt ugy minden 12—18 évben jött árviz, mely városunkat elöntötte : 1838, 1850,1876-ban. Sajnos azonban, hogy az utóbbi években átlag minden 3—4 évre esik egy. A szaktekintélyek teóriája szerint, a Duna-szabályozás szempontjából kőhányásokat emelnek a Duna medrében, melynek célja az, hogy a viz a széles medréből keskenyebbe szorítva, sebességének fokozásával magának medret mélyesitsen. Egyidejűleg kisebb vizemelkedéssel pedig a kőhányás mögötti részt iszapolja. S ezért történik, hogy például Neszmély és Duna-Radvány között a különben igen széles Dunát a szigetek között emelt kőhányással és gátakkal egy harmadszélességre szorítják össze. Nem polemizálás a célom, — csak reá akarok mutatni, hogy mi okozza tulajdonképpen, éppen Esztergom Apró elégiák. /. Kihalt szivemből minden érzés. Amely tehozzád még kötött, A régi oltár romba dőlve, Uj láng lobog már uj fölött. Nekem meghaltál! Meg se kisértsd Vj létre hozni még magad! Árnyék leszel csak, multak árnya ! S az a rom, meglásd! — rom marad! II. Sokáig éltem álmodásban, Lelkem csak rólad álmodott S hogy álmát csak rólad fesse, Üdvöt, gyönyört, kéjt eldobott. Tiz évig voltam hős te érted! Te — másé! árván — én, magam ! Csak sóhajték I s mig mást öleltél — Sirattalak csak hasztalan ! . . . ///. Ne hidd, hogy tán a régi álom Nem támad újra fel soha! Sokáig az lesz még a lelked Haragos, sújtó ostora! szab. kir. városának folytoni árviz alá való kerülését. Először is a felső Duna szabályozás, amely munkálattal a viz összeszoríttatván, kétségtelen, hogy sebessége fokoztatik. Amely vízmennyiség, áradás esetén, ez ideig a karvai,- muzslai- és csenkei határ árterületén öntött ki, — az most az ezen a vonalon emelt töltéssel mireánk zudittatik. E fontos körülmény ez ideig a szakértő közegek figyelmét, sajnos, kikerülte. De kevésbbé vették figyelembe, sőt talán még nem is tudják, hogy a szentgyörgymezei malmok alatt — ahol normális vízállás mellett is a gőzhajóknak lavírozva kell az utat keresniük, — a Duna-fenék szikla. Már pedig ezen sziklatalajon nem mélyesztheti a Duna vize a medret. Valóságos kis vaskapuja Esztergomnak a Szentgyörgymező alatti malom réven aluli rész. Eltekintve a nagyon sekély vizfenéktől, második veszély reánk nézve az, hogy a hideglelős kereszti s az átellenben lévő hontmegyei hegyek, — a vizet szét nem eresztvén, valóságos duzzasztójuk árviz esetén a Duna vizének. Fölfölkeres még csöndes éjjel, S mikor hiszed, hogy rég halott, — Hangokat hallasz; megszólalnak Az elfelejtett bus dalok ! Erdélyi Zoltán. Avagy nem elég tanúság volt városunk 1876. évbeli árviz katasztrófája ? — Mi okozta ezt ? Egyedül az, általam jelzett duna-szakaszon a fenék sekélysége és zátonyossága, a melyen a jég fenékig torlódott s Esztergom nagy részét négy hétig vízzel borította. Mit tettek ez ügyben, hogy ettől teljesen, vagy csak részben is megmeneküljünk ? Semmit. Összedugott kézzel néztük a veszélyt, vártuk a Duna szabályozást. 1876., 1881., 1883., 1889. 1897. években volt nagy viz, mely részben veszélylyel fenyegette a várost, részben tönkretette. Ma is ugyanazt tesszük, amit akkor, Pipázunk és panaszkodunk. De most már ideje, hogy a letargiából felébredjünk, — itt tenni kell. Felkérjük az intelligens lakosságot — hívják fel e körülményre polgártársaik figyelmét, — kérjék fel — mentse meg a várost a már mindég gyakrabban előforduló katasztrófáktól. Megérdemli a város s annak népe, hogy érdekében legalább annyi történjék, hogy a már úgy is mindenféle csapásokkal sújtott lakossága fáradságát otthonában azzal a nyugodtsággal pihenhesse ki, — hogy kicsiny hajlékát a viz Össze nem dönti. Reviczky Győző. Gondolatok. — Az «Esztergom és Vidékes eredeti tárcája. — I. Gyakran járunk útvesztőkben, tömkelegben. Gyakran keveredünk visszás helyzetek közé s számtalanszor úszunk az árral, mely bennünket véletlenül magával ragad. Szerencsés, ki minden esetben révpartra jut. Szerencsétlen ellenben az, ki —• mint vándor a hófuvatokban — tévelyeg határtalan kétség között, veszítve minden jelt, csillagot. Akad olyan is, ki nem kívánja a révpart kecsegtető nyugalmát. Az ilyet szenvedélylye eljegyezték az örökös küzdelemnek. Ha világitó tornya neki a szeretet s jövendőjének túlvilága a tökéletesedés, — övé a legdicsőbb élethivatás; eltekintve, hogy görnyed a váll ezernyi súly alatt s veritek csorg a homlokon ! # Az emberi törekvések, küzdelmek végcélja : a nyugalom, megelégedés s legkivált a boldogság. Boldogságra vágyunk mindannyian, ennek készitgetjük útját több-kevesebb buzgalommal. Sokat -beszélünk boldogságról, sokat tépelődünk utjai felett; annélkül azonban, hogy mibenlétét ismernők. Rejtély az előttünk. Olyan mint egy hittitok. Minél inkább boncolgatjuk, annál inkább eltévedünk egy nagy útvesztő tekervényein. Miután pedig a boldogság képe kinek-kinek érzései és vágyai szerint alakul meg, hol kiterjedtebb, hol szűkebb körvonalokban : azt általánosan soha meg nem határozhatjuk. A belértéket, a . magvat, az inditó okot nem keresik manapság az emberek. Kicsinyke lelkeik látóhatára szük levén, csupán a csalóka külsőt, a változandó mázt, a kétséges szemlélhetőt kiválogatják. Törekvéseik erőtlenek, nem képesek kibontakozni a mindennapiság békóiból. Nem a képesség, a mutatni tudás hódit. Nem az igazság bajnoka, de a hízelgés bohóca talál pártfogásra. Amazt az érdemest üldözik, kitagadják; emezt a hitványt becézik, dédelgetik. Nyújts tápot a hiúságnak, bókolj körmönfont, szép hazugságoknak — ez a jelszó ! Jaj azután annak, kit jószerencséje némileg is felkarolt! Az irigység cápatorka vár Mulasztások. — Glosszák az árvízhez. — I „ 3 I Városunk egy veterán, előkelő polgárától vettük a következő sorokat, amelyek igen sok megszívlelésre méltó igazságot foglalnak magukban : I > Ahogy 1897-ben, és annakelőtte is, szabadjon a legújabb szomorú aktualitás alkalmával is megtenni , észrevételeimet. Lehet, hogy megint a pusztába kiáltok, de még sem tettem le minden reményről, hogy valamikor viszhangra találok. Róma jnagy volt, hatalmas és bizony mégis hányszor kellett elmondani a ceterum censeo-t. Hát még a copfos Esztergomban ! I * Végtelen baj az, hogy Esztergomot az ár hullámai gyakorta meglátogatják. Az idősb polgárok szomorúan emlegetik, hogy egykoron csak jégzajlás idején eshetett meg, hogy a város alant fekvő része viz alá került, de nyáron és őszszel,*pl. 1897-ben nyáron és most őszszel Nemcsak a gyémántot, az aranyat is hamisítják ma már, de számtalan csalást űznek a legszentebb emberi tulajdonságokkal. Emberszeretet, hazafiság, szerelem, béke, barátság, egyetértés mindjobban üres fogalmakká kezdenek lealacsonyodni. Mindinkább apad, szárad a keblekben ezeknek éltető forrása. Önérdek tarlóz szerte. Az eszmények müvelését meglepte az aszály. A testre ragyogó pompát halmozunk, jobb ügyhöz méltó büzdulattal bálványt emelünk muló gyönyöröknek, kúfárként futkosunk földi javak után, — de a lélek gerjedelmeit elnyomjuk, mellőzzük, zárjuk, nem gyújtunk mellettük lobogó fáklyát ! Az érzékek kielégítése érdekében folytatott küzdelem mellett ilykép mulasztjuk el lelkünk üdvét biztosítani. Igy áldozzuk fel a jövőt a jelen-nek. * Van egy korszaka életünknek, mely b .EszterQom és Vidéke" tárcája. reá; rágalom ördöge kiséri lépteit . . . Nem csoda, ha ily körülmények között a romlatlan szivet fájdalom rezgi át; nem csoda, ha a józan értelem visszaszegődik, magába vonul, várván szebb idők érkezését.